Minthogy a magyarok mindig pártoskodnak, és gyakran ok nélkül is változást kívánnak, sokan az urak közül trónkövetelőt hívtak az országba. Üzenetet küldtek Boricsnak, akit Kálmán király fiának tartottak, hogy jöjjön sereggel Magyarországra, mert a nép itt mindjárt melléje áll.
Borics pedig rutén és lengyel segítséget szerzett, és nagy sereggel eljött az ország határára.
, Ezalatt a király is összegyűjtötte seregét. De ebben a királyi seregben sokan Borics pártján állottak, és egyre bujtogatták a többieket Béla király ellen. Megelégelte ezt a király, gyűlést hívott össze, és azt kérdezte az összegyűlt uraktól:
– Fattyú-e Borics, vagy Kálmán király fia?
A király igazi hívei erre azt felelték:
– Bizony mondjuk, hogy Borics fattyú, és nem méltó a magyar koronára.
De a pártoskodó urak csak hümmögtek, suttogtak, és a két párt között sántikáltak.
Ekkor a király és a tanácsosok elhatározták, hogy a kecskéket a bárányoktól elválasztják. Ezért fennszóval ezt kiáltották:
– Vágjad, vágjad az árulót!
Vágták is kegyetlenül. Lampért ispánnak tulajdon testvére hasította ketté a fejét, és fiát, Miklós ispánt ott helyben lefejezték.
Ekkor a megmaradt árulók összecsoportosultak, és együtt akartak a királyra rohanni. De Béla király hívei is résen voltak, és elkergették őket.
Azonban az árulók nem nyugodtak bele a vereségbe. Elhatározták, hogy kemény szóval támadnak a királyra, és megfosztják trónjától.
A király ezt nem is sejtette. Békésen ült sátrában, körülötte a főemberek, amikor az árulók egyik vezére, Sámson úr belépett a sátorba, és durván rákiáltott a királyra:
– Mit csinálsz az országgal, hitvány eb?! Jobb lenne, ha uradnak, Boricsnak hagynád a királyságot, és a monostorban élnél, ahogy az apád ott élt!
Amikor a király főemberei ezt meghallották, felugrottak a helyükből, és kiáltozni kezdtek:
– Mire várunk?! Miért nem fogjuk el?
De Sámson úr gyorsan kiugrott a sátorból, lóra pattant és elvágtatott. A többiek gyalogszerrel jöttek át a király sátrába, ezért nem tudták üldözni. Csak Bőd ispán szolgája, aki a lármát meghallotta, kapott lóra, és ő vette Sámson urat üldözőbe.
Sámson úr lóháton beleugratott a folyóba, de ekkor Bőd ispán szolgája lándzsájával úgy megdöfte, hogy belefordult a vízbe. A súlyos páncél lehúzta: belefulladt a Sajó folyóba.
Eközben Borics nagy sereggel közeledett, és nemsokára tábort vert a király közelében. Táborában magyarok, lengyelek és ruténok voltak.
Amikor a magyar főurak látták, hogy Borics a lengyelek és a ruténok támogatásában bízik, követeket küldtek a vezérekhez, és ezt üzenték nekik:
– Nem méltó hozzátok, hogy egy fattyúnak keressetek országot. Magyarország igazság szerint Béla királyt illeti: az ő uralkodása az egész ország egyetértésén alapul.
Ez az üzenet meggyőzte a vezéreket, mindegyik búcsút vett Boricstól, és hazatért országába.
De Borics nem vesztette el bátorságát. A megmaradt sereget felsorakoztatta, és megtámadta Béla király katonáit. Rövid, de véres csatát vívtak egymás ellen. Végül Borics véres fejjel elmenekült.
De ezután sem nyugodott. Amikor Béla király halála után a keménykezű Géza lépett a trónra, Borics a német császártól kért segítséget. Konrád császár meghallgatta, de amikor Gézától több ajándékot kapott, elállt a szándékától.
Ekkor Borics új tervet szőtt: Lajos francia királyhoz szegődött, aki keresztes hadjáratra indult, és seregével Magyarországon is áthaladt. Borics mint jámbor zarándok elvegyült a francia lovasok között.
De Géza király kóborlói felfedezték, s egy éjszaka rátörtek. Borics félmeztelenül kiugrott sátrából, és futásnak eredt. Futás közben egy lovasra talált, és rákiáltott:
– Add a lovad, vagy halál fia vagy!
De a lovas szembeszállt Boriccsal, és közben segítségért kiáltott. A francia lovasok összesereglettek, Boricsot leteperték, és mint lótolvajt meg akarták kötözni.
De Borics követelte, hogy vezessék a király elé.
Végül odakísérték, ő pedig sárosán, piszkosán, egy ágyékkötőben leborult a király lába elé, s minthogy franciául nem tudott, csak azt kiáltotta.
– Borics, Borics, Borics!
A francia király másnapra kihallgatásra rendelte, tolmács útján elbeszélgetett vele, és védelmébe fogadta.
De másnap megjöttek Géza király követei is a magyar király üzenetével:
– Szívesen fogadtuk Lajos királyt Magyarországon, s most őfelsége megoltalmazza a trónkövetelőt, aki életünkre tör. Adja ki felséged Boricsot, s kívánjon érte, amit akar.
De a francia király erre az üzenetre így válaszolt:
– A király háza olyan, mint az egyház: lába, mint az oltár. Hogyan adhatnám én megkötözve másnak kezébe azt, aki a király házába, mint az egyházba és a király lábához, mint oltárhoz menekült?
Felelte erre a magyar követ:
– Az egyház nem vállal közösséget fattyú gyermekkel. De a francia király nem engedett:
– Minden üldözött barátom. Borics zarándoktársam is azon az úton, amely a Szentföldre vezet. Én tehát megőrzőm a békét a magyar királlyal, de barátomat és zarándoktársamat nem szolgáltatom ki.
Borics azonban nem bízott Lajos király oltalmában. A következő éjjel felpattant a király egyik paripájára, és elmenekült. Egy lovász elébe vágott, vissza akarta tartani, de Borics egyetlen kardcsapással fejétől a melle közepéig széthasította.
Így menekült el az országból Borics, a trónkövetelő, aki a békességet oly sokszor megzavarta.
