Kazinczy János Antal (Temesvár, 1914. december 12. - Violes, 2008. január 8. Franciaország) magyar festő.
Élete:
Tizenegy évesen Podlipny Gyula és Varga Albert szabadiskolájában kezdte rajztanulmányait, még mielőtt kitanulta volna a vésnöki szakmát. 1932-ben Rudnay Gyula növendékeként került a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára, amelyet nem tudott befejezni, mert amikor 1935-ben a nyári szünetben hazautazott Temesvárra, útlevelét a határon elkobozták, és rövidesen behívták katonának. Felváltva katonáskodott, végzett a magyarok és más nemzetiségek számára létesített munkaszolgálatot, és vésnökként és mintakészítőként dolgozott Vízaknán, és Bukarestben, az Állami Pénzverdében, de szakított időt az erdélyi emberek és tájak rajzolására, festésére is. Ezek a művek a háború alatt Bukarestben egy bombatámadás során mind megsemmisültek. A háborút illegalitásban, a romániai antifasiszta ellenállásban résztvéve vészelte át. 1945-ben amikor fia Kazinczy János Árpád született, egy új, lendületes alkotói periódusa kezdődött Erdélyben barátjával Zsögödi Nagy Imre festővel együtt. Ekkor lett a Temesvári Szabad Szó (ma: Új Szó) című napilapnak a felelős szerkesztője (1944. november 1-től 1945. augusztus 18-ig).
Festészete szigorú, határozott vonalvezetés mellett visszafogott színvilággal a tájak és arcképek lényegét igyekszik visszaadni. Az egyidejűleg a Magyar Népi Szövetségben kifejtett politikai tevékenységére (bánsági titkár) mind élesebben reagáló romániai hatalom arra késztette Kazinczyt, hogy 1947-ben Magyarországra távozzon, ott hagyva feleségét, fiát és műveit. („K. J. jó szimattal elhagyta Romániát” - írta róla a barátja, Méliusz József). Felesége Schütt Franziska a Temesvári Német Színház színésze és rendezője volt.
Budapesten 1949-től 1950-ig tanított az Iparművészeti Főiskolán. Szovjet kritikák nyomán (école de Paris, dekadens és formalista jelzőkkel illették) a tanári állásából elbocsátották. Viszont 1950-től 1953-ig a Szabad Művészet felelős szerkesztőjévé nevezték ki. Közben bekapcsolódott a magyarországi művészeti életbe. A kor művészei számára kötelező szocialista realizmussal is próbálkozott, de a zsdanovi elvekkel nem értett egyet. 1953-tól szerkesztői munkáját feladta. Ezután táj, portré és csendéletfestészetből élt, az akkori kultúrpolitikai irányvonal által éppen hogy elfogadott stílusban. Az 1956-os forradalom során Kazinczy műveinek nagy része megsemmisült, a Margit körúti műtermét ért bombatalálat miatt, a Széna téri harcok idején. Ezzel harmadszor veszítette el életművének állomásait is jelentő festményeit, rajzait. Másodízben, amikor Romániából Magyarországra érkezett, akkor is alig tudott kimenekíteni néhány méretében kisebb alkotást, munkásságának java Romániában maradt, azok további sorsa ismeretlen. A forradalom alatt, majd közvetlenül utána barátoknál, ismerősöknél húzta meg magát fiával és akkori feleségével Budapesten, majd külön engedéllyel a Zsennyei művésztelepen élhettek hat hónapon keresztül.
1957 elején Kazinczy még részt vett egy kiállításon, de a reménytelen művészeti és fizikai helyzetükre nem látva megoldást idehaza, valamint a politikai visszarendeződés miatt is az emigráció mellett döntött, és fiával együtt 1957-ben elhagyták az országot, hogy új helyen kezdjék elölről az életet. Kezdetben visszatért az első szakmájába, és három évig, mint vésnök dolgozott Ausztriában, és a Német Szövetségi Köztársaságban. Később arany- és ezüstékszereket készített és értékesített Nürnbergben és Párizsban.
Az 1956-os események még akkor megihlették, és elsők között volt, akik munkáiban meg is jelenítették mindezt. Magyarországon több, Sümegi György rendezte kiállításon szerepeltek ezek a képek. Sorsának állomásai: Nürnberg, később egy délfranciaországi kis falu, Rocbaron, ahol a párizsi sikeres kiállítások eredményeként házat vett, majd 1995-ben Vacqueras-ba költözött, ahol fia is élt. Még Nürnbergben megtanulta a tűzzománc festést, ebből kifolyólag a festészete mind inkább elvont lett. Művészetére az organikus absztrakció a jellemző. A természeti formáktól nem szakadt el, melyet a mediterrán világ és környezet inspirált. Élete utolsó időszakáig aktívan dolgozott, és róla elmondható, hogy mint barátja idehaza Lossonczy Tamás, neki "sincs napja ecsetvonás nélkül". Néhány évig tartó befelé fordulást követően munkássága, mondanivalója, a világról alkotott vizuális véleménye, kellő ihletést kapott, és napjának jelentős részét alkotással töltötte. Valósággal ontotta a műveket ekkoriban is.
2003-ban trombózis érte, amelyből szerencsésen felépült, de állandó orvosi felügyeletet igényelt, így egy lakásához közeli otthonban nyert elhelyezést, ahol tovább alkotott, napi átlag 6-8 órán keresztül. Festett, rajzolt, többnyire japán papírra tojástempera technikával, amelyhez a festékeket - több száz éves hagyomány alapján - aznap, frissen készíttette. A színek varázslatos, és bátor alkalmazásával, formagazdagságával fizikai-korát meghazudtoló fiatalos frissességről, látásmódról tett ekkor is tanubizonyságot.
Majd 50 évnyi távollét után, szinte ismeretlenül érkezett haza munkáival 2002, 2003 táján. A hazai nagyközönség, és a szakma óvatos távolságtartással kezelte, nem tudván még elhelyezni súlyos, mélyen gyökeredző, gazdag forma és színvilágú életművét. Igazi jelentőségének mérlegelése, érlelése, megértése, befogadása még várat magára, pedig a XX. századi magyar művészet egyik kimagasló alakja volt, jó barátjával Lossonczy Tamással egyetemben.
Ő szerény, visszahúzódó, önmagát reklámozni nem tudó, alkotó művész volt, aki a kép értékeire, formai és színharmóniáira figyelt, nem a külsődleges "marketing tevékenységre", nem törtetett sehová, nem voltak ambíciói hatalmas tárlatokon részt venni. Elvonultan alkotott, és üzent csepp kis műteremmé átalakult szobájából a nagyvilágnak, s egyszer talán lesz ennek a világnak füle, szeme, érzéke meghallani, meglátni üzeneteinek értékét.
2007 októberéig napi rendszerességgel dolgozott. Az otthonban, ahol élt 2007. október közepén elesett, és combnyaktörést szenvedett, s kórházba került. Több hónapon keresztül ápolták ott. Azonban a hosszasan elnyúló és hiányos kórházi kezelések és az örökmozgó ember ágyhozkötöttsége, a napi fájdalmak, megtörték kemény személyiségét, károsan befolyásolták élniakarását. Dolgozni ez időben már nem tudott. Állapota rohamosan rosszabbodott, az esésének szövődményeként kialakuló bajai folytán. 2008 januárjában végképp megtért övéihez, 93 küzdelmes, dolgos esztendőt követően. Fia és menye Vacqueyras-ban helyezte örök nyugalomba. Életművét fia egyben tartja, egy esetleges magyarországi méltó elhelyezés reményében.
Születésekor magyar állampolgárként látta meg a napvilágot, a történelmi nevű család leszármazottjaként, ám a történelem másként rendezte a dolgokat, és bár számos országban élt, lelkében, munkásságában, szívében mindvégig a szülőhaza szeretetét hordozta, és idevalónak tartotta magát, mindenféle földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül. Megmaradt tehát végig magyar festőnek külföldön is, annak ellenére, hogy a haza csak a "magyar származásúak" kategóriájába sorolta őt évtizedeken keresztül, sorstársaival egyetemben, mintegy mesterségesen leválasztva a nemzeti kultúránk részétől munkásságát.
Egyéni kiállítások:
1945 Bukarest 1946 Temesvár 1949 Budapest, Fényes Adolf terem 1951 Varsó 1955 Ernst Múzeum, Budapest- Kling Györggyel (készült gyűjteményes katalógus) 1959-1962 Galerie Stenzel, München - éves rendszerességgel 1960 Nürnberg, Yserentant, és a Da Vinci Galéria 1966 Galery Prisma, Stockholm 1966-1971 Galérie du Siécle, Párizs - éves rendszerességgel 1980-1981 Verviers, Galerie Primavera 1991-től a fia galériájában, Vacqueyras-ban (FR) 1995 Sauerlach., München 1997 Vacqueyras (FR)- fiával, Kazinczy János Árpáddal közösen 1998 Lyon, AR Galerie - fiával közösen 2002 Budapest, Szinnyei Szalon - Lossonczy Tamással közösen "Hazaértem Barátom" címmel 2003 Sátoraljaújhely, Kazinczy Ferenc Múzeum 2004 VirtuArtnet - Budapest 2008 Kaposvár, Vaszary Képtár "Hazaérkezés" címmel Válogatott csoportos kiállítások [szerkesztés] 1936 KUT, Nemzeti Szalon, Budapest (katalógusból kimaradt, mert annak lezárása után került a kiállítók sorába) 1948 Nemzeti Szalon, Budapest: "A magyar képzőművészet újabb irányai", Budapest, Fővárosi Képtár: "Száz magyar művész alkotásai" Budapest, Fővárosi Képtár: "Bányavidéki Vándorkiállítás" Budapest, Fővárosi Képtár: "Az új magyar képzőművészet" (ez utóbbi kiállítás egyik rendezője is ő) 1950 Budapest, Műcsarnok, I. magyar Képzőművészeti Kiállítás 1957 Budapest, Műcsarnok, Tavaszi Tárlat 1958 Bécs 1959 Nürnberg, Fränkische Galérie 1969 Fondation Royaumont, Royamount,(FR).- "La beauté court les rues" 1982-1983 Hajdúböszörmény 1995 Párizs, Magyar Intézet, "Ces sculptureurs Francais de Hongrie" 2003 Hatvan, Ady Endre Könyvtár: "Fotók, rajzok, festmények 1956-ról" 2003-2004 Párizs, Magyar Intézet: "Frontieres et passages dans l'Art de la Medaille" 2006 Kaposvár, Vaszary Képtár: "1956 képtárából" Művek fontosabb gyűjteményekben [szerkesztés] Fővárosi Képtár, Budapest Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Magyar Követség, Washington Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris Számos műve megtalálható külföldi magángyűjteményben, főképp Németországban, Belgiumban és Franciaországban
Kazinczy János Antal (Temesvár, 1914. december 12. - Violes, 2008. január 8. Franciaország) magyar festő.
