Szent László királynak fiúmagzata nem volt, ezért Géza király két fiát vette maga mellé. Az idősebbik, Kálmán herceg mindig tanult és olvasott, el is nevezte a nép Könyves Kálmánnak. Belőle papot akart nevelni a szent király. Bezzeg az ifjabb, Álmos herceg a vadászatban, a kalandozásban találta örömét, és bízott abban, hogy őt koronázzák királlyá.
Amikor Szent László király halála után mégis Kálmánt választották királlyá, Álmos herceg nagyon megsértődött, vitézeivel elvonult, és az udvart elhagyta.
Ekkor az udvari cselszövők, akiknek az ördög volt a tanácsadójuk, egymás ellen uszították a testvéreket. Álmos hercegnek azt mondták:
– Herceg úr! A király cselt sző ellened, és el akar fogatni. A királynak pedig ezt suttogták:
– A herceg tőrétől óvakodj! Ha nem vigyázol, halál fia vagy! Ezek a beszédek hatottak a két testvérre, mert fiatalok és szenvedélyesek voltak. Ezért mind a ketten sereget gyűjtöttek, és egymás ellen felvonultak.
A király a Tiszához vezette seregét, és Várkony mellett vert tábort.
Oda sietett a herceg is a seregével: a két sereget a folyó választotta el egymástól.
Már-már megkezdődött az ellenségeskedés, amikor mind a két táborban tanácskozni kezdtek az urak, majd egymás táborába is átmentek, és így beszéltek a király meg a herceg civakodásáról:
– Ugyan miért harcolnánk egymás ellen? Ha az egyik tábor győz, a másik elpusztul. Nemrég apáink és bátyáink harcoltak egymás ellen, rokon vért ontottak vagy meghaltak. Mi tehát nem látjuk értelmét a harcnak. Ha a királynak és a hercegnek úgy tetszik, ám verekedjenek meg egymással, és az legyen az urunk, aki a másikat legyőzi.
A tanács bölcsességét a király is, a herceg is belátta, ezért aztán inkább kénytelenségből, semmint saját akaratukból egymással kibékültek.
De ez a békesség nem tartott sokáig. Álmos herceg rossz tanácsadók biztatására Lengyelországba ment, ott sereget szervezett, és haddal tért vissza Magyarországra. Itt ostrom alá vette és nemsokára el is foglalta Újvárt.
Amikor Kálmán király erről értesült, mindjárt oda vonult, és ostrom alá vette a várat.
Alig kezdődött el az ostrom, egyszerre megnyílt a vár kapuja, és kivágtatott rajta Álmos herceg minden kíséret nélkül. Egyenesen odanyargalt a király sátrához, ott bátyja lábához vetette magát, és bocsánatot kért tőle.
A király megbocsátott a hercegnek, sőt az ő kérésére a várban levő magyaroknak is kegyelmet adott.
Ezután Álmos herceg elvonult az udvartól, Dömösön templomot épített, és meghívta a királyt, jöjjön el a felszentelésre.
De a királyi palota besúgói azzal vádolták a herceget, hogy a királyt tőrbe akarja csalni. Ezért a király haragra lobbant, és parancsot adott, hogy a herceget fogják el.
Ekkor a püspökök és a derék tanácsadók, akik tudták, hogy a híreket a herceg ellenségei koholták, a király haragját lecsillapították. Ezért aztán a király a herceget békével elbocsátotta.
Ekkor Álmos herceg vadászni ment a Bakonyba.
De a gyanú már ott fészkelt a király szívében, ezért két főurat elküldött a herceg után, s megparancsolta nekik, hogy a herceg minden szavára és tettére gondosan ügyeljenek. Ha azt tapasztalják, hogy a herceg a király ellen áskálódik, tüstént tegyenek jelentést.
A herceg Csór község mellett kezdett vadászni. Elbocsátotta vadászsólymát, az meg mindjárt elfogott egy varjút.
Ekkor a herceg azt kérdezte a két főúrtól:
– Mi lenne, ha a varjú megesküdnék a sólyomnak, hogy nem károg többet, ha elbocsátja?
A főurak így feleltek:
– Ugyan hiába esküdnék a varjú, a sólyom semmiképpen se bocsátana el. De meg a varjú nem is esküdhet, mert oktalan állat.
A főurak megértették a herceg szándékát, nem is késlekedtek sokáig, még azon az éjszakán jelentették a királynak, hogy mit mondott a herceg.
De a herceg is tudta, hogy minden szavát figyelik. Ő sem késlekedett, sietve Passauba ment, és a német császártól kért segítséget.
Így folyt a viszálykodás a király és a herceg között, először Magyarországon, azután külföldön is. Az idegenek ármánykodása a belső viszályt egyre növelte.
Álmos kérésére a német császár haddal jött Magyarország határára, és itt békét szerzett a király és a herceg között.
A király gazdagon megajándékozta a német császárt, és fényes kíséretet adott mellé.
Alighogy a császár eltávozott, a király a herceget elfogatta, és fiával, Bélával együtt megvakíttatta. Ugyanekkor a főurak közül Uros, Vata és Pál szemét is kiszúratta.
Nem sokkal ezután a király súlyos betegségbe esett. Egy Drákó nevű orvosa, akiben nagyon bízott, flastromot rakott a fülére, hogy fejfájását csillapítsa. Csakhogy ez a flastrom a fül üregén át a király agyának nagy részét kiszívta.
Amikor a király már nem bírta tovább, levette a flastromot, és megmutatta Otmár ispánnak. Az pedig megnézte a flastromot, és azt mondta a királynak:
– Uram, készülj fel a nagy útra!
Ekkor a király nagyon megijedt és felsóhajtott. Ezután tanácsot tartott azokkal az ispánokkal, akik mindig rossz tanácsot adtak neki. Most is rosszat tanácsoltak, s a király megfogadta. Elküldte Both fia Benedeket, hogy fogja el Álmos herceget, nehogy ő örököljön, ha a király meghal.
Both fia Benedek mindjárt a dömösi monostorba indult, s nemsokára odaért a kapuhoz.
Csakhogy Álmos herceg már messziről meghallotta a patkócsattogást, és megérezte lelkében, hogy veszély fenyegeti. Ezért bevezettette magát a templomba, és kezével megragadta az oltárt, mert abban bízott, hogy Isten és a szentek iránt érzett tiszteletből onnan nem merik elvonszolni.
De Benedek berohant a templomba, szentségtörő kézzel megragadta a herceget, és el akarta szakítani az oltártól.
A vak herceg kétségbeesetten, nagy erővel kapaszkodott az oltárba. Ezért dulakodni kezdtek, Álmos herceg keze megsérült, és vére beszennyezte az oltárt.
Ezalatt a monostor papjai a templom kapujában gyülekeztek, mert Benedeket el akarták fogni. Csakhogy Benedek kirántott karddal rohant közéjük, áttört a papok seregén, lóra pattant és elvágtatott.
De gaztette nem maradt bosszulatlan. Ahogy a Pilis erdejében vágtatott, lova megbokrosodott, levetette magáról: Benedek nyakát szegte és meghalt. Még halálában is megbűnhődött: húsát és csontjait tulajdon kutyái falták fel.
