Igen okossággal vigyázó ember volt Mátyás király. Ha valakit megvádoltak előtte, vagy a kémek valami hírt hoztak neki, nem mindig hitte el a beszédüket, hanem hitvány ruhába öltözött, és kiorozkodott az udvarból, mert mindent saját szemével akart látni.
Egyszer Budán a kapások közé állott, úgy akarta meghallani, hogy mit szól a község felőle.
Mátyás király álruhába öltözött Erdélyben is, amikor Hunyadon elorozkodott a seregtől, és bement Kolozsvárra. Ott a városban mind alá-fel kerengett, aztán a mészárszékbe ment, ott leült, és lógatta a lábát.
A mészárszékkel szemben lakott a bíró, aki a jobbágyokkal sok tűzre való fát hozatott, és azt a kolozsvári szegény néppel felvágatta. Ezután a poroszlókkal bekergette a népet a piacról, hogy a fát hordják be a bíró udvarába, így talált az egyik poroszló Mátyás királyra is, aki a mészárszékben lógatta a lábát. Azt mondta a poroszló az álruhás királynak:
– Gyere, te simaorrú, hordj fát! Kérdi Mátyás király:
– Hány pénzt adsz? Azt mondta a poroszló:
– Ebet adok!
Azzal jót vágott válla közé a botjával.
Akkor Mátyás odament a bíróhoz, és megkérdezte tőle is:
– Mit adsz, hogy be segítem a fát vinni? Mondta a bíró:
– Co el, agg eb! Hordjad a fát, mert mindjárt megkékül a hátad!
És szegény Mátyásnak váltig kellett a fát hordani.
Hordás közben három hasábfára felírta a nevét veres krétával. Aztán elorozkodott onnan, és visszament Gyaluba a sereghez.
Harmadnap a király eljött Kolozsvárra. Most már királyi ruhában érkezett, s elhívatta a kolozsvári bírót meg a tanácsot.
Amikor szemben állott a bíróval, megkérdezte tőle:
– Hogy áll a város? Épül-e vagy sem? Nyomorítja-e a szegénységet valaki vagy sem?
Felelte a bíró:
– Felséges urunk, a te felséged oltalma alatt jó békességben vagyunk, nincsen a szegénységnek semmi panasza.
Akkor azt parancsolja a király a katonáknak:
– Hányjátok szét azokat a farakásokat! Találtok a hasábok között hármat, azokra veres krétával a nevemet felírtam. A három hasábot mindjárt ide hozzátok! Fogjátok el a bíró poroszlóit, azokat is hozzátok ide!
Futnak a katonák, hajigálják a hasábokat, kettőt mindjárt meg is találnak.
Akkor a király azt mondta a bírónak:
– Hol vetted ezt a fát? Mondd meg! A bíró azt mondta:
– A jobbágyokkal hozattam. Kérdezte a király:
– És kicsoda vágta fel?
A bíró csak hallgatott, nem mert szólni. De a király rákiáltott:
– Mondd meg!
Akkor azt mondta a bíró:
– A városbeli szegény nép vágta fel. Kérdezte a király:
– És kicsoda vitte be az udvarodba?
De már erre nem felelt a bíró. Megfelelt helyette a király: elmondta, hogy s mint történt a dolog. Aztán ismét a bíróhoz fordult:
– Te hamis bíró, agg ebnek mondottál, és meg akartad kékíteni a hátamat, amiért fizetést kértem a fahordásért! Ezeket a fákat a hátamon kellett felhordanom. Ihol a kezem írása rajta vagyon: meg nem tagadhatod. Mi nem jobbágyul adtuk a szegény népet és a falukat a városokhoz, hanem gondviselésük terhét raktuk rátok. Azért hát, te hamis, kegyetlen bíró, most ítélet alá kerülsz! Sok törvénytelenséget műveltél, szememnek láttára a népet hamisan megraboltattad, azért akasztófán volna a helyed. De ezt a szégyent hazámon nem művelem, azért elrendelem, hogy harmadnapra fejedet elüssék.
Te pedig, lator poroszló, törvénytelenségek hóhéra, amiért a szegénységet így kínoztad, és énnekem megütötted minden ok nélkül a hátamat, és ebbel kínáltál engemet és a szegényeket, akasztófán végzed az életedet!
A király ítéletét mindenki helyeselte. Sokáig emlékezett rá a szegény nép, mondotta is halála után: “Meghalt Mátyás király, oda az igazság!”
