A cinkotai főpapságon ki volt írva: “A cinkotai főpapság bú és gond nélkül éli világát.”
Mátyás király arra járt, meglátta, és azt mondta magában, hogy hát ő király, egy országnak parancsol, mégis van bú és gond a fején éppen elég.
Bement a főpapságra, és azt mondta:
– Ha az én kérdéseimre, gondolataimra meg nem feleltek, jaj nektek!
Meglett a nagy szomorúság, hogy vajon mit kérdezhet a király, vagy mit gondolhat.
Ahogy a papok így búslakodnak, beállít a részeges kántor. Látja, hogy nagy szomorúságban ülnek, s azt kérdezi:
– Mi a baj?
Mondják a papok, hogy Mátyás király milyen parancsolatot adott. A kántor azt felelte:
– Ne búsuljatok, majd megfelelek én. Csak hát öltöztessetek fel! – Nagyon rongyos volt a kántor, mert megivott mindent.
Másnap elindult a kántor Budára. Mikor megérkezett, kérdezi Mátyás király, hogy honnan jött.
– Cinkotáról, hogy felségednek minden kérdésére és gondolatára megfeleljek.
Mátyás király először azt kérdezte:
– A tengerben hány kanál víz van? A kántor ráfeleli:
– A jóisten kanáljával csak egy, az emberekével mérhetetlen. Másodszor azt kérdezi a király:
– Mikor van a lovon legtöbb szőr?
– ősszel több, tavasszal kevesebb.
Harmadszor azt kérdezi a király:
– Hol van a világ közepe?
A kántor a botjával a szoba közepét körülkanyarítja, és azt mondja:
– Felségednek Budán, nekem pedig Cinkotán. Negyedikszer kérdi a király:
– Na, mit gondoltam?
– Felséged azt gondolja, hogy a cinkotai főpappal beszél, pedig csak a részeges kántorjával.
– No, az én kérdéseimre és a gondolatomra megfeleltél, most már mit kívánsz?
– Hogy az icce Cinkotán még egyszer akkora legyen, mint eddig volt.
De az árát nem kérte! így az icce nagyobb lett, de az ára is kétannyi lett.
