Lotz Károly (Homburg, 1833. december 16. – Budapest, 1904. október 13.) magyar festőművész, a XIX. századi akadémikus magyar falfestészet jelentős képviselője.
Élete:
Német apa és magyar anya fiaként nyolcadik gyermekként született. A szabadságharc eseményeit (1848) rögzíti helyszín, esemény tekintetében pontos akvarelleken. 1852-ben Bécsben kezdte festészeti tanulmányait.
1857-ben segédkezett a bécsi görög-keleti templom falképeinél. Az 1860-as évek elejétől Magyarországon fest, az évtized közepétől ismertté válik. 1868-ban jelenik meg az "Arany Album", melyben Arany János verseinek illusztrációiként Lotz Károly és Than Mór fényképezett rajzai szerepelnek.
1881-ben Hunyadi János halála című festményével Ipolyi Arnold püspök díját nyeri el. 1885-től a Mintarajz-tanoda, majd a nők számára létesült Festészeti Tanoda tanára. 1896-ban a Szent István-rend kiskeresztjével tüntetik ki Munkácsy Mihállyal és Benczúr Gyulával együtt.
Több utat tesz Németországban, egy ideig Salzburgban tartózkodik. Halálakor Berzeviczy Albert kultuszminiszter a "nemzet halottjának" nyilvánítja. Október 15-én a Műcsarnokban ravatalozzák fel.
Műveiről:
A Magyar Nemzeti Múzeum, a Vigadó, a Magyar Tudományos Akadémia, az Magyar Állami Operaház, a Szent István Bazilika és a Parlament falfestményeit alkotta meg. Monumentális történelmi és mitológiai tárgyú képek fűződnek nevéhez. "Se szeri, se száma fal-, olaj-, vízfestményeinek, tanulmányrajzainak" – olvassuk Ybl Ervin monográfiájában. Legjelentékenyebb munkája 1884-ből az Operaház Olympus-freskója. Allegorikus alakokat fest a Pécsi székesegyház számára, majd hasonló stílusban a Magyar Tudományos Akadémia secco-tempera faliképeit alkotja meg. 1894-95-ben a Kúria és az Országház mennyezetképei megalkotásával Hauszmann Alajos javaslatára Lotz Károlyt bízzák meg. Magyarország apoteózisa c. faliképének centrumában az allegorikus Hungária palástos alakja áll. Ennek párja a Törvényhozás apoteózisa. Faliképei mellett a maga korában kevésbé értékelték aktfestészetét, mely talán időtállóbb, mint "főművei". Mitológiai tárgyú aktképeinek (Bacchánsnők, Psyché, Fürdés után, stb.) állandó modellje rajongott nevelt lánya, Kornélia volt. Falfestészete már saját korában másodlagos, "akadémikus neoreneszánsz" művészetnek bizonyult. "Lotz festői képzelete az Olympus fényétől ittasodott meg. A görög-római istenek, hősök, démonok és allegorikus alakok népesítik be képeit. (…) Pollák neoklasszicizmusa és Ybl Miklós neoreneszánsza volt az igazi háttere Lotz Károly rokonszellemű falfestményeinek" – olvassuk a mai napig egyetlen, életművének szentelt monográfiában.
Értékelése:
Korának egyik legfoglalkoztatottabb freskófestője. Az alak- és aktábrázolásban, a portréfestésben, a tájkép- és állatábrázolásban egyaránt megcsillogtatta tehetségét, készségét, képzelőerejét és mesterségbeli tudását. Merített az ókori mitológiából, a bibliából, s ihlette a magyar paraszti táj, melyet plein air stílusban ábrázolt. A barbizoni iskola utódja és a nagybányai iskola elődje volt e téren.
Lotz Károly (Homburg, 1833. december 16. – Budapest, 1904. október 13.) magyar festőművész, a XIX. századi akadémikus magyar falfestészet jelentős képviselője.
