Móricz Zsigmond: TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERÕVEL
Ó, gyönyörû tavaszidõ,
kizöldült az erdõ-mezõ.
Erdõ-mezõ vígan ragyog,
szegény ember búsan motyog.
- Ringyes-rongyos életem,
sok a bajom énnekem.
Csak dolgozom, pedig való:
mihelyt dolog, mindjárt nem jó.
Hát kínlódjék itt az ördög,
tartson ekét, hajtson ökröt.
Biz én megyek urizálok,
erdõn-mezõn kóricálok.
Erdõn-berdõn sétála,
hát ihol, nagy a lárma.
Bömbölés meg makogás,
sose látott ilyet más.
Kopott bundás öreg medve,
egy kis nyúllal tülekedve.
Szegény ember úgy kacag,
majd a szíve megszakad.
Dühbe jön ám a medve,
így kiált ráförmedve:
- Veszetthorda embere.
amiért rajtam nevetgetsz,
ebb' a nyomba megeszlek,
szõröstûl meg bõröstûl,
két kis keszeg ökröstül.
- Jaj, ne tedd azt soha többet !
Ki szántja fel a földemet ?
Jaj, megölne a nagy szégyen,
hogyha úgy maradna félben.
- No jó, akkor várok estig,
vacsorára is jólesik,
ha a medve embert eszik.
Ó, szép idõ, süt a nap,
szegény ember szántogat.
Róka erre kerül-fordul:
- Mit búsul kend olyan mordul ?
- Búsulok én, van okom,
túlélni nem is fogom.
Ha te tudnád, amit én,
halálfia vagyok én.
- Mi a pitvar, mi az eset ?
- Úrhatnámság belém esett.
Sétálok az erdõben,
hát lárma van elõttem.
Bömbölés meg makogás,
sose látott olyat más.
Kopott bundás öreg medve,
egy kis nyúllal verekedve,
kacagtam egy nagyot rája,
medve megesz vacsorára.
- Bízzon csak rám minden bajt,
rendbehozom én ezt majd,
hogyha nekem kend fizet:
egy kakast a hat tyúkjával,
amit akar, azt tehet,
medve uram bundájával.
Megígéri, hogyne, persze,
pedig alig van rá mersze.
Az apjának se volt talán
annyi tyúkja az udvarán.
- Hallja kend, ha medve bátya
ideállít, sose bánja.
A bokorban ott leszek már,
s trombitálok, mint a huszár.
Medve apó megszeppen,
bújtassa el sebesen,
abb' az ócska szenes zsákba,
a többit oszt' kelmed lássa.
- Ejnye, ejnye, nagyszerû,
róka, kend ám nagyeszû !
S szól a róka büszke fõvel:
- Többet ésszel, mint erõvel !
Este jön a medve lustán:
- No, te ember, véged most mán ! -
Hát csak trombitaszó garsog.
- Mi ez, ember ? Mi ez, hallod ?
- Hallom, uram, a huszárok.
Azt se tudni, hány a számok.
- Irgum-burgum, ezt restellem,
magam lenni ennyi ellen.
- Talántán félsz, medve uram ?
- Dehogy, de a dolog úgy van,
minapába megkergettem,
egy sereget csúffá tettem.
Minek mindig bántani,
ha nem muszáj ártani ?
Csak tudnám, hogy hová bújjak,
terád sem emelnék ujjat.
- Itt van egy zsák, a szenes,
bújj be, de oszt' ne nevess.
Medve bebújt, róka kibújt,
huszárosan kürtjébe fújt.
- Adjon isten, jó barátom,
hát jól vagyunk, ahogy látom.
- Köszönöm, csak lehetõsen,
hová ilyen sietõsen ?
- Medvebõrre vadászom,
beszélte a vadászom,
erre van egy öreg medve,
kinek huszárra van kedve.
Fogadtam a barátommal,
lepuskázom
|
