Egyször egy napon Hetténybe egy lovascsapat érközött. Kigyüttek a népek az utcára, hogy mi van, kérdözték. A katonák azt mondták, gyün Mátyás király, mönnek Tömösvárra, de mög akarják nézni a zsombolyai vásárt. A lovasok mögérköztek, közöttük vót Mátyás király is. Rögtön odahajtották a hettényi csárdához, ott mán várta a nép, közöttük sok gyerök is vót. Egyet közülük fölvött Mátyás király a karjába, és kivött egy nagy zacskó aranyat, mindönkinek adott egy-egy aranyat. Azután bemöntek a csárdába, és behívatta a régi öreg katonákat, akik részt vöttek a régi harcokba. Elmeséték, ki möre vót, melyik csatatérön, és így elviccölödtek sokáig. Azután fölgyütt a beszédbe, hogy Zsombolyára akarnak mönni, mög akarják tekinteni a hirös vásárt. Most egy öreg harcos odaszót:
– Arra ne mönjönek, királyom, mert sok a rabló betyár!
Erre Mátyás király azt felelte, majd ő elintézi üket. Avva mán intézködött is. Egy öreg harcosnak azt mondta, nézzen három erős hettényi legényt és egy kocsit. A kocsi lögyön itten hajnalba és a legényök is. A kocsis egy hettényi legény lösz, aki tudja az utat, a másik kettő pedig fölöltözik rongyos ruhába Mátyás királlyal együtt. Egy másik lovas katona lösz a Mátyás király ruhájába fölöltözve. A kocsira töttek egypár élös kardot és tőröket. A kocsisnak adtak egy sípot is, hogy jelözzön, mikó mögtámadják üket a betyárok. Úgy is lött, korán hajnalba mán együtt vót a csapat. El is indultak a lovas katonák. Távolrul kísérték a kocsit, hogy mikó möghallják a síp jelzésit, akko tudják, hogy bajba jutottak.
Mátyásék möntek szép lassan az Ó-Böge folyó möntén, elérköztek egy kis erdőhöz, utána egy nagy sötét erdőhöz értek. Mostan kezdött virradni a keleti égbolton, mögjelönt a vörös-kékös szürkület. És mostan hirtelen a lovak a kocsiba mögijedtek. Ekkor már odaért a három alak lóháton, odaköszönnek:
– Kik kentök? Hova ilyen korán? Nem is fének kentök a rablóktul?
Már akko három alak mög is fogták a kocsiba fogott lovakat, miután a rablók jól mögnézték üket.
– Aha, van itt egy úri fickó is! Ki a zseböket, ki az aranyakat!
Mátyás azt feleli erre:
– Mi szögény zsellérök vagyunk.
– Azok nem szögényök, akik a vásárra mönnek!
A Mátyás ruhájába őtözött katona odaadta a két aranyat. A rongyos ruhába Mátyásékná nem tanát aranyat, erre az egyik a tőréve beleszúrt a rongyos hettényi legénybe. És ekko mögszólalt a síp, és mán ott is termöttek a Mátyás lovasai, és elfogták a rablókat. Ezök megijedtek, könyörögni kezdtek, de Mátyás nem könyörült rajtuk.
– Ezt a kettőt akasszátok fejjel lefelé, a legmagasabb fára! Egyet engedjetök szabadon, hogy elmeséje ezt az esetöt, hogy ezután ne rabolják ki a szögény emböröket.
A két betyárt föl is akasztották a legmagasabb fára. Ott lógtak addig, míg nem hullottak le a csontjaik az erdei avarra, és ott a levelek betakarták. A nép mög azt az utat még ma is Betyár-országútnak hívja.
