Amikor Magyarország gyeplőjét Zsigmond király fogta marokra, erős hadsereg védelmezte az országot, ezért őfelsége nagyon elbizakodott. Pedig abban az időben Bajazet, a törökök nagy hírű császára egy sereg országot meghódított, és Bolgáriát is megtámadta, holott az Zsigmond király szövetségese volt.
Erre Zsigmond király követeket küldött Bajazethoz, és megüzente neki, hogy hagyja abba a támadást olyan ország ellen, amely jog szerint hozzá tartozik.
A török császár pedig addig-addig halogatta a választ, míg közben egész Bolgáriát meghódította. Amikor ezt megcselekedte, hívatta a követeket, és bevezette őket egy házba, amelynek falai tele voltak lándzsákkal, pajzsokkal és íjakkal. Bajazet megmutatta a fegyvereket, és így szólt a követekhez:
– Térjetek vissza Zsigmond királyhoz, és mondjátok meg neki, hogy ehhez a földhöz éppen elég jogom van.
Amikor a jog szót kimondotta, a fegyverekre mutatott.
Ezért aztán Zsigmond király minden hadi erejét összegyűjtötte, és hatalmas hadsereget szervezett. Szövetségest is keresett: a burgundi herceg harcias franciák bátor csapatait hozta el magával.
Megindult hát Zsigmond király a hatalmas sereggel, és baj nélkül átkelt a Dunán. Nem félt a török császártól, sőt egyesek azt tartják, hogy így beszélt:
– Miért félnénk mi egy embertől? Hiszen ha az égbolt súlya ránk szakadna, mi magunk a dárdáinkkal feltarthatnánk.
Ezután Rácországot feldúlták, sok zajjal és rablással az országon átvonultak, és megérkeztek Bolgária határára. Végül abban az évszakban, amikor a szőlőtőkék édes gyümölcsüket megadják művelőiknek, Zsigmond király Nikápoly vára mellett tábort ütött.
A törökök gyakran kicsaptak a várból, ingerelték a király seregét, néhány katonát meg is sebesítettek, de még gyakrabban sok sebbel vonultak vissza.
Amikor a törökök császára meghallotta, hogy Zsigmond király hatalmas sereggel betört az országába, egész hadi népét fegyverbe szólította, és seregével Nikápoly felé vonult.
Ahogy ezt a franciák meglátták, megkérték Zsigmond királyt, hadd támadjanak először ők a törökre. És meg sem várták, míg a király serege csatarendbe áll, már meg is támadták a törököket. Sokan közülük leugrottak paripájukról, amikor a törökök közelébe értek, és gyalog harcoltak, lovaik pedig visszafutottak a magyar táborba.
Ekkor a magyarok, akik a francia háborúskodás módjait nem ismerték, és csak azt látták, hogy a lovak a tábor felé vágtatnak, úgy megrémültek, hogy ők is futásnak eredtek. Azt hitték ugyanis, hogy a franciákat a török sereg elpusztította.
Futott a magyar sereg, sokan elestek a futók közül, mások pedig kegyetlen fogságba kerültek.
Maga a király is csak egy hajón menekülhetett meg, mert ha ez nincsen, bizony nem az égbolt súlyának, ahogy a gőgös király mondta, hanem az ellenség fegyverének esett volna áldozatul.
