Czencz János: Flóra (1942)

A kép festésének idejében már anakronisztikus a szecesszió, melyet még követ, de jelentősen el is tér tőle. Sajátos formavilágot alakított ki a rajzosság megőrzésével, a világos színek kedvelésével és a dekorativitással. A kép stílusának forrása a keleti művészet, de annak nem csupán a külsődleges jellegzetességeit vette át. Lét- és lélekállapotot is kifejez. A virágok szerepeltetése és a ruha ékesítése valamint a tárgyi, építészeti környezet már tágabb teret enged a fantáziának. Némiképp meglepő, hogy míg a szabadba helyezett jelenet természeti formái a napfény sugaraiban és színekben, színreflexekben fürdenek, az oszlopok monokróm és tónusfestészeti megjelenítése már kizárja a képelemek kohézióját. Az isteni életfát jelképező oszlopok „kiesnek” a kép egészének (impresszionisztikus) színszövetéből.



A kép perzsa hangulatot áraszt, Sáhriár perzsa király feleségét, Seherezádét, illetve az indiai felsőbbrendű bajadér táncosnők világát is megidézi. A bajadérok előkelő csoportjába tartozó, táncosnőre utalnak az oszlopok és a lépcsők, mint a templomok és az istenek szolgálatára rendelt táncosnők attribútumai. Czencz képén a virágok látványába mélyed a táncos-lábú nő, akinek lépő lendületbe hozása, kezének oszlopon tartása és ruházata magyarázza foglalkozását. A festő külső, erős rálátású térbe, díszes kerti környezetbe helyezte modelljét, melyet kockalábazatú, dór fejezetű, sima törzsű oszlopok és az általuk határolt kis csarnok kőlapjai valamint lépcsők fény-árnyék ritmusai tesznek dinamikussá. A művész jó érzékkel választotta meg a témához, a szabadon hullámzó organikus és a kötött geometriai formákhoz, a stílushoz illő hangulat színeit. Kisebb hibát vét az elülső kockalábazat egyik élének rajzolásában (a jobb felső irányvonal és az oszlop alapköre viszonyában). A dekoratívvá tevő komplementer harmóniák közül kiemelten a kadmium sárgával, naranccsal és párizsi kékkel, kevés ultramarinnal fejezte ki az élénkítő alaphangulatot. A vörös és zöld színek ellentétei „búvópatakként” járják át az egész kompozíciót. A vörösek szerepeltetésével (cinóber, karmin, angolvörös, terra di siena) még erotikát is éreztet a kép. A szereplő ruhája pompás, miként az indiai táncosnőké vagy Seherezádéé. A vállkendő színekkel jelzett motívumvilága és a szoknya alsó szegélyének átvezető szerepű felvillantása a modell elé álmodott, szemet gyönyörködtető virágcsoport analóg megfogalmazása. Vágy és álmodás, elvágyódás a messzeségbe, mint érezteti ezt a fal színébe szőtt vegetáció. A festői előadás utalás lehet szimbolikus jelentéstartalomra, de akár egy allegorikus évszak-ábrázolásra is. Az üveg becsillogása csak részben tette lehetővé a kép teljes értékű lefényképezését.