Mind fölette a farkas, ami volt a birtokán.
Korgó hassal gondolta:"Rongy élet ez így, komám!
Szomszédomban a juhász, rétjén kövér nyáj lakik,
Míg éhen nem pusztulok, megpróbálok valamit."
Nyári dél volt. Lehevert az árnyékba a juhász.
"Amíg alszom - mondta a bojtárnak -, te vigyázz!"
Szemre húzta kalapját, s egy perc múlva már horkolt.
Pisszent erre a bojtár, szólítja a komondort.
"Míg én alszom, te vigyázz!" - S a fa alá lepihen.
Komondor a pulinak vakkant egyet íziben:
"Míg én alszom, te vigyázz!" - S az árnyékban elterül.
Legel a nyáj, s a szegény puli virraszt, egyedül.
Nem sokáig. Ahogy ott ül az árnyék peremén,
kezd az álom neki is fátylasodni szemén.
Sehol senki. Minek is silbakoljon ébren?
Szép csöndesen lefekszik, s elszunnyad a hűs gyepen.
Erdőszélen a farkas leste ezt egy fa mögött.
Megizzadt a szűr alatt, mert juhásznak öltözött,
fején süveg, kezében kampósbot, a nyakában
duda lógott, úgy indult a nyáj felé, csizmásan.
Juhász, bojtár, komondor, puli mélyen alszanak.
Térítgeti a nyájat farkas koma azalatt,
el a juhász rétjéről, arra, ahol ő lakik.
Gyanutlanul előtte bandukolnak a barik.
Ez sikerült! A farkas telke már csak egy dobás.
"Csakhogy nyáját terelve danolgat is a juhász!"
gondolja, és nótára gyújt a farkas rekedten.
Visszhangzik a nótaszó réten, erdőn, berekben.
Fölneszel rá a puli, puli után komondor:
látják-hallják: megy a nyáj, kosa messze kolompol:
ráismernek nyomban a hangjáról a juhászra:
fölugranak, csaholva iramodnak utána.
Bojtár, juhász fölserken, kampósbotot ragadnak.
"Megállj, beste!" - Ők is a farkas után szaladnak.
Fut a tolvaj. Nyom a szűr, elbotlatják csizmái.
Hasmánt tanul, bot alatt, kesztyűjébe dudálni.
