Mesebolt - Móra Ferenc: Milyen a magyar huszár?
Mesélő: Koncz Gábor
Móra Ferenc: Milyen a magyar huszár?
Mária Terézia királyasszony uralkodott akkor Magyarországon, mikor ez az eset megesett.
Alig került trónra a fiatal királyasszony, annyi ellensége támadt, hogy megolvasni is alig győzte őket.
Franciák, poroszok, bajorok, szászok szövetkeztek, hogy elszedjék tőle az országait. Azt gondolták, könnyű lesz elbánni az asszony- királlyal.
Négyen voltak egy ellen. Bizony búcsút vehetett volna Mária Terézia a koronájától, ha a magyarok nem segítik a bajban. Sírva panaszolta a királyasszony az országgyűlésen, hogy nincs már neki bizodalma, csak a hű magyarokban.
A magyar nép mindig olyan volt, hogy tűzbe ment azért, aki szép szót adott neki. Most is úgy volt. Kardot fogott a magyar földön minden épkézláb ember, s abbahagyva a maga kenyérkereső munkáját, sietett a királyasszony segítségére.
A bajorokat pozdorjává törték a magyar seregek, a szász királyt majd elfogták a maga fővárosában. A franciák meg, mikor ezeket a híreket meghallották, jobbnak látták szép csendesen otthon maradni. Úgy tettek, mintha eszük ágában se lett volna Mária Teréziát megtámadni, s örültek, hogy őket nem bántották.
Csak a porosz tartotta magát erősen. Bevette magát a sziléziai várakba, s úgy kellett kikergetni egyikből a másik után.
Boroszlót már a második hónapja ostromolták a magyar csapatok. A poroszok sűrűn ki kicsaptak a várból, s egy ilyen csetepaté alkalmával elfogtak egy Barázda Márton nevű magyar huszárt. Nagykőrösi születésű volt a legény, s nem hozott szégyent a szülővárosára. Védte magát vitézül, leütötte vagy négy porosznak a csákóját, de a sokaság végre is erőt vett rajta. Nagy diadallal vitték egyenesen Totlaub gróf elé. Ez volt a poroszok vezére, de a magyarok csak Tótlábú grófnak hívták.
Barázda Marci bátran a szemébe nézett a cifra ruhás grófnak, aki kedvtelve veregette meg a nagy bajuszú legény vállát.
- Hogy hívnak, vitéz?
Marcira a hosszú táborozás alatt ragadt annyi német szó, hogy megértette a kérdést. Katonásan összecsapva a bokáját adta meg a választ:
- Barázda Márton a becsületes nevem.
- Nagy-e a magyar sereg?
- Éppen elég arra, hogy megegye a poroszokat minden nyereg- szerszámostul.
- Mégis nagyon lassan halad az ostrom.
- Nagyurak dolgába nincs beleszólása a szegény embernek. Bizonyosan azt gondolják a magyar tiszt urak, hogy nem érdemes vért ontani a poroszokért. Maguktól is megadják magukat, ha megéheznek.
A porosz vezérnek nagyon megtetszett a bátor huszár. Kivett a zsebéből egy aranyat.
- Nesze, fiam, tedd el, majd hasznát veszed, ha kiszabadulsz.
Marci megköszönte az aranyat. Jól szemügyre vette, hogy igazi-e, aztán a markába nyomta egy porosz gránátosnak, aki ott ácsorgott.
- Tedd zsebre, pajtás! Úgy nézem, nektek nagyobb szükségtek van erre, mint nekem. Ételről, italról, paripáról, fegyverről, ruháról gondoskodik az én királyném.
A porosz vezér majd hova nem lett örömében, mikor látta, milyen ember a talpán a magyar huszár. Rácsapott a vállára.
- Hallod-e, Barázda Márton, mondanék én egyet, kettő lesz belőle. Maradj te itt minálunk porosz katonának, mindjárt tisztet csinálunk belőled.
Marci csendes- mosolyogva simogatta meg a bajusza két szárnyát.
- Méltóságos gróf úr, mondanék egyet, kettő lesz belőle. Jöjjön át mihozzánk magyar huszárnak. Tiszt is lehet még belőle, ha jól viseli magát.
Tótlábú gróf hármat is perdült a sarkán, olyan jót kacagott a feleleten. Utoljára azt mondta a huszárnak:
- No, Barázda Márton, eredj vissza békességben. Tisztelem a gazdádat, ha sok olyan embere van neki, mint te, a tietek már Boroszló. Nézd, legalább a kardomat fogadd el emlékül.
El is fogadta Barázda Márton nagy köszönettel az ezüstmarkolatú kardot. Az volt a kezében egy hét múlva is, mikor csakugyan bevették Boroszlót a magyarok. Foglyul esett Tótlábú gróf is, de hamarosan kiváltotta a rabságból a porosz király. Mikor hazafelé indult, egyszer csak elébe áll ám Barázda Márton.
- Megkövetem, gróf úr, magas személyét, én is szeretnék valami emléket adni a gróf úrnak. Szegény ember vagyok, nincs egyéb kincsem a furulyámnál. Ezzel szoktam magam vidítgatni tábori tűznél. Fogadja el tőlem, gróf úr, olyan szívesen, mint amilyen szívesen adom; majd elmulatnak vele otthon a kis gróf úrfiak.
