Fábián Pista betyár
Betyármonda
Fábián Pista Engöm hívnak Fábián Pistának, A némöt szökött katonájának. Nem viselöm szürke köpönyegit, Nem is öszöm a némöt kinyerit. Fekete főd termi a jó búzát, Sűrű erdő neveli a betyárt, Kocsmárosné, viselje hát gondját, A jó Isten hordozza a baját. Szöged felül fújdogál a szellő, Gyün a zsandár, mint a záporeső, Szögény Fábián, maga van egyedül, Ű is fordul a fegyvere felé. – Bátor szívem, szömbeszállok vélek, Mögfelelök magyar beszédömnek!… Jaj, Istenöm, de nagyot vétöttem, Hogy a zsandártisztet agyonlűttem! Jaj, Istenöm, halált köll szenvednöm, Vagy örökös rabságot viselnöm! Szögedön túl van egy akasztófa, Hej, csak odáig lösz sétálásom. Eltemetnek a némöt agarak, Mögsiratnak az erdei vadak; Inkább löszök sasok vacsorája, Mint én lögyek némöt katonája! Isten hozzád Szalonta városa! Én már többet nem löszök betyárja. Terömhet mán ződ fövet laposa, Nem legeli a Fábián lova!
|
