Dehény Lajos (1906-1952) - Naplemente (112 X 81cm)

Lenyűgözően szép, borús hangulatú kép a fiatalon elhunyt, egész életében betegségekkel küzdő tehetséges művésztől. Valószínűleg az 1930-as években készült.



Mednyánszky-hangulatú és színvonalú csodálatos alkotás. Teljes mérete (kerettel együtt) 112 x 81 cm.



Mind a festmény, mind a keret kifogástalan állapotú! A jobb alsó sarokban található szignó (Dehény) még közelről is csak nagyon halványan látható, fényképezni pedig lehetetlen. Ugyanis barna alapon barna festékkel íródott és a szignó csak alig 1-2 árnyalattal sötétebb a festménynél. Mindenesetre eredetiségére örökös pénzvisszafizetési garanciát vállalok!

Csere antik bútorra elképzelhető, de válogatós vagyok.



Dehény Lajos, a finom hangulatok művésze



1906. február 15-én született Földeákon, ahol édesapja tanító volt. A középiskolát Makón és Szegeden végezte. Budapesten kitanulta az asztalos szakmát, ebből segédlevelet szerzett. Jobbára saját keresetéből élt, felvették az Iparművészeti Főiskola jogi elődje, az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola esti tanfolyamára. Amint a szülők anyagi helyzete javult, sikeresen felvételizett az iskola építőművészeti szakára. Tanára Györgyi Dénes (1886–1961) a magyaros építőstílus, majd a modern, egyenes vonalvezetésű és funkcionalista építészet, később a historizáló újbarokk alkalmazója volt. Három év múlva felvették a főiskola tanár- és művészképző szakára is. Oklevél-szigorlatát 1928-ban kitűnő eredménnyel tette le.







Ezután tanársegéd lett; tanárának, Györgyi Dénesnek a műtermében dolgozott. Közreműködött a barcelonai világkiállítás pavilonjának tervezésében, perspektivikus rajzát ő készítette. Belső építészeti feladatok is foglalkoztatták, könyvszekrény tervezetét a debreceni faipari szakiskolában el is készítették. Atyai jó barátjával, Bánszki Tamással Földeákon 1926-ban mutatta be festményeit. 1927-ben Makón rendezett tárlatot.



1929-ben betegsége miatt ott kellett hagynia a főiskolát, hazaköltözött Makóra. A katolikus fiúpolgáriban és az ipariskolában rajzot, kézimunkát és testnevelést tanított. Dr. Csepregi Imre prelátus sokféle munkával látta el. A Szent István Vármegyei Közkórház kápolnájának Krisztus a betegek között címmel oltárképet készített. A katolikus kör rendezvényeihez színpadi díszletterveket alkotott. Grafikái megjelentek a Makói Katolikus Tudósítóban és a Klebelsberg Kunó polgári iskola évkönyveiben. Ízlésesen megtervezte Kelemen Ferencnek, a polgári leányiskola igazgatóhelyettesének helytörténeti köteteit (Makó cserepei, Bereczki Máté emlékkönyv), a gyümölcsészeti egyesület vagy a Makói Független Újság naptárának címlapját.



A monumentális falfestészet is foglalkoztatta. A földeáki iskolanővérek házi kápolnáját – annak 25 éves évfordulójára – saját tervei szerint kifestette. Nyilván Györgyi Dénes hatására magyaros szellemben oldotta meg feladatát. A makói plébániatemplom festésére néhány részlettervet alkotott, de kivitelezésére nem került sor.



Minden szabadidejét a művészetnek szánta, de a hivatalos elismerés sem késett. A régió egyik legjelentősebb művészeti eseménye volt 1938-ban a Szegedi Képzőművészeti Egyesület és a múzeum reprezentatív kiállítása, amelyen ötvennégy művész 148 alkotását mutatták be. Ezen Torma Imre egy, Almási Gyula Béla két, Dehény Lajos három képpel, Nagy Gyula négy szoborral szerepelt. Szép sikert ért el Tanya, Mezőkopáncsi templom és Napnyugta a Maros partján festményeivel.



Az új katolikus polgári iskola épületében rajztermet és szertárt kapott, a szülőknek a rajztanítás fontosságáról többször tartott előadást, önálló sportkört szervezett, segítőegyesületet hozott létre, ő lett az iskola cserkésztisztje. Megszerette Makót, jól érezte itt magát, de családi okok miatt mégis áthelyezését kérte. Második feleségével, Nyilasi Ankával 1939-ben kötött házasságot. A válása miatt a katolikus polgáriban nem maradhatott. Átmenetileg Munkács közelébe, Nagylucskára került, majd 1940. januárjától Hódmezővásárhelyre, ahol szintén polgári iskolában tanított.



A Fekete Sas dísztermében 1941. decemberében megrendezte első nagy tárlatát, amelyet Endrey Béla polgármester nyitott meg. A kiállítás anyagilag is jól sikerült. A második világháború után tagja lett a Tornyai Társaságnak, így 1946 decemberében lehetősége nyílt, hogy a Kálvin téri Tornyai képtárban rendezze meg újabb kiállítását. „Témában gazdag, életvidám, színpompás, széles skálájú művészetének őszinte hangja, magyar íze is mindannyiunknak örömet szerez” – méltatta a Népújság. A következő évben Budapesten, a Postások Szakszervezetének kiállításán Eljárt az idő felettünk című képére figyeltek fel. Ezt az akvarelljét – négy más magyar művész munkájával – Párizsban is kiállították. Moldvay Győző Földeáktól a párizsi Szalon tárlatáig című írásában a „finom hangulatok, meghitt pillanatok költőjének” nevezte.