Sok ezer esztendővel ennek előtte egy szép várat építettek a tündérek: a Mezőségen, a ménesi határon. Ez a vár a Backa vára, ma is megvan a romladéka. A tündérek fenn laktak a várban, az emberek lent a földön, csak ritkán találkoztak egymással, de békességben éltek, nem bántották egymást.
De telt-múlt az idő, az emberek mindenfelé templomokat kezdettek építeni, s a templomok tornyában megszólaltak a harangok. A harangok zúgása semmiképpen sem tetszett a tündéreknek.
A Backa várbeli tündérek folyton leüzengettek, hogy bontsák le a tornyot, s ne harangozzanak többet, mert ők nem állhatják ki a harangzúgást. Visszaüzentek az emberek:
- A harangszó hí minket a templomba, tetszik, vagy nem tetszik nektek, a tornyot le nem rontjuk, s mindennap meghúzzuk a harangot.
Megharagudtak a tündérek, lejöttek Backa várából nagy sereggel, s ami templomot találtak, mind lerombolták, kő kövön nem maradt.
Telt-múlt az idő. Egyszer mi történt, mi nem, a tündérek várában elapadott a víz, majd meghaltak a szomjúságtól. Leüzentek a környékbeli embereknek, hogy vigyenek vizet. De az emberek erősen haragudtak a tündérekre, senki sem vitt nekik. Akkor leküldték egy tündérleányt, hogy hozzon vizet. De a tündérleány sehogy se tudta megmeríteni a korsaját a kutakban. Kérte az embereket, segítsenek neki, merítsenek vizet. Mondották az emberek:
- A templomainkat el tudtátok pusztítani ugye, de egy korsót nem tudtok megmeríteni? Nem merítünk vizet!
A tündérleánynak vissza kellett mennie víz nélkül. A tündérek majd elepedtek a szomjúságtól, de hiába, minden forrás elapadott, ami a várban volt. Mit volt mit nem tenni, felkerekedtek, otthagyták Backa várát, elköltöztek más vidékre, többet emberi szem azon a vidéken nem látta őket.
