Régiség kategóriák: | | Antik bútor (5827) | | Bélyeg (3167) | | Egyéb régiség (4196) | | Ékszer (458) | | Ezüst, fémtárgy (953) | | Festmény (3337) | | Grafika, rézkarc (524) | | Hangszer (674) | | Képeslap (1413) | | Lámpa, csillár (1052) | | Militária, fegyver (857) | | Műszaki tárgyak (1874) | | Néprajzi tárgy (469) | | Óra (895) | | Papírrégiség (1319) | | Pénz, érme (1808) | | Porcelán, kerámia (4312) | | Szobor (871) | | Textil, szőnyeg (1190) | | Üveg, kristály (1120) | | Vallási tárgyak (248) |
Könyv kategóriák: | | Antik könyv (1864) | | Életmód, egészség (264) | | Gasztronómia (164) | | Gazdaság, üzlet (54) | | Gyerekkönyv (461) | | Idegen nyelvű (365) | | Irodalom, regény (1612) | | Lemez, CD, DVD (1073) | | Műszaki könyv (351) | | Művészeti könyv (853) | | Nyelvkönyv, szótár (176) | | Régi diafilm (156) | | Régi újság, folyóirat (1659) | | Sport (167) | | Tankönyv (509) | | Történelem (489) | | Tudományos könyv (477) | | Útikönyv, földrajz (260) | | Vallási könyv (558) |
Galéria: online tárlatok | | Festmény kiállítás | | Fotográfia kiállítás | | Iparművészet | | Kerámia kiállítás | | Szobor kiállítás | | Textil kiállítás | | Történelmi kiállítás |
| Segítség: |
 |
 |
| Kövessen minket! |
 |
|
| Hirdetések |  |
|
Antikrégiség.hu Mesetár - Az ezeregyéjszaka meséi: Az ötéves kisfiú |
| Vissza az összes meséhez |
|
Az ötéves kisfiú
Ami pedig az ötéves kisfiút illeti, hallottam, ó, királyom, hogy négy kereskedő összeadott ezer dinárt, mint közös vagyont. Betették egy zacskóba, és elindultak árukat összevásárolni. Útközben egy szép kerthez értek; bementek, a zacskót a kertet őrző asszonynál tették le, és azt mondták neki: "Csak úgy add ki ezt a zacskót, ha mind a négyen jövünk érte."
Mikor bejutottak a kertbe, gyönyörködtek a szép tájban, aztán ettek-ittak, vigadtak.
Az egyik azt mondta: "Hoztam egy kis illatszert magammal, gyerünk, mossuk meg fejünket ennél a folyóvíznél, és szagosítsuk ki magunkat." A másik azt mondta rá: "Fésű kellene." A harmadik meg: "Kérjünk a kert felvigyázó asszonyától; talán neki van itt fésűje."
Az egyik kereskedő elment az asszonyhoz, és azt mondta neki: "Add ide a zacskót." De az asszony azt felel te: "Csak ha mind eljöttök érte, vagy a többi társad is azt mondja nekem, hogy adjam ki neked."
A társaság olyan helyen volt, ahonnan az asszony láthatta és hallhatta őket. Ezért az ember odakiáltott társainak: "Nem akar ideadni semmit!" Akkor azt kiáltották vissza az asszonynak: "Add oda neki!" Mikor az asszony ezt meghallotta, odaadta neki a zacskót, az pedig fogta és megszökött vele.
Mikor a többiek látták, hogy soká elmarad, elmentek a felvigyázó asszonyhoz és megkérdezték: "Miért nem adtad oda neki a fésűt?"
- "Nem azt kérte tőlem - felelte az asszony -, hanem a zacskót, és én csak a ti engedelmetekkel adtam oda neki. Ő aztán elment vele útjára." Az asszony szavainak hallatára arcukat csapdosták, megragadták az asszonyt, és azt mondták neki: "Mi arra adtunk engedélyt, hogy a fésűt vegye át!" - "Nekem egy szót se szólt fésűről!" - mondta az asszony. Ekkor a három kereskedő megfogta, és elvitte a kádi elé. Ott elmondták az esetet, és a kádi kötelezte az asszonyt, hogy adja vissza a zacskót, és állítson kezeseket hitelezőinek.
Az asszony egészen kétségbeesve távozott, azt se tudta, merre megy. Az úton egy kisfiúval találkozott, ötéves volt a gyerek; mikor meglátta az asszony feldúlt állapotát, megkérdezte: "Mi a bajod, nénikém?" Az asszony nem is felelt neki, ilyen kisgyereket számba se vett; de a fiú kétszer-háromszor megismételte a kérdést, végre mégis elmesélte neki: "Egy társaság jött a kertbe, letett nálam egy ezer dinárral teli zacskót, azzal a kikötéssel, hogy ne adjam oda egyiküknek sem, ha nem mindnyájan jelentkeznek érte. Aztán sétáltak, üdültek a kertben, amíg az egyik odajött hozzá, és azt mondta: »Add ide a zacskót.« De én azt feleltem: »Addig nem, amíg a társaid is el nem jönnek érte.« Ő meg azt mondta, neki engedélye van tőlük arra, hogy kiadjam neki a zacskót. Oda is kiáltott nekik - mert elég közel ültek hozzánk -, hogy én nem akarok neki odaadni semmit, mire azok visszakiáltották, hogy csak adjam. Én odaadtam a zacskót, ő pedig elment vele. Mikor már soká elmaradt, a társai odajöttek hozzám, és azt kérdezték, miért nem adom már oda a fésűt. Megmondtam nekik, hogy ő egy szót se szólt fésűről, hanem csak a zacskóról, erre megfogtak, elvittek a kádi elé, ez pedig arra kötelezett, hogy térítsem meg a zacskót." A gyerek így szólt most: "Ha adsz egy dirhemet cukorra, megmondom, hogy kerülhetsz ki a bajból." Az asszony odaadta a pénzt és megkérdezte: "Hát mi az, amit mondani akarsz?" A gyerek így felelt: "Menj vissza a bíróhoz, és mondd neki: »Úgy szólt köztünk az egyezség, hogy csak mind a négynek jelenlétében adjam át a pénztárcát.«" Az asszony visszament a kádihoz, megismételte előtte, amit a gyerek mondott. A kádi ekkor így szólt a felekhez: "Volt köztetek ilyen egyezség?" - "Volt" - felelték azok. "Akkor hát - mondta a kádi - hozzátok elém a társatokat, és átvehetitek a zacskót."
Az asszony így megmenekült, és elmehetett útjára anélkül, hogy baja esett volna.
A király boldogan hallgatta fiának szavait, a vezírek és a jelenlevők mind azt mondták a királynak: "Urunk, királyunk, a te fiad korunk legkiválóbb elméje." És áldást kértek fejére. A király keblére szorította fiát, megcsókolta szeme közt, és megkérdezte tőle, hogyan állt a dolog avval a rableánnyal. A fiú megesküdött a magasztos Alláhra és az ő jóságos prófétájára, hogy a leány volt, aki erőszakoskodott; ő mindvégig tartózkodó maradt. A király hitt fia szavának, és így szólt hozzá: "Ítélkezz hát fölötte. Ha akarod, kivégeztetem, ha nem, mást teszek vele, egészen a te kívánságod szerint." A fiú azt mondta apjának: "Utasítsd ki a városból."
És a fiú meg apja boldogságban, bőségben élt, amíg el nem jött értük minden vígság megrontója, minden egység megbontója.
Ez az, ami reánk maradt a királynak, fiának, a rableánynak és a hét vezírnek históriájából.
|
|
|
