Géza fejedelem felesége, a szépséges Sarolta olyan kemény természetű
volt, hogy az urát és az egész országot kezében tartotta. A férfitársaságot
asztal alá itta, a lovat úgy megülte, akár egy lovas katona, és egyszer
haragjában úgy megütött egy embert, hogy az menten szörnyethalt. Ezért
egy békeszerető szerzetes ezt írta róla:
“Bizony illőbb lenne, hogy ez a szép kéz az orsóval vesződjön."
Pedig ez a kemény természetű fejedelemasszony mindig azon
fáradozott, hogy a magyar népet keresztény hitre térítse, és a nyugati
népekkel megbékítse. Elhívatta ezért Isten szent életű szolgáját,
Adalbertot, és együtt rávették Géza fejedelmet, hogy megkeresztelkedjen.
Ugyanazon a napon sok nemes és alacsonyrendű magyar is
megkeresztelkedett.
De a magyarok nagy része ragaszkodott a régi hithez, és semmiképpen
sem fogadta el a keresztény tanítást meg az új rendet.
Ekkor Géza fejedelem titokban levelet írt a keresztény fejedelmeknek,
és megkérte őket, segítsék meg a pogány magyarok ellen. Jöttek hát
minden országból a segítő csapatok, még az uralkodók közül is sokan
eljöttek, mert látni akarták, miképpen hajtják ennek a vad, fékezhetetlen
népnek a nyakát Krisztus igájába.
Géza fejedelem az összegyűjtött csapatokat felosztotta, és az egész
országban alkalmas pontokon elhelyezte. Amikor pedig minden
előkészületet megtett, hírvivőket küldött az egész országba és ezek
kihirdették:
– Halljad, magyar, halljad! Vedd fel az igaz Isten vallását, és hagyd el a
régi hitet. Ezt tette Géza fejedelem, ezt a fejedelemasszony is. Csak így
élhet a magyar ezen a földön, csak így üdvözül a lelke a túlvilágon. Aki
ebből a szóból nem ért, azt tüstént kardélre hányja a katonaság, mert
éppen ezért hozatták az országba.
Ebből a szóból mindenki érthetett. Ezért aztán ki félelemből, ki
meggondolásból felvette a keresztény vallás szentségeit.
Sarolta fejedelemasszony kereszténynek nevelte fiát, Vajkot is, aki a
keresztségben az István nevet kapta.
De akármilyen kemény természetű volt a fejedelemasszony, nem tudta
elűzni a pogányságot Géza fejedelem lelkéből. Mert a fejedelem ide is, oda
is pillantgatott, egyszerre két istennek áldozott. Mondta is egyszer a papja:
– Aki a pogányok halványa előtt áldozatot mutat be, mind elkárhozik.
De Géza fejedelem csak azt felelte erre:
– Van nekem elég, amit áldozzak. Akkora úr vagyok, hogy két istennek
is eleget adhatok.
Adott is jó szívvel mind a kettőnek. Ezzel a népnek is példát mutatott,
mert az ő idejében bizony még együtt élt a pogányság a
kereszténységgel, ahogy a Szentírás mondja: “Együtt legelnek a farkas és
a bárány."
