Erős fogadással megfogadta IV. Béla király, hogy ha Isten még egyszer országába visszavezeti, és népét ismét felemeli, egyetlen lányát neki ajánlja, apácának nevelteti. Fogadásáról nem is feledkezett meg, és amikor egyetlen leánya, a kicsi Margit a tizedik évét betöltötte, bizony kolostorba küldte. Ott nevelkedett a király egyetlen leánya, távol az édesanyja jó szavától, távol a díszes és kényelmes palotától.
Ahogy nőtt, növekedett, egyre inkább távolodott a világi hiúságtól, és közeledett az egyházi tanításokhoz. Az apácák klastromában élt a Nyulak szigetén, amelyet később róla Margitszigetnek neveztek el.
Híre járt a közeli országokban, de még a távoli tartományokban is, hogy van Béla királynak egy szépséges szép lánya, s egymás után érkeztek a kérők Magyarországra. Megkérte Margitot a cseh király őfelsége, s megkérték sokan mások is, de ő annyira utálta a világi hiúságokat és gyönyörűségeket, hogy hallani sem akart házasságról.
Messze földről jöttek szerzetesek és apácák, de jöttek nagy nemes özvegyasszonyok, nagy uraknak és fejedelmeknek feleségei is, hogy a királykisasszony szent életében gyönyörködjenek.
Mert Szent Margit mindig térdre ereszkedett Jézus és Szűz Mária képe előtt, úgyhogy a sok térdepelés miatt térdének kalácsai megdagadtak és megkeményedtek. Életének minden napján örült, ha magát megalázhatta, és az apácanővéreknek szolgálatot tehetett. Amennyivel felülmúlta őket méltóságával és nemességével, annyival inkább iparkodott magát megalázni előttük.
A nemes magyar király egyetlen lánya, az ország büszkesége ott főzött a konyhán, elmosta a tálakat és a fazekakat, és hordta a tüzelőt. Télen is ő tisztította a halat, ezért aztán kezének bőre meghasadozott, s a vére kiserkedt.
Történt egyszer, hogy Szabina nővér, Donát úr leánya rákot főzött vacsorára a nővéreknek. De főzés közben a fazék a parázs közé esett, és mindenestül kigyulladt. Szabina nővér csak sikoltozott, de nem mert a fazékhoz nyúlni. Akkor lépett be Margit asszony, s amikor meglátta az égő fazekat, puszta kézzel megfogta, és kivette az izzó parázs közül. De halljatok csodát: a tűz sem kezét, sem ruháját nem égette meg.
A szent szűz a kolostor ebédlőjében is szolgált: felsöpört, kiszolgálta a nővéreket, s egy falatot sem evett addig, míg a többiek az asztaltól felkeltek. De különben is, hogy magát megalázza, mindenkor a második asztalnál evett, miképpen a szolgálólányok.
Történt egyszer, hogy a szent szűz a nővérek kézmosó vizét, amelyet közösen használtak, ki akarta vinni, de a nagy csebret egyedül nem bírta. Ezért magához szólított egy nővért, éppen Boboldi ispánnak lányát, a büszke Csengét. Azt mondta neki:
– Szerető atyámfia, vigyük együtt a moslékos csebret! Csenge nővér semmit sem szólt, kivitte a csebret Margittal, de amikor az udvarra értek, letette a csebret, és a moslékos vízzel a szent szüzet arcul verte. Margit pedig ezt békességgel elszenvedte, elmosolyodott, és azt mondta:
– Szerető atyámfia, mit művelsz?
Ilyen szeretet és alázatosság élt a szent szűz szívében.
De híre járt egyszerűségének és engedelmességének is. A közedényekkel megelégedett, az étel hitványát válogatta, s panaszát ember soha nem hallotta. Amit a főnökasszony parancsolt, elsőnek teljesítette.
Ha a nővérek közül valamelyiknek atyja, anyja vagy rokona meghalt, a szent szűz mindjárt felkereste, vele sírt, és azt mondta:
– Akarta volna az Úristen, szerető atyámfia, hogy inkább énnekem történt volna, hogynem teneked.
Ha pedig a nővérek közül valaki meghalt, a szent szűz addig nem távozott a testétől, míg el nem temették, hanem ott imádkozott a holttest mellett, s úgy megsiratta, mintha rokona lett volna.
Ez a szentséges szűz nagyon szerette a szegényeket, és maga is szegénységben akart élni. Ruhája mindig szakadozott és foltos volt. Néha a sárból vett fel posztófoltokat, és azzal foltozta meg köntösét.
Történt egyszer, hogy IV. Béla király eljött a lányához. Szent Margit nem mert atyja színe elé kerülni, mert erősen rongyos volt a köntöse. Hirtelen elfutott Kandida nővérhez, és megkérte, hogy foltot vessen a köntösére. Kandida nővér nagy munkával foltozta meg, mert a köntös már úgy elrongyolódott, hogy Margit asszony karjának húsa alóla kilátszott. Amikor pedig a főnővér, aki a ruhát osztotta, Margitot meglátta, azt mondta neki:
– Asszonyom, én teneked jobb palástot adok. De Margit asszony azt felelte:
– Ne úgy tégy, szerető atyámfia! Két hitvány palástot varrj össze, és foltozd meg, azt viselem én.
Fején egyszerű velumot, fátyolt hordott, mint a többi nővérek. De amikor meglátta, hogy a szolgálólányok durva, goromba fejkendőt hordanak, elcserélte a magáéval, és az övét a szolgálóknak adta. A sarui is mind leszakadoztak a lábáról. Amikor mindezt a főnökasszony látta, azt mondta a szent szűznek:
– Ha ezt a te atyád és anyád megtudnák, rajtunk nagy szégyent tennének.
De Szent Margit asszony azt mondta erre:
– Kérlek tégedet, szerető anyám, a Jézusnak szerelméért, hagyjad, hogy én ígyen tegyek.
A szent szűz ágya csak egy földre vetett gyékény volt, erre néha egy kődarabot tett párnának. Ezen nyugodott a magyar király lánya.
Vezeklőövvel, korbácsolással testét erősen gyötörte, soha pihenést magának nem engedett. Ezért kora ifjúságában nagyon elgyengült, és érezte, hogy halála közeledik. Amikor az egyik nővért együtt elsiratták, azt mondta a főnökasszonynak:
– Én szerelmes anyám, én leszek az első a nővér után, aki meghalok. – És ez így is történt. Amikor a szentséges szűz megbetegedett, odahívatta a főnökasszonyt, és átadta neki az ő ládájának kulcsát.
Ó, szerető atyámfiai, akarat szerint való szent szegénységnek szeretői, tartói és kívánói, kik a mezítelen Jézust mezítelen követitek, lássátok, nézzétek, hajoljatok jól oda és lássátok, mit lelt a főnökasszony a magyar király lányának kincsesládájában! A szent szűznek ezek voltak a kincsei: ciliciumok vagy vezeklőövek a derék sanyargatására. Az egyik megszakadozott már a gyakori viselés miatt, a másik cilicium pedig vasból készült, hogy nagy keménységgel szorítsa a testet. Egy vessző is volt ott, melyre a szent szűz sündisznóbőrt erősített, s azzal ostorozta magát. Találtak két nemezkapcát, melyek kétfelől hegyes vasszegekkel voltak kiverve, ezeket viselte a szent szűz a lábán.
Ezek voltak Margit asszony kincsei, melyekkel érdemeket gyűjtött, és ezekkel az érdemekkel segíti most a hozzá folyamodó bűnösöket.
Betegségének tizenharmadik napján, huszonkilenc esztendős korában a szent szűz elnyugodott az Úrban. Legottan a szentséges szűznek az orcája csodálatos fényességgel megfényesedett, s olyan szép világosság támadt a szeme alatt, mintha egész arcát megaranyozták volna.
