Kezdetben Mátyás király nagyon szegény volti, mert Mátyás anyja minden kincsét Szilágyi Mihálynak adta, hogy fiát segítse. Amikor Szobi Péter, a király egyik rokona Budára látogatott, nagy szomorúsággal látta a fiatal király szegénységét. Nagyon megsajnálta Mátyást, hosszasan gondolkozott, aztán azt mondta neki:
– Mit csinálsz, király? Az ország határán naponta megjelennek a törökök, gyakran be is törnek, és már megyéket és városokat gyújtanak fel. És te ezzel nem törődöl? Hol van hát az esküd, amelyben megfogadtad, hogy egész Magyarországot megvédelmezed?
Amikor Mátyás király ezeket a szavakat meghallotta, keserves sírásra fakadt.
Szobi Péter pedig így folytatta:
– Hagyd a sírást, majd megsegít az Isten. Csak fogadd meg a szavamat, jó tanácsot adok én neked.
Tüstént hirdess gyűlést a nagyuraknak, és amikor megjelennek, hívasd meg őket ebédre. Az ebéd végén azt mondod nekem:
“Te, Péter apám, fogoly vagy.”
Én pedig szabódni kezdek:
“Ugyan miért teszi ezt felséged? Semmi rosszat nem tettem felségednek.”
És Mátyás király úgy cselekedett. Amikor Pétert fogságba ejtette, az ötvenezer forintot ígért a király megsegítésére.
Azt mondta erre a király:
– Adj még többet, mert addig ki nem mégy Buda várából, míg hatvanezer márkát meg nem fizetsz.
És a nyolcadik napon Péter átadta a királynak a váltságdíjat. Amikor a többi urak látták, hogy a várkapu be van zárva, és kétszáz gyalogos őrzi a kaput, nagyon megijedtek. És külön-külön a főemberek és a bárók ki negyvenezer, ki százezer márkát ígért a királynak, és a nyolcadik napon mindegyik át is adta.
Látta a király a nagy kincset, nagyon megörült, és mindjárt háborút hirdetett a török ellen.
Szeged mezején, a Szeged folyó partján vert tábort, innen megindult, elvette a töröktől Szabács várát, amely Rácország határán állott, és Jajca várát Bosnyákországban.
Így oltalmazta Mátyás király az országot, melynek gyeplőjét haláláig igazgatta. És a magyarok népe dicsérte a királyt ilyenképpen:
– Áldott legyen Mátyás király!
