MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A TÖRÖK BASA
– Tolnai népmonda nyomán –
Úgy mondja a monda, hogy mikor Mátyás uralkodott, a törökkel nagy volt a vitatkozás meg a gyűlölködés.
Az akkori királyok azon törekedtek, hogy mindegyiknek legyen táltos szolgája. Salamon királynak is volt, meg Mátyás királynak is volt: Toldi volt a neve. Az csak úgy hívta Mátyás királyt, hogy Matyi.
Egyszer összevesztek valamin Mátyás királlyal, mert hát a táltos szolga is tartotta magát valakinek, hát Mátyás kő közé rakatta Toldit, úgyhogy csak egy kis szelelőlikat hagyott, amin lélegzett.
Közben a török basa fölküldött Mátyás királynak három csikót, hogy írják le és küldjék el, melyik a legidősebb, melyik a középső, melyik a legkisebb.
Hát nagy zsivaj volt a királyi udvaron.
A király szakácsnéja szeretője volt Toldinak, azon a szelelőlikon etette.
Amikor a zsivaj volt, akkor is vitte az ebédet Toldinak.
Toldi azt kérdi:
– Kedvesem, micsoda zsivaj van a királyi udvaron?
– Hát – azt mondja – nagy zsivaj van: a basa felküldött három csikót, hogy írják le, melyik a legöregebb, melyik a közbelső, melyik a legkisebb. És erre nincs, aki választ tudjon adni.
– No – azt mondja Toldi –, mondd meg nekik, hogy öntsenek ki egy határ búzát, egy határ rozsot, egy határ zabot. A legidősebb elhajtja a másik kettőt a búzáról, a középső elhajtja a legkisebbet a rozstól. Csak úgy mondd, mintha álmodtad volna.
A szakácsné elment tőle. Ebéd után a király elé állott.
– Uram királyom, én is szólanék, ha szóval nem vétenék.
– Lehet mindenkinek szólni, ki tudja, ki találja el, hogy ez hogy van.
– Mikor megebédeltünk, ledőltem pihenni. Elmondom, hogy mit álmodtam: öntsenek ki egy határ búzát, egy határ rozsot, egy határ zabot. A legidősebb elhajtja a másik kettőt a búzától, a középső elhajtja a legkisebbet a rozstól, mintha ezt álmodtam volna.
Ez jó lett, ez bevágott jól.
Akkor küldött a török basa egy pálcát, hogy azt írják meg, hogy annak a pálcának melyik fele a könnyebb, melyik fele a nehezebb.
Mérték, de hiába, nem volt ember, aki meg tudta volna mérni, hogy melyik fele nehezebb.
Megint nagy zaj lett a királyi udvaron.
Viszi a szakácsné Toldinak az ebédet.
– Kedvesem, micsoda zaj van már megint a királyi udvarban? A szakácsné elmondta.
– No – azt mondja Toldi –, mondd meg nekik, hogy merjenek egy nagy kád vizet, abba dugják bele a pálcát. Majd a nehezebb fele leül, a könnyebb fönn marad.
A szakácsné megint kiment.
– Uram királyom, én is szólanék, ha szóval nem vétenék.
– Lehet mindenkinek szólni, minden tanácsot elfogadunk.
A szakácsné elmondta, hogy mit álmodott: megtették, amit mondott, ez is jóvá lett.
Akkor azt írta a basa Mátyásnak, hogy Magyarországról küldje el neki a legelső muzsikust vagy pedig a testéből két font húst.
Mátyás gondolkozott: ha a testéből elküld két font húst, akkor is elfogyott az élete; ha elmegy a basához, akkor is – mert Mátyás volt Magyarországon a legjobb muzsikus.
Akkor kiment Toldihoz, mert már minden reménye elveszett.
– Toldi, élsz-e még, vagy meghaltál?
– Élek ám, de csak kicsit!
A király kőműveseket hívatott, és megparancsolta, hogy úgy kiszedjék Toldit, hogy arra egy homokszem se szállhasson.
Hát ki is szedték a kőművesek.
Akkor Mátyás hívatta Toldit, göbölt, hízott ökröt vágatott neki, és egy nagy hordó bort is csapra üttetett, hogy egyék-igyék.
Toldi csak a levét ette az ételnek.
Mátyás ezen elgondolkozott. Azt mondta neki:
– Toldi, a húsát is edd meg, ne csak a levét!
Akkor Toldi egy tányér levest rálottyantott a falra. A zsíros lé mind odaragadt. Azt kérdi: –Látod?
– Látom.
Akkor fogott egy húst, hozzávágta a falhoz, az meg leesett. Azt kérdi: –Látod?
– Látom. Jól van, tégy, ahogy akarsz.
Mikor már elég erősnek érezte magát Toldi, szólt Mátyás királynak.
– Na – azt mondja Mátyás király –, gyere ki az istállóba, válaszd ki a legjobb paripát!
Elmentek az istállóba, válogatta a lovakat. A legjobb paripáknak megfogta a farkát, megrántotta, mind s…re ültek.
– No – azt mondja Toldi –, Matyi, hol van az én szürkém?
– Hát valahol a ganéjdombon bajlódik. Azt mondja erre Toldi:
– Hozasd be, etesd ki! Behozatta, kiétette.
– No – azt mondja – gyere, válassz fegyvert! Kimentek a fegyverraktárba.
Hüvelykujjára fogta Toldi a fegyvereket, ropogtak széjjel, mint a zsurmolt csutak.
– Az én fegyverem hol van?
– Jaj, jaj – mondja Mátyás –, te, a tyúkok ülnek rajta valahol!
– Hozasd be, tisztíttasd ki!
Mikor ez is megkészült, azt mondja Mátyás:
– Na, Toldi, most elmegyünk Törökországba! Hát elmentek Törökországba.
Bejelentkeztek a török basához, de nem jelent meg, csak Mátyás.
– No – azt mondja –, megjöttem a hívásodra!
– No, jól van.
Készítettek neki drága ételeket. Evett-ivott Matyi, de nem édesen. A basa azt mondta neki:
– Egyél-igyál, Mátyás, mert hátravan még a feketeleves. Mikor jóllakott, azt mondja neki:
– No, most átkozd meg Magyarországot!
Akkor megátkozta Mátyás király Magyarországot:
– Verje meg az Isten Magyarországot Szent György-napi harmattal, pünkösdi záporral… – Ami még a mai napig is bevált.
Mikor ez elmúlt, azt kérdi a basa:
– No, milyen halállal akarsz kimúlni ebből a világból? Azt mondja erre Mátyás:
– Nem bánom, akármilyennel is végzel ki, de huszonnégy órai siralmas életet hagyj még élnem.
Ezt megadta a basa úgy, hogy vaskoporsóba záratta, kivitette valami kamrába.
Izzadt Mátyás a koporsóban, hogy Toldi megbosszulja rajta a kő közé rakatását!
De azért éjféltájban megjelent Toldi, s megkérdezte tőle:
– Matyi, élsz-e még?
– Élek, de csak egy kicsit.
Akkor odament, a vaskoporsót fölszakította – Mátyás kiszabadult.
Mindjárt kimentek abból a kamrából, odamentek a török basa ajtajához a szürkével. Megfogták az ágyat, amelyben a török basa feleségestül feküdt, és kivitték a szürke hátára.
Akkor azt kérdezte Toldi:
– Matyi, úgy menjünk, mint a szél, vagy úgy, mint a gondolat? De hát Mátyás király akkor Toldit érezte úrnak, azért azt mondta:
– Nem bánom, ahogy te akarod.
Hát akkor úgy mentek, hogy mire világosodott, Törökországból Budavárban voltak, ott pihentek, ott nyugodtak.
Hát mikor Magyarországon kukorékoltak a kakasok, a basának a felesége fölébredt. Azt mondja:
– Fiam, kelj fel, nem jól van! Mi – azt mondja – Magyarországon vagyunk, magyarországi kakasszót hallok!
Azt mondja neki a basa:
– Hallgass, hadd nyugodjam!
Megint nyugodtak, az asszony is hallgatott. Megint szóltak a kakasok.
– Jaj, fiam, nem jól van, nem jó helyen vagyunk! Magyarországi kakasszót hallok!
A basa megint csak azt felelte:
– Hagyj már pihenni!
De harmadszor megint kukorékoltak a kakasok. Ekkor már a basa is felébredt, ez is megértette, hogy magyarországi kakasok szavát hallja. Azt mondja a feleségének:
– Most már veszélyben vagyunk!
Mikor megreggeledett, bement hozzájuk Mátyás.
– No – azt mondja –, basa, hogy érzed magad? Hát az meg azt felelte, hogy bizony nem jól.
– No várjatok, mindjárt meglesz a reggeli! Csináltatott neki.
– Nézd, itt van a feketekávé! Megvendégelte a basát.
Mikor jóllaktak, akkor megkérdezte a basától, hogy milyen halállal szeretne kimúlni a világból. Azt mondja a basa:
– Nem bánom, akárhogy pusztítasz el, csak te is légy kegyelmes, hogy bár egy-huszonnégy óráig siralomházat tölthessek!
Mátyás megadta neki.
De a basáért nem mentek az ördögök se!
Hát akkor így könyörgött:
– Mátyás, ne pusztíts el a világról; amíg a magyar magyar lesz, amíg a török török lesz, a török mindig, a végső halálig egy pénzt fizet a magyarnak!
Azt beszéli a világ, hogy ezt az egy pénzt most is fizeti ám a török, de nincs, aki fölvegye, Így aztán társzekerekre rakják, majd a világ végén elhozzuk!
|
