Móricz Zsigmond: A BÖLCS RÓKA
Róka koma egy szép reggel
összekerült egypár ebbel.
Nagy vágyása, bárki lássa,
nem volt a találkozásra.
Eburamék, derék komék,
bezzeg õk a rókafajtát
úgy szeretik, majd felfalták.
Róka uram látta, hogy most
szégyen a futás, de hasznos.
Cselédeit biztatta hát:
szemét, lábát, lompos farkát.
- Usgyé, fiam ! Nocsak, vérem !
A lyukat, míg el nem érem.
Siessetek, drága testem,
ne rusnyálkodjatok resten !...
No de nyert is egérutat:
vizsga szeme egyre kutat,
négy jó lába rugaszkodik,
csak a farka akaszkodik.
Addig-addig, mégis-mégis,
hazakerül, lyukba búvik,
itt bezzeg más, jó a lakás !
Mit neki már ebugatás.
Biztos tanyán béke vagyon,
áradozik róka nagyon:
- Két szép szemem, be dicsérlek,
neked tudom, hogy még élek,
lyukam száját hamar láttad,
eburamék csúful jártak.
- Négy jó lábam, be szeretlek,
az életem megmentetted.
Az irhámat vitted roppant,
eburamék szeme koppant.
- Hát te, limpes-lompos farkam,
majd hogy csúfot tettél rajtam.
Eburamék el-elhagytak,
de te mindig csalogattad.
Láncosadta ! Ebugatta !
Nincs helyed a biztos lyukba !
Kimenj innét rögtön ! - rászólt,
s kidugta, mint lengõ zászlót,
eburamék szemes komék,
nézik, nézik: mi nõ onnét ?
Rókafarka ! S róka rajta !
A bölcs róka, az árva,
így jut ebek fogára.
|
