Tudjátok-e mi az a lebbencs? Az a pásztorok frühstükje, meg ebédje, meg vacsorája. Egy nagy zsák száraz lebbencset visz ki magával a pásztor ember a pusztára, tavaszon, kihajtáskor. Annak elégnek kell lennie a késő őszi szétverésig. Azt a száraz tésztát megfőzi a kondérban a pásztor kútvízzel, kolompért aprít belé, zsírozót hasogat belé, jó nagy marék paprikával megpirítja a tüzes lebbencslevest. Bojtár gyerek korában kezd el a lebbencsen élni, meg nem unja fehérhajú számadó gazda korára se. A lebbencsleves melegség, erő, egészség. Az Isten áldása a lebbencsleves.
Most pedig hallgassátok meg a Mátyás király esetét a lebbenccsel.
Mikor még fiatal király volt Mátyás király, felöltözött parasztnak, meg akarta ismerni a népet. Jártában, keltében elérkezett Mátyás király egy szép nagy pusztára. Ott legeltette a birkát egy öreg juhász gazda a három bojtárjával. Éppen a frühstückhöz akartak nyúlni, mikor a tűz mellé toppan rongyos szűrben egy szegény vándorló legény. Tisztességgel köszön a pásztoroknak:
- Jó reggelt kívánok kendteknek, kedves egészségükre az éjszakai nyugodalmat.
Az öreg gazda mindjárt megkérdezte:
- Nem ehetnél öcsém?
- Kétszer se kérdje gazduram - azt mondja a vándorlegény - mert egyszerre megmondhatom, hogy leszaladt a nyál a nyelvemen ennek a levesnek a jó szagára.
- Ülj le hát, te is öcsém, lakjál jól isten nevében!
Kihoztak a kunyhóból még egy kis széket, leültették a legényt a bojtárok közé, adtak a kezébe neki is egy hosszúnyelű vaskanalat. Mert ezen formán eszik a lebbencset a pásztorok, kis székeken körös körül ülve a kondért. Hát amint a vándorlegény egypárszor megmártja a vaskanalat a lebbencsben, nagyot koppint az öklére a maga kanalával az öreg számadó.
- Aztán miért kaptam én ezt gazduram?
- Mért kaptad öcsém? Hogy ne nyúlj a kondérba előre, mindig csak a többivel egyszerre!
Jól van, esznek tovább. Egyszer csak az öreg számadó még sajgatósabbat koppint a vaskanalával a vendégnek az öklére. Hűnye a boldogját, felrántja az öklét a legény a szájához, megfújkálja.
- Hát ezt meg mért kaptam gazduram?
- Ezt csak azért öcsém, tudd meg, sose nyúljál más elébe, csak magad elébe nyúlkálj a kondérba.
Akkor a vándorló legény feláll a kisszékről, lehajtja a rongyos szűrt, ott áll aranyban, gyémántban.
- Tudjátok, meg emberek én vagyok Mátyás király.
Hát a szegény pásztor mind térdre borult előtte. Most már - irgalom, kegyelem, felséges királyunk!
Mátyás király meg csak mosolygott:
- Keljetek fel jó pásztorok, nincs harag, kend meg gazduram feljön velem evvel a vaskanállal Buda várába, de aztán mind a nagyuraknak a kezére csapkodjon kend, mert az is mind előre nyúlkál a tálba, meg mind szereti a másik orra elől elkapkodni a falatot.
Így is lett, tudjuk, a lebbencs törvényeivel uralkodott azok közt a haramia nagyurak közt Mátyás király.
