Glatz Oszkár (Budapest, 1872. október 13. – Budapest, 1958. február 23.) magyar naturalista festő nagybányai posztimpresszionista stílusban. Erőssége az alakábrázolás, a mozgás ábrázolása, a plein air festés, a táj és az ember bensőséges egységének ábrázolása, a népviseletek megörökítése.
Pályakezdés:
Glatz Oszkár előadást tart a Magyar Rádióban 1934. február 1-én este hétkor, "Látogassunk műtermeket" címmelBudapesten, Münchenben és Párizsban tanult. 1896-ban végleg Hollósy Simon köréhez csatlakozott, lelkesítette őt a Hollósy-köréhez tartozó festők sikeres szereplése a millenniumi kiállításokon. Nagy lelkesedéssel segített mestereinek a nagybányai művésztelep megszervezésében, kialakításában.
1896 nyarán a már iskolázott, de még nem gyakorlott festő Nagybányán csak úgy égett a munkaláztól, egy percet el nem mulasztott volna a festőiskolából. Iskola előtt vagy után is azonnal fogta a festőfelszerelését és sötétedésig figyelte, rajzolta a tájból az ő általa kiválasztott motívumokat. Kitűnő mesterek korrigálták, Hollósy, Thorma, Réti, itt volt ezen a nyáron Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla is.
Sokat haladt Glatz a kis tájképekkel, de egy nagyobb vásznat is kifeszített, ezen a veresvízi bányászok egy csoportját örökítette meg sokalakos kompozíció keretében, azt az időszakot, amikor hajnalban a tárnába való leszállás előtt imádkoznak. Tíz-tizenegy alak áll vagy térdepel imádkozva, a felkelő nap rájuk veti első sugarát, s a ház fehér falára rajzolja a fák kék árnyékcsipkézetét. A kép címe: Imádkozó bányászok (1896). Glatz eleven megfigyelőképességének és festői készségének első jeles eredménye.
Pályája csúcsán:
1897 nyarán Nagybányán Glatz felfedezte a Rozsály hegyes, lankás lejtőin álló kincstári erdésztanyát. Felment a 25 éves fiatalember 1000 méternél is magasabbra május legelején, amikor még hó fedte a csúcsokat, onnan öt hónapig le sem jött. Teljes magányban alkotott, az ott élő pásztorokon, erdőőrökön, erdőmunkásokon kívül ott másokkal nem találkozhatott, néha esetleg felment hozzá egy-egy művésztárs, vagy arra vetődött egy erdőkincstári tisztviselő hivatalos körútján. Rengeteg képet festett, húsz képnél is többet, s egy nagy 180,5 x 281,5 cm-es vászonra megfestette Est a havason c. képét, egy óriási plein airt.
Az est a havason kép színtere a Rozsály teteje. A tető vízszintes vonala egyik felén meredeken lehajlik, ezáltal is éreztetve a hegy magasságát s nagy tömegét. Félig a levegőégbe rajzolódik az oláh pásztorfiú alakja, amint juhait tereli. A nap már lemenőben, utolsó sugarai tűzfénybe borítják az előtér hegyoldalát, a nyájat s a pásztort. Hátul, messze a sötétkék hegyóriások, a Rozsály testvérei, fölfelé sötét ibolyaszínbe olvadnak a keleti ég párás aljával, amelyet följebb égőlilára fest a búcsúzó nap.
Emléktáblája: XII. kerület Városmajor utca 16A-B1897-ben óriási sikere volt Pesten a nagybányaiak kiállításán, dicsérték az idősebb mesterek, még a kritikusok is, a közönség is jutalmazta, sok portrémegrendelést kapott. Eredetileg Est a havason c. képét a miskolci múzeum vette meg, ma a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. 1898 nyarán ismét Nagybányára látogatott, de nem a nagy hegyek közé, hanem a Szilágyság felé, a szelídebb, dombos, erdős tájakra. Szinte faluról falura ment, nem maradt sokáig egy helyen, ez a táj nem nyújtott neki annyi élményt, mint az izvor[1] mente. Képtermése is kevesebb lett, közülük a legfigyelemreméltóbb a Fahordók c. 197x144 cm-es vászonra festett mű. Tematikájában emlékeztet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő c. képére, de festői felfogása más, a táj és az ember harmonikus egységben jelenik meg. Dombtetőn, szürkefelhős égháttér előtt parasztasszony sziluettje, hátán rőzseköteggel, nyomában hátrébb egy gyerek, hasonló teherrel, hasonló mozdulatban.
A közönség az 1898-as kiállításon is nagy szeretettel fogadta képeit, nagy sikere volt íróportré-rajzaival is (Gyulai Pál, Mikszáth Kálmán, Eötvös Károly, Gárdonyi Géza, Ambrus Zoltán stb.).
Munkás évtizedek:
Glatz Oszkár sírja Budapesten. Farkasréti temető: 22-1-59.1898 után már nem ment Nagybányára, a felvidéken, Bujákon festett, meg a Dunántúlon és a Balatonnak is nagy festője lett. 1901-ben Birkózó fiúk c. képe a Balatonnál készült.
Felesége, Glatz Oszkárné Wildner Mária is képzett festő volt, csendéleteket festett, a házaspár első együttes gyűjteményes kiállítása 1910-ben volt a Nemzeti Szalonban.
1912-1938-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanított, nyaranként számos életképet festett a magyar paraszti társadalomról. Művészeti írásai is jelentősek, sok cikket írt a magyar népművészet hagyományainak megőrzése érdekében.
Gyűjteményes kiállításai:
Nemzeti Szalon, Budapest (1910) Genf, (1921) Helikon Művészeti Szalon, Budapest (1923) Műcsarnok, Budapest (1923) Ernst Múzeum, Budapest (1953)
Ismertebb művei:
Imádkozó bányászok (1896) olaj, vászon Est a havason (1897) olaj, vászon, 180,5 x 281,5 cm (MNG) Arcképtanulmány (1898) (MNG) Fahordók (1898) olaj, vászon, 197 x 144 cm (MNG) A román határnál (1900) olaj, vászon,70x101 cm (Janus Pannonius Múzeum, Pécs) Birkózó fiúk (1901) olaj, vászon, 80x58 cm (MNG) Román asszony útban a templom felé (1906) olaj, vászon, 64x90 cm (MNG) Gyerekek (év n.) olaj, vászon (magántulajdonban) Bujáki csendélet (1917) (MNG) Hazatérés (1921) olaj, vászon 35x46 cm Dombos őszi táj (év n.) olaj, vászon, 60x84 cm Bujáki menyecske korsóval (1923) Menyecske (1929) (MNG) Lányok a domboldalon (1932) olaj, vászon, 88×112 cm Nógrádi parasztmenyecske (1934) (MNG) Kitüntetett utcaseprő (1953) (MNG)
Társasági tagság:
MIÉNK Szinyei Merse Pál Társaság
Díjak:
Münchenben arany-, San Franciscóban ezüstérmet nyert. (év n.) Állami Nagy Aranyérem (1916) Társulati díj (1917) Állami alakrajzdíj (1926) Kossuth-díj (1952) Kiváló művész (1953)
Források:
Réti István: A nagybányai művésztelep. Budapest, Kulturtrade, 1994. Glatz l. pp. 117–118. ISBN 9637826351 Művészeti lexikon. Szerk. Éber László. 1. köt. Budapest: Győző Andor, 1935. Művészeti lexikon. Szerk. Zádor Anna és Genthon István. 2. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1966.
Glatz Oszkár (Budapest, 1872. október 13. – Budapest, 1958. február 23.) magyar naturalista festő nagybányai posztimpresszionista stílusban. Erőssége az alakábrázolás, a mozgás ábrázolása, a plein air festés, a táj és az ember bensőséges egységének ábrázolása, a népviseletek megörökítése.
