Egyszer Attila, istennek erős ostora, hadat kiált, a sátrakat felszedeti, és megindul a Rajna felé. Amerre elvonul, reng a föld a lovak patája alatt.
A frankok királya, Ghibik nem is sejti, hogy közeledik a veszedelem, ünnepet ül Worms városában, éppen Günther fia születésének napját ünnepli. Vigad az egész ország, amikor egyszerre híre terjed, hogy óriási hadsereg közeledik, amelynek annyi a katonája, mint égen a csillag, és olyan sűrű, mint a Rajna fövényének homokszeme.
Megriadnak a frankok, a király pedig mindjárt tanácsot tart a vezérekkel.
– Mit tegyünk, jó vezéreim? – kérdi a király.
– Békét kell ajánlani – mondják a vezérek egy szívvel-lélekkel.
– Ha Attila, istennek erős ostora kezet nyújt, mi is kezet adunk, kezeseket küldünk, és adót fizetünk neki. Jobb engedni, mint életünket, hazánkat, feleségünket és gyermekeinket kockáztatni.
Ghibik király megfogadta a vezérek tanácsát, elébe ment Attilának, gazdag ajándékokkal szívét megengesztelte, és előkelő kezeseket adott neki. Elküldte kezesnek a vitéz Hagent is, aki a trójaiak véréből származott.
Attila kegyesen fogadja az ajándékokat, elfogadja a kezeseket is, aztán békével elvonul a frankok földjéről. Most már kelet felé, a burgundok földjére vonul.
Burgundiában ekkor Herrik, ez a gazdag és vitéz király uralkodott, akinek lánya, Hildegunde világraszóló szépség volt, ezért Burgundia gyöngyének nevezték.
Herrik király éppen Chalon városában tartózkodott, amikor a hun sereg a Saöne folyó mellett kibontakozott.
Nyögött a föld a lovak patája alatt, a pajzsok zörgése visszhangzóit a levegőben, s olyan volt, mint a távoli mennydörgés. A mezőt valóságos kopjaerdő borította, amely villámokat lövellt, így tündöklik a nap, amikor reggelre kelve lángoló golyója feltűnik, és a duzzadó tengert hasítja.
Amikor Chalon falainak őre a porfelleget meglátja, rémülten kiált fel:
– Ellenség közeledik! Zárjátok be a kapukat!
Mindjárt összeül a burgundok tanácsa, és a király így kezd beszélni:
– Jól tudjátok, mi történt a frankokkal. Ha ez a vitéz nép engedett, miért ne engedhetnénk mi is? Minden kincsemet átadom Attilának, de megőrzőm egyetlen lányomat, akit szemem fényénél is jobban szeretek. Azért ha kell, még őt is átadom kezesnek, csak hogy a burgundok földjét megmentsem.
Herrik király mindjárt követeket küld Attilához, s azok híven elmondják a burgund király üzenetét.
A hun király szokása szerint kegyesen fogadja a követeket, és azt mondja nekik:
– Jobban szeretem a szövetséget, mint az ütközetet, a hunok békével és nem fegyverrel akarnak uralkodni. Csak akkor ragadunk fegyvert, ha valaki szembeszáll velünk. Ha tehát királyotok hozzám jön, és békét ajánl illő feltételekkel, én megadom neki a békét.
Amikor Herrik király az üzenetet megkapta, minden kincsét összeszedte, lányát hintóba ültette, és elindult Attila táborába. Ott kincseitől megvált könnyű szívvel, de lányától sok könnyel, sírással búcsúzott el: a szépséges Hildegunde a táborban maradt, ő is Attila király kezese lett. így került Burgundia gyöngye számkivetésbe.
Ezután Attila király, istennek ostora az aquitánok földjére vonul. Alfer király is követi a burgundok és a frankok példáját, Attila király elébe járul, átadja kincseit, és fiát, Waltert kezesül átengedi.
Ki hitte volna, hogy Walter vitéz és a szépséges Hildegunde, akik jegyben jártak egymással, mert a két király megfogadta, hogy összeházasítja őket, éppen Attila táborában találkozik egymással? És ha találkoztak, mindjárt meg is szerették egymást.
Ekkor Attila jelt ad az indulásra. A hun sereg vígan kel útra, mert rengeteg kincset és három királyi vérből származó kezest visz magával: Hagent, Waltert és Hildegundét.
Attila király megbecsülte a kezeseket: maga tanította a két ifjút a kopjavetés és a nyilazás művészetére, és külföldről tudósokat hívatott, hogy a tudományokba is beavassa őket. Ospiru pedig, a hunok királynéja úgy bánt Hildegundéval, mintha tulajdon édeslánya lett volna. Rábízta egész palotáját, még a kincstár kulcsait is átadta neki.
Telt-múlt az idő, s amikor Ghibik király meghalt, Hagen vitéz azt gondolta, hogy lejárt a kezesség ideje, és elszökött a hunok országából.
Ez erősen elszomorította Attila királyt, de nem mutatta szomorúságát, hanem hívatta Walter vitézt, és azt mondta neki:
– Édes fiam, úgy akarok terólad gondoskodni, mint tulajdon gyermekemről. A legjelesebb, a leggazdagabb hun vitéz lányát szántam neked; boldog is, gazdag is lehetsz az én birodalmamban. Erre Walter vitéz ravaszul így felelt:
– Uram királyom, ugyan mit csinálnék én a gazdagsággal? A birtokon kunyhókat kellene építenem, és a szolgákra ügyelnem. És mit csinálnék az asszonnyal? Gondoskodnom kellene róla meg a gyermekekről. Ó, királyom, kedves atyám, ne adj nekem ilyen láncokat! Nincsen énnekem egyéb szándékom, mint érted harcolni és téged szolgálni.
Walter vitéz félrevezette Attilát, mert Hildegundét szerette, és nem felejtette el, hogy apáik eljegyezték őket egymásnak. De észrevette, hogy a hun királynak is megtetszett a szépséges szép lány, azért fordult a ravaszság fegyveréhez.
Nemsokára Attila ismét hadra kelt, vele tartott Walter vitéz is. Ebben a hadjáratban Walter vitéz olyan bátran harcolt, hogy a hun király szívét egészen megvette.
Amikor a hadjáratból hazatértek, Walter vitéz egy magános sátorba szólította Hildegundét, és azt mondta neki:
– Elég volt a kezességből, elég a szolgaságból: egy hét múlva hazaindulunk, otthon összeházasodunk, és boldogok leszünk.
– Úgy legyen – mondta erre Hildegunde.
– Úgy lesz, ha a szavamat megfogadod – válaszolta Walter vitéz, aztán beavatta tervébe a szépséges Hildegundét. Azt mondta neki: – Szép szerelmem, jól figyelj a szavamra. Nálad vannak a kincstár kulcsai, vedd ki a kincstárból Attila király egyik acélingét, vedd egy sisakját és vértjét, aztán keress két kicsi ládát, azokat töltsd meg karperecekkel és ékszerekkel. Szerezz titkon halászhorgot is, mert a hosszú úton hal és madár lesz az eleségünk. Egy hét múlva indulunk. Én ezalatt fényes ünnepélyt készítek elő, az ünnepségen úgy leitatom a hunokat, hogy egyik sem tudja majd, hol áll a feje. De te vigyázz magadra, csak annyit igyál, amennyi szomjadnak oltására kell.
Úgy történt minden, ahogy Walter vitéz eltervezte.
A fényes ünnepségen folyt a bor, Walter egyre töltögetett, kínálgatott, a sok szolga rohant a boros serlegekkel, minden hun vitéz úgy lerészegedett, hogy azt sem tudta, hol áll a feje. Már minden fej meg van zavarodva, minden nyelv akadozik, a legerősebb vitézek is alig állnak a lábukon. Attila királyt is elnyomta a sok ital. Walter vitéz akár a házat is felgyújthatta volna tőlük, olyan részegek voltak.
Hajnalban Walter vitéz elővezeti harci paripáját, amelyet ereje és bátorsága miatt Leónak, oroszlánnak nevezett. Felteszi rá a két kis ládát, az oldalán jól megerősíti, aztán felköt két kardot: hun szokás szerint a bal oldalon kétélű, a jobb oldalon egyélű kard függ. Lóra segíti a szépséges Hildegundét, azzal nagy titkon a sátrak között ellovagol.
A hunok csak délben térnek magukhoz, Attila király mindjárt szólítja kedves vitézét, a hűséges Waltert, hát senki sem felel szavára. Ekkor a hun királyné is keresni kezdi Hildegundét, s amikor nem találja, keserves sírásra fakad. Keserves könnyek között ezt kiáltja:
– Ó, átkozott lakoma! Walter vitéz, a hunok büszkesége megszökött, és elvitte magával az én kedves lánykámat, Hildegundét is!
Attila király haragja nem ismer határt: köntösét tetőtől talpig megszaggatja, jár fel-alá, mint a sebzett oroszlán. Gondolatai ide-oda tévedeznek lelke viharában, mint a felvert fövény a tenger dühös hullámai között. Végre magához tér, tisztjeit szólítja:
– Utánuk! Utánuk! Vissza kell hozni őket! Úgy vezessétek vissza Waltert, mint egy rossz kutyát: pórázon hozzátok! Aki kezembe adja, aranyba borítom, aranyba temetem…
Mindjárt lóra kapott tizenkét vitéz, és sebes vágtatással indult Walter után.
Amikor Walter vitéz meglátta a hun vitézeket, visszafordult jó Leó lovával, és három csapással három hun vitézt megölt.
Erre a többiek megfordultak, és sebes vágtatással visszatértek Attila király udvarába.
Ezután két hétig tartott az út: Walter vitéz minden falut, minden tanyát elkerült; ahol patakot talált, belevetette horgát, ahol madarat látott, nyilával lelőtte, úgy tartotta fenn az életüket.
Végre sok kalandozás után hazaérkeztek, s ott megtudták, hogy Alfer király meghalt, s az ország nagyon várta Walter vitézt, hogy megkoronázhassa.
Walter vitézt királlyá koronázták, és a szépséges Hildegunde lett az aquitán nép királynéja.
De nem sokáig tartott a boldogságuk.
Attila hadat indított ellenük, és erős seregével pusztította az országot.
Walter vitéz is hadba szólította népét, de kicsiny seregével győzelmet nem remélhetett. Bátran küzdött, vitézül harcolt, végül Dietlieb vitézzel került szembe: egyikük sem hárított, egyetlen döféssel szíven szúrták egymást, holtan fordultak le paripájuk hátáról.
A szépséges Hildegunde ismét Attila udvarába került, ott élt szomorú özvegységben.
Mások azt tartják, hogy a hun király erőszakkal házasságra kényszerítette, és Hildegunde tőrével Attilát meggyilkolta.
