Szamossy László (Pest, 1866, április 27. – Bécs, 1909. január 2.) festőművész, zenész.
Élete:
Első mestere édesapja, Szamossy Elek volt, de nagyon érdeklődött a zene iránt is. Így került a budapesti zeneakadémiára tanulni. Tanulmányait befejezve Münchenbe ment immáron festészetet tanulni, majd apja híres tanítványához, Munkácsy Mihály-hoz ment Párizsba. Ezután legtöbbet Rómában dolgozott Fraknói püspöknél, ahol sokat másolt. Az előkelő szalonok fevoritja lett gyönyörű hegedűjátéka miatt. Így egy egész rakás arckép-megrendeléshez jutott.
Híres arcképei:
* Doria-Pamfili herceg * Vannutelli bíboros * gróf Szécsen Miklós, vatikáni nagykövet * Fraknói Vilmos * Hubay Jenő
SZAMOSSY LÁSZLÓ. A magyarországi tárlatok és képkiállítások közönsége alig ösmerhette Szamossy Lászlót, mert amikor komoly művészi munkába fogott, Rómában talált magának második hazát. Ez a komoly művészi munka azonban nem jelentett még teljes megállapodottságot és művészi készséget, mert a korai halál derékban roppantotta ketté a még' fejlődése előtt álló művész életét.
Szamossy László, Munkácsy Mihály első mesterének, Szamossy Eleknek fia volt, akinek Hunkár Katalinnal kötött házasságából született 1866 április 27-én, Budapesten. Már gyermekkorában nagy hajlamot mutatott a rajz és zene, nevezetesen a hegedű iránt. Atyja, ki Munkácsy Mihálynak nagy tehetségét is először ismerte fel, László fiát maga tanította a rajz elemeire és sokat várt fiának tehetségétől. De a zene iránt érzett vonzalmát és szeretetét sem hanyagolták el és előbb Tutsek Lajos nagyváradi zenetanár, majd amikor a IV. reáliskolai osztályt elvégezte és Budapestre költözött, itt Huber Károly, a zeneakadémia akkori igazgatójának ajánlatára, Gobbi Alajos zenetanár tanítványaként erős haladásról tett tanúságot. Amikor a zeneakadémiai tanulmányokat elvégezte, a festészet iránti kedve
Münchenbe, majd Parisba vezette és mint Munkácsy Mihály pártfogoltjának, mindenütt nagy jövőt jósoltak neki. De Munkácsy, amikor látta, hogy az ifjú festő túlságosan sok időt szentel a zenének, jónak látta őt erre figyelmeztetni és Szamossy László szavai szerint így óvta őt a zene túlságos kultiválásától:
- Édes Lászlóm, két múzsa nem csókol egy embert homlokon. Jó volna, ha a két múzsa közül választana egyet és csak annak hódolna osztatlanul, mert az egyik művészet kifejlődése a másik rovására történik és így egyénisége aligha fejlődhet ki teljesen.
Munkácsy Mihályné azonban, aki látta, hogy Szamossy egyik művészetről sem tud lemondani, azzal biztatgatta, hogy festőművészetének még hasznára is lesz a zene, mert a hegedűje lesz az az aranykulcs, a mely megnyitja számára a nagyvilági szalonok ajtait.
És Munkácsy Mihályné megjegyzése találónak bizonyult.
Szamossy László 1899-ben visszatért Magyarországba és önkénlesi évét a 101. sz. gyalogezredben, Zágrábban szolgálta le, ahol a tisztikar részére megfestette a király életnagyságú arcképét. Közel egy évtizedig még itthon próbálta jövőjét megalapítani, néhány kisebb művével szerepelt is a tárlatokon, majd megösmerkedett a korán elhunyt nagytehetségű íróval, Justh Zsigmonddal, aki írásaiban nem egy helyen meg is emlékezik róla. Nyugtalan vérmérséklete azonban, amely nem tudott belenyugodni abba, hogy tehetsége nem szerezte meg itthon a szélesebbkörű elismerést, ezután Róma felé hajtotta. Itt Fraknói Vilmos püspök, a kiváló emberbarát és a művészet lelkes támogatója, előbb saját házában, majd később az általa alapított művészházban adott neki műtermet s azonkívül már atyja iránt érzett jóakarata folytán ig, beajánlotta ösmerőseinek, rokonainak és az előkelőbb római köröknek is.
Hegedűjátéka itt azután igazán aranykulcsnak mutatkozott és a legelőkelőbb szalonok is megnyíltak előtte. Gróf Széchen Miklós vatikáni nagykövet estélyén például oly nagy sikert aratott hegedűjével, hogy másnap a római lapok mind a legnagyobb elismeréssel és magasztalással írtak — zenei tehetségéről. És Rómában, a régi mesterek kitűnő másolása, valamint könnyed, de karakterisztikus portréi révén, előkelő műbarátok kegyét is megnyerte.
Doria-Pamfili herceg például, akit kétszer is lefestett, annyira meg volt elégedve portréivei, hogy különös elismerésképen megengedte, hogy Velazqueznek, a római gyűjteményében lévő X. Ince pápa képét lemásolhassa, amit pedig eddig még senkinek sem engedett meg. Másolatai közül nagyobb sikert aratott még a Borghese-gyűjtemény-ben lévő Tizian-kép, az "Amor sacro ed amor profano" másolata, melyet a mecklenburg-schwerini nagyherceg múzeuma részére vásároltak meg. Több másolata van a zirci apátság templomában is. Arcképei közül különösen sikerültek még: Vanutelli bíboros, gróf Széchen Miklós, Fraknói Vilmos, Hubay Jenő stb. portréi.
Szamossy múlt év végén visszatért Magyarországba és az volt a terve, hogy műveiből itt kollektiv kiállítást rendez, ebben azonban megrongált idegrendszere megakadályozta. Idegbajának gyógyítására Bécsbe utazott, de állapotában javulás nem állott be. Halálának közvetlen oka agyszélhüdés volt, amely 1909 január 2-án, negyvenhároméves korában oltotta ki életét.
Szamossy László (Pest, 1866, április 27. – Bécs, 1909. január 2.) festőművész, zenész.
