Kistarcsai Kárászteleki Zsadorján János tekintetes úr
Gyűjtötte: Orbán Dénes
Azért nevezték Kistarcsainak, mert Kistarcsán született, Kárásztelekinek azért mert Kárásztelkén volt egy tanyája, Zsadorján János volt a valóságos neve. Egy szombati napon, Zsadorján János tekintetes úr leült az asztal mellé, a kalánjával a tányérját jó erősen megkopogtatta, s torka szakadtából kiáltotta:
- Juliska!
Akkor a folyósón megjelent egy nő, szép barna, piros kerek az orcája. A homlokán lelógott egy tincs, fekete haját félresimította, szájából kilátszott két rend soros foga. Azt mondja:
- Mi baj van tekintetes úr?
- Hinnye a láncos, lantargós teremtette, hát még az ebéd nincsen készen?
- Ne tessék veszekedni, tudja, ma szombat vót, takarítás, mosás, megfőzzek pontos időre. Addig amíg az ebéddel jövök, ott vannak a tányér mellett az újságok, levelek, olvasgassa. Mit vót mit nem, János úrnak szót kellett fogadjon, mert nem volt tovább akivel veszekedjen.
- "Fenét - gondolta magában - fenét én eleget olvastam az újságokat, hanem, végig nézem a leveleket." Nézi a leveleket, s amikor egy levélen meglássa, nagybetűvel reá van írva: Szokondi Tóni.
Szokondi Tónit ő jól ismerte, negyven ketten voltak agglegények, akik egy nagy fogadást tettek. Akik egy éven belül meg nem nősülnek, megfizetik a fogadást. Már csak egy kicsi idő volt odáig.
Hátraereszkedett, ő úgy elfelejtette, hogy egyátalán nem nősült meg. Nem vette észre, mikor Juliska bévitte az ebédet letette az asztalra, s azt mondja neki, megmozdítsa:
- Mi van, mi van, tekintetes úr?
- Tyű, semmi, semmi, csak egy kicsit melegem van.
- Azt gondoltam jó napja lesz, mint egykor - mondja Juliska. Egykor János úr beteg lett, elvitték a kórházba. S amikor felgyógyult, kocsival mentek elejibe, hogy vigyék haza. Azt mondja az ispán:
- No, most kiállunk a rucagödör mellé, oda meghúzódunk, mikor az úr, érkezik, én a puskával egyet lövök jeladásnak, s akkor az összes kiáltsa torkaszakadtából: „Éljen!" milyen jó napja lesz János úrnak, hogy ilyen fogadtatásban részesül. A kocsis egyebet gondolt. Gondolta magába:
- "János úr ilyent már látott.'' Kiment az állomásra, a vonat megérkezett, ő a kocsinál megállott, de nem szaladott János úr elejibe. Mikor János úr meglátta, hol a kocsi, ő odament, de nem szólt akkor sem a kocsis semmit. Tette magát, hogy nagyon bánatos. Felültek a kocsira, szó nélkül elindultak, azt kérdi az úr:
- Mi van, tán valami baj van? A kocsis vállat vont, s azt mondja:
- Tulajdonképpen nekem semmi. Erre az úr azt értette, hogy nincsen a kocsisnak semmi baja, de lehet egyéb.
- De mégis, valahol valami baj van?
- Amennyi ökör van, mind meg van pukkadva, kettő már meg is van dögölve - azt mondja.
- Tyű az áldótokat, a lucernába kieresztettétek!
- Muszáj volt uram, mert előttük az istálló kigyúlt.
- Hát miért nem vertétek előtte ki a jószágokat az udvarra?
- Azért mert ott egy feldőlött szénásszekér égett, s a kapu félfáján Zsiga lógott, a kondás.
- Hát az mit csinált?
- Hát az szerencsétlen felakasztotta magát. Szó nélkül haladnak tovább, többet nem szól semmit se.
Egyszer megint megszólal:
- Nem tudom nekünk immár ki főz!
- Miért?
- Juliska megbabázott.
- Mit beszélsz, bomolj meg!
- Fia született, kettő egyszerre.
- Na, térj meg, nem megyek haza.
- De még is jó volna hazanézni, mert az ispán is sehol sincs.
- Hát annak mi baja? Mutatott a fejire, s azt mondja:
- Megkergült.
- Na, hajts - azt mondja -, vezető ész nélkül nem lehet a tanyát tovább hagyni. Hajtottak szó nélkül hazafelé, s amikor elértek a rucagödörig, az ispán elészökött, egyet lőtt. Az úr meg volt győződve, hogy meg volt kergülve. Az egész elkiáltotta: - Éljen! Akkor a kocsis eltátotta a száját, a lovak megijedtek, egyet ugrottak, s az urat beleborították kocsistól a rucagödörbe. Odaszaladott Juliska, verte össze a tenyerét.
- Jaj, tekintetes úr, jaj, tekintetes úr! Azt mondja az úr:
- Hát maga még nem babázott meg? Azt mondja Juliska:
- Biztosan a feje lágyára esett, azért beszél ilyeneket. Na, hazamentek, amikor a házba bemegy, hát meglássa, hogy semmi sincs, az épület is éppen van, semmi hiba nincs. Azt mondja:
- Mit hazudtál nekem te, szamár?
- Én azt, hogy tudtam, mikor megtudja az úr, hogy a sok bajból semmi sem igaz, akkor lesz egy jó napja. Az úr olyant kacagott fülig sárosan, hogy még a könnye is hullott. Így lett az úrnak a jó napja, de a fogadás nyomta még a lelkit. Egy másik tanyán volt még egy uradalom, s három leány volt ott.
Olyan csúnyák voltak, hogy nagyon csúnyák. Gondolta magában, elmegyen megnézi őket. Eddig legalább a metszőfogaik kihullottak. Elment, de amikor meglátta őket, hát úgy elment a kedve a házasságtól, hogy egyáltalán semmiképpen nem tetszet neki a dolog. Nem mondta meg, hogy miért mentek, hanem azt mondta, hogy valami juhokat keresnek.
- Nincsen juhuk eladó? Azt mondják:
- Nincsen. De szerencsére a leányoknak a szüleik nem voltak otthon. Azt mondja a kocsisnak:
- Na, hajts, menjünk haza. Hazamentek, végül Juliskát a szakácsnét vette feleségül, s így nem kellet megfizesse a fogadást.
|
