Egyszer Mátyás király levelet írt Szilágyi Mihálynak, és abban megkérte, jöjjön el a Tisza mellé, mert igen fontos dologról kell egymással szólniuk.
Szilágyi Mihály pedig elment a mondott helyre, nem tartott semmitől, s hát egyszerre a király katonái kezdik kötözni. Igen elcsodálkozott ezen Szilágyi Mihály, de felháborodott rajta a nép is. Mind azt mondták, mondogatták:
– Mi patvart cselekedik a király? Így kell-e fizetni a jámbor rokonának az ő nagy jótettéért? Ördög vigye el ezt a dolgot!
Szilágyi Mihály pedig nagy bánattal önmagában így panaszolkodott:
– Ó, balgatag ifjú! Nem látod-e, milyen nagy szégyenbe visznek ezek a gonosz, irigy és áruló fondorlók? Nem bánkódom én a saját veszedelmemen, mert én immár eleget éltem, elég tisztességem vagyon. De terajtad bánkódom, mert királyi nevedet szidalomba hozod minden embernél. Én semmi gonoszt nem cselekedtem, méltatlanul művelted ezt rajtam.
Hírül vitték Mátyásnak, hogy mit mondott Szilágyi Mihály, azért erősen meghagyta a katonáknak: úgy ügyeljenek rá, mint a szemük világára.
A király Világos várába záratta a nagybátyját, és két porkolábot rendelt az őrizetére. Ezek a porkolábok ügyeltek Szilágyira, de meg is becsülték, ahogy illett. Étellel-itallal jóltartották, s a tiszteletet mindenképpen megadták neki. Egyszer azt mondta nekik Szilágyi:
– Idős ember vagyok, nagyon megszoktam a szakácsom főztjét. Hozassátok már el, hadd lakjam jól kedvemre.
Hogyne hozatták volna, hiszen egy szakácstól nincs mit tartani. De ez a hűséges szakács nem érte be azzal, hogy gazdáját jóltartotta, mindig azon járt az esze, hogyan tudná megszabadítani Világos várából. Aztán mást gondolt, s egy reggel kinézett a konyha ablakán, és így kezdett kiáltozni:
– Rajtunk a török! Hamar, hamar, minden ember fegyvert fogjon!
Meghallják a szót a porkolábok, riasztják a katonákat, s már vágtatnak is kifelé a várból.
A szakács meg Szilágyi három inasával szépen leballagott, és a nagykaput utánuk jól bezárta. Akkor a fogházra törtek, Szilágyi Mihályt onnan kihozták, és a várat mindjárt a kezébe adták.
Eközben a porkolábok észrevették, hogy a török füstté válott, és nagy zsörtölődéssel jöttek hazafelé. Igende a kaput zárva találták, és most már Szilágyi Mihály parancsolt kifelé a várból.
A porkolábok rohamot indítottak a vár ellen, de Szilágyi Mihály ágyúlövéssel felelt nekik, így hát szégyenszemre a vár alól elpironkodtak.
Most már Szilágyi Mihály vette kezébe Világos várát: parasztnépet hívott oda, és a várat élelmiszerrel jól megrakatta. A katonaságot Mátyás király ellen soha fel nem használta, annál inkább a török ellen: a kontyosok mindig véres fejjel mentek el Világos alól.
