Erőskezű, éles eszű uralkodó volt András király, de amikor a betegség gyötörni kezdte, mindenütt ellenséget szimatolt, még a rokonaiban sem bízott. Különösen attól tartott, hogy halála után Béla herceg foglalja el a trónszéket, pedig ő fiát, Salamont koronáztatta királlyá. Az udvari besúgók, akiket napjainkban oly sokra becsülnek, csak növelték a király gyanakvását. Egyre azt mondogatták a királynak:
– Salamon csak akkor uralkodhat, ha felséged Béla herceget megöleti.
A besúgók Béla herceget is felkeresték. Neki meg azt mondták:
– Addig szerezd meg a trónszéket, amíg Salamon kisfiú, az apját meg betegség gyötri.
Ezután a király és a herceg Várkonyba mentek.
A király jól tudta, hogy Salamon nem uralkodhat a herceg akarata ellenére, ezért két hívét tanácskozásra szólította, és azt mondta nekik:
– Próbára teszem a herceget, és megkérdem tőle, hogy a koronát akarja-e vagy a hercegséget. Ha a herceg jó békével a hercegséget kívánja, ám legyen. De ha a koronához nyúl, mindjárt ugorjatok fel, és Béla herceget nyakazzátok le!
A főemberek megígérték, hogy megteszik.
András király pedig, aki ágyban fekvő beteg volt, maga elé tétette a koronát egy vörös kendőre, és melléje helyeztette a kardot, amely a hercegséget jelentette.
Amíg ezt tárgyalták, azalatt Miklós, a hírvivők ispánja, aki az ajtót őrizte, és a küszöbnél állott, mindent meghallott.
Amikor a herceget a királyhoz behívták, és az ajtón belépett, gyorsan odasúgta neki az ispán:
– Ha kedves az életed, válaszd a kardot! Ennél többet nem mondhatott.
Amikor a herceg belépett, és meglátta a koronát meg a kardot a király előtt, nagyon elcsodálkozott.
A herceg leült, a király pedig felemelkedett ágyában, és így szólt:
– Herceg! Én megkoronáztam a fiamat, de nem nagyravágyásból, hanem az ország békessége kedvéért. De neked szabad akaratod van: ha akarod a királyságot, vedd a koronát, ha a hercegséget, vedd a kardot. Az egyiket engedd át a fiamnak, mert a korona igazság szerint a tiéd.
Mindjárt megértette a herceg az ispán szavait, és így szólt:
– Hadd legyen fiadé a korona, hiszen már fel is kenték királylyá, és add nekem a hercegséget.
Ezekkel a szavakkal a kardot mindjárt elvette.
Ekkor a király a herceg lábához hajolt – ami ritkán történt meg. Azt hitte, hogy a herceg együgyűségből adta a koronát az ő fiának, pedig Béla félelemből tette.
