Egyszer harminc nemesúr kereste fel Gellért püspököt, és illendő tisztelettel így szóltak hozzá:
– Püspök úr, mi mindnyájan megtértünk, és Krisztus tanítása szerint kívánunk élni. Most azt kérjük, vedd fel fiainkat, építs nekik iskolát, hadd legyenek belőlük az új hit papjai.
Gellért püspök megörült a kérésnek, mindjárt felvette a fiúkat, és Walter mestert megbízta, hogy nevelje őket. Csanádon egy alkalmas házat is adott az ifjaknak, ott oktatták őket a tudományokra és a zenére.
Híre járt az országban az új iskolának, nemsokára egyre többen jöttek, s mind tanulni akartak.
Amikor a tanulók száma megnövekedett, Walter mester már nem győzte egyedül a tanítást. Megüzente a püspök úrnak:
– Egyedül nem láthatom el ezt a feladatot, hiszen egyedül tanítom a tudományokat meg a zenét is. Hívatni kell egy kántort, aki az éneket tanítsa, vagy egy lektort, aki a tudományokat oktassa.
Gellért püspök belátta, hogy Walter mesternek igaza van. Ezért mindjárt hívatta a szent életű Mór testvért, és azt mondta neki:
– Jó testvér, egy percet se késlekedj! Indulj Székesfehérvárra, köszöntsd nevemben őfelségét a királyt, aztán addig járd az iskolákat, míg egy jó kántorra vagy lektorra találsz. Mindjárt hozd is el magaddal, mert én akarok vele beszélni.
Mór testvér mindjárt útnak indult, s nemsokára elérkezett Székesfehérvárra. Ott először a királyt üdvözölte, aztán meglátogatta az iskolákat, meghallgatta a kántorokat és a tanítókat.
Az egyik székesfehérvári iskolában rátalált Henrik mesterre, akinek tanítványai minden tudományban szépen haladtak. Ezt a mestert kérte meg Mór testvér, hogy Gellért püspök hívásának eleget tegyen.
Gellért püspök szívesen fogadta Henrik mestert. Először alaposan kikérdezte, s amikor látta, hogy nagy tudású mester, megtette a csanádi iskola lektorának.
Attól fogva Henrik mester a tudományokat, Walter mester pedig a zenét tanította.
