Régiség kategóriák: | | Antik bútor (6040) | | Bélyeg (3182) | | Egyéb régiség (4140) | | Ékszer (442) | | Ezüst, fémtárgy (954) | | Festmény (3434) | | Grafika, rézkarc (536) | | Hangszer (693) | | Képeslap (1429) | | Lámpa, csillár (1057) | | Militária, fegyver (836) | | Műszaki tárgyak (1964) | | Néprajzi tárgy (444) | | Óra (878) | | Papírrégiség (1315) | | Pénz, érme (1796) | | Porcelán, kerámia (4314) | | Szobor (854) | | Textil, szőnyeg (1214) | | Üveg, kristály (1079) | | Vallási tárgyak (252) |
Könyv kategóriák: | | Antik könyv (1905) | | Életmód, egészség (244) | | Gasztronómia (167) | | Gazdaság, üzlet (57) | | Gyerekkönyv (525) | | Idegen nyelvű (365) | | Irodalom, regény (1650) | | Lemez, CD, DVD (1188) | | Műszaki könyv (347) | | Művészeti könyv (840) | | Nyelvkönyv, szótár (183) | | Régi diafilm (159) | | Régi újság, folyóirat (1702) | | Sport (174) | | Tankönyv (531) | | Történelem (488) | | Tudományos könyv (479) | | Útikönyv, földrajz (265) | | Vallási könyv (564) |
Galéria: online tárlatok | | Festmény kiállítás | | Fotográfia kiállítás | | Iparművészet | | Kerámia kiállítás | | Szobor kiállítás | | Textil kiállítás | | Történelmi kiállítás |
| Segítség: |
 |
 |
| Kövessen minket! |
 |
|
| Hirdetések |  |
|
Antikrégiség.hu Mesetár - Az ezeregyéjszaka meséi: A két csodaforrás |
| Vissza az összes meséhez |
|
A két csodaforrás
Hallottam, ó, király, hogy élt régi időkben egy király és annak fia, a király egyetlen gyermeke. Mikor ez a fiú felnőtt, eljegyezte magát egy másik király leányával, aki gyönyörűséges szép leány volt. Ezt a leányt unokatestvére már régebben megkérte apjától, de a leánynak a fiú nem tetszett, nem kívánt hozzámenni. Mikor unokafivére megtudta, hogy máshoz megy feleségül, elfogta a féltékenység, és elhatározta, hogy megvesztegeti a vőlegény apjának vezírjét. Gazdag ajándékot és tekintélyes pénzösszeget küldött neki, és arra kérte, eszeljen ki valamit, hogy a királyfit eltegye láb alól, valami fondorlatot, ami vesztét okozza, vagy pedig rábeszéléssel térítse el szándékától, hogy feleségül vegye a királyleányt. És hozzátette: "Ó, vezír, csak azért teszem ezt, mert olyan féltékeny vagyok unokahúgomra." Mikor az ajándék megérkezett a vezírhez, ez elfogadta, és visszaüzent neki: "Nyugodj meg, és hűtsd le szemed forróságát; én mindent megteszek, amit kívánsz."
Egyszer a király, a leány apja, elhívatta a királyfit, jelenjék meg a palotában, hogy leányával megossza a nyoszolyáját. A levél megérkezett a király fiához, apja engedélyt adott neki a távozásra, és mellé adta a megvesztegetett vezírt. Küldött ezer lovast, ajándékokat, hordszékeket, díszmennyezeteket, sátrakat.
Útnak indult hát a vezír a királyfival, és titkon szőtte az ármányos terveket. Egyre azt fontolgatta magában, hogyan pusztítsa el a királyfit. Mikor kiértek a sivatagba, eszébe jutott, hogy a közeli hegynél van egy kristálytiszta vizű forrás, amely a férfit, ha iszik belőle, nővé változtatja. Mihelyt ez a vezír eszébe jutott, a forrás közelében leszállította a nyeregből a lovasokat, ő maga meg lóra kapott, és megkérdezte a királyfit, volna-e kedve vele menni, hogy a forrást megnézzék. A királyfi felült lovára, és elindultak kettesben. Az ifjú nem is sejtette, hogy vesztébe rohan. Mentek, amíg oda nem értek a forráshoz; a királyfi leszállt lováról, megmosta kezét a forrás vizében, aztán ivott belőle, és íme: nővé változott! Mikor ezt észrevette, felkiáltott, keservesen sírt, míg eszméletlenül össze nem esett. A vezír odament hozzá, hogy sajnálkozzék a szerencsétlenségen; megkérdezte: mi történt. Az ifjú elmondta neki, mi érte, a vezír pedig, mikor meghallotta, kifejezte nagy fájdalmát a baleseten, és sírva mondta: "A magasztos Alláh legyen a segítségedre nagy bajodban. Hogy is érhetett téged ez a szerencsétlenség, hogy sújthatott ekkora csapás most, éppen amikor olyan boldogan indultunk útnak, és király leányának karjai közé siettél? Most nem tudom: menjünk-e hozzá vagy ne? Te dönts; mit parancsolsz?" A királyfi így felelt: "Menj vissza apámhoz, és mondd meg neki, mi történt velem, én innen el nem mozdulok, amíg vagy el nem múlik ez rólam, vagy meghalok bánatomban."
Ezután a királyfi levelet írt apjának, és közölte vele, milyen baj érte. A vezír átvette a levelet, és visszament a király városába, otthagyta a katonákat, a királyfit és egész kísérő csapatát, magában pedig örült, hogy úgy elbánt a királyfival. Mikor a király elé járult, elmondta neki fia szerencsétlenségét, és átadta a levelet. A király mély gyászba borult fia miatt, és elhívatta a bölcseket és a rejtett dolgok ismerőit, magyarázzák meg neki azt a szörnyűséget, amely fiát érte, de egyikük se tudott választ adni.
A vezír pedig elküldött valakit a leány unokatestvéréhez, a királyfi szerencsétlenségének örömhírével, és mikor az megkapta a levelet, végtelen boldogság töltötte el, megint felébredt a vágya, hogy elvegye unokahúgát, és a vezírnek értékes ajándékokat meg nagy pénzösszeget küldött legforróbb köszönetével.
Ami pedig a királyfit illeti, három napot és három éjjelt töltött a forrásnál; nem evett, nem ivott, és szerencsétlen esetét egészen rábízta Alláhra - dicsértessék és magasztaltassék a neve! -, mert aki rábízza magát, annak nincs mitől félnie. A negyedik nap estéjén egyszerre csak egy lovas jelent meg, fején aranykorona; olyan volt, mint valami fejedelmi sarj. A lovas megkérdezte a királyfit: "Ki hozott téged ide, ó, ifjú?" A királyfi elmondta neki, mi történt vele, hogy menyasszonyához indult a nászt megülni, a vezír elvitte a forráshoz, megitatta a vizéből, és így járt. Amint az ifjú ezt elmesélte, erőt vett rajta a zokogás. A lovas ennek hallatára igen megszánta a királyfit, s azt mondta neki: "Apád vezírje volt az, aki téged ebbe a szerencsétlenségbe döntött, mert ezt a forrást emberfia nem ismerte, csak ő."
Aztán azt mondta a lovas a királyfinak, jöjjön vele. A királyfi lóra ült, a lovas pedig így szólt hozzá: "Gyere velem az én otthonomba, légy vendégem az éjszakára." A királyfi megkérdezte: "Mondd nekem, mielőtt hozzád szegődöm, ki vagy te?" Az így felelt: "Én a dzsinnek egyik királyának fia vagyok, ahogy te ember-király fia vagy. Nyugodjék meg a lelked, és hűtsed le szemed forróságát; könnyű dolog lesz nekem bajodat és bánatodat orvosolni."
A királyfi pedig hajnalban útra kelt vele, nem törődve harcosaival meg a csapatokkal, és éjfélig lovagoltak, mikor a dzsinn-király fia megkérdezte: "Tudod-e, mekkora utat tettünk meg mostanig?" - "Nem tudom" - felelte az ifjú. Azt mondta a dzsinn-király fia: "Olyan utat, amilyent egy gyakorlott utazó egy év alatt tesz meg." A királyfi igen elcsodálkozott, és azt kérdezte, hogyan tud majd az övéihez visszatérni? "Ez ne legyen a te gondod, ez az én gondom lesz. Ha kigyógyultál állapotodból, egy szempillantásnál rövidebb idő alatt visszatérsz a tieidhez; nekem ez könnyű dolog lesz."
Mikor a királyfi a dzsinntől ezt hallotta, repesett a lelke a boldogságtól, azt hitte, álom az egész. Így szólt: "Dicsőség a mindenhatónak, aki a szerencsétlent boldoggá teszi." És végtelenül örült.
Addig lovagoltak, míg el nem érkeztek egy forráshoz, amely a Fekete Hegyekből fakadt. "Szállj le a lóról" - szólt a dzsinn-királyfi. Az ifjú leszállt a nyeregből, ekkor azt mondta neki a másik: "Igyál ebből a forrásból." Az ifjú ivott, és a magasztos Alláh akaratából tüstént férfiúvá lett, mint azelőtt volt. Oly nagy öröm töltötte el a királyfit, hogy nem is volt határa. Megkérdezte a másikat: "Mondd, testvérem, mi a neve ennek a forrásnak?" - "Ez az asszonyforrás - felelte az. - Ha nő iszik belőle, férfiúvá változik. Dicsérd Alláht, és mondj néki köszönetet gyógyulásodért, aztán ülj fel lovadra."
Az ifjú leborulva hálálkodott a magasztos Alláhnak, aztán nyeregbe ült, és erős iramban lovagoltak együtt az egész napon át, míg el nem érték a dzsinn-királyfi földjét. Az ifjú nála töltötte az éjszakát, nagy vigalomban. Egészen estig ettek-ittak, és akkor a dzsinn-király fia így szólt: "Akarsz még ma este visszamenni a tieidhez?" - "Igen - felelte a királyfi -, szeretnék, mert már nagyon kívánkozom utánuk."
A dzsinn-királyfi most elhívta apjának egy rabszolgáját, akinek Rádzsiz volt a neve, és azt mondta neki: "Fogd ezt az ifjút, vedd a hátadra, és ne engedd, hogy a reggel rávirradjon, mielőtt meg nem érkezik apósához és menyasszonyához." - "Hallom és engedelmeskedem, készséggel és örömmel teszem" - felelte a rabszolga. Kis időre eltűnt, majd visszajött ifrit alakjában, úgyhogy az ifjú majd eszét vesztette láttára, annyira elképedt. De a dzsinn-király fia megnyugtatta: "Nem lesz semmi bántódásod; ülj fel lovadra, és lovastul ülj a nyakára."
De az ifjú azt felelte, hogy inkább csak ő maga ül fel, és a lovát otthagyja náluk. Leszállt a lóról, és felült az ifrit vállára. A dzsinn-király fia azt mondta neki, hunyja be a szemét, és a rabszolga repült vele ég és föld között, és egyre csak repült - a királyfi ezalatt nem is tudott magáról -, és mielőtt a harmadik éjjel véget ért, ott volt apósa palotájánál. Mikor a palota tetején lebocsátkozott, így szólt az ifrit: "Most szállj le." A királyfi leszállt. Ekkor az ifrit azt mondta neki: "Nyisd ki a szemedet, mert ez már apósodnak és leányának palotája."
Ezzel otthagyta és eltűnt.
Mikor felvirradt a reggel, és az ifjú magához tért ijedelméből, lejött a kastély tetejéről. Mihelyt apósa megpillantotta, elébe sietett, és nagyon csodálkozott, hogy az ifjú a palota tetejéről jött le. Azt mondta neki: "Eddig úgy láttuk, hogy az emberek a kapun jönnek be hozzánk, de te az égből szállsz le." A királyfi így felelt: "Az történt, mit Alláh akart - dicsértessék és magasztaltassék a neve!"
A király elcsodálkozott rajta, és örült az ifjú megmenekülésének.
Napkelte után a király megparancsolta vezírjének, készíttessen elő nagyszabású lakomákat, és mikor elkészült velük, megülték az esküvőt. A királyfi bement menyasszonya ágyasházába. Két hónapig időzött apósánál, aztán feleségével apja városába utazott.
Ami a királylány unokatestvérét illeti, amikor látta, hogy a királyfié lett az ő szerelme, és hogy Alláh - dicsértessék magasztos neve! - győzelmet adott azoknak fölötte és a vezír fölött, belehalt a féltékenységbe és az irigységbe.
A királyfi tökéletes boldogságban és a legtisztább örömben tért vissza apósához, aki csapataival és vezírjeivel elébe ment fogadására.
"Én reményemet helyezem a magasztos Alláhba, hogy segítségedre lesz vezírjeid ellen, ó, király, téged pedig kérlek, szolgáltass nekem igazságot fiad ellen."
Amikor a király ezt hallotta, parancsot adott, hogy végezzék ki a fiát.
Ez a negyedik nap volt. Most a negyedik vezír jött be a királyhoz, megcsókolta előtte a földet, és így szólt: "Alláh szilárdítsa és erősítse meg a király lelkét! Uram és királyom, légy meggondolt a dolgodban, amire elszántad magadat, mert az okos nem cselekszik semmit anélkül, hogy meggondolná a végét, és a példabeszéd is azt mondja, hogy aki nem gondolja meg, mi lehet tettének vége, annak a sors nem barátja, hanem ellensége. Egy történetet is tudok, ó, király, az asszonyok ravaszságáról." - "Mit tudsz róla?" - kérdezte a király. A vezír pedig így mesélt:
|
|
|
