Egyszer Mátyás király Törökországba ment, hogy valamit kikémleljen. Bement egyenesen a török szultánhoz., így szólt hozzá a szultán:
– Honnan való vagy?
– Magyarországból.
– Hallottál valamit Mátyás királyról?
– Hallottam.
– Hát milyen az a Mátyás király?
– Akkurát olyan, mint én.
Mátyás király hegedülni is tudott, hegedűvel ment a szultánhoz, és így folytatta:
– Hegedülni is úgy tud, mint én.
– Hej, csak kézre keríthetném! – mondta erre a szultán. Mátyás ezután elment, de az ajtóra felírta, hogy ő volt az. Alig lépett ki az ajtón, a törökök mindjárt elfogták. Vitték a szultán elébe, az meg így szólt hozzá:
– Igazán te vagy-e Mátyás király?
– Én vagyok.
– Akkor én téged lefejeztetlek vagy fölakasztatlak, ahogy akarod.
– Hát már csak akasztass föl!
– És hol akasztassalak föl?
– A határon.
– Jó, majd arccal a te Magyarországod felé fordíttatlak az akasztófán, hogy lássad, honnan jöttél.
A török szultán befogatott, s Mátyást szekérre tették; maga a szultán feleségestül kocsiba szállt, hogy a halálát lássák. Mátyás király útközben egyre nevetett. A szultán megszólította:
– Mit nevetsz?
– Azon nevetek, hogy a lovak csak az első kerekeket húzzák, és az utolsók meg utánuk szaladnak.
A határra értek, beásták az akasztófát, s föl akarták akasztani Mátyást. De ekkor megkérdezte a szultántól:
– Szabad-e utolsó órámban valamit kérnem?
– Szabad – felelte a szultán.
Erre Mátyás király háromszor a sípjába fújt, ami a katonái előtt azt jelentette:
“Gyorsan, gyorsan, barátaim, mert a halál mögöttem van!” Katonái megértették, mert közel voltak. Hamar ott termettek, körülfogták a szultánt, és arra az akasztófára kötötték fel, amelyet Mátyásnak készített.
– Te akartál engem Magyarország felé fordítani – szólalt meg Mátyás –, most én fordítalak téged Törökország felé. A szekéren is azért nevettem, mert én kénytelen voltam menni, de te minek jöttél utánam? Most pedig nézz Törökország felé!
Ezután Mátyás király seregével visszatért Magyarországba, és addig uralkodott, míg meg nem halt.
