Krisztus urunk a földön jártában-keltében nagyon megéhezett, s amint egy falun ment keresztül, bement a leggazdagabb emberhez: valami ennivalót kért Isten nevében. A gazdag ember rámordult nagy mostohán, s kikergette a házból.
- Takarodj! Semmi sincs!
Továbbment Krisztus urunk, s betért a faluvégen egy kicsi házba. Egy nagyon szegény ember lakott ottan, s ez a szegény ember éppen az asztalnál ült, előtte volt egy tál krumpli: abból falatozgatott, nem volt egyéb vacsorája.
Köszönti Krisztus a szegény embert:
- Jó estét, szegény ember! Adj valamit Isten nevében, nagyon éhes vagyok.
Mondotta a szegény ember:
- Én jó szívvel abból, ami van, de nincs egyebem ennél a krumplinál. Ülj le s egyél!
Krisztus urunk leült az asztalhoz, a szegény emberrel ketten megették a tál krumplit, akkor aztán összekulcsolta a kezét, áldást mondott a szegény ember asztalára, s hát abban a szempillantásban a tál megtelt krumplival. Azzal elbúcsúzott a szegény embertől, folytatta vándorútját, de a krumpli azután sem fogyott ki a szegény ember táljából.
Nagy híre ment ennek, csudájára jártak mindenfelől. Odament a gazdag ember is, s mikor látta a nagy csudát, föltette magában, hogy csak kerüljön még egyszer a házához az a koldus - mert annak nézte Krisztus urunkat -, nem kergeti el, hanem leülteti, urasan megvendégeli, hátha majd megáldja az ő asztalát is.
Csakugyan úgy történt, ahogy a gazdag ember gondolta. Kevés idő múlva Krisztus urunk visszatért a faluba, s betért a gazdag emberhez. Bezzeg fogadta most nagy szívességgel. Leültette az asztalához, s először is egy tál krumplit hozatott be, s kínálta Krisztus urunkat:
- Egyél, szegény ember, egyél!
Krisztus urunk evett a krumpliból, ki is ürült a tál, de nem termett helyébe más krumpli, mint a szegény embernél. Mondja a gazdag ember:
- Ugyan bizony, te vagy-e az a koldus, aki megáldottad volt a szegény ember asztalát?
- Az én vagyok - mondá Krisztus.
- Áldd meg hát az én asztalomat is!
Krisztus urunk összekulcsolta a kezét, valamit mondott is magában csöndesen, de mit mondott, mit nem - az áldásnak nem lett foganatja, üresen maradott a tál. Kérdi a gazdag ember:
- Vajon mi lehet az oka, hogy nálam üresen marad a tál?
Mondá Krisztus:
- Mert nem jó a te krumplid.
Azzal fölkelt az asztaltól, jó éjszakát mondott, s ott hagyta a gazdag embert. Lassankint aztán a gazdag embernek elfogyott nemcsak a krumplija, de egyebe is. Hiába igyekezett ezután, leszegényedett, semmiféle munkáján nem volt Isten áldása.
Ellenben a szegény embernek folyton-folyvást szaporodott a krumplija, úgy elszaporodott, hogy már nem is tudta, hová tegye a rengeteg sok krumplit. De lett is belőle olyan gazdag ember, amilyen nem volt több a faluban, nem még a szomszéd faluban sem, de még hét vármegyében sem!Krisztus urunk a földön jártában-keltében nagyon megéhezett, s amint egy falun ment keresztül, bement a leggazdagabb emberhez: valami ennivalót kért Isten nevében. A gazdag ember rámordult nagy mostohán, s kikergette a házból.
- Takarodj! Semmi sincs!
Továbbment Krisztus urunk, s betért a faluvégen egy kicsi házba. Egy nagyon szegény ember lakott ottan, s ez a szegény ember éppen az asztalnál ült, előtte volt egy tál krumpli: abból falatozgatott, nem volt egyéb vacsorája.
Köszönti Krisztus a szegény embert:
- Jó estét, szegény ember! Adj valamit Isten nevében, nagyon éhes vagyok.
Mondotta a szegény ember:
- Én jó szívvel abból, ami van, de nincs egyebem ennél a krumplinál. Ülj le s egyél!
Krisztus urunk leült az asztalhoz, a szegény emberrel ketten megették a tál krumplit, akkor aztán összekulcsolta a kezét, áldást mondott a szegény ember asztalára, s hát abban a szempillantásban a tál megtelt krumplival. Azzal elbúcsúzott a szegény embertől, folytatta vándorútját, de a krumpli azután sem fogyott ki a szegény ember táljából.
Nagy híre ment ennek, csudájára jártak mindenfelől. Odament a gazdag ember is, s mikor látta a nagy csudát, föltette magában, hogy csak kerüljön még egyszer a házához az a koldus - mert annak nézte Krisztus urunkat -, nem kergeti el, hanem leülteti, urasan megvendégeli, hátha majd megáldja az ő asztalát is.
Csakugyan úgy történt, ahogy a gazdag ember gondolta. Kevés idő múlva Krisztus urunk visszatért a faluba, s betért a gazdag emberhez. Bezzeg fogadta most nagy szívességgel. Leültette az asztalához, s először is egy tál krumplit hozatott be, s kínálta Krisztus urunkat:
- Egyél, szegény ember, egyél!
Krisztus urunk evett a krumpliból, ki is ürült a tál, de nem termett helyébe más krumpli, mint a szegény embernél. Mondja a gazdag ember:
- Ugyan bizony, te vagy-e az a koldus, aki megáldottad volt a szegény ember asztalát?
- Az én vagyok - mondá Krisztus.
- Áldd meg hát az én asztalomat is!
Krisztus urunk összekulcsolta a kezét, valamit mondott is magában csöndesen, de mit mondott, mit nem - az áldásnak nem lett foganatja, üresen maradott a tál. Kérdi a gazdag ember:
- Vajon mi lehet az oka, hogy nálam üresen marad a tál?
Mondá Krisztus:
- Mert nem jó a te krumplid.
Azzal fölkelt az asztaltól, jó éjszakát mondott, s ott hagyta a gazdag embert. Lassankint aztán a gazdag embernek elfogyott nemcsak a krumplija, de egyebe is. Hiába igyekezett ezután, leszegényedett, semmiféle munkáján nem volt Isten áldása.
Ellenben a szegény embernek folyton-folyvást szaporodott a krumplija, úgy elszaporodott, hogy már nem is tudta, hová tegye a rengeteg sok krumplit. De lett is belőle olyan gazdag ember, amilyen nem volt több a faluban, nem még a szomszéd faluban sem, de még hét vármegyében sem!Krisztus urunk a földön jártában-keltében nagyon megéhezett, s amint egy falun ment keresztül, bement a leggazdagabb emberhez: valami ennivalót kért Isten nevében. A gazdag ember rámordult nagy mostohán, s kikergette a házból.
- Takarodj! Semmi sincs!
Továbbment Krisztus urunk, s betért a faluvégen egy kicsi házba. Egy nagyon szegény ember lakott ottan, s ez a szegény ember éppen az asztalnál ült, előtte volt egy tál krumpli: abból falatozgatott, nem volt egyéb vacsorája.
Köszönti Krisztus a szegény embert:
- Jó estét, szegény ember! Adj valamit Isten nevében, nagyon éhes vagyok.
Mondotta a szegény ember:
- Én jó szívvel abból, ami van, de nincs egyebem ennél a krumplinál. Ülj le s egyél!
Krisztus urunk leült az asztalhoz, a szegény emberrel ketten megették a tál krumplit, akkor aztán összekulcsolta a kezét, áldást mondott a szegény ember asztalára, s hát abban a szempillantásban a tál megtelt krumplival. Azzal elbúcsúzott a szegény embertől, folytatta vándorútját, de a krumpli azután sem fogyott ki a szegény ember táljából.
Nagy híre ment ennek, csudájára jártak mindenfelől. Odament a gazdag ember is, s mikor látta a nagy csudát, föltette magában, hogy csak kerüljön még egyszer a házához az a koldus - mert annak nézte Krisztus urunkat -, nem kergeti el, hanem leülteti, urasan megvendégeli, hátha majd megáldja az ő asztalát is.
Csakugyan úgy történt, ahogy a gazdag ember gondolta. Kevés idő múlva Krisztus urunk visszatért a faluba, s betért a gazdag emberhez. Bezzeg fogadta most nagy szívességgel. Leültette az asztalához, s először is egy tál krumplit hozatott be, s kínálta Krisztus urunkat:
- Egyél, szegény ember, egyél!
Krisztus urunk evett a krumpliból, ki is ürült a tál, de nem termett helyébe más krumpli, mint a szegény embernél. Mondja a gazdag ember:
- Ugyan bizony, te vagy-e az a koldus, aki megáldottad volt a szegény ember asztalát?
- Az én vagyok - mondá Krisztus.
- Áldd meg hát az én asztalomat is!
Krisztus urunk összekulcsolta a kezét, valamit mondott is magában csöndesen, de mit mondott, mit nem - az áldásnak nem lett foganatja, üresen maradott a tál. Kérdi a gazdag ember:
- Vajon mi lehet az oka, hogy nálam üresen marad a tál?
Mondá Krisztus:
- Mert nem jó a te krumplid.
Azzal fölkelt az asztaltól, jó éjszakát mondott, s ott hagyta a gazdag embert. Lassankint aztán a gazdag embernek elfogyott nemcsak a krumplija, de egyebe is. Hiába igyekezett ezután, leszegényedett, semmiféle munkáján nem volt Isten áldása.
Ellenben a szegény embernek folyton-folyvást szaporodott a krumplija, úgy elszaporodott, hogy már nem is tudta, hová tegye a rengeteg sok krumplit. De lett is belőle olyan gazdag ember, amilyen nem volt több a faluban, nem még a szomszéd faluban sem, de még hét vármegyében sem!Krisztus urunk a földön jártában-keltében nagyon megéhezett, s amint egy falun ment keresztül, bement a leggazdagabb emberhez: valami ennivalót kért Isten nevében. A gazdag ember rámordult nagy mostohán, s kikergette a házból.
- Takarodj! Semmi sincs!
Továbbment Krisztus urunk, s betért a faluvégen egy kicsi házba. Egy nagyon szegény ember lakott ottan, s ez a szegény ember éppen az asztalnál ült, előtte volt egy tál krumpli: abból falatozgatott, nem volt egyéb vacsorája.
Köszönti Krisztus a szegény embert:
- Jó estét, szegény ember! Adj valamit Isten nevében, nagyon éhes vagyok.
Mondotta a szegény ember:
- Én jó szívvel abból, ami van, de nincs egyebem ennél a krumplinál. Ülj le s egyél!
Krisztus urunk leült az asztalhoz, a szegény emberrel ketten megették a tál krumplit, akkor aztán összekulcsolta a kezét, áldást mondott a szegény ember asztalára, s hát abban a szempillantásban a tál megtelt krumplival. Azzal elbúcsúzott a szegény embertől, folytatta vándorútját, de a krumpli azután sem fogyott ki a szegény ember táljából.
Nagy híre ment ennek, csudájára jártak mindenfelől. Odament a gazdag ember is, s mikor látta a nagy csudát, föltette magában, hogy csak kerüljön még egyszer a házához az a koldus - mert annak nézte Krisztus urunkat -, nem kergeti el, hanem leülteti, urasan megvendégeli, hátha majd megáldja az ő asztalát is.
Csakugyan úgy történt, ahogy a gazdag ember gondolta. Kevés idő múlva Krisztus urunk visszatért a faluba, s betért a gazdag emberhez. Bezzeg fogadta most nagy szívességgel. Leültette az asztalához, s először is egy tál krumplit hozatott be, s kínálta Krisztus urunkat:
- Egyél, szegény ember, egyél!
Krisztus urunk evett a krumpliból, ki is ürült a tál, de nem termett helyébe más krumpli, mint a szegény embernél. Mondja a gazdag ember:
- Ugyan bizony, te vagy-e az a koldus, aki megáldottad volt a szegény ember asztalát?
- Az én vagyok - mondá Krisztus.
- Áldd meg hát az én asztalomat is!
Krisztus urunk összekulcsolta a kezét, valamit mondott is magában csöndesen, de mit mondott, mit nem - az áldásnak nem lett foganatja, üresen maradott a tál. Kérdi a gazdag ember:
- Vajon mi lehet az oka, hogy nálam üresen marad a tál?
Mondá Krisztus:
- Mert nem jó a te krumplid.
Azzal fölkelt az asztaltól, jó éjszakát mondott, s ott hagyta a gazdag embert. Lassankint aztán a gazdag embernek elfogyott nemcsak a krumplija, de egyebe is. Hiába igyekezett ezután, leszegényedett, semmiféle munkáján nem volt Isten áldása.
Ellenben a szegény embernek folyton-folyvást szaporodott a krumplija, úgy elszaporodott, hogy már nem is tudta, hová tegye a rengeteg sok krumplit. De lett is belőle olyan gazdag ember, amilyen nem volt több a faluban, nem még a szomszéd faluban sem, de még hét vármegyében sem!
