Egyszer Zsigmond király Erdélyben táborba szállott, ott az özvegységet erősen elunta, ezért a szolgáktól kérdezősködni kezdett:
– Milyen nép él itt, ezen a földön? Vannak-e itt a környéken szép lányok vagy asszonyok?
Mondta erre az egyik inas:
– Felséges uram, egy gazdag bojárnak olyan szép lánya van, hogy annak a mását én még nem láttam.
Tetszett a szó a királynak, és mindjárt azt mondta az inasának:
– No, ha a mását még nem láttad, tüstént a szemem elé állítsd azt a szép lányt!
Nem kellett ezt kétszer mondani. Estére a király színe előtt állott a szép lány, Morzsinai bojár lánya. Azt mondta a királynak:
– Felséges uram! Én nemeslány vagyok, a híres Morzsinai-nemzetből való. Ha velem szerelmeskedni akarsz, mi lesz az én sorsom? Hogy lesz az én magzatomnak dolga? Erre legyen először felségednek gondja.
Mondta erre Zsigmond király:
– Ha gyermeked lesz tőlem, gondom lesz rád, szép jószágot adok teneked és magzatodnak. Még a nemzetségedet is felemelem, és nagyobb méltóságra viszem.
A király ezt hit alatt ígérte a lánynak, és a szavát még a keze adásával is megerősítette.
Zsigmond király néhány nap múlva elindította seregét, és bevonult a Havasalföldre. Ott megvívott a törökökkel, le is győzte őket. Ezután Nikápolyt megostromolta, és elpusztította.
Amikor onnan visszatért, ismét átvonult Erdélyen, és az előbbi helyen, az Isztrigy folyó partján megszállott.
A szállásról mindjárt elküldte az inasokat, hogy a szépséges Morzsinai leányzót elébe állítsák. Jött is a lány mindjárt, és azt mondta a királynak:
– Felséges uram! Amitől féltem, az megesett rajtam, mert gyermeket várok tőled. Az istenért is kérem felségedet, ne hagyj immár, mert igen nagy bajban leszek.
A király kivonta az ujjából az egyik gyűrűt, átadta a lánynak, és azt mondta neki:
– Semmit ne félj, ezt tartsad jegyül. Ezzel megoltalmazhatod magadat minden ellen. Cédulát is adok. Azonközben várj istentől.
Abban az időben élt Erdélyben egy havasalföldi bojár, akit Vojk Buthinak hívtak. Azzal közölte a szép lány a baját, Vojk pedig, látva szépségét és gazdagságát, elvette feleségül.
Nem sok idő múlva a szép asszony egy igen erős fiút szült Buthinak. A fiút megkeresztelték, és Jankulának nevezték. Jankulára nagy gondot viselt az anyja, ahogy a király neki meghagyta.
Amikor Zsigmond király ismét arra vonult hadával, hogy a törökkel megvívjon, a szép Morzsinai felvette a kis Jankulát, bement a királyhoz, elébe tette a gyermeket és a cédulával a gyűrűt.
A király nagyon megörült a kis Jankulának. Meghagyta az asszonynak, hogy egy kis idő múlva a gyermeket vigye fel Budára, mert ott majd gondoskodik róluk.
Idővel a szép Morzsinai ura meghalt, ő pedig kisfiával a bátyjához költözött. Nemsokára azt mondta bátyjának, Morzsinai Gáspárnak:
– Szerető bátyám! Ezzel a gyermekkel Budára kell mennem. Kérlek, édes bátyám, jöjj velem, te sem bánod meg.
Kérdi tőle a bátyja:
– Jó húgom, mi a patvart járnál te Budán? Nagyon messze van az.
– Vagy messze, vagy nem messze, de énnekem fel kell mennem. Ha eljössz velem, nagy hasznot teszel a kis Jankulának, sőt az egész nemzetségünknek.
Elálmélkodott ezen Morzsinai Gáspár, de csak azt mondta:
– Hadd haladjon a dolog valamennyire, ím, gondolkodom felőle. Majd meglássuk.
Egynéhány nap múlva az asszony mosni készült. A kis Jankulát a földre letette, hogy a porban játszódjon. De a gyermek erősen sírt.
Akkor az asszony odament, és Zsigmond király gyűrűjét Jankula kezébe adta, hogy azzal játszódjon, és veszteg hallgasson.
Jankula jó ideig játszódott a gyűrűvel, hát egyszer egy holló meglátta a fáról a gyűrűt, odarepült, kikapta a gyermek kezéből, és felrepült vele a fára. Erre Jankula erősen kiáltozni kezdett.
Megijed az anyja, abbahagyja a szappanozást, fut a gyermekhez, feltekint a fára, hát a gyűrű ott fénylik a holló csőrében. Mindjárt fut a bátyjához, és nagy zokogással elbeszéli, hogy mi történt:
– Szerelmes bátyám! Mit tegyünk? Az átkozott holló minden szerencsénket elveszti! Mert a csőrében van Zsigmond király gyűrűje, amelyet jegyül adott nekem. Ha az a gonosz holló elviszi a gyűrűt, a király nem állja meg az ígéretét, melyet nekem tett. Bizony gyűrű nélkül soha nem merek a király elébe kerülni, nem merem szegény Jankula dolgát előtte említeni. Jaj! Jaj! Hova legyek?
Morzsinai Gáspár is elijedt, megragadta íját és tegzét, azzal megindult a húga után.
Íme, hát a holló ott van a fán, és csőrével forgatja a gyűrűt.
Morzsinai egy nyílvesszővel hozzá lőtt, de a nagy hirtelenkedésben hibát tett, és nem találta el a hollót. Mindjárt másik nyílvesszőt vett elő, és azzal úgy mellbe lőtte a hollót, hogy az a gyűrűvel együtt a fáról leesett. Most már nagy örömben voltak mind a ketten.
Morzsinai Gáspár is megértette húgától Zsigmond királynak minden dolgát, ezért felvitte őket Budára.
Az egyik napon, amikor a király ebéd után a vár piacára kiment, a szép Morzsinai a kis Jankulával elébe járult, és odanyújtotta a királynak a cédulát meg a gyűrűt.
– Felséges uram! Lásd meg ezeket, kérlek. Felséges uram, megemlékezzél az ígéretedről, és ne utáld meg szegény fejemet és fiadat. Könyörülj, felséges uram, szegény nemzetségemen is.
Zsigmond király elpirult egy kevéssé, de mindjárt rámosolygott Jankulára. Aztán visszaadta a gyűrűt, és azt mondta:
– Jól tetted, hogy feljöttél, és felhoztad a gyermeket. Ahogy ígértem, gondodat viselem, Jankulát úrrá teszem, és nemzetségedet is felemelem.
A király mindjárt szólította Bán Ferencet, és meghagyta neki:
– Ezeket vidd jó szállásra, és viselj gondot rájuk. Mindenből elegük legyen, s nekem meg juttasd eszembe, hogy később örömmel bocsássam őket haza Erdélybe.
Bán Ferenc kiment velük, átvitte őket Pestre, és egy polgár házában jó szállást csinált nekik. Ott mindennap jóltartották őket, mintha mindig lakodalomban volnának.
A király pedig gyakorta átvitette a kis Jankulát Budára, és ott játszadozott vele. Amikor visszabocsátotta, szép gyűrűket fűzött a nyakára, és aranyláncokkal övezte fel, meg nagy aranyforintokat függesztett a nyakába.
Egy hónap múlva Bán Ferenc úgy látta, hogy nagyon jókedvű a király, ezért azt mondta neki:
– Felséges uram, ideje volna a kis Jankulát jó válasszal visszabocsátani. Meghiggye felséged, Jankulából igen nagy ember lesz!
A király megajándékozta őket Hunyaddal és a körülötte fekvő szép, gazdag jószágokkal. Parancsolatot is írt az erdélyi vajdának, hogy megoltalmazza őket minden veszedelem ellen. Jankulának és az egész Morzsinai-nemzetnek címert is adott, a címeren egy holló aranygyűrűt tartott a csőrében. Ezenfelül a király szép jószágot adott nekik Hátszegben, s az asszonyt egy hatlovú hintóval is megajándékozta. Amellett még útiköltséget is bőven adatott nekik, így bocsátotta őket nagy örömmel vissza Erdélybe.
Attól fogva a szép Morzsinai ott lakott fiával Hunyadon, azért nevezték Jankulát Hunyadi Jánosnak.
Amikor Jankula már szép ifjúvá serdült, először a Csákiakat szolgálta, és ezeknél kezdte az ő emberségét megmutatni.
Amikor pedig Zsigmond király Németországba ment, Hunyadi János is igen szépen felékesítette magát nagy szép, drága öltözetekkel, és a királlyal együtt Németországba elment. Ott jelesen vitézkedett, aztán dicséretes névvel visszajött Magyarországra. Itt hadban és békességben olyan eszesen és jámborul viselte magát, hogy mindenütt és mindenkinél nagy becsületet szerzett.
