Amikor II. András király keresztes hadjáratra indult, egy Bánk bán nevű jeles férfiút hátrahagyott, hogy az egész országra gondot viseljen. Még a királyné asszony udvarát is Bánk bánra bízta.
Ott volt a királyné asszony udvarában Bánk bán felesége is, akivel a királyné asszony-szívesen nyájaskodott, mert igen szép és jámbor asszony volt.
A királyné asszony Németországból elhívatta az öccsét, Ottó herceget, hogy vigasztalja őt, amíg az ura távol lesz. Ottó herceg pedig gyakran társalkodóit Bánk bán feleségével, és úgy megszerette, hogy majd meghalt érte. Mondta is a nénjének:
– Édes néném, én meghalok miatta.
De Gertrúd királyné asszony erre azt felelte:
– Ne halj meg, édes öcsém, majd megtaláljuk annak a módját. Meg is találták. A királyné asszony egyszer elhívta Bánk bán feleségét egy rejtekházba, ott már várta őket Ottó herceg. Akkor a királyné asszony a rejtekházból kijött, úgyhogy csak ketten maradtak a házban.
Bánk bán jámbor és szemérmetes felesége sokáig oltalmazta a jámborságát, mégis végül a királyné öccse erőszakot tett rajta.
A szegény asszony először elhallgatta ezt a gonoszságot. De egynéhány nap múlva sírni kezdett, és azt mondta Bánk bánnak:
– Engemet a királyné asszony mellé adtál, de az engemet az öccsének ejtett csalárdsággal. Ihol vagyok, szerelmetes uram! Vagy megversz, vagy megölsz, szabad vagy véle, mert erőszakot tett rajtam.
Bánk bán nagy haragra gerjedt, de mégis vigasztalni kezdte a feleségét. Kérte az asszonyt, hogy veszteg maradjon, senkinek erről ne szóljon, mert ő majd mind a kettőjükért bosszút áll.
Ezt a szörnyű sérelmet Bánk bán semmiképpen sem tűrhette. Másnap bement a királyné asszony szobájába, mintha szólni akarna vele, de kirántotta a hegyes tőrt, és azzal a királyné asszonyt átalütötte.
Amikor a véres tőrrel kijött, azt mondta az udvarbélieknek:
– Gertrúd megcsalta a feleségemet, és az öccsének hajtotta. Én ezért megöltem. Még ma egynéhány úrral a király után indulok Konstantinápolyba: ám önmagam a kezébe megyek, tegyen ő törvényt felőlem.
Amikor ezt az udvarbéliek meghallották, mindnyájan lecsendesedtek.
Bánk bán nemsokára ott állott a király színe előtt, és azt mondta a királynak:
– Felséges király! Tehozzád jöttem, mert tudom, hogy igaz bíró vagy. A te igaz ítéletedből akarok élni vagy halni. Ihol, felséges uram, a véres tőr, amellyel Gertrúdot megöltem. Ha igazságtalanul cselekedtem, ugyanezzel ölj meg mindjárt, de ha igazságosan öltem meg őt: könyörgök felségednek, ments meg engemet. Hadd lássa mindenki, nemhiába hoztam ide a fejemet, a te igaz ítéleted elébe. Ihol vagyok!
A király nagy állhatatossággal végighallgatta Bánk bán beszédét, és közben ingyen semmiben sem változott meg az arca. Azt mondta:
– Bánk bán! Bízom a te hűségedben. Térj vissza hamar az országba, és híven járj el a tisztedben, amit rád bíztam. Ezt a mi keresztes hadunkat nem szabad késleltetni semmi törvénytétellel. Amikor Magyarországba visszatérek, törvényt teszek felőled.
Ezt mondta a király. Ezekkel a szavakkal Bánk bánt hazabocsátotta, maga pedig a sereggel tengerre szállt.
