Bortnyik szignóval papír vegyes technika"Absztrakt" új modern keretben.A kép hagyatékból származik , szakvélemény nem készült róla.
mérete 37 x57 cm.+ keret
Bortnyik Sándor
Marosvásárhely, 1893 - Budapest, 1976
Életrajz
Művészeti tanulmányait 1913-ban kezdte Kernstok Károly, Vaszary János és Rippl-Rónai József szabadiskolájában. Kassák Lajos első követőinek egyike, linómetszetei már 1918-tól megjelentek a Ma című folyóiratban. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, itt készült az a grafikai mappa, amelyet Kassák a konstruktivizmus egyik programadó alkotásának tartott. 1922-ben szakított Kassákkal, Weimarba költözött, ekkoriban került kapcsolatba a Bauhaus elveivel. Hazatérése után a Zöld Szamár avantgárd színház alapító tagja, írója, díszlettervezője lett. A húszas években számos nívós plakátot rajzolt reklámcélokra. 1928-ban iskolát nyitott, melyhez a Bauhausban szerzett tapasztalatok jelenthettek mintát, tanítványai között volt Victor Vasarely is. 1947-től tanított az Iparművészeti Főiskolán, és ez évtől a Szabad Művészet című folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedett. 1949-1956 között a Képzőművészeti Főiskola főigazgatója volt.
INGYEN POSTA
SZÁMLÁT NEM TUDOK ADNI
Áru ára:
350.000 HUF
Áru mennyisége:
1 db
Áru helye (ország):
Magyarország
Áru helye (vármegye):
Vas megye
Kategória:
Festmény
Alkategória:
Absztrakt
Áru állapota:
Kifogástalan
Árukód:
51758
Feltöltve:
2015.04.01.
Megtekintve:
940
Szállítási költség:
A vevőt terheli a szállítási költség
Fizetés és átvétel:
Készpénz személyes átvétel Banki utalás utáni postázás
Hirdesse áruit ön is teljesen ingyen az Antikrégiség.hu Piactéren!!Hirdetésfeladás itt >>