Egyszer a jó Mátyás király parancsot adott a katonáknak, hogy irtsák ki a stájerföldi erdőt, amely tele volt vadállatokkal.
Nekivágtak a katonák, döntötték, hordották a fákat, de a Szent-hegy alatt, egy forrás körül olyan sűrű volt az erdő, hogy nem bírták kivágni. De ha csak az erdő lett volna! A katonák tündéreket láttak az erdőben, és annyira megijedtek tőlük, hogy nem merték a munkát folytatni.
Jelentették is Mátyás királynak:
– Uram királyom, az erdőben tündérek tanyáznak, ne küldj minket oda, mert mind elveszünk!
Mátyás király pedig elnevette magát, kiment az erdőbe, elvette a fejszét az egyik katonától, és belevágott egy égerfába.
De a második csapásnál kiesett a fejsze a király kezéből.
Ebben a pillanatban nagy mennydörgés hallatszott, és egy hang ezt kiáltotta:
– Jaj neked, Mátyás király!
Ekkor meglódult a Szent-hegy, és betemette Mátyás királyt, betemette a katonákat is.
De nem haltak meg, mert a hegy belsejében nagy üreg keletkezett, ebben alszanak a katonák, itt alszik a király is.
Minden száz esztendőben odarepül egy aranymadár, hogy egy időre felvidítsa a királyt. De aztán Mátyás király ismét álomba merül, s csak akkor fog katonáival felébredni, amikor a madár énekelni kezd. Ez pedig akkor lesz, amikor a török ellen felkelnek a tündérek is, és Mátyás királlyal, annak seregével kiverik az országból a törököt.
