Krisztus urunk Szent Péterrel a földön jártában-keltében egyszer egy korcsma előtt ment el. A korcsmában nagy hejehuja, dínomdánom volt, kihallszott a kurjongatás, a muzsikaszó. Mondja Szent Péter Krisztusnak:
- Uram, szeretnék bemenni a korcsmába azok közé a mulató emberek közé!
Mondotta Krisztus:
- Ne menj be, Péter, mert azoknak az embereknek erős jó kedvük van, s még meg találnak verni.
- Dehogy vernek, dehogy vernek - mondotta Péter. - Én nem bántok senkit, hát engem miért bántanának.
- Jól van, Péter, eredj!
Elváltak a korcsma előtt, de abban a pillanatban Krisztus urunk a Péter hátára egy bőgőt teremtett. Péter erről nem tudott semmit, nyugodtan bement a korcsmába, köszönt illendőképpen a mulató embereknek, akik széles kedvükben majd kirúgták a ház oldalát. De még csak akkor fakadt igazi virágos kedvük, amikor meglátták Péter hátán a bőgőt.
- Hej, cigány - rikkantottak -, húzzad!
Eleget szabadkozott szegény Péter, hogy ő nem cigány; de szabadkozhatott, mikor ott volt a hátán a bőgő. Szóból szó kerekedett, s az emberek szegény Pétert jól elpáholták - mert nem húzott nekik nótát. Alig tudott kiszabadulni a kezük közül. Szalad nagy lelkendezve* Krisztus után, s elpanaszolja, hogy mi történt vele.
- Mondtam úgy-e, hogy megvernek? De úgy kell neked, miért nem fogadtad meg a szavamat!
- Igazad van, uram - mondotta Péter -, de verést mégsem érdemeltem. Arra kérlek, büntesd meg őket keményen!
- Hát miféle emberek azok?
- Úgy szemléltem, hogy ácsok - mondotta Péter.
- S mit gondolsz, mivel büntessem meg?
- Azzal, uram, hogy teremts a fákba vasgörcsöket, hadd romoljék el az ácsok fejszéje, mikor fát vágnak.
- No, no, Péter - mondotta Krisztus -, ilyen nagy büntetést mégsem érdemelnek. Elég lesz, ha fagörcsök lesznek a fákban.
Azóta vannak a fákban azok a kemény fagörcsök. De emlegetik is az ácsok Péter nevét, ha faragás közben ilyen görcsökre akadnak.
