A kapzsiság büntetése
Harún ar-Rasíd, az igazhivők fejedelme, egy éjjel izgatott és álmatlan volt, elhívatta vezírjét, Dzsafárt, Jahjá el-Barmaki fiát, és azt mondta neki: "Álmatlan vagyok, szorongás fogott el, nem tudom, mit tegyek." Ott állt eunuchja, Maszrúr is, és elnevette magát. A kalifa megkérdezte: "Mit nevetsz? Azért, mert engem semmibe veszel, vagy pedig elment az eszed?" Maszrúr így felelt: "Igazhivők fejedelme, esküszöm a próféták nagyjára, akinek a sarja vagy, hogy nem szándékosan történt. De tegnap, mikor elmentem a palotádból, hogy járjak egyet, és a Tigris partjához értem, nagy néptömeget láttam; megálltam, hát egy ember nevetteti ott a népet. Úgy hívják, hogy Ibn el-Káribi. Most jutott eszembe valami, amit mondott, és azon nevettem. Bocsásd meg, ó igazhivők fejedelme." Ekkor a kalifa azt mondta: "Hozd elém azonnal azt az embert."
Maszrúr sietve ment, amíg meg nem találta Ibn el-Káribit. "Engedelmeskedjél a kalifa hívó parancsának." - "Hallom és engedelmeskedem" - szólt Ibn el-Káribi. "De - folytatta Maszrúr - azzal a feltétellel viszlek hozzá, hogy akármit kapsz, annak háromnegyed részét nekem adod, a többi a tied lehet." - "Nem - vetette ellen Ibn el-Káribi -, legyen a fele a tied, a fele az enyém." De Maszrúr makacskodott: "Nem!" - "Hát akkor legyen egyharmada az enyém, kétharmada a tied." Hosszas huzakodás után Maszrúr végre elfogadta ezt a feltételt.
Felkerekedett hát Ibn el-Káribi, és elment Maszrúrral. Mikor megjelent az igazhivők fejedelménél, a kalifáknak járó üdvözlés után megállt előtte. Az igazhivők fejedelme így szólt hozzá: "Ha nem fogsz megnevettetni, hármat verek rád ezzel a bőrzacskóval."
Ibn el-Káribi így szólt magában: "Három ütés ezzel a bőrzacskóval nem nagy dolog, ha ostorcsapás se szokott fájni nekem." Mert azt hitte, hogy a kis zsák üres.
Mesélt aztán olyan dolgokat, amelyek a feldühödtet is megnevettethették, mindenféle tréfát, mókát, de az igazhivők fejedelme nem nevetett, még csak el se mosolyodott.
Ibn el-Káribi igen elcsodálkozott rajta, zavarba jött, szurkolt, az igazhivők fejedelme pedig azt mondta neki: "Most megérdemled a verést." Elő is vette a bőrzacskót, de négy darab kő volt benne, mindegyik két fontot is nyomott. Az ütés Ibn el-Káribi nyakát érte; elordította magát, de eszébe jutott a Maszrúrral kötött egyezség, és azt mondta: "Bocsánat, ó, hivők fejedelme, engedj két szót szólnom!" - "Mondd, mit akarsz" - szólt a kalifa. "Maszrúr egy feltételt kötött ki - mondta -, és én megegyeztem vele abban, hogy akármit kapok a hivők fejedelmétől, egyharmadát megtarthatom, kétharmada az övé legyen. De csak hosszas alkudozás után érte be ennyivel. Most, hogy mást nem kaptam tőled, mint verést, és egy ütést már megkaptam, a másik kettő őt illeti meg. Nekem kijutott az én részem, itt van ő, igazhivők fejedelme, fizesd ki most, ami neki jár."
Mikor az igazhivők fejedelme ezt meghallotta, majd hanyatt dűlt nevettében. Odahívta Maszrúrt, rávágott egyet, az nagyot kiáltott, és azt mondta: "Igazhivők fejedelme, megelégszem egyharmaddal, adj neki kétharmadot!"
A kalifa jót nevetett rajtuk, és mindkettőnek ezer aranyat adatott. Azok pedig boldogan és elégedetten távoztak.
|
