Patay Éva akvarell festménye. Készült 1955 körül. Mérete 28,5x32 cm. Szignó jobbra lent "PatayÉ 55"
PATAY Éva életrajza
festő
(Aranyosmarót, 1900. április 25.–Győr, 1984. június 24.)
1922-26: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Rudnay Gyula. 1969-76: Győr-Sopron megyei pályázatokon öt díj; 1969-73: megyei művészeti nívódíj. Isaszegen kezdett tanítani, 1948-tól Győrött élt. A Képzőművésznők Szabad Szervezetének tagja, szerepelt kiállításaikon a Nemzeti Szalonban. Intenzíven 1955-től, nyugdíjazásától festett. 1977-ben 130 munkáját Győr városának ajándékozta, a Xantus János Múzeum őrzi. ~ hosszú felkészülés után valósította meg festői programját. Kifejezőeszközei az expresszionizmussal, képeinek gondolatvilága a szimbolizmussal rokonítja. Figurái elrajzoltak, mozdulataik, arckifejezésük nem kötődik konkrét személyhez. Színvilága komor, a kék-szürke-fehér keveréséből keletkezett. A formák oldottak, a vonal elmosódott, a kompozíció gondosan kiérlelt, síkban tartott. Testesen kezelte a festéket, a vonalak, foltok áramlása, kavargása mozgalmas felületet képez. Tájképein ugyancsak transzponált formában, egyedi jegyek helyett az általánosat hangsúlyozza.
Mesterei: Rudnay Gyula.
Áru ára:
20.000 HUF
Áru mennyisége:
1 db
Áru helye (ország):
Magyarország
Áru helye (vármegye):
Pest megye
Kategória:
Festmény
Alkategória:
-
Áru állapota:
Árukód:
23650
Feltöltve:
2012.08.28.
Megtekintve:
763
Szállítási költség:
A vevõt terheli
Fizetés és átvétel:
Hirdesse áruit ön is teljesen ingyen az Antikrégiség.hu Piactéren!!Hirdetésfeladás itt >>