SZILÁGYI ÉS HAJMÁSI HISTÓRIÁJA
– A Szendrői Névtelen költeménye nyomán –
Rigómezőnél is vitézül harcolt Hunyadi, de hiába küzdött, legyőzte az árulás és a török túlereje. Az életét is csak úgy őrizhette meg, hogy két derék vitéze, Szilágyi Mihály és Hajmási László feltartóztatta a törököt, amíg a vezér elmenekült.
De a két vitéz fogságba került, rabbá esett, ott sínylődött sok derék társával a konstantinápolyi tömlöcben.
Piros pünkösd napján, áldott szép időben a rabok a rostély mögül kinézegettek, Szilágyi Mihály meg a kobzát elővette, és azon keserves nótát vert:
Esztendőnek előtte házamnál vígan lakom vala
Az én atyámmal és vén anyámmal, hajadon húgommal.
A sötét tömlöc mellett fényes palota állott, s abban lakott a török császár lánya, gyönge violája. Kikönyökölt az ablakba, úgy hallgatta a magyar ifjú bús énekét.
Hiszen hallgathatta, mert mintha neki szólott volna a másik nóta:
Hej, páva, hej, páva!
Császárné pávája!…
Ha én páva volnék,
Jó reggel felkelnék,
Folyóvízre mennék,
Folyóvizet innám,
Szárnyim csattogtatnám,
Tollamat hullatnám.
Fényes tollaimat
Szép leány fölszedné,
Az ő édesinek
Kalapjába tenné,
Bokrétába kötné.
Titkos éjjel a császár lánya, gyönge violája lement a sötét tömlőébe, megkereste Szilágyi Mihály vitézt, és nagy búját, sok szomorúságát szép szavakkal enyhítette, vigasztalásokkal elcsendesítette. Addig-addig vigasztalta, míg egyszer azt mondta:
Te vitéz úrfi! ha felfogadnád te igaz hitedre,
Hogy el-kiviszel Magyarországra, te lakó földedre,
És feleségül engem elvennél, én felelnék erre!
Ahogy ezt Szilágyi Mihály meghallotta, mindjárt ezt felelte:
Csak szabadíts ki, és felfogadom én igaz hitemre,
Császár leánya, téged elviszlek én lakó földemre.
Akkor a török császár lánya, gyönge violája a tömlöctartót félrevonta, sok kinccsel megvásárolta, az pedig a vitézeket egy sötét éjszakán szabadon bocsátotta.
A császár lánya elvezette a vitézeket az istállóba, ahol a török császár paripái állottak. Adott az ifjaknak két aranyos kardot, azok meg a lovászmestereket és a lovászokat mind lefejezték, három lovat megnyergeltek, a többinek elvágták a nyakát. Török ruhát öltöttek, azzal lóra pattantak, és a császár lányával együtt elvágtattak.
Másnap reggel a szolgák jelentették a császárnak, hogy a rabok elszöktek, ‘a lovászokat megölték, s még a lovakat is elpusztították. Hát még mikor azt is megmondták, hogy a török császár lánya is velük tartott! Rettenetes haragra gyűlt a török császár.
– Fővajdák, vezérek, mindenki utánuk, vissza kell hozni őket! Eközben csellel, karddal utat nyitott a két vitéz, de mikor a vezérek csapata utolérte őket, egy szép szigeten elrejtették a török császár lányát, maguk pedig szembefordultak az üldöző törökökkel.
Nagy haraggal támadott a török, de a két ifjú megvívott a szabadságért meg a szerelemért. Kit levágtak, kit megszalasztottak, immár szabadok voltak!
Akkor elmentek a szép szigetre, hogy a császár lányát megkeressék. Nagy sírásban találták, mert erősen aggódott az ifjakért, aggódott szerelmes mátkájáért.
Lett nagy öröm, amikor egymásra találtak! Most már vígan mentek, nemsokára az ország határát is elérték. Ekkor azt mondta Szilágyi Mihály:
– No, édes mátkám, ez már az én hazám földje, itt már te az enyém, én a tiéd!
De Hajmási László közbeszólott:
– Vívjunk meg mi ketten a lányért, hadd legyen egyikünké! Azt felelte erre Szilágyi Mihály Hajmási Lászlónak:
Szerelmes társam, a nagy istenért kérlek én tégedet,
Engedd énnekem, mert neked otthon vagyon hitestársad!
Esedezni kezdett a török császár lánya is, és azt mondta a vitézeknek:
– Vessetek engem inkább szablyára, úgy öljetek meg, de egymást kíméljétek!
De hiába szólottak, hiába beszéltek, Hajmási László csak nem engedett.
No, hát akkor kard ki kard!’
Ahogy összecsaptak, Szilágyi Mihály úgy elcsapta Hajmási László kezét csuklóban, hogy mindjárt elejtette a kardot.
Most már belátta Hajmási László is, hogy vetkezett, s így szólott:
Szerelmes társam, a nagy istenért én tégedet kérlek,
Megbocsáss nekem, mert ez jutalma a bűnös embernek.
Énnekem vagyon két szép kisfiam, jámbor házastársam,
Légy egészséggel, szerelmes társam, megbocsáss énnekem!
Így búcsúzott el egymástól a két vitéz, Szilágyi Mihály pedig megtartotta hittel fogadott szavát, feleségül vette a császár szép lányát.
|
