A szeme szelídkék volt Tükrös Katának, a haja puha volt, mint a selyem, ragyogó, mint az arany.
Azt is megmondom, miért hívták Tükrös Katának. Ha kinyitotta az ablakot, mindjárt azt nézegette az üvegjében: illik-e a kék szalag a hajába. Ha tejet forralt a konyhán, nem bánta, ha kifut is, csak megláthassa magát a kékmázos lábosban.
- Soha ilyen tükrösködő gyereket! - porolt az anyukája. - Nem csoda, ha már a verebek is Tükrös Katának hívnak.
Azt meg ki se lehet mondani, hogy mit csinált, mikor az új tavaszi kalapját megkapta. Igaz, hogy azt se lehet kibeszélni, micsoda szép kalap volt az! Olyan vadrózsabimbók voltak rajta, hogy a vadrózsabokron se nőnek különbek. A méhecskék nem győztek csodálkozni, mikor először látták.
- Nini, de korán kibimbózott idén a vadrózsa!
No, de Kata nem azt nézte, hogy a virág szép-e a kalapon, hanem azt, hogy a kalap szép-e őrajta. Sorra járta a tükröket, levette a kis falitükröt, de még a rézkilincset is megkérdezte:
- Tükör, van-e nálam szebb?
Kis tükör, nagy tükör, rézkilincs, vaslábas mind azt mondta: soha ilyen szépet! Ahogy a konyhaajtóba kiállt, liba azt gágogta, kakas azt kukorékolta, de Kata ügyet se vetett rájuk. Csak azon törte a csöpp fejét, miben nézhetné még meg magát.
- Nyisd ki a szemed, kutyus - rúgta meg az öreg Pajtás kutyát, aki a küszöbön szundikált -, hadd látom meg magamat benne!
Pajtás megrázta kócos bundáját, és haragosan rámordult:
- Mire való ez a nagy tükrösködés, hékám? Lám, én sose nézek tükörbe, mégis nagy a becsületem a háznál.
Bezzeg nem gorombáskodott a Cirmos cica. Az is olyan, hogy mindig csinosítja, nézegeti magát. Most is ott ül az esővizes hordó szélén, és nézegeti gömbölyű fejecskéjét a vízben. De még a gazdasszonykáját is odaintette:
- Gyere, két cica is megnézheti ebben magát egyszerre.
Tükrös Kata nem is nagyon hívatta magát, egyszeriben ott termett a hordónál, és belekukucskált a vízbe.
Lám, milyen szépen lengenek a rózsabimbók a kalapján, öröm nézni, hogy göndörödik ki alóla az aranyhaja. Jaj, hátha még a selyemszalagot is megláthatná a nyakán!
- Én látom az enyimet - kérkedett a Cirmos cica.
"Most már én is látom az enyimet" - mondta volna Tükrös Kata, de annyira belehajolt a hordóba, hogy belepottyant.
Jó szerencse, hogy a Pajtás kutya odaugrott, és megkapta a szoknyácskáját. Így csak a fejét mártotta meg az esővízben, hanem a rózsabimbós kalapnak az is egészen elég volt. Azt ugyan a fejére nem teheti többet senki kislánya.
No, de volt is nevetés! Még a libák meg a rucák is nevettek:
- Gi-gá-gá, háp-háp-háp! Beleesett Tükrös Kata a vízbe!
Kislányok! Ti még nem estetek bele a vizeshordóba?
