„A szögvári úton, a Gál-tanyában nyomtattak. Ëccörre csak gyün nyargalva ëgy lóhátas a Tisza felől, a Szögfű-csárda felől. Mikor osztán odaér, hirtelen lëugrik a lórul, és a nyergit és a szërszámot mög a piros mellényit a rudas szalma alá rejtötte. A tajtékos lovát a nyomtató lovak közé kötötte, ahun nem látszott a tajtékos lova, a béröst pedig elküldte a rostáhon, hogy ott segítsön, ő pedig átvötte a nyomtatást a szűrűbe. Hangosan azt mondta: – Embörök, ëngöm kergetnek. Mingyárt itt vannak a csöndbiztosok, de kendtök në szóljanak ëgy szót së, majd én beszélök. Gyütt is a komisszáros harmadmagával, és éppen Rúzsa Sándortul kérdözték, hogy – Nem látott-ë kendtök ëgy lovast erre nyargalni? – De láttunk ― mondta rögtön Rúzsa Sándor ―, erre mönt a kisasszony erdeje felé ―, és mutatta az irányt. ― Még ha a téns komisszáros uraimék, ha sietnek, utol is érhetik. Elnyargaltak. Rúzsa újra fölöltözött, és kezet fogva, mindönkinek mögköszönte, hogy nem árulták el, és elnyargalt.”
