Születésnapi újság Ajándék újságok 12 14 oldalas szülinapi újság gólyahír
Csodaszarvas régiség- Könyv Portál
Csodaszarvas Kulturális és Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Belépés | Regisztráció
Keresés az Antikrégiség.hu Piactéren Részletes keresés >>>
Kövesse az Antikrégiség.hu Portált Facebookon!!


Régiség kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik bútor Antik bútor (5475)
RSS feliratkozás: Bélyeg Bélyeg (3021)
RSS feliratkozás: Egyéb régiség Egyéb régiség (3504)
RSS feliratkozás: Ékszer Ékszer (452)
RSS feliratkozás: Ezüst, fémtárgy Ezüst, fémtárgy (891)
RSS feliratkozás: Festmény Festmény (3293)
RSS feliratkozás: Grafika, rézkarc Grafika, rézkarc (577)
RSS feliratkozás: Hangszer Hangszer (635)
RSS feliratkozás: Képeslap Képeslap (1339)
RSS feliratkozás: Lámpa, csillár Lámpa, csillár (1086)
RSS feliratkozás: Militária, fegyver Militária, fegyver (809)
RSS feliratkozás: Műszaki tárgyak Műszaki tárgyak (1793)
RSS feliratkozás: Néprajzi tárgy Néprajzi tárgy (427)
RSS feliratkozás: Óra Óra (844)
RSS feliratkozás: Papírrégiség Papírrégiség (1269)
RSS feliratkozás: Pénz, érme Pénz, érme (1718)
RSS feliratkozás: Porcelán, kerámia Porcelán, kerámia (4375)
RSS feliratkozás: Szobor Szobor (542)
RSS feliratkozás: Textil, szőnyeg Textil, szőnyeg (1063)
RSS feliratkozás: Üveg, kristály Üveg, kristály (1056)
RSS feliratkozás: Vallási tárgyak Vallási tárgyak (253)


Könyv kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik könyv Antik könyv (1877)
RSS feliratkozás: Életmód, egészség Életmód, egészség (280)
RSS feliratkozás: Gasztronómia Gasztronómia (159)
RSS feliratkozás: Gazdaság, üzlet Gazdaság, üzlet (57)
RSS feliratkozás: Gyerekkönyv Gyerekkönyv (426)
RSS feliratkozás: Idegen nyelvű Idegen nyelvű (386)
RSS feliratkozás: Irodalom, regény Irodalom, regény (1820)
RSS feliratkozás: Lemez, CD, DVD Lemez, CD, DVD (931)
RSS feliratkozás: Műszaki könyv Műszaki könyv (362)
RSS feliratkozás: Művészeti könyv Művészeti könyv (918)
RSS feliratkozás: Nyelvkönyv, szótár Nyelvkönyv, szótár (154)
RSS feliratkozás: Régi diafilm Régi diafilm (227)
RSS feliratkozás: Régi újság, folyóirat Régi újság, folyóirat (1636)
RSS feliratkozás: Sport Sport (173)
RSS feliratkozás: Tankönyv Tankönyv (517)
RSS feliratkozás: Történelem Történelem (588)
RSS feliratkozás: Tudományos könyv Tudományos könyv (565)
RSS feliratkozás: Útikönyv, földrajz Útikönyv, földrajz (248)
RSS feliratkozás: Vallási könyv Vallási könyv (614)


Galéria: online tárlatok
RSS feliratkozás: Festmény kiállítás Festmény kiállítás
RSS feliratkozás: Fotográfia kiállítás Fotográfia kiállítás
RSS feliratkozás: Iparművészet Iparművészet
RSS feliratkozás: Kerámia kiállítás Kerámia kiállítás
RSS feliratkozás: Szobor kiállítás Szobor kiállítás
RSS feliratkozás: Textil kiállítás Textil kiállítás
RSS feliratkozás: Történelmi kiállítás Történelmi kiállítás
Segítség:
Hogyan adjak el?
Hogyan vásároljak?
Kövessen minket!
Kövesse az Antikrégiség.hu TV adásait a YOUTUBE-on!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!!
Hirdetések
Csodaszarvas ebolt

Antikrégiség.hu Mesetár - Az ezeregyéjszaka meséi: Abu Kir és Abu Szir

Vissza az összes meséhez
 
Megosztás
Oldal felvétele a könyvjelzők közé Tovább küldés emailben Nyomtatás
Abu Kir és Abu Szir

Élt egykor Alexandria városában két ember: a kelmefestő Abu Kir és a borbély Abu Szir. Szomszédok voltak a bazárban: a borbély műhelye szorosan a festő bódéja mellé épült. A festő hazug csirkefogó volt, közönséges semmiházi, mint akinek a fejét kemény sziklából vágták, vagy zsidótemplom küszöbéből készítették - szégyentelenül űzte gaztetteit az emberek ellen. Az volt a szokása, ha valaki kelmét hozott hozzá festeni, először is a fizetséget kérte, azzal az ürüggyel, hogy előbb a festéshez való anyagokat kell megvásárolnia, és ha aztán az illető előre odaadta neki a pénzt, elvette és evés-ivással elherdálta, majd eladta a kelmét, amit a tulajdonosától átvett, és annak az árát is evés-ivásra meg miegymásra költötte; a legfinomabb falatokat rogyásig nyelte, a legválogatottabb, észvesztő italokat csak úgy vedelte. Ha aztán a szövet gazdája jelentkezett nála, azt mondta neki: "Gyere el megint holnap, napkelte előtt, addigra meg lesz festve a kelméd." A megrendelő elment, azt mondta magában: "Közel esik egyik nap a másikhoz." És másnap a kijelölt időben visszajött. A festő most így szólt hozzá: "Holnap gyere el megint, tegnap nem tudtam dolgozni, mert vendégség volt nálam, el kellett őket látnom, míg csak el nem mentek, gyere el holnap napkelte előtt, akkor átveheted a megfestett kelmédet." Ha az ember elment, harmadnap pedig megint visszajött, azt mondta neki: "Kérlek, bocsáss meg, hogy tegnap nem dolgozhattam, a feleségem éjjel gyereket szült, nappal meg mindenféle ügyes-bajos dologgal voltam elfoglalva, de ha holnap eljössz, minden bizonnyal készen lesz a kelméd, addigra megfestem." Ha az ember a kitűzött időben beállított, a festő megint kész volt valami kifogással, meg is esküdött rá.

Így tartotta a vevőt hitegetéssel, fogadkozással, amíg az végre kijött a béketűrésből és rászólt: "Meddig hitegetsz még a holnapi nappal? Add vissza a szövetemet úgy, ahogy van, festetlenül!" Erre azt felelte: "Alláhra, testvér, majd megöl a szégyen, de csak megmondom az igazat, károsítsa meg Alláh, aki másokat megkárosít!" Ha a vevő erre megkérdezte: "Mi történt hát?" - így válaszolt neki: "Ami a kelmédet illeti, azt megfestettem, valami gyönyörűséges lett, de amikor a kötélre akasztottam, ellopták; fogalmam sincs, ki volt a tolvaj." Ha a kelme gazdája jólelkű ember volt, megesett, hogy azt mondta: "Alláh majd kárpótol érte!" - de ha rossz természetű volt, és szórta a festőre a szitkot-átkot, akkor se ért vele semmit, még ha bíró elé is vitte a dolgot.

Így folytatta üzelmeit a kelmefestő, amíg csak el nem terjedt rossz híre az emberek közt, és egyik óvta a másikat Abu Kirtől, és mindenki távol tartotta magát tőle; végül már csak egy-egy vevő esett bele hálójába, olyan, aki nem ismerte; amellett nap nap után csak szidta-becsmérelte minden istenteremtménye. Így esett, hogy egyre rosszabbul ment az üzlete. Fölvette azt a szokást, hogy bement szomszédja, Abu Szir borbélyműhelyébe, leült, és szemmel tartotta a festőműhely ajtaját. Ha aztán meglátott a festőüzlet előtt valaki ismeretlent, aki festenivalót hozott, előbújt a borbélyműhelyből és megszólította: "Ez meg ez, mit parancsolsz?" Ha az erre azt mondta: "Vedd ezt, és fessed meg nekem" - megkérdezte: "Milyen színűre parancsolod?"

Mert minden gazembersége mellett jól értett a különféle színekhez; csak éppen hogy mindenkit rászedett, és végül ez juttatta koldusbotra. Átvette hát az embertől a szövetet, és azt mondta neki: "Fizesd ki előre az árát, holnap pedig gyere el érte, és vidd el." Az illető odaadta neki a pénzt és elment; ő meg fogta a kelmét, eladta a bazárban, és az áráért húst, zöldségfélét, dohányt, gyümölcsöt meg minden egyéb szükségeset vásárolt; ha pedig meglátott a műhelye előtt valakit azok közül, akik egyszer festenivalót adtak neki, nem mutatkozott, és láthatatlan maradt.

Ilyen módon űzte a dolgokat esztendőszámra, amíg az történt egy napon, hogy egy erőszakos ember festenivalót bízott rá, ő meg eladta a kelmét, és az árát magára költötte. A vevő nap nap után beállított, de sohase találta boltjában, mert mihelyt megneszelte, hogy olyasvalaki jön, akinek a holmija őnála van, gyorsan elszelelt Abu Szir műhelyébe. A vevőnek megszakadt a türelme, és elment a kádihoz. Onnan magával hozta a törvény emberét, és az egy csomó igazhivő jelenlétében leszögezte és lepecsételte a boltajtót, mert semmi olyat, amit a kelméje helyett elvihetett volna, nem talált benne, csak egypár törött agyagedényt. Ezután a törvény embere magához vette a kulcsot, és azt mondta a szomszédoknak: "Mondjátok meg neki, hogy adja elő ennek az embernek a kelméjét, és jöjjön el az üzlete kulcsáért." Ezután mind a ketten, a vevő meg a törvényszolga útjukra mentek.

Abu Szir pedig így szólt Abu Kirhez: "Micsoda balszerencse üldöz téged! Akárhányszor valaki kelmét ad át neked, mindig nyoma vész a portékának. Hova lett ennek a kíméletlen embernek a kelméje?" Abu Kir így felelt: "Képzeld, szomszéd, ellopták tőlem!" Abu Szir ezt válaszolta: "Csodálatos! Akárhányszor csak kelmét bíznak rád, mindig elemeli egy tolvaj; nálad van talán az összes tolvajok gyülekező helye? De én azt hiszem, hazudsz; mondd el őszintén, hogy áll a dolog." Ekkor Abu Kir ezt felelte: "Szomszéd, senki se lopott tőlem semmit." - "És mit csinálsz - szólt erre Abu Szir - az emberek holmijával?" Abu Kir ezt mondta: "Ha valaki hoz valamit, én eladom, és fölélem az árát." Abu Szir most megkérdezte: "És Alláh megengedi ezt?" Abu Kir így felelt: "Szegénységem vitt rá, mert rosszul megy a boltom, nyomorgok és semmim sincsen."

És nagy panaszszóba fogott, hogyan pang az üzlete, és mennyire nincs pénze. Ekkor Abu Szir is elkezdett panaszkodni: "Én jól értem a mesterségemet, nem akad párom a városban, mégse vágat hajat nálam senki, mert én is szegény vagyok. Meguntam a mesterségemet, testvér." Abu Kir, a kelmefestő ezt felelte: "Én is meguntam a mesterségemet, mert nem hoz semmit; de mondd csak, testvér, mi köt minket ehhez a városhoz? Keljünk vándorútra mind a ketten, nézzünk szét az emberek országaiban; kezünkben jó mesterség van, hasznos mindenfelé. Utunkon friss levegőre kerülünk, és kipihenjük súlyos gondjainkat."

És Abu Kir addig ecsetelte az utazás szépségeit, míg Abu Szir kedvet nem kapott hozzá, és megegyeztek, hogy vándorútra kelnek. Abu Kir nagyon megörült Abu Szir beleegyezésének, és ezt a verset mondta:

Ha élni vágysz, s hazád szorít, mint ósdi korlát:
Kelj utra s uj szeleknek feszits ki uj vitorlát.
Öt hasznod lesz belőle: tudást szerzel s vagyont,
Barátod, müveltséged gyülik, s elhagy a gond.
S ha mondanák neked: utazni gyötrelem,
Mert bajt hoz tüz s a víz és mindahány elem,
Feleld ezt: élni jó, de jobb, ha pusztul, annak,
Kit saját házatáján a férgek megrohannak.

Amint hát eltökélték, hogy útra kelnek, Abu Kir így szólt Abu Szirhez: "Szomszéd, mi most testvériséget fogadtunk, nincs köztünk félreértés; úgy illik hát, hogy megesküdjünk a fátihára,[53] hogy aki kettőnk közül munkához jut, a másikat, aki nem kapott munkát, eltartja, ami pénz pedig marad, betesszük egy ládába; mikor aztán visszatérünk Alexandriába, megosztozunk a pénzen igazságosan." Abu Szir azt felelte: "Így legyen." És mindketten elmondták a fátihát.

Aztán Abu Szir lezárta a boltját, és odaadta a kulcsot a házigazdájának, Abu Kir a maga kulcsát a törvény kezében, boltját pedig lezárva és lepecsételve hagyta. Összeszedték cókmókjukat, gályára szálltak, és még aznap kivitorláztak a sós tengerre. A szerencse kedvezett nekik, főleg a borbélynak, mert az egész hajón, a százhúsz ember közt, akik a kapitányon és a legénységen kívül velük utaztak, egyetlen borbély sem akadt. Amint a vitorlát kifeszítették, a borbély így szólt a festőhöz: "Testvér, itt a tengeren ételre-italra van szükségünk, és csak igen kevés útravalónk van. Talán majd megszólít valaki, hogy: »Borbély, gyere, nyírj meg!« Akkor én egy kenyérért, vagy fél dirhemért, vagy egy ital vízért megnyírom, úgyhogy mind a kettőnknek meglesz belőle a haszna." A festő ezt felelte: "Az bizony nem fog ártani." Lehajtotta a fejét és elaludt; ezalatt a borbély fölkelt, előszedte a szerszámait meg az üstjét, vállára egy rongyot vetett, mert olyan szegény volt, hogy törülközőre nem telt neki. Addig járkált az utasok közt, míg az egyik oda nem szólt neki: "Hé, mester, nyírj meg!" Megnyírta és mikor elvégezte a dolgát, fél dirhemet kapott érte. De a borbély ezt mondta: "Testvér, semmire se megyek ezzel a fél dirhemmel; de ha kenyérrel ajándékoznál meg, az itt a tengeren sokkal nagyobb áldás volna, mert van egy társam is, és igen szűken van útravalónk."

Ekkor az ember egy kenyeret adott neki meg egy darab sajtot, és bögréjét megtöltötte édesvízzel, Abu Szir pedig elvitt mindent Abu Kirhez, és így szólt hozzá: "Nesze ez a kenyér, edd meg hozzá a sajtot, és a bögréből igyál."

Abu Kir elvette, evett és ivott. Most Abu Szir, a borbély, megint fogta a szerszámait, vállára vette a rongyot, kezébe vette az üstöt, végigment a hajó utasai között, és egyiket két kenyérért, másikat egy darab sajtért nyírta meg; az emberek pedig kaptak rajta. És mindenkivel, aki felszólította: "Mester, nyírj meg" - két kenyérben meg fél dirhemben alkudott meg. Megadták neki, mert a gályán rajta kívül nem volt borbély, úgyhogy még le se szállt az este, harminc kenyeret és harminc ezüst féldirhemet gyűjtött össze, hozzá még sajtot, olajbogyót és sózott kaviárt. Amikor a kapitányt is megnyírta, és elpanaszolta neki, hogy kevés elesége van, az ezt mondta neki: "Szívesen látlak társaddal együtt, gyertek minden este, egyetek velünk, ne legyen semmi gondotok, amíg az utazás tart."

A borbély visszament a festőhöz, akit még mindig alva talált; fölkeltette. Amikor a festő felserkent, és fejénél nagy csomó kenyeret, sajtot, olajbogyót és kaviárt látott, megkérdezte: "Honnan szerezted ezt?" Abu Szir így felelt: "A magasztos Alláh jóságából." Abu Kir hozzá akart látni, de Abu Szir így szólt hozzá: "Testvér, ne egyél belőle, hagyd meg későbbre. Tudd meg, hogy én megnyírtam a kapitányt, és elpanaszoltam neki, milyen szűken állunk útravalóval, mire ő azt mondta nekem: »Szívesen látlak társaddal együtt, gyertek minden este, és egyetek velem.« Ma este vacsorázunk nála először." De Abu Kir így válaszolt: "Tengeri beteg vagyok, nem bírok helyemről elmozdulni, hadd egyem ezekből, te meg menj a kapitányhoz." Abu Szir azt felelte: "Az se baj." És odaült nézni, hogyan eszik Abu Kir. Az meg akkora falatokat kanyarított le magának, mint amekkora sziklákat a kőfejtő vág ki a hegységből, és úgy tömte magát velük, mint egy napok óta éhező elefánt, és még le se nyelte a falatot, már egy másik darabot nyisszantott le magának, a szemével meg olyan mohón nézte, akár egy ghúl, és falt, akkora szuszogással, mint a szecskát meg babot faló éhes bika, vadul.

Egyszerre csak odajött egy hajós, és azt mondta: "Mester, a kapitány enni hív, téged meg a társadat." Abu Szir megkérdezte Abu Kirt: "Velünk jössz?" Abu Kir azt felelte: "Nem tudok menni." Úgyhogy a borbély egyedül indult el.

Belépett a kapitányhoz, ott látta a kapitányt több mint húsz tál étellel megrakott asztal mellett: rá meg a társára vártak. Amint a kapitány meglátta, megkérdezte: "Hol van a társad?" Abu Szir azt felélte: "Uram, rájött a tengeri betegség." A kapitány azt mondta: "Sebaj, majd hamarosan jobban lesz; gyere és láss hozzá, már vártalak."

Azután a kapitány fogott egy tányért, és minden ételből jól megrakta, úgyhogy tízen is jóllakhattak belőle, és mikor a borbély jóllakott, így szólt hozzá: "Itt ez a tányér, vidd el a társadnak." Abu Szir fogta a tányért, és elvitte Abu Kirnek. Az még mindig az előtte levő ételeket ropogtatta a fogai között, akár a teve, és egyik nagy falatot a másik után tömte magába. Mikor Abu Szir odajött hozzá, azt mondta neki: "Ugye mondtam, hogy ne egyél ebből? Látod, a kapitány milyen jó ember; nézd csak, mit küld neked, mert mondtam neki, hogy rosszul vagy." Abu Kir azt mondta: "Ide vele." És ahogy a borbély odanyújtotta neki a tányért, elkapta, nekiesett ennek meg a többi ételnek, mint a kutya, fogát vicsorgatva, vagy az oroszlán, mikor ráront a vadra, vagy a rúkh-madár, ha galambra csap, vagy mint az olyan ember, akit éhhalál fenyeget, és végre valami ennivalót kap. Amíg evett, Abu Szir otthagyta, visszament a kapitányhoz, kávézott nála, aztán megint fölkereste Abu Kirt, aki közben már elpusztította az egész tányér tartalmát, az üres tányért meg félredobta.

Fogta hát Abu Szir a tányért, és visszavitte a kapitány szolgájának, azután visszatért Abu Kirhez, és aludt másnap reggelig. Másnap megint csak borotválta az embereket; és mindent, amit érte kapott, odahordott Abu Kirnek, az meg egyre evett-ivott, és csak arra kelt fel, hogy a szükségét elvégezze. És Abu Szir minden este tele tányért is hozott neki a kapitánytól.

Így töltöttek húsz napot, mikor a hajó kikötött egy városban. Kiszálltak és bementek a városba, és közösen helyiséget béreltek egy khánban. Abu Szir berendezte, összevásárolt mindent, amire szükségük volt, aztán hozott húst, megfőzte, Abu Kir pedig abban a szent pillanatban, hogy a szobába beléptek, lefeküdt és elaludt, míg csak Abu Szir fel nem keltette, és elébe nem tette az asztalt. Mikor jól belakott, azt mondta Abu Szirnek: "Ne haragudj, rosszul vagyok." És megint lefeküdt aludni. Negyven napot töltött el így, mialatt a borbély nap nap után vette a szerszámait, és a várost körüljárva annyit keresett, amennyit a sors előírt számára, aztán megint hazament, ott pedig alva találta Abu Kirt. Aztán felköltötte, az mohón nekiesett az ételnek, és gyűrte magába, mint akinek sose telik meg a hasa, meg akinek semmi étel sem elég, aztán megint lefeküdt aludni. Így ment ez negyven napon keresztül. És ahányszor Abu Szir így szólt hozzá: "Ülj csak fel, helyezkedj kényelembe, aztán eredj ki, nézd meg a várost, milyen csinos és pompás, ritkítja párját a városok között" - ő ezt felelte: "Ne haragudj, rosszul vagyok." Abu Szirnek pedig nem volt szíve ahhoz, hogy megszomorítsa, és egy szóval is megbántsa.

Hanem a negyvenedik napon a borbély megbetegedett, és nem bírt elmenni hazulról; megalkudott a khán kapusával, hogy lássa el szükségleteiket, és az hozott nekik ételt-italt, mialatt Abu Kir is csak tovább evett és aludt. Abu Szir négy napig így láttatta el kettőjüket a kapussal, aki gondoskodott szükségleteikről, de azután Abu Szir annyira megbetegedett, hogy elvesztette az eszméletét. Abu Kirt most maró éhség kínozta, fölkelt hát, átkutatta Abu Szir ruháit, míg pénzét meg nem találta; azt zsebre rakta, rázárta Abu Szirre az ajtót, és elment, úgyhogy senki sem tudott róla, mert a kapus éppen a bazárban járt, és nem láthatta, mikor elment.

Abu Kir először is a bazár felé vette útját, ott finom holmikba öltözött, aztán sétálgatott a városban, és látta, hogy olyan város, amilyennek nem akad mása a városok között, de egyben azt is megfigyelte, hogy minden ruhanemű, amit viseltek, csak fehér és kék színű volt. Fölkeresett hát egy kelmefestőt, és amikor itt is csak csupa kék homit látott, előszedett egy kendőt, és így szólította meg a festőt: "Mester, fogd ezt a kendőt, és fesd meg nekem, és vedd át, ami érte jár." A festő ezt felelte: "A festés ára húsz dirhem." Abu Kir így válaszolt: "A mi országunkban ezt két dirhemért festjük meg." Mire a kelmefestő azt mondta: "Akkor eredj és festesd meg az országodban, én nem festek olcsóbban, csak húsz dirhemért, abból egy dirhemet sem engedek." Abu Kir most megkérdezte, "Milyen színre fested?" A festő azt felelte: "Kékre." Abu Kir azt mondta: "De én azt kívánom, hogy vörösre fessed." A festő így szólt: "Vörösre nem tudok festeni." - "Akkor zöldre." De a festő megint csak azt felelte: "Zöldre se tudok festeni." - "Akkor sárgára." - "Arra se tudok."

És egymás után sorolta elő neki Abu Kir az összes színeket, és a kelmefestő azt felelte neki: "Negyven kelmefestő van ebben a városban, se több, se kevesebb, és ha egy meghal közülük, betanítjuk a fiát, ha pedig nem hagy hátra fiút, akkor harminckilencen maradunk, mihelyt pedig egyikünk két fiat hagy hátra, betanítjuk az egyiket, és ha az meghal, a másikat. Mesterségünk erősen meg van szervezve, és mi csak a kékfestéshez értünk, egyéb színhez nem."

Abu Kir ekkor így szólt hozzá: "Tudd meg, én magam is kelmefestő vagyok, és minden színnek a festéséhez értek; beállnék hozzád bérért, és megtanítanálak, hogyan kell mindenféle színre festeni, dicsekedhetsz majd vele az egész kelmefestő-céh előtt." De a festő ezt felelte: "Idegent nem veszünk be a céhünkbe." Abu Kir most azt mondta: "És ha én magam nyitok boltot?" A kelmefestő így válaszolt: "Ezt sohasem engedik meg neked."

Abu Kir otthagyta, és elment egy másik kelmefestőhöz, de attól is ugyanazt a választ kapta, és így járt körbe festőtől festőhöz, amíg mind a negyvennél nem volt, de se mesternek, se munkásnak nem vették fel. Mikor aztán felkereste a kelmefestők seikhjét, és közölte vele a dolgokat, az így felelt neki: "Nem engedünk idegent a céhünkbe belépni."

Abu Kir szörnyen feldühödött, és fölment a királyhoz panaszt tenni. Így szólt hozzá: "Ó, idők királya, én idegen vagyok itt, kelmefestés a mesterségem, és így és így jártam a kelmefestőkkel, értek a vörös színre festés minden árnyalatához, mint amilyen a rózsapiros meg a jujuba-piros, meg a zöldhöz, úgymint a fűzöld, pisztácia-zöld, olajzöld és papagájzöld, aztán a feketéhez, mint a szén vagy antimonfekete, meg a sárgához is, mint narancs- vagy citromsárga."

Előszámolta a színek egész sorát, és így végezte: "Ó, idők királya, városodban egyetlen kelmefestő sem tudja ezekből a színekből bármelyiket is előállítani, ellenkezőleg: egyébhez se értenek, mint a kékfestéshez, és mégsem akarnak fölvenni maguk közé se mesternek, se munkásnak." A király ezt felelte: "Igazat beszéltél. De én nyitok neked kelmefestőboltot, és tőkét is adok hozzá, ne törődj velük, mert aki az utadba áll, felakasztatom a bolt ajtaja fölé."

Parancsot adott az építőmestereknek, és azt mondta nekik: "Járjátok be ezzel a mesterrel a várost, és ha olyan helyiséget talál, amelyik megtetszik neki, dobjátok ki a tulajdonosát, legyen az a helyiség bolt, khán vagy akármi, és építsetek számára kelmefestőműhelyt kívánsága szerint. Tegyétek meg, amit akar, és ne ellenkezzetek parancsaival."

Azután a király csinos ruhába öltöztette Abu Kirt, és ezer dinárt ajándékozott neki e szavakkal. "Használd fel a magad számára, amíg az épület elkészül."

Azonkívül még két mamlúkot adott neki kiszolgálásra, és egy csődört aranyhímes szerszámmal. Abu Kir új öltönyében felült a ménre, és most olyan volt, akár egy emír. Házat is jelölt ki számára a király, és meghagyta, hogy rendezzék be. Mikor pedig berendezték, Abu Kir beleköltözött.

Másnap reggel lovon bejárta a várost, az építészek előtte, és addig nézegetett, míg végre egy hely megtetszett neki, és megszólalt: "Ez a hely jó lesz." Azok kitették a helyiség tulajdonosát, és a királyhoz vitték, az meg a helyiség ára fejében többet fizetett neki, mint eleget. És elkészítették az épületet ezen a helyen Abu Kir utasítása szerint, aki előírta az építőmestereknek: "Így meg így építsetek, így meg így csináljátok." Végül is olyan kelmefestőműhelyt készítettek számára, amilyent még a világ nem látott.

Abu Kir aztán elment a királyhoz, és jelentette neki, hogy a kelmefestőbolt tökéletesen elkészült, és csak a festőanyagok árára van szüksége, hogy munkáját megkezdhesse; a király ekkor így szólt hozzá: "Fogd ezt a négyezer aranyat, ez lesz a tőkéd, aztán majd mutasd be a festőboltod munkáját."

Abu Kir átvette a pénzt, elment vele a piacra, és talált ott indigót bőségesen, és alig kértek érte valamit. Összevásárolta hát a festéshez szükséges anyagot, amennyi csak kellett. A király ezután ötszáz darab kelmét küldött el hozzá, hogy fesse meg; ő pedig hozzálátott a munkához, és amikor mindenféle színre megfestette őket, kiteregette a festőbolt ajtaja elé.

Amint a járókelők elhaladtak az üzlet előtt, csodálatos látványt láttak, olyat, amilyennel egész életükben még nem találkoztak; csapatszámra gyűltek össze a festőbolt előtt, és élvezték a látványt, és kérdezték, mondogatták Abu Kirnek: "Ó, mester; mi a neve ezeknek a színeknek?" Ő megfelelt nekik: "Ez itt piros, az meg sárga, amaz meg zöld." És elősorolta nekik mind a színeket. Hordták neki a kelmét, és így szóltak hozzá: "Fesd meg nekünk ezt ilyenre meg ilyenre, és kérj érte, amennyit akarsz."

Amint Abu Kir elkészült a király kelméivel, fogta és felvitte a tanácsterembe a király elé. Az igen megörült a kelmék láttára; és gazdagon megajándékozta a kelmefestőt. Most a katonák is hoztak kelméket, és kérték, fesse meg nekik így meg így, ő pedig megfestette nekik kívánságuk szerint, azok meg arany és ezüst pénzeket vetettek neki érte. Így terjedt el mindjobban a híre, és festőboltját királyi festőműhelynek nevezték. Minden ajtón csak úgy áradt hozzá a szerencse, a többi kelmefestő meg egy szót se szólhatott ellene, inkább mind odajárultak elébe, és kezet csókoltak neki, előbbi viselkedésükért pedig bocsánatot kértek, és ily szavakkal ajánlkoztak: "Végy fel minket szolgáidul." De ő mindüket elutasította, mert már rabszolgákat, rabnőket és nagy vagyont szerzett magának. Ennyi Abu Kirről.

Ami Abu Szirt illeti, amikor Abu Kir elszedte a pénzét és odábbállt, három napig hevert szobájában úgy, ahogy Abu Kir bezárta, eszméletlenül, nagy betegségében, amíg a khán kapusa rá nem gondolt, mi van a szobájuk ajtajával, és amikor bezárva találta, és estig egyiküket se látta, se nem hallott róluk semmit, azt gondolta magában: "Utóbb elszeleltek fizetség nélkül, vagy talán meghaltak; vagy mi a csoda történt velük?"

Odament a szobájuk ajtajához, látta, hogy a kulcs a zárban van, és kihallotta belülről a borbély nyögését. Kinyitotta az ajtót, és megszólította a borbélyt - látta, hogy ott fekszik és nyögdécsel: "Megbocsáss, hol a társad?" A borbély így felelt: "Alláhra, csak ma tértem eszméletre betegségemből, hívogattam, de senki sem felelt, az istenért, testvér, keresd elő fejem alól az erszényemet, végy ki belőle öt féldirhemet, és hozz rajta valami ennivalót, mert már félig éhen vesztem."

Az odanyúlt az erszényért, de üresen találta; azt mondta a borbélynak: "Az erszény üres, semmi sincs benne."

Most Abu Szir, a borbély, rájött, hogy Abu Kir kiszedte az erszény tartalmát, és kereket oldott. Ezért megkérdezte a kapust: "Nem láttad a társamat?" A kapus ezt felelte: "Három napja, hogy nem láttam, és nem hihettem egyebet, mint hogy mind a ketten elköltöztetek." A borbély így válaszolt: "Dehogy költöztünk el! Hanem ő kedvet kapott a pénzemre, elcsente és elosont, amíg én itt betegen feküdtem." Aztán sírt és jajgatott, de a khán kapusa azt mondta neki: "Ne vedd úgy a szívedre, Alláh majd megbünteti érte."

A kapus elment, főzött neki húslevest, telemert belőle egy tányérral, és odaadta neki. Így gondoskodott róla a kapus két álló hónapig szakadatlanul, a saját zsebéből fizette a költségeket, amíg Abu Szir jól ki nem izzadt, és Alláh meg nem szabadította betegségétől. Akkor aztán lábra állt, és így szólt a khán kapusához: "Mihelyt a magasztos Alláh módot ad rá, megszolgálom a jót, amit velem tettél, de senki se jutalmaz, csupán Alláh az ő jóságában." A kapus ezt felelte neki: "Magasztaltassék Alláh megmenekvésedért. Amit érted tettem, csak azért tettem, hogy meglássam Alláh jóságos arculatát."

A borbély elhagyta a khánt, és végigjárta a bazárokat. A sors abba a bazárba is elvezette, amelyikben Abu Kir festőműhelye volt. Amint meglátta a tarkára festett szöveteket a boltajtó elé kiteregetve, meg a kíváncsian körülük csoportosuló népet, megkérdezte a város egyik lakójától: "Micsoda hely ez, és miért tolong itt ez a sok nép?" Akitől megkérdezte, ezt felelte: "Ez a királyi kelmefestőműhely; a király egy Abu Kir nevezetű idegen számára építtette, és ahányszor az megfest valami kelmét, összegyűlünk és megnézzük, mert a mi hazánkban nincsen festő, aki ilyen színekre tudna festeni. Ez meg ez történt vele meg a város festőivel."

És elmesélte neki Abu Kir esetét a festőkkel, meg hogyan ment Abu Kir panaszra a királyhoz, aki megsegítette őt, műhelyt építtetett számára, aztán ezt meg ezt adta neki. Szóval, mindent elmondott, mire Abu Szir örvendezve kiáltott fel: "Magasztaltassék Alláh, hogy ilyen sikerre segítette, és mester lett belőle! Meg kell bocsátanod ennek az embernek, mert a munkája bizonyosan annyira igénybe vette, hogy rólad egészen megfeledkezett, de mivel te jóságos és nagylelkű voltál hozzá, amikor nem volt semmi foglalkozása, ő majd megörül, ha meglát, és éppen olyan nagylelkű lesz hozzád, mint te őhozzá voltál."

Azután közelebb ment a festőbolthoz, és meglátta Abu Kirt, amint magas párnán ült a kőpadon az üzlet bejáratánál, királyi öltözetben, körülötte pedig négy szerecsen rabszolga meg négy mamlúk állt, mind a legpompásabb ruhákba öltözötten; és látott tíz néger rabszolgát, segédeit, munka közben, mert amint megvásárolta őket, megtanította a mesterségre. Hanem ő maga úgy ült ott a párnái közt, mint valami nagyvezír vagy hatalmas király, még a kisujját se mozdította, csak szolgáit szólongatta: "Ezt így csináld, azt úgy csináld." Abu Szir hozzálépett hát, és azt hitte, hogy barátja örömmel üdvözli majd, és tisztességgel, szeretettel fogadja. De amint Abu Kir tekintete Abu Szirre esett, rárivallt: "Te gazember, nem megtiltottam már, de hányszor, hogy a boltajtómban álldogálj? Szégyenbe akarsz tán hozni az emberek előtt, te tolvaj? Fogjátok meg!" A rabszolgák rávetették magukat, kezet emeltek rá, Abu Kir is felkelt, a botja után nyúlt, és odakiáltotta a rabszolgáknak: "Teperjétek le!" És száz ütést méretett a hátára, aztán megfordította, és újabb százat veretett a hasára, majd ezt mondta neki: "Te aljas, te áruló, lássalak csak meg mától fogva még egyszer a festőbolt ajtajában, tüstént a király elé vitetlek, hogy adjon át a válinak, üttesse le a fejedet. Hordd el magad, Alláh meg ne áldjon."

Abu Szir az ütésektől meg a rajta esett sérelemtől megtört szívvel ment el, a jelenlevők meg kérdezgették Abu Kirt: "Mit csinált az az ember?" Abu Kir ezt válaszolta nekik: "Tolvaj, az emberek kelméjét lopja. Hányszor lopott már tőlem kelmét, én meg azt mondtam magamban: »Alláh bocsássa meg neki, szegény ember!« És nem bántottam, hanem megtérítettem a vevők kárát, neki meg jó szóval a lelkére beszéltem, de rá se hederített. Jöjjön csak vissza még egyszer, a király elé vezettetem, hadd végeztesse ki, hogy az embereknek nyugtuk legyen tőle." És a nép csak úgy szórta a szitkot utána. Ez történt Abu Kirrel.

Ami pedig Abu Szirt illeti, visszament a khánba, és nagy búsan üldögélt az Abu Kirtől elszenvedett igazságtalan bántalmazás miatt. Mikor pedig az ütések helyei már nem égtek, megint elment, és bejárta a bazárokat. Ekkor eszébe jutott, hogy elmegy a fürdőbe, megkérdezte hát az egyik városbeli lakost: "Testvér, merre vezet az út a hammámhoz?" Az ember ezt felelte: "Mi az a hammám?" Abu Szir azt mondta: "Olyan hely, ahol megmosakszik az ember, és a piszkától megtisztálkodik, egyik legkellemesebb dolog a világon." Az ember így szólt: "Eredj a tengerhez." Abu Szir azonban ezt válaszolta: "De én meleg fürdőbe akarok menni." Mire a másik megint azt mondta: "Mi nem tudjuk, mi az a meleg fürdő, ha tisztálkodni akarunk, a tengerhez megyünk. Így csinál még a király is."

Amint hát Abu Szir látta, hogy a városban nincs meleg fürdő, és hogy az emberek nem ismerik a fürdőt, azt se tudják, mi fán terem, elment a király dívánjához, belépett, megcsókolta a földet a király színe előtt, áldást kért rá, és így szólt: "Messze idegenből jött ember vagyok, foglalkozásomra nézve fürdőmester. Amint a városodba érkeztem, és fürdőbe akartam menni, egyetlen fürdőt se találtam, pedig másképp olyan szép a város. Hogy van ez, mikor a hámmám a világ legnagyobb gyönyörűsége?" A király erre ezt felelte: "Mi az a hammám?" Abu Szir most nekilátott, leírta neki, milyen a fürdő, és e szavakkal fejezte be beszédét: "A városod nem város, ha fürdője nincsen." A király ekkor így válaszolt: "Szívesen fogadlak." S páratlanul szép ruhába öltöztette, egy csődört, két rabszolgát, négy rabnőt és két mamlúkot ajándékozott neki, házat rendezett be számára, és még jobban kitüntette, mint a kelmefestőt. Aztán építőmestereket adott melléje, és azoknak meghagyta: "Építsetek azon a helyen, amelyik neki tetszik, meleg fürdőt a számára."

Ekkor Abu Szir bejárta velük a várost, végül rámutatott egy helyre, amelyik megtetszett neki, azok meg nekiláttak, és utasításai szerint páratlanul szép meleg fürdőt építettek számára. Abu Szir aztán megparancsolta, fessék ki, ők pedig olyan csodaszépen kifestették, hogy gyönyörűség volt a néző szemének. Aztán Abu Szir megint elment a királyhoz, és jelentette, hogy a fürdő elkészült, szép falfestményekkel, és most már csak a bútorzat hiányzik. Ekkor a király tízezer dinárt adott neki berendezésre. Abu Szir berendezte a fürdőt, törülközőket aggatott kötelekre szépen sorjában. Aki nép csak elhaladt a fürdő ajtaja előtt, sűrű tolongásban bámulta, és egészen el voltak bűvölve a falfestés szépségétől; életükben ilyesmit még nem láttak. Aztán megkérdezték Abu Szirt, hogy ez mi, s az csodálkozásukra ezt felelte nekik: "Ez meleg fürdő."

Most vizet melegített, és üzembe hozta a fürdőt; aztán a medencébe szökőkutat szereltetett, hogy a város lakosainak, akik meglátták, majd megzavarta az eszét. Aztán a királytól tíz serdületlen mamlúkot kért, és a király tíz mamlúkot ajándékozott neki, oly szépeket, mint a hold. Abu Szir meggyúrta a testüket, és azt mondta nekik: "Így csináljátok a fürdővendégekkel!" Most illatokkal kifüstölte az egész fürdőt, kikiáltót küldött a városba és kihirdette: "Alláh teremtményei, gyertek a hammámba. »Szultán fürdője« a neve!"

Jöttek az emberek, ő pedig megparancsolta a mamlúkoknak, hogy mossák meg a testüket. Az emberek beszálltak a kádba, aztán megint kiszálltak, utána leültek a lívánra, a mamlúkok pedig gyúrták a testüket, ahogy Abu Szir betanította őket. Három napig járt így a nép a fürdőbe, megkapta, amit kívánt, és fizetség nélkül távozhatott. A negyedik napon Abu Szir a királyt hívta meg a fürdőbe: az lóra is ült országa nagyjaival, és ellovagolt a fürdőhöz. Ott levetkőzött, és bement a fürdőterembe, utána Abu Szir. Ledörzsölte a királyt a mosdókesztyűvel, és a piszkot hurkákban szedte le róla, és amikor megmutatta a királynak, ez igen megörült; teste csak úgy csengett, olyan lágy és tiszta volt, amint kezével rá-rácsapott.

Miután a királyt lemosta, a medence vizébe rózsavizet öntött, és a király beleszállt. Mikor megint kijött belőle, olyan gyönyörűséget és jó érzést érzett a testében, mint egész életében sohasem. Aztán a lívánra ültette a mester, a mamlúkok pedig jól meggyúrták-nyomogatták, miközben a füstölő-edények áloé- és ámbra-illatot leheltek. A király most megkérdezte: "Mester, ez a hammám?" Abu Szir így válaszolta: "Igenis." A király ekkor ezt mondta: "Fejem életére, városom e nélkül a fürdő nélkül nem volt város!" Aztán így szólt hozzá: "Mit fizettetsz fejenként?" Abu Szir azt felelte: "Amennyit parancsolsz, annyit kérek majd."

A király elrendelte, hogy adjanak neki ezer dinárt, és így szólt: "Fizetess magadnak mindenkivel, aki nálad megfürdik, ezer dinárt." De Abu Szir azt mondta erre: "Bocsáss meg, ó, idők királya, lásd, nem mind egyformák az emberek, van köztük gazdag is, szegény is. Azért, ha én ezer dinárt kérnék mindenkitől, üres maradna a fürdő, mert szegény ember nem tud ezer dinárt összehozni."

A király most megkérdezte: "Hogy csinálod hát az árral?" Abu Szir így válaszolt: "Az emberek nagylelkűségére bízom az árat, aki tud fizetni, és nem zsugori, megadja, úgyhogy minden embertől a viszonyai szerint veszünk be pénzt. Ily módon majd eljár hozzánk a nép; a gazdag a rangja, a szegény meg tetszése szerint fizet; így majd jól megy, és virágzik a fürdő; ami pedig az ezer dinárt illeti, az a király adománya, és nem mindenki adhat annyit."

Az ország nagyjai helyeseltek, és ezt mondták: "Így lesz az jól, ó, idők királya! Nem mindenki olyan gazdag és bőkezű, mint te, dicsőséges király!" A király így válaszolt: "Helyesen beszéltek, csakhogy ez egy szegény idegen ember, aki városunkban berendezte ezt a fürdőt, amelyhez foghatót egész életünkben nem láttunk, és amely nélkül a városunknak nem volt se dísze, se értéke; ezért hát ha magasabb díjjal tiszteljük meg, az sem sok." De a nagyok így feleltek: "Ha meg akarod tisztelni, tedd a magad pénzén, a szegényeket pedig részesítsd abban a kegyben, hogy olcsón járhassanak a fürdőbe, és áldani fognak alattvalóid. Ami pedig az ezer dinárt illeti, hát az igaz, hogy az ország nagyjai vagyunk, de a mi lelkünk mégse nyugodna bele, hogy ilyen sokat adjunk, hát még a szegényeké!" A király most így szólt: "Ti, országom nagyjai, ti adjatok neki most fejenként száz dinárt, egy mamlúkot, egy rabnőt és egy rabszolgát." - "Rendben van - felelték azok -, ezúttal megadjuk neki, ezután pedig fizessen mindenki tetszése szerint." A király meg azt mondta: "Ez nem lesz rossz." Most a főemberek mind száz dinárt, egy rabnőt, egy mamlúkot és egy rabszolgát adtak Abu Szirnek. A főemberek száma pedig, akik aznap a királlyal fürdeni mentek, négyszáz lelket tett ki, úgyhogy aznap negyvenezer dinárt keresett, s hozzá négyszáz mamlúkot, négyszáz rabszolgát, négyszáz rableányt kapott: ez aztán szép kereset! Ezenfelül a király még tízezer dinárt, tíz mamlúkot, tíz rabnőt és tíz rabszolgát adományozott neki, úgyhogy Abu Szir odalépett a király elé, megcsókolta előtte a földet, és így szólt: "Boldogságos király és bölcs ítélet forrása, hová fér be ez a sok mamlúk, rabszolga és rabnő?" A király így válaszolt: "Én csak azért parancsoltam ezt a dolgot az udvaromnak, hogy egy csomó pénzt gyűjtsünk össze a számodra; hátha eszedbe jut a hazád meg a családod, megszállhat a honvágy, és szeretnél hazatérni; akkor országunkból bőséges pénzösszeget vihetsz magaddal, hogy abból otthon megélhess." Abu Szir így válaszolt: "Ó, idők királya, Alláh adjon neked dicsőséget! Lásd, ez a sok mamlúk, rabnő és rabszolga királyi fényűzés, és ha készpénzt utaltál volna ki nekem, többet érne, mint ez a sereg, akit etetni, itatni meg ruházni kell, úgyhogy összes jövedelmemből se futja az eltartásukra." A király elnevette magát, és így szólt: "Alláhra, igazad van, ez csakugyan valóságos hadsereg, és neked nincs módodban, hogy eltartsd őket; hanem eladnád-e őket nekem száz dinárért fejenként?" Abu Szir azt felelte: "Eladom őket annyiért." A király most elküldött a kincstárnokáért, hozza el számára a pénzt. A kincstárnok elhozta, és pontosan, az utolsó dirhemig kifizette az árat mindenkiért, és a király visszaajándékozta őket a gazdáiknak e szavakkal: "Mindenki, aki rabszolgáját, rabnőjét vagy mamlúkját felismeri, vegye vissza tőlem mint ajándékomat."

Most mindenki a király parancsa szerint cselekedett, és átvette, ami járt neki, Abu Szir pedig így szólt a királyhoz: "Alláh adjon neked nyugalmat, ó, király, mint ahogy te nyugalmat szereztél nekem ezektől a ghúloktól, akiket csak Alláh bírt volna jóllakatni!"

A király nevetett a szaván, igazat adott neki, aztán visszatért nagyjaival a szerájába. Abu Szir pedig azzal töltötte az éjszakát, hogy a pénzét számolta, zacskókba rakta és lepecsételte; kiszolgálására pedig húsz szerecsen rabszolgája, húsz mamlúkja és negyven rabszolgalánya volt.

Másnap reggel megint kinyitotta a fürdőjét, és egy hírnökkel kikiáltatta: "Mindenki, aki a fürdőbe jön és megfürdik, saját belátása és bőkezűsége szerint fizethet." Aztán odaült a pénzesládája mellé, az emberek meg jöttek, és mindenki a körülményei szerint fizetett, úgyhogy mire beesteledett, a láda tele lett a dicsőséges Alláh jó adományával. Majd a királyné is a fürdőbe kívánkozott, és mikor Abu Szir ezt hírül vette, a kedvéért a napot két részre osztotta úgy, hogy az időt hajnaltól délig a férfiaknak, déltől estig pedig a nőknek szánta. Mikor aztán a királyné megjelent, egy rabnőt állított a láda mellé, mert négy rabnőt ügyes fürdőmesternőkké képezett ki. A királynénak pedig igen tetszett a fürdés és örömtől dagadó kebellel tett be ezer dinárt a ládába. Így terjedt el Abu Szir híre a városban, és ő mindenkit, akár gazdag volt, akár szegény, egyforma előzékenységgel látott el, úgyhogy a javak csak úgy özönlöttek be hozzá minden ajtón, ő pedig ismeretséget és barátságot kötött a király testőrségével. A király hetenként egyszer eljött hozzá, a hét többi napja meg a gazdagoké-szegényeké volt, és Abu Szir mindenkit barátságosan és udvariasan fogadott. Úgy esett egyszer, hogy a király hajóskapitánya is eljött hozzá. Abu Szir levetkőztette, és bement vele a fürdőbe, jól végigkente testét, és kitüntető udvariassággal szolgálta ki. És mikor kijött a fürdőből, szörbetet meg kávét készített számára, mikor pedig a hajóskapitány adni akart érte valamit, szabadkozott, hogy nem fogad el tőle semmit, úgyhogy a kapitány Abu Szir végtelen szívélyességéért és jóságáért a lekötelezettjének érezte magát, és azt se tudta, hogy mutassa ki háláját a fürdőmester nagylelkűségéért. Ennyit Abu Szirről.

Ami pedig Abu Kirt illeti, amikor meghallotta, hogy mindenki csak a fürdőről rajong, és az emberek azt mondják neki: "Ez a fürdő kétségkívül a földi paradicsom! Hallod-e, ha Alláh megengedi, el kell jönnöd velünk holnap ebbe a remek fürdőbe!" - így szólt magában: "Okvetlenül el kell mennem, mint ahogy mindenki elmegy, hadd nézzem meg már azt a fürdőt, ami minden embert tisztára megbolondít."

Fölvette legpompásabb öltönyét, öszvérre ült, és négy fekete rabszolga meg négy mamlúk kíséretében, akik előtte és mögötte lépdeltek, a fürdőhöz lovagolt. A fürdő bejáratánál leszállt, érezte az ámbra és áloé illatát, látta, hogy özönlik a nép ki- meg befelé, látta, hogy a kőpadokon milyen sűrűn ül szegény meg gazdag egyaránt. Amint aztán az előcsarnokba lépett, Abu Szir ötlött a szemébe, ez pedig az ő láttára nagy örömben állt fel. Abu Kir erre így szólította meg: "Jól nevelt emberhez illő viselkedés ez? Kelmefestőműhelyt nyitottam, mester lettem a városban, megismerkedtem a királlyal, és szerencsére, tekintélyre tettem szert, te pedig felém se néztél, nem is érdeklődtél irántam, azt se mondtad: »Hol a barátom?«, amíg én hiába kutattam utánad, és a rabszolgáimmal meg mamlúkjaimmal a khánokban meg mindenfelé kerestettelek, de csak nem jöttek rá, hova is tűntél, és senkitől nem kaptam rólad felvilágosítást." Abu Szir ezt felelte: "Hát nem jöttem el hozzád, és te nem becsméreltél, hogy tolvaj vagyok, hát nem vertél meg és nem szégyenítettél meg a népek szeme láttára?" Abu Kir úgy tett, mintha bánkódnék, és azt mondta: "Micsoda beszéd ez? Te voltál az, akit megvertem?" Abu Szir így válaszolt: "Igen, én voltam." Abu Kir most esküvel fogadkozott, hogy nem ismerte meg, és azt mondta: "Egy ember, aki hasonlít hozzád, mindennap eljött, és ellopkodta a vevők kelméjét, annak tartottalak téged." Aztán bűnbánatot színlelt, összecsapta a kezeit, és így szólt: "Nincs másutt hatalom és erő, csak a magasztos és dicsőséges Alláh kezében! Bizony csúnyán elbántunk veled: fedted volna csak fel, hogy ki vagy, mondtad volna: »Ez és ez vagyok!« Te vagy a hibás, hogy nem ismertetted meg magadat, annál is inkább, mert annyi az ügyes-bajos dolgom." Abu Szir így válaszolt: "Alláh bocsásson meg neked, barátom; ez a dolog a sors rejtekében így volt elrendelve, Alláh kárpótlást ad érte. De most kerülj beljebb, vesd le a ruhádat, és élvezd az üdítő fürdőt!" Abu Kir így felelt: "Alláhra, bocsáss meg, barátom!" És Abu Szir azt mondta rá: "Alláh mentsen fel bűnöd alól, és bocsássa meg neked! Az örökkévalóságtól fogva így szólt rólam a végzés."

Abu Kir azután megkérdezte: "Hogy jutottál ilyen magas méltóságra?" Abu Szir így válaszolt: "Aki neked szerencsét adott, az adott nekem is. Felmentem a királyhoz, és említettem neki a meleg fürdőt, ő erre elrendelte, hogy építsek egyet." Abu Kir erre így szólt: "Ahogy te bejáratos vagy a királynál, úgy én is az vagyok. És ha Alláh, a magasztos, akarja, véghezviszem, hogy a kedvemért még jobban szeressen és tiszteljen téged, mint most: nem tudja, hogy az én barátom vagy, de megmondom neki, és még jobban beajánllak nála." Abu Szir ezt felelte: "Nincs szükségem beajánlásra, mert él még az, aki hajlandóságot ad a szívekbe; a király és egész udvara szeret engem, megajándékozott ezzel meg ezzel." És elmondta neki egész történetét, aztán így szólt: "Vesd le a holmidat a szekrény mögött, aztán gyere a fürdőbe, hadd dörzsöljelek le."

Abu Kir levetkőzött, és Abu Szirrel bement a fürdőbe, az most beszappanozta, ledörzsölte, és megint felöltöztette, kiszolgálta mindvégig, míg elő nem jött a fürdőből. Akkor ebédet meg szörbeteket tett elébe, és mindenki elcsodálkozott, milyen kitüntetően bánik vele. Mikor aztán Abu Kir fizetni akart neki valamit, szabadkozott, hogy nem fogad el tőle semmit, és azt mondta neki: "Szégyelld magad; micsoda dolog ez? A barátom vagy, köztünk nincs különbség." Ekkor Abu Kir így szólt Abu Szirhez: "Barátom, Alláhra, remek ez a fürdő, de a művészetedhez mégis hiányzik valami." Abu Szir megkérdezte:

"Ugyan mi hiányzik még?" És Abu Kir ezt felelte: "Van egy szer, amit arzénikumból és oltatlan mészből kevernek össze, és igen kellemes szőrvesztő szer. Készítsd el ezt, és ha a király megint eljön, mutasd meg neki, hogy szokták ezzel a fölösleges szőrszálakat eltávolítani; erre majd igen megszeret, és még jobban tisztelni fog." Abu Szir így válaszolt: "Igazad van; ha Alláh akarja, megcsinálom."

Abu Kir elhagyta a fürdőt, öszvérére szállt, és a királyhoz indult. Belépett hozzá, és ezt mondta neki: "Jó tanácsot szeretnék neked adni, ó, idők királya." A király megkérdezte: "Mi a tanácsod?" Abu Kir így felelt: "Fülembe jutott a híre, hogy fürdőt építtettél." A király válaszolta: "Úgy van, egy idegen ember jött hozzám, és én fürdőt rendeztem be neki, mint neked kelmefestőműhelyt, pompás fürdő, és dísze a városnak."

És elősorolta a fürdő előnyeit, amíg Abu Kir meg nem kérdezte: "És jártál már a fürdőben?" - "Hogyne" - felelte a király. Abu Kir erre felkiáltott: "Dicsértessék Alláh, hogy megmentett a szerencsétlenségtől, amit ez a gaz fürdőmester, az istentelen, tervezett ellened!" A király most megkérdezte: "Ugyan mi a szándéka?" Mire Abu Kir ezt felelte: "Tudd meg, ó, idők királya, ha legközelebb belépsz a fürdőbe, az a veszted lesz." - "És miért?" - kérdezte a király.

Abu Kir erre azt mondta: "Lásd, a fürdőmester ellenséged, meg a vallás ellensége; csak azért vett rá, hogy ezt a fürdőt berendeztesd, mert meg akar benne mérgezni téged. Készített is valamit a számodra, és ha bemész hozzá, ajánlja majd neked, és így beszél: »Ez olyan szer, amely mindenkit, aki használja, könnyűséggel szőrtelenít.« De ez nem olyan szer, hanem erős és halálos méreg; mert a keresztények szultánja megígérte ennek a gazembernek, hogy kibocsátja a fogságból a feleségét meg a gyerekeit, ha téged megöl. Feleségét és gyerekeit ugyanis a keresztények szultánja fogva tartja. Én magam is fogságban voltam országukban, de festőműhelyt nyitottam, és a számukra mindenféle színre festettem kelmét, úgyhogy a király szívét megnyertem ezzel, ő meg felszólított, hogy kérhetek tőle valamit. Én a szabadon bocsátásomat kértem, és amikor megkaptam, ebbe a városba jöttem. Amikor itt a fürdőben megláttam azt az embert, megkérdeztem tőle: »Hogyan sikerült kiszabadulnod, neked, feleségednek meg gyermekeidnek?« Amire ő ezt felelte: »Feleségemmel és gyerekeimmel együtt fogságban voltam, míg egy napon a keresztények királya a dívánban tanácskozást nem tartott, és a többiekkel együtt én is megjelentem. Amikor ott álltam a többi emberrel, hallottam, hogy a királyok neveit sorban elszámolják, amíg ennek a városnak a királyát is megemlítették. Erre a keresztények királya feljajdult és felkiáltott: 'A világon csak ennek a városnak a királyával nem bírtam; aki el tudná tenni láb alól, annak megadnék mindent, amit tőlem kíván.' Erre odaléptem hozzá, és így szóltam: 'Ha meggyilkolom, akkor szabadon bocsátsz engem, a feleségemet és a gyerekeimet?' Így felelt: 'Igen, visszaadom a szabadságtokat, azonfelül pedig megadom, amit tőlem kérsz.' Így ebben megegyeztünk, ő pedig gályán elküldött ebbe a városba, mire én fölmentem a királyukhoz, és ő ezt a fürdőt építtette nekem. Most még csak meg kell ölnöm, aztán visszamehetek a nazarénusok királyához, kiválthatom a feleségemet és gyermekeimet, és egyéb kegyet is kérhetek tőle.« Ekkor én megkérdeztem: »És micsoda tervet eszeltél ki, hogy megöld?« Azt felelte: »A legegyszerűbb módot: készítettem a számára valamit, abba mérget kevertem; és ha ő most eljön a fürdőbe, majd azt mondom neki: 'Vedd ezt a szert, és dörzsöld be vele magadat ott, ahol kell, és leszedi mind a szőrt.' Ha ő aztán elveszi, és bedörzsöli magát vele, a méregnek egy nap meg egy éjjel alatt olyan lesz a hatása, hogy elér egészen a szívéig, és ebbe belehal. Béke legyen veled!« Mikor ezeket tőle meghallottam, féltettelek, mert jót tettél velem, és ezért elmondtam neked mindent."

A király ezeknek hallatára szörnyen felbőszült, és így szólt a festőhöz: "Tartsd ezt titokban." Aztán elment a fürdőbe, hogy kétségének bizonyossággal vessen véget. Belépett a fürdőbe, mire Abu Szir, mint közönségesen, levetkőzött és nagy gondossággal szolgálta ki a királyt; amikor pedig ledörzsölte, így szólt hozzá: "Ó, idők királya, szőrvesztő szert készítettem a számodra." A király azt mondta: "Hozd ide." Mikor odahozta, és a király érezte kellemetlen szagát, meg volt győződve róla, hogy méreg, és bőszülten kiáltott oda testőreinek: "Fogjátok meg!"

Azok rávetették magukat, a király meg nagy haraggal hagyta el a fürdőt, de senki sem tudta, mi okból haragszik, mert a király nagy izgalmában senkinek se szólt róla egy árva szót sem, és senkinek sem igen volt bátorsága ahhoz, hogy kérdezgesse. Mikor a király felöltözött, felment a tanácstermébe, és maga elé vezettette Abu Szirt hátrakötött kezekkel; aztán a hajóskapitányát hívatta, és amint az megjelent előtte, megparancsolta neki: "Fogd ezt a gazembert, vegyél egy zsákot meg két mázsa oltatlan meszet, kösd bele a zsákba őt is, a meszet is, rakd csónakra, evezz a palotám elé, ott majd meglátsz engem, amint a szabadban ülök, és kérdezz meg: »Dobjam be?« Ha azt felelem neked: »Dobd be«, akkor a mész oldódik rajta, és ő a vízbe is fullad és meg is ég." A kapitány ezt felelte: "Hallom és engedelmeskedem."

Elvezette Abu Szirt a király palotájával átellenben fekvő szigetre, ott pedig így szólt hozzá: "Hallod-e, én egyszer elmentem hozzád a fürdőbe, és te tisztelettel szolgáltál ki, és nagy élvezetet szereztél nekem, és erősködtél, hogy nem veszel el tőlem fizetséget. Én ezért igen megszerettelek, mondd hát el most, mit forraltál a király ellen, micsoda bűnt követtél el, hogy feldühödött rád, és ilyen csúf halált szánt neked." Abu Szir ezt felelte: "Alláhra, nem csináltam én semmit, és nem tudom, micsoda hibát követhettem el ellene, amiért ezt érdemelném." A kapitány így válaszolt: "Nagy becsületed volt a királynál, nagyobb, mint akárkinek előtted, és annak, akinek jól megy dolga, irigyei vannak. Talán megirigyelte valaki ezt a szerencsédet, és becsmérlő szavakkal szólt rólad a király előtt, hogy az olyan hatalmas haragra gerjedt irántad? De isten hozott nálam, nem lesz semmi bántódásod; ahogyan te nagy tisztességben részesítettél, pedig nem ismertük egymást, úgy én most megszabadítlak. De ha megmentlek, itt kell maradnod nálam ezen a szigeten, amíg gálya nem indul városunkból a hazádba, azon aztán hazaküldlek."

Abu Szir kezet csókolt a kapitánynak, és hálálkodott neki, a kapitány pedig hozta a meszet, és egy embernagyságú kővel együtt a zsákba dugta, és közben ezt mondta: "Alláhba helyezem reményemet." Azután hálót adott Abu Szirnek, és így szólt hozzá: "Vesd be ezt a hálót a tengerbe, talán fogsz valami halat, mert az én dolgom, hogy a király konyháját naponta hallal ellássam. A szerencsétlenség miatt, ami téged ért, nem értem rá a halászásra, és félek, hogy a kukták jönnek a halért, és nem lesz egy se. De ha te fogsz valamit, meglesz a hal számukra, én meg eközben a palota alatt végrehajtom a cselt, és úgy teszek, mintha a tengerbe vetnélek." Abu Szir azt mondta: "Majd halászok, menj csak, és Alláh legyen veled."

A hajóskapitány csónakra tette a zsákot, és a király palotája elé evezett vele, oda, ahol a királyt az ablakban ülni látta; megkérdezte tőle: "Ó, idők királya, dobjam be?" A király azt felelte: "Dobd be!" És intett neki a kezével, de közben felvillant valami, és a tengerbe esett; ez pedig a király pecsétgyűrűje volt. A gyűrűnek varázsereje volt, az abban állt, hogy ha a király valakire megharagudott és a halálát kívánta, csak inteni kellett neki a jobb kezével, amin a gyűrűt viselte, mire a gyűrűből villám csapott ki, és akire mutatott, azt lesújtotta, úgyhogy a feje leesett a válláról. Csak ennek a gyűrűnek kedvéért engedelmeskedtek neki a csapatok, ezzel győzte le a hatalmasokat. Amint most a gyűrű leesett a király ujjáról, nem szólt róla senkinek, nehogy a csapatok felkeljenek ellene és megöljék. Ennyit a királyról.

Ami pedig Abu Szirt illeti, amint a kapitány elment, fogta a hálót, bevetette a tengerbe, és hallal tele húzta ki. Aztán másodszor is bevetette, megint tele volt hallal, és így tovább és tovább, végre a hal nagy halomban feküdt előtte, és így szólt magában: "Alláhra, régóta nem ettem halat." Kikeresett hát magának egy nagy, kövér halat, és így szólt: "Ha a kapitány visszajön, megkérem, süsse meg nekem ezt a halat, hadd egyem meg ebédre."

Volt nála kés, fölvágta hát a halat, de a kése megakadt a hal kopoltyújában, Abu Szir pedig megpillantotta a király gyűrűjét: a hal nyelte el, a sors pedig erre a szigetre vetette a halat, ahol hálóba került. Abu Szir magához vette a gyűrűt, ráhúzta a kisujjára, de nem is sejtette, micsoda különös sajátságai vannak. Egyszerre csak két kukta érkezett, a halakért jöttek, és így szóltak Abu Szirhez: "Ember, hova ment a kapitány?" Az ezt felelte "Nem tudom!" És legyintett a jobb kezével. Erre mind a két fiúnak egyszerre leesett a feje a válláról. Abu Szir elcsodálkozott, és egyre csak ezt mondogatta: "Ugyan ki ölhette meg őket?"

Sajnálkozott rajtuk, és bánkódott a dolgon. Végre megjött a kapitány, megpillantotta a nagy rakás halat, meglátta, hogy a két gyerek holtan fekszik, és szemébe ötlött Abu Szir ujján a pecsétgyűrű. Így szólt hozzá: "Testvér, ne emeld rám a kezedet, amin a pecsétgyűrűt viseled: mert ha csak megmozdítod, megölsz vele."

Abu Szir e szavakra elálmélkodott, és nem mozdította a kezét, a kapitány pedig közelebb jött hozzá és megkérdezte: "Ki ölte meg ezeket a fiúkat?" Abu Szir ezt válaszolta: "Alláhra, nem tudom." A kapitány így felelt: "Igazat beszélsz, de most mondd meg, honnan szerezted ezt a pecsétgyűrűt." Abu Szir ezt mondta: "A hal kopoltyújában találtam." A kapitány ezt válaszolta: "Az igazságot mondod, mert én láttam, amint nagy villanással a tengerbe esett a királyi palotából, amikor a király intett, és azt mondta: »Dobd a tengerbe azt az embert!« Ennél az intésnél a tengerbe repült a gyűrű a király ujjáról, ott ez a hal elnyelte, Alláh pedig hozzád terelte, hogy megfogd, mert ezt a gyűrűt neked szánta a sors. De ismered-e ennek a gyűrűnek a tulajdonságát?" Abu Szir ezt felelte: "Nem tudom, hogy valami különös tulajdonsága volna." A kapitány így szólt: "Tudd meg, hogy a csapatok csak ettől a pecsétgyűrűtől féltükben engedelmeskednek a királynak, mert ez varázsgyűrű: ha ugyanis a király megharagszik valakire, és a halálát kívánja, csak int felé, és annak a feje leesik a nyakáról; mert a gyűrűből villám csap ki, és agyonsújtja azt, akire a király megharagszik, úgyhogy tüstént holtan esik össze." Amint Abu Szir ezt meghallotta, végtelenül megörült, és azt mondta a hajóskapitánynak: "Vigyél vissza a városba." A kapitány így felelt: "Meg is teszem, mert most már semmitől se féltelek; hiszen ha meg akarnád ölni a királyt, csak intened kellene feléje a kezeddel, és a feje elédbe hullana; de ha a királyt és hozzá összes csapatait is el akarnád pusztítani, módodban állna, nem volna semmi akadálya." A csónakjába ültette hát Abu Szirt, és beevezett vele a városba.

Mikor odaérkezett, felment a királyi palotába, és a tanácsterembe tartott, ahol a királyt, csapataitól körülvéve, nagy gondban találta a gyűrűje miatt, de egy léleknek sem árulta el a gyűrű elvesztét. Amint a király Abu Szirt megpillantotta, így szólt hozzá: "Hát nem vetettünk téged a tengerbe? Hogy csináltad, hogy onnan előkerültél?" Abu Szir ezt felelte neki: "Ó, idők királya, amikor megparancsoltad, hogy dobjanak a tengerbe, a hajóskapitány fogott, és egy szigetre vitt, közben kikérdezett a haragod oka felől, és így szólt hozzám: »Mit tettél a királlyal, hogy a halálodat rendelte el?« Így feleltem: »Alláhra, nem tudok róla, hogy gonosztettet követtem volna el ellene.« Ekkor ő azt mondta nekem: »Lásd, nagy becsületben álltál a királynál, talán irigyed akadt, aki rossz szót ejtett rólad a király előtt, úgy hogy rád haragította. De én egyszer jártam nálad a fürdőben, és te tisztelettel bántál velem; ezt most megszolgálom, kiszabadítlak és visszaküldlek hazádba.« Ekkor egy követ tett a zsákba, és azt dobta be helyettem a tengerbe. De amint te felém intettél, halálos intéssel, kezedről a pecsétgyűrű a tengerbe esett, egy hal elnyelte, épp mikor én a szigeten halásztam. Ez a hal egyéb halakkal együtt a hálómba került, én fogtam és meg akartam sütni. De amikor felhasítottam, benne találtam a gyűrűt, és az ujjamra húztam. Nemsokára két kukta jött hozzám halakért, intettem nekik, mert nem ismertem a gyűrű sajátságát, erre lehullott mind a kettőnek a feje. Mikor aztán a kapitány visszajött, felismerte az ujjamon a gyűrűt, és elmagyarázta a varázserejét; most pedig eljöttem hozzád, mert te jót tettél velem, és legmagasabb kitüntetésben részesítettél. Hogy te jó szívvel voltál hozzám, el nem felejtettem; itt a gyűrűd, vedd el, ha pedig olyasmit követtem volna el ellened, ami halált érdemel, mondd meg, mi a bűnöm, és ölj meg, vérem pedig ne szálljon a fejedre."

És lehúzta ujjáról a gyűrűt, és átadta a királynak, aki most látta, hogy Abu Szir milyen nemesen viselkedett. Átvette a gyűrűt, és ujjára húzta. Új élet szállt belé, fölállt, megölelte Abu Szirt és így szólt hozzá: "Ó, ember, te a nemesek legnemesebbje vagy. Ne haragudj rám, bocsásd meg a hibámat, amit ellened elkövettem. Ha másvalaki jutott volna ennek a gyűrűnek a birtokába, vissza nem adta volna nekem." Abu Szir ezt válaszolta: "Ó, idők királya, ha azt akarod, hogy megbocsássak neked, mondd el, mit hibáztam, mi gerjesztett oly haragra ellenem, hogy a halálomat rendelted el." A király így felelt: "Alláhra, meg vagyok győződve ártatlanságodról, mert ilyen nemesen viselkedtél, hanem a festő ezt meg ezt mondta nekem." És elbeszélt neki mindent, amit a festő besúgott neki. Abu Szir azt mondta: "Alláhra, ó, idők királya, nem ismerek semmi keresztény királyt, életemben se jártam keresztények országában, és soha eszem ágában sem volt, hogy megöljelek. Hanem ez a kelmefestő a barátom és szomszédom volt Alexandria városában, ott pedig igen nyomorúságosan ment a dolgunk, azért vándorútra keltünk, és a fátiha szentsége alatt fogadtuk meg, hogy amelyikünk munkát talál, eltartja a munkanélkülit; azután ez meg ez történt velem."

És elmesélte neki minden élményét Abu Kirrel, a festővel, hogyan lopta el az a pénzét, és hogy hagyta ott betegen a khánban; hogy ápolta ki betegségéből a khán kapusa a maga pénzéből, amíg Alláh gyógyulást nem hozott rá, mire ő szokása szerint, szerszámaival megint a városba ment, és egy festőműhelyre akadt, előtte meg nagy tolongást látott. Mikor benézett a festőbolt ajtaján, meglátta Abu Kirt kőpadon ülve, amint pedig belépett, hogy köszöntse, az siralmasan elpáholta, és tolvajnak nevezte. Így elmondott a királynak mindent, ami vele történt, és ezekkel a szavakkal fejezte be beszédét: "Ó, idők királya, éppen ő mondta nekem: »Készítsd el ezt a szert, és kínáld fel a királynak, mert a fürdőd mindenben tökéletes, csak ez a szer hiányzik belőle.« És tudd meg, ó, idők királya, hogy ártalmatlan szer ez, állandóan készítjük a hazámban: hozzátartozik a fürdőkészséghez; én csak megfeledkeztem róla. Mikor a festő eljött hozzám, és én szívélyesen fogadtam, ő emlékeztetett rá, és ő mondta, hogy csináljam meg. Küldj csak el, ó idők királya, ennek és ennek a khánnak a kapusáért meg a festőműhely munkásaiért, kérdezd ki mindnyájukat arról, amit én elmondtam neked."

A király elhívatta a khán kapusát meg a festő segédeit; mind kikérdezte őket, azok pedig elmondták neki az igazságot. Azután a festőért küldött és megparancsolta: "Mezítláb, födetlen fejjel és hátára láncolt kezekkel hozzátok elémbe."

A kelmefestő pedig éppen otthon ült boldogan, hogy eltette Abu Szirt láb alól, amikor egyszerre csak nekiestek a király testőrei, jókat sóztak a hátára, aztán hátrakötötték a kezét, és a király elé vonszolták. Ott meglátta Abu Szirt, amint a király mellett ült, meg a khán kapusát és a festőműhely munkásait, amint előttük állnak. És most a kapus így szólt hozzá: "Nem ez az ember a társad, akinek elloptad a pénzét, és akit otthagytál nálam a kamrában betegen, előbb pedig ezt meg ezt tetted vele?" Aztán a kelmefestősegédek szólaltak meg: "Nem ez az, akit parancsodra megragadtunk és elvertünk?"

Így derült ki világosan Abu Kir gazsága, és nyilvánvaló lett, hogy még szigorúbb büntetést érdemel, mint Munkar és Nakir[54] minden kínzása. Ezért a király megparancsolta testőreinek: "Fogjátok, vezessétek keresztül a városon, azután dugjátok zsákba, és dobjátok a tengerbe." De Abu Szir azt mondta: "Ó, idők királya, fogadd el, hogy az érdekében szóljak, mert én már megbocsátottam neki gonosztetteit." Hanem a király így felelt: "Ha te meg is bocsátottál neki, én nem tudom neki megbocsátani, amit ellenem vetkezett." És odaszólt: "Vigyétek!"

Azok megragadták, átvezették a városon, és zsákba dugták, meszet is tettek a zsákba, úgyhogy víz- és tűzhalállal halt meg. Abu Szirhez pedig így szólt a király: "Kívánj tőlem bármit, megadom!" Abu Szir azt mondta: "Azt kérem, hogy küldj haza, mert nem óhajtok tovább itt maradni."

Most a király még nagyobb vagyonnal tetézte az eddigi pénzt, vagyont és régebbi adományait, és nagy értékekkel megrakott gályát ajándékozott neki, hozzá mamlúk-legénységet. A mamlúkokat szintén nekiajándékozta. De előbb még felajánlotta Abu Szirnek, hogy megteszi nagyvezírnek, de az kitért a megtiszteltetés elől. Ezután búcsút vett a királytól, és útra kelt gályáján, amelyen minden, a matrózok is, mamlúkok is az ő tulajdona volt. Meg sem álltak Alexandriáig; ott kikötöttek a parton. Amint kiszálltak a hajóból, az egyik mamlúk meglátott egy zsákot, amely a parton feküdt. Így szólt a gazdájához: "Uram, nagy, nehéz zsák fekszik a parton, nem tudom, mi lehet benne."

Abu Szir odament a zsákhoz és kibontotta. Hát Abu Kir holttestét pillantotta meg benne. A tenger Alexandriáig sodorta. Kivette a zsákból, és eltemette Alexandria közelében, búcsújáró síremléket építtetett fölötte, és jámbor alapítványt tett a temetkezési hely tiszteletére. A síremlék ajtajára pedig a következő verset írta:

Ember! Tetted szerint mérnek meg e világon,
A tett a lélek fáján ül, mint levél az ágon.
Mit másról mond ki szád, terólad az kel szárnyra,
Ne rágalmazz sosem, hogy hír rólad se járja.
Mosdatlan ne legyen sohasem egy szavad,
Mert visszaszáll reád egyetlen perc alatt.
Az ebet kedveli az ember, mert barátja,
De oktalan vadat nem tűr, ketrecbe zárja.
Az ár szinén lebeg a vízbefulladt ember,
De bezzeg mélyre rejti igazgyöngyét a tenger.
Egyetlenegy veréb sem mer támadni sasra,
Hacsak nem oktalan, nem száll fel túl magasra.
Az ég s a lég ezüst lapján az írva áll,
Hogy csak ki jószivű, jó szívre az talál.
Ki hitvány tök husából cukort főz; ám hadd lássa:
Olyan mindennek íze, amilyen származása!

Abu Szir hosszú ideig élt örömökben és gazdagságban, amíg Alláh el nem rendelte a halálát. Társa, Abu Kir közelébe temették, és róluk nevezik azt a helyet "Abu Kir és Abu Szir"-nek. De most már csak úgy ismerik, hogy Abu Kir,[55] és ez az, ami a történetükből a fülünkbe jutott. Magasztaltassék Ő, akinek léte örök, akinek parancsára a nappalt és éjjelt váltogatják az égi körök.

Legfrissebb mozgóképes hírünk:
Legfrissebb fórum témáink:
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Porcelán monogram
Porcelán monogram
Öngyujtò
Mennyit érhet?
Segitség kérés!
Festő nevének megfejtése
Mit tudtok erről mondani?
Mit tudtok erről mondani?
segítség kérés festő szignójának a megfejtésében
 
RSS feliratkozás: Hírek ÖSSZES HÍRRSS feliratkozás: Árverési hírek ÁRVERÉSI HÍREKRSS feliratkozás: Kulturális hírek KULTURÁLIS HÍREKRSS feliratkozás: Történelmi hírek TÖRTÉNELMI HÍREKRSS feliratkozás: Mozgóképes hírek VIDEÓKRSS feliratkozás: Antikrégiség.hu Mesetár MESETÁRRSS feliratkozás: Naptár időpontok NAPTÁR
Legfrisebb hírek:
További hírek >>
Legfrissebb fórum témáink:
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Porcelán monogram
Porcelán monogram
Öngyujtò
Mennyit érhet?
Segitség kérés!
Festő nevének megfejtése
Mit tudtok erről mondani?
Mit tudtok erről mondani?
segítség kérés festő szignójának a megfejtésében
Antikregiseg.hu műkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas műkereskedelmi portál

Honlapunkról
Hogyan adhatok el?
Hogyan vásárolhatok?
Ingyenes hirdetésfeladás!

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Írjon nekünk!
Hírlevelet kérek

Művész adatbázis
Művészeti fogalomtár
Antikrégiség.hu Mesetár
Antikrégiség.hu Akadémia

Videók
Árverési hírek
Kulturális hírek
Történelmi hírek

KÖVESSEN MINKET: Facebook KÖVESSEN MINKET: Twitter KÖVESSEN MINKET: Youtube KÖVESSEN MINKET: Google+ KÖVESSEN MINKET: Pinterest
© 2017 Antikrégiség.hu | Hírlevél | Elérhetőség | Üzletszabályzat | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Antikrégiség.hu adatvédelmi elvei