Székely Bertalan (Kolozsvár, 1835. május 8. – Budapest 1910. augusztus 21.) magyar festő, a romantikát és az akadémizmust elegyítő magyar történelmi festészet egyik legnagyobb képviselője.
Családja:
Székely nemesi családból származott. Édesapja Székely Dániel kormányszéki fogalmazó, édesanyja Kelemen Johanna.
1858-ban házasodott meg, felesége: Kudrna Jeanette.
Gyermekei:
Édesapja Kolozsvárott halt meg 1869-ben, 73 éves korában.
Élete:
Kiváló pedagógus volt. Eredetileg mérnöknek készült Bécsben, de 1851-ben átiratkozott az akadémiára, majd Waldmüller szabadiskolájába járt. 1859-ben Drezdába ment, ezután Münchenben képezte magát. Megfordult Berlinben, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Londonban. 1855-ben visszatért Erdélybe, ahol éveken át cégtáblafestéssel, rajzóraadással tartotta fenn magát. 1858-ban az Aichelburg grófi család csehországi birtokán, Marchendorfban dolgozott, ahol meg is nősült. 1862-ben Pestre költözött. 1866-tól ismét Magyarországon dolgozott. E korszak freskófeladatai mellett főként portrékat, női figurákat, ismert Léda-kompozíciókat festett. A 1880-1890-es években készültek legszebb tájképei. Élete vége felé mindjobban lekötötték festőpedagógiai munkái. Nemcsak technikailag, de elméletileg, esztétikailag is a kor legműveltebb mestere volt, aki a tanításhoz szükséges minden adottsággal rendelkezett. 1871-től a Mintarajziskola tanára, 1902-től pedig igazgatója volt, majd 1905-ben a II. mesteriskola igazgatójává nevezték ki. 1910. augusztus 21-én hunyt el, 75 évesen. Korának legnagyobb elméleti műveltséggel bíró mestere volt, akinek irodalmi munkássága is jelentős.
Munkássága [szerkesztés]
II. Lajos holttestének megtalálása 1860
A vérszerződés. Székely Bertalan műve, (Kecskemét, Városháza 1902)
1859 telén Münchenbe ment Pilotyhoz tanulmányai folytatására. Itt festette ifjúkori Önarcképét, a realista magyar portréfestészet egyik remekművét. Ugyancsak itt készült első jelentős történelmi kompozíciója, a II. Lajos király holttestének megtalálása. 1861-ben festette Dobozy és hitvese c. történelmi képét. Ettől kezdve mind jobban kibontakozott egyéni stílusa, amelyet az akadémikus komponálás, pszichikai jellemzés és a naturalisztikus anyagábrázolás jellemzett.
Székely Bertalan egészalakos fotója
1862-ben készítette Gregus János arcképét. A monumentális festészet problémái foglalkoztatták. 1863-ban VII. Károly császár menekülése c. falképével (München, Bayerisches Nationalmuseum) nyert ösztöndíjjal Hollandiába és Párizsba utazott, ahonnan 1864-ben tért haza. 1866-ban alkotta a Mohácsi vész, a következő évben pedig az Egri nők c. nagy sikert aratott történelmi képeit. 1869-ben Olaszországban járt tanulmányúton. Ez idő tájt sok illusztrációt készített Eötvös József, Petőfi Sándor és egyéb költők, írók költeményeihez. 1870-ben készült V. László c. történelmi kompozíciója és 1871-ben a Nő élete cimű, 12 darabból álló ciklusa. 1875-ben alkotta egyik legjelentősebb és egyben fő művét, a Thököly búcsúját. Utolsó nagyszabású történelmi munkáját a Zrínyi kirohanását 1879-ben fejezte be. A század utolsó évtizedeiben több nagyobb freskó-megbízásnak tett eleget. 1887-1889-ben festette a pécsi székesegyházban két freskóját és ugyanott a Szt. Mór-kápolna faliképeit, 1889-1890-ben Lotz Károllyal és Deák-Ébner Lajossal a tihanyi apátság freskóit, 1890-1896-ban a Mátyás-templom több freskóját, 1896-1897-ben a kecskeméti városi tanács dísztermének freskóit. A Vajdahunyad vár részére tervezett Csodaszarvas regéjét bemutató freskósorozat (1900-1902) nem került kivitelezésre. Ugyanúgy nem realizálódtak a Zeneakadémia számára tervezett freskósorozatai sem, betegeskedése miatt.
Emlékezete:
„Művészetelméleti, pedagógiai munkái gazdag kéziratos hagyatékának gerincét alkotják.” Elhunyta után Szadán, ahol a nyarakat töltötte, emlékmúzeuma nyílt.
Székely Bertalan (Kolozsvár, 1835. május 8. – Budapest 1910. augusztus 21.) magyar festő, a romantikát és az akadémizmust elegyítő magyar történelmi festészet egyik legnagyobb képviselője.
