Apponyi Sándor gróf
(Párizs, 1844. január 19. – Lengyel, 1925. április 18.) műgyűjtő, diplomata, bibliofil és bibliográfus, az MTA tagja. Szabolcs vármegye főispánja.Tartalomjegyzék [elrejtés] Családja:
Apponyi Rudolf grófnak (1812. augusztus 1. – 1876. május 31.) az akkori párizsi, később londoni követnek (1802–1853) és Benckendorff Anna grófnőnek (1818. szeptember 11. – 1900) a fia.
Testvére: Helena, (1848. november 15. – 1914); házassága: (1866. december 2. Paolo Borghese herceg (1845 – 1920)
Felesége (Pozsony, 1878. április 27.) Esterházy Alexandra grófnő (1856. január 18. – 1930)
Életpályája:
Külföldön tanult, követségi attasé (1863–66 London, Párizs), majd követségi titkár (1871–74, Párizs). Apja halála után hazatért és egészen birtokainak és tudományos kedvteléseinek élt. Egyik ősének, Isotta Nogarola grófnőnek műveit kiadta Ábel Jenővel együtt. Lengyeli könyvtárának kincseit és ritkaságait az 1882. évi könyvkiállítás alkalmával ismertette. Különös érdeklődéssel kísérte a történeti és művészettörténeti tanulmányokat és majd értékes adománnyal gazdagította a budapesti egyetem művészettörténeti szemináriumát. Hungarica című katalógusa, gyűjteménye régi írókat, külföldi szerzőktől származó, 1800 előtt megjelent, magyar vonatkozású nyomtatott műveket tartalmaz, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának ajándékozott. A lengyeli kőkorszaki lelőhelyen talált anyagot a nyíregyházi múzeumnak ajándékozta. Az ő anyagi támogatásával tárta fel Wosinsky Mór az őskori leletekben gazdag „lengyeli sánc”-ot. Tervszerűen gyűjtötte a magyar vonatkozású külföldi könyveket, a hungarikákat. 1924-ben az OSZK-nak ajándékozta nagy értékű könyvtárát.
Akadémiai karrierje [szerkesztés]
1888-ban az Akadémia igazgató tagja, 1905-ben tagja lett.
Művei:
Alexander Apponyi: Hungarica. Ungarn betreffende im Auslande gedruckte Bücher und Flugschriften. I-IV. München, 1903-1927.
Forrás:
A Pallas nagy lexikona
Magyar életrajzi lexikon
Ajánlott irodalom:
Nagy Iván IX.
Nekrológ (Magy. Könyvszle, 1925);
Végh Gyula: Rariora et curiosa gr. A. S. gyűjteményéből (Bp., 1925);
Dézsi Lajos: Gr. A. S. emlékezete (Bp., 1927);
Vértesy Miklós: A. S. (A Könyvtáros, 1957. 4. sz.)
Déri Frigyes
(Bács, 1852. december 10. – Bécs, 1924. október 27.) gyáros, műgyűjtő, a debreceni Déri Múzeum névadója.Tartalomjegyzék [elrejtés]
Élete:
Apja Déri Károly bácskai földbirtokos és kereskedő volt, aki előbb Bajára, majd 1873-ban családjával Bécsbe költözött. Frigyes ott kereskedelmi érettségit tett, majd 1877 körül több selyemgyárat alapított. 1882-ben házasságot kötött Brix Lujzával, de frigyük gyermektelen maradt. Jövedelmét értékes könyvtárra és műgyűjteményre fordította. Gyűjteményét bécsi lakásában és stájerországi vadászkastélyában helyezte el és felesége 1910-es halála után múzeummá kezdte szervezni. 1916-ban megvásárolta Baján a ferencesek 5 holdas parkját, és ott közművelődési könyvtárat állított fel. 1919-ben 50 000 darabból álló és 10 millió aranykoronát meghaladó értékű régészeti, képzőművészeti, numizmatikai, könyv- és kéziratgyűjteményét felajánlotta a magyar államnak, 1920-ban pedig Debrecen városának adományozta (eredetileg Bajának szerette volna). Ezen nemes tetteiért kormányfőtanácsosi címet kapott, ill. Debrecen díszpolgárává választották. A múzeum új épületére szánt hatalmas felajánlásának gyors elértéktelenedése és végrendelkezés nélküli váratlan halála miatt, nem érhette meg annak elkészültét. A bécsi Zentralfriedhofban nyugszik. A műkincsek befogadására 1928-ban készült el a róla elnevezett múzeum főépülete.
Emléke:
Debrecenben a róla elnevezett múzeum
Baján mellszobor
Irodalom:
Sőregi János (szerk.) 1939: Vezető Debrecen sz. kir. város Déri Múzeumában. 2. kiad. Debrecen, 10-12.
Esterházy Miklós (1765-1833)
Esterházy Miklós birodalmi herceg (Bécs, 1765. december 12. - Como, 1833. november 25.) az Esterházy család tagja, táborszernagy és műgyűjtő, Esterházy Antal tábornok fia. Felesége Maria Josefa Hermenegilde von Liechtenstein hercegnő volt.
Élete:
Az Esterházy birtokok hitbizományát rendkívül fiatalon, 29 évesen elnyerte (1794-1833). Pályafutását katonaként kezdte II. József idején a birodalom hadseregében. 1791-ben a nemesi testőrség kapitánya lett. 1792-ben II. Ferenc császár koronázóküldöttségének tagjaként szerepelt. 1794-ben ezredessé, 1796-ban pedig generálissá nevezték ki a császári hadseregben. A napóleoni háborúk idején végig a császári hadseregben szolgált. 1797-ben saját költségén szerelt fel egy önkéntes ezredet. 1804-ben megszerezte az edelstetteni (birodalmi hercegi rangú) grófságot Bajorországban, és ezzel elnyerte a birodalmi herceg címet is. 1809-ben Napóleon őt akarta Magyarország királyává koronáztatni, ezt azonban a herceg nem fogadta el. 1817-ben a császári hadsereg táborszernagya lett. Az Aranygyapjas rend lovagja és a Szent István rend nagykeresztese.
Mecénás:
Rendkívül művelt főúr volt, mielőtt katonai szolgálatba lépett volna, körbeutazta Európát, járt Angliában, Franciaországban és Itáliában. Kismartoni zenekara élén 1795-ben Joseph Haydn, majd J. N. Hummel állt. A kismartoni kastélyon is gyökeres felújítást hajtott végre: ő építtette meg a Haydn-termet. Charles de Moreau tervezte a kismartoni kastély klasszikus stílusú átépítését, valamint egy operaházzal és galériával történő kibővítését is. A barokk kertet angol tájkertté építették át. Részt vett építési tervekben Bécsben is (Várszínház, Bécsi Színház). Gazdag képtárat hagyott hátra, amit 1871-ben vásárolt meg a Magyar Tudományos Akadémia, ez lett az alapja a későbbi Szépművészeti Múzeumnak.
Fáy István gróf
(Pécel, 1809 – Füles, 1862. március 17.) zeneszerző, műgyűjtő, máltai lovag volt.
A fáji kastély:
Fáji kastélyában évente háromszor "muzsikai akadémiákat" rendezett. Neves könyvtárral és műgyűjteménnyel rendelkezett, mintegy száz festményt a kastélyban állított ki. Könyvtára és gyűjteménye halála után szétszóródott.
Ő készíttette Marco Casagrande szobrásszal a fáji kastélyban ma is látható domborműveket.
Fő műve:
A Régi magyar zene gyöngyei című híres, öt füzetből álló gyűjteménye 1857 és 1860 közt jelent meg Bécsben. Ebben tévesen közöl a megelőző században élt Czinka Panna műveiből is (a Czinkának tulajdonított művek 19. századi keletkezésűek). A magyar zene története című műve kéziratban maradt.
A Liszt-vitában:
Fáy egy cikkében, a Vasárnapi Újságban finoman megvédte Liszt Ferencet, miután Magyarországon óriási felháborodást okozott a zeneszerző 1859-ben megjelent hírhedt "cigánykönyve" (Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie), amelyben indiai eredetűnek nevezte a korábban még általa is magyar nemzeti zenének titulált magyar cigányzenét. Ő is tudatában volt Liszt tévedésének, de ezt írta: "azért hazafiságát ne bántsuk, mert ő sok áldozatot tett a haza oltárára, ámbár nem szóval, de tettel volt hazafi. Ő reá büszke lehet a nemzet. Talán csak elhamarkodásból történt állítása."
Források:
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái III. (Fa–Gwóth). Budapest: Hornyánszky. 1894.
Hopp Ferenc
(Fulnek, 1833. április 28. – Budapest, 1919. szeptember 9.) optikus, műgyűjtő, múzeumalapító.
Pályafutása:
Morvaországban született, innen költözött az 1850-es években Pestre. 13 évesen már optikus-tanoncként dolgozott Calderoni Istvánnál, majd két évet Bécsben, négy évet az Amerikai Egyesült Államokban segédkedett, szakmáját művelte. 1861-ben hazatért, betársult az üzletbe, majd 1864-ben átvette a céget. A Calderoni és Társa név megtartásával a vállalkozást továbbfejlesztette. Az optikai műszerek, fényképezőgépek készítése, forgalmazása mellett meghonosította Magyarországon az iskolai szemléltető-eszköz-gyártást. Bőséges vagyont szerzett munkájával. Híressé vált üzlete a Deák Ferenc és a Váci utca sarkán állt, s még a híres Ázsia-kutató, Stein Aurél is vásárolt itt fényképezőgépet.
Utazásai [szerkesztés]
Vagyona lehetővé tette, hogy sokat utazzon. 1882 és 1914 között öt Föld körüli utazása volt. Elsősorban Kelet-Ázsia, főképp Kína és Japán érdekelte.
Indiába első világ körüli útján 1882-ben látogatott el. Itt vásárolt tárgyai (miniatúrák, kerámiák, kasmíri lakkok, márvány dísztárgyak, ékszerek), s az egy évvel később Kínában tett utazásának kincsei is az államra szálltak. A gyűjtemény 1200 kínai tárgyának javát 1883 és 1914 között vásárolta. Három alkalommal lépett a Mennyei Birodalom földjére. Elsősorban távol-keleti emléktárgyakat és iparművészeti remekeket szerzett be. Jó művészeti érzékét bizonyítják a különösen nemes anyagú kínai tárgyak sorozatai, a drágakőfaragványok, a tubákos flakonok, a rekeszzománcok, a kínai lakktárgyak és ékszerek.
Hopp Ferenc japán gyűjteménye halálakor közel 2000 tárgyat számlált (18-19. századi lakktárgyak, inrók, necukék, okimonók, kardok és kardtartozékok, bronztárgyak és kerámiák).
A Magyar Földrajzi Társaság ülésein sorozatosan előadásokat tartott utazásairól, több útibeszámolója nyomtatásban is megjelent, sok saját készítésű fényképfelvételével.
Mecénási tevékenység:
Hopp Ferenc sírja Budapesten. Kerepesi temető: 38-1-118. Konyorcsik János alkotása
Sok közgyűjteménynek adományozott gyűjtött tárgyaiból. Például karthágói - pun - kerámiagyűjteménye ma a Szépművészeti Múzeumban van, miután a Magyar Nemzeti Múzeum ókori osztályának adományozta. Sok ezer darabra gyarapodott fotógyűjteményét a Magyar Földrajzi Társaságra hagyta (ez azonban a II. világháborúban megsemmisült).
Támogatta több tudományos egyesület működését.
Végrendeletében műgyűjteményét, több mint négy és fél ezer darab, túlnyomórészt keleti műtárgyat villájával és kertjével (Budapest VI. Andrássy út 103.) együtt az államra hagyta, kelet-ázsiai művészeti múzeum alapítása céljából.
Gyűjteménye lett az alapja a budapesti Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumnak (japán, kínai, indiai és délkelet-ázsiai gyűjtemény).
Kitüntetései:
Működésének 50 éves jubileumán, 1895-ben, a Ferenc József-rend Lovagja kitüntetést kapta.
Forrás:
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Hopp Ferenc tollából.
Dr. Ferenczy Mária: Virtuális kiállítás előszava.
Iparművészeti Múzeum - Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum
Amikor kinyílt Ázsia kapuja. Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum időszaki kiállítása.
Az utazó és fényképező Hopp Ferenc.
Kulturinfo. Hopp Ferenc utazásai és kincsei kiállítás.
Jankovich Miklós
Vadasi és jeszeniczei Jankovich Miklós (Pest, 1772. január 2. – Pest, 1846. április 18.) könyv-, régiség- és műgyűjtő, történész, a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagja (1831). Kora legértékesebb magánkönyvtárának, levéltári és régiséggyűjteményének tulajdonosa, az 1810-es–1830-as évek tudományos közéletének jeles alakja, szenvedélyes történetbúvár volt. Jankovich Béla (1865–1939) oktatáspolitikus, közgazdász dédapja.Tartalomjegyzék
Életútja:
Kora műveltségére és tudományos eredményeire nyitott, nagybirtokos nemesi családban született, Jankovich Miklós jászkun kapitány és Beniczky Angelika gyermekeként. Alapiskoláit előbb a nemesi ifjaknak létrehozott váci Theresianumban, majd a pesti piaristáknál végezte el, ezt követően 1791-ig történelmet és jogot tanult a pozsonyi akadémián. 1793-tól Fejér vármegyében vállalt jegyzői hivatalt, de apja 1797. évi halála után a tisztviselői pályát elhagyta. Rácalmásra költözött, és testvéröccsével együtt kiterjedt birtokaik gazdasági ügyeit irányították. 1798-ban feleségül vette Rudnyánszky Antóniát, majd 1801 körül családjával együtt Vadaspusztán (ma Szalkszentmárton külterületi része) rendezkedtek be. Jankovich ekkor vette fel a vadasi előnevet is. A birtokok kezelése mellett gyűjteménye bővítésének és tudományos kutatásainak szentelte idejét.
1808-ban ismét hivatalra tett szert: a budai királyi kamara tisztviselői karában tevékenykedett mint titoknok. Csakhamar azonban végleg elidegenedett a közigazgatási pályától, 1810-ben búcsút mondott a kamarának, birtokai irányítását gazdatisztekre bízta, s egyre tevékenyebben vett részt a pest-budai tudományos és kulturális közéletben. 1814-ben felesége meghalt – három gyermeket hagyva maga után –, s Jankovich házasságra lépett a polgári származású Hauch Rozinával. A magyar kultúra és tudomány fejlesztésének anyagi támogatása és gyűjteményének bővítése erőn felüli anyagi kiadásokkal járt, a birtokain folyó termelés az 1810-es–1820-as években zajló mezőgazdasági konjunktúrát követően válságon esett át, így a családot az eladósodás réme fenyegette. Anyagi helyzetüket javítandó Jankovich megválni kényszerült a gyűjteménytől, amelyet végül 1836-ban az országgyűlés vásárolt fel.
Jankovich ezt követően sem tudott ellenállni gyűjtőszenvedélyének, ami a család anyagi helyzetét még reménytelenebbé tette. Az 1844-es csődeljárás küszöbén megvételre ajánlotta második gyűjteményét is az országgyűlésnek, ám hamarosan teljes vagyonát zárgondnokság alá helyezték, ő maga 1845/1846 fordulóján súlyosan megbetegedett, és 1846 áprilisában meghalt.
Munkássága:
Jankovich Miklós 1817 után a Tudományos Gyűjtemény című folyóirat körül Pest-Budán kialakult szellemi műhely egyik meghatározó tagja volt. Tevékenyen közreműködött a Magyar Tudós Társaság és a Pesti Magyar Színház megalapításában, támogatta a nyelvújító mozgalmat, s gyakran anyagi áldozatokat is hozott a magyar tudomány és kultúra fejlesztéséért.
Cornides Dániel hatására az 1790-es évektől élete végéig szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket, kódexeket, okleveleket, érméket, történeti tárgyi emlékeket, régészeti leleteket és műalkotásokat. 1836-ban az országgyűlés a Magyar Nemzeti Múzeum számára 150 ezer forintért felvásárolta a rendkívül értékes, 1833-ig létrejött ún. első Jankovich-gyűjteményt, amely 63 ezer kötetnyi könyvet, 1400 kódexet, 4000 oklevelet, 12 ív országgyűlési iratanyagot, továbbá számos festményt, érmét, ékszert, ötvösremeket és régi fegyvert foglalt magában. A gyűjtemény könyvtári része a mai Országos Széchényi Könyvtár állományát gyarapította. Az 1833 után kialakuló ún. második Jankovich-gyűjteményt halála után örökösei elárvereztették, s csak töredékei kerültek a Magyar Nemzeti Múzeumba. Képgyűjteményének darabjai napjainkban részben a Szépművészeti Múzeumban, részben a Magyar Nemzeti Galériában találhatók.
Főként a gyűjteményében lévő könyv-, oklevél- és iratanyag búvárlása alapján jelentek meg történeti – jellemzően művelődés- és nyelvtörténeti – adatközlései, valamint paleográfiai, kodikológiai, oklevéltani és éremtani közleményei a Tudományos Gyűjtemény mellett A' Magyar Tudós Társaság' Évkönyveiben. A Benepusztán feltárt honfoglaláskori temetkezési hely leletanyagát ő ismertette 1835-ben, szakszerűsége okán a legelső magyarországi régészeti leletleírások között tartják számon. Kéziratban maradt nagyszabású bibliográfiai munkája, a korábbi századokban megjelent mintegy 30 ezer hungarikum, ősnyomtatvány és könyv betűrendi címleírása (Közönséges magyar könyvtár 1533–1830). Szintén kéziratban maradt népköltészeti gyűjtését (Nemzeti dalok gyűjteménye) az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.
Társasági tagságai és elismerései:
1831-ben a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagjává választották, emellett tagja volt a Frankfurt am Main-i Történeti és Régészeti Társaságnak (Historisch-Archaeologische Gesellschaft Frankfurt am Main) és a Türingiai Régészeti Társaságnak (Archäologische Gesellschaft in Thüringen) is.
Főbb művei:
Cajus Sallustius Crispus Szent-Györgyi Gellért magyarázásával. Buda, 1812.
Magyar szó-nemzés ötven példákban. Pest, 1812.
De fictita Hungariae corona in gazophylacio caesario Vindobonensi seposita et Stephano Botskai erronee attributa. Budae, 1825.
Angeli Decembris de Conditionibus Paces inter Alexandrum M. et Darium reges út apud Q. Curtium legitur Disputatio ex MSS. Budae, 1825.
Budán felfedezett gazdag sirbolt, melyben hihetőleg Katalin, Mátyás király első hitvessének |
