A telhetetlen kecske
Gyűjtötte: Benedek Elek
Volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia meg egy kecskéje. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:
- Hajtsd ki, fiam, a kecskét térdig érő fűbe, övig érő vízbe. Hadd egyék-igyék, amennyi belefér!
Kihajtja a legény a kecskét térdig érő fűbe, övig érő vízbe, ehetett-ihatott, amennyi belefért.
Este, mikor a legény hazahajtotta a kecskét, kérdi a szegény ember:
- No, édes kecském, ettél-e, ittál-e?
Felelte a kecske:
- Sem nem ettem, sem nem ittam, majd elvesztem étlen-szomjan, azzal vagyok ma is, amit tegnap kaptam.
Eléveszi a szegény ember a fiát, jól megnadrágolja, hogy miért nem hajtotta a kecskét térdig érő fűbe s övig érő vízbe.
Eleget mondta a legény, hogy hazudik a kecske, mert evett-ivott elegendőt. De hiába mondta, hiába esküdözött, a szegény ember a kecskének hitt, nem a fiának.
Másnap a középső fiút küldötte el a kecskével. Annak is meghagyta erősen, hogy hajtsa térdig érő fűbe s övig érő vízbe.
Kihajtotta ez is térdig érő fűbe, övig érő vízbe. Annyit evett-ivott a telhetetlen kecskéje, hogy majd megrepedt a bőre.
Hanem este, mikor a szegény ember azt kérdezte:
- Édes kecském, ettél-e, ittál-e? - Megint csak azt válaszolta:
- Nem is ettem, nem is ittam, majd elvesztem étlen-szomjan, ma is csak azzal vagyok, amit tegnap kaptam.
Hiszen volt nemulass. Csúnyán kikapott a második legény is.
Harmadnap a legkisebb legény hajtotta ki a telhetetlen kecskét, térdig érő fűbe, övig érő vízbe, ahogy az apja parancsolta.
De este, mikor a szegény ember kérdezte:
- Ettél-e, ittál-e, édes kecském? - Megint csak azt felelte:
- Sem nem ettem, sem nem ittam, majd elvesztem étlen-szomjan, most is azzal vagyok, amit tegnap kaptam.
Hej, megmérgelődött a szegény ember. De már a legkisebb fiát nem verte meg, hanem elévette a kést, s megnyúzta a telhetetlen kecskét.
Hiszen most majd meglátja, hogy igazat beszélt-e a kecske.
Az ám, csakhogy mikor féligre megnyúzta, kiszökött a keze közül a kecske, s uccu, neki, szaladt, mintha szemét vették volna.
Szaladott a kecske árkon-bokron át, erdőkön-mezőkön keresztül, s addig szaladt, amíg egy rókalyukat talált, s abba nagy hirtelenséggel belebújt.
Egyszer megy haza a róka, benéz a lyukon, s látja, hogy egy csuda szörnyeteg állat van az ő házában.
Mit csináljon szegény róka? Nem mert bemenni a tulajdon házába.
Éppen akkor arra vetődik a farkas koma, s kérdi:
- Mit csinálsz, róka koma?
- Jaj, lelkem, farkas komám, ne is kérdezd, valami csuda szörnyeteg állat van a házamban, nem tudom, mi lehet.
- Hiszen majd megnézem én - legénykedett a farkas -, s kikergetem onnét.
Benéz a farkas a lyukon, s kérdi:
- Hé, ki vagy itt?!
Visszamekeg a kecske:
- Én vagyok a félig nyúzott bakkecske. Dübü-dübü lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves!
Bezzeg a vitéz farkasnak is inába szaladt a bátorsága. Visszakapta az orrát, s mondta:
- De már én be nem megyek, róka koma, mert sok mindent láttam, de ilyent még soha.
Aközben odavetődik egy őz, s mondják ennek is, hogy valami csuda szörnyeteg állat van a róka házában.
Beszólt az őz is:
- Ki vagy itt, hé?!
Visszamekeg a kecske:
- Én vagyok a félig nyúzott bakkecske. Dübü-dübü lábammal, döfí-döfi szarvammal. Be ne jöjj, ha az életed kedves!
Hiszen nem kellett, hogy kétszer mondja, az őz ugyan be nem ment.
Jött aztán egy nyúl. Ez is csak úgy járt, mint a többi.
Végezetül jött egy tövisdisznó. Kérdi:
- Hát ti itt mit csináltok?
Elpanaszolják neki, hogy mi történt.
- Hiszen majd kikergetem én, akármilyen állat légyen - mondta a tövisdisznó.
Beszólt a lyukon:
- Ki vagy itt, hé?!
Visszamekegett a kecske:
- Én vagyok a félig nyúzott bakkecske. Dübü-dübü lábammal, döfi-döfi szarvammal. Be ne jöjj, ha az életed kedves!
Na, a tövisdisznó meg nem ijedt ettől a beszédtől. Begurult a lyukon, jól összevissza szurkálta a kecskét. Bezzeg hogy mindjárt kiugrott a kecske. Hanem ahogy kiugrott, mindjárt közrefogták, széjjeltépték. A húsát egymás közt atyafiságosan elosztották, megették. Csak a belét tette el külön magának róka koma.
Még jóformán meg sem ették, azt mondja a farkas a rókának:
- Komám, én éhes vagyok.
- Tudod mit, komám - mondja a róka -, együk meg, akinek köztünk a legcsúnyább neve van.
- Jól van - mondja a farkas -, hadd lám csak: Farkas-barkas szép név, róka-bóka szép név, őz-bőz szép név, nyúl-búl, az is szép név. Tövisdisznó ... jaj de csúf név!
Megették a szegény tövisdisznót, hogy még egy tövis sem maradt belőle.
Hanem ahogy megették, megint mondja a farkas:
- Róka koma, én éhes vagyok.
- Bizony, ha éhes vagy, koma, együk meg, akinek legcsúnyább neve van köztünk.
- Jól van - mondja a farkas -, hadd lám csak: Farkas-barkas szép név, róka-bóka szép név, őz-bőz szép név, nyúl-búl ... jaj de csúf név!
Megették a szegény nyulat is.
S megették utána az őzet is.
No, már mostan ketten voltak: farkas-barkas s róka-bóka.
Fogja magát róka-bóka, eléveszi a kecske belét, s enni kezdi.
Kérdi farkas-barkas:
- Mit eszel, róka-bóka?
Azt mondja róka-bóka:
- Én bizony kiharaptam a hasamat, s megeszem a belemet. Ha éhes vagy, farkas-barkas, te is harapd ki a hasadat, s edd meg a beledet.
Bolond farkas-barkas kiharapta a hasát, de meg is döglött abban a minutában.
Akkor aztán róka-bóka megette farkas-barkas húsát is.
Így volt, vége volt, igaz volt.
|
