Születésnapi újság Ajándék újságok
Antikregiseg.hu műkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas Kulturális és Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Belépés | Regisztráció
Keresés az Antikrégiség.hu Piactéren Részletes keresés >>>
Kövessen az Antikrégiség.hu Piacteret a Facebookon
Régiség kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik bútor Antik bútor
RSS feliratkozás: Bélyeg Bélyeg
RSS feliratkozás: Egyéb régiség Egyéb régiség
RSS feliratkozás: Ékszer Ékszer
RSS feliratkozás: Ezüst, fémtárgy Ezüst, fémtárgy
RSS feliratkozás: Festmény Festmény
RSS feliratkozás: Grafika, rézkarc Grafika, rézkarc
RSS feliratkozás: Hangszer Hangszer
RSS feliratkozás: Képeslap Képeslap
RSS feliratkozás: Lámpa, csillár Lámpa, csillár
RSS feliratkozás: Militária, fegyver Militária, fegyver
RSS feliratkozás: Műszaki tárgyak Műszaki tárgyak
RSS feliratkozás: Néprajzi tárgy Néprajzi tárgy
RSS feliratkozás: Óra Óra
RSS feliratkozás: Papírrégiség Papírrégiség
RSS feliratkozás: Pénz, érme Pénz, érme
RSS feliratkozás: Porcelán, kerámia Porcelán, kerámia
RSS feliratkozás: Szobor Szobor
RSS feliratkozás: Textil, szőnyeg Textil, szőnyeg
RSS feliratkozás: Üveg, kristály Üveg, kristály
RSS feliratkozás: Vallási tárgyak Vallási tárgyak
Könyv kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik könyv Antik könyv
RSS feliratkozás: Életmód, egészség Életmód, egészség
RSS feliratkozás: Gasztronómia Gasztronómia
RSS feliratkozás: Gazdaság, üzlet Gazdaság, üzlet
RSS feliratkozás: Gyerekkönyv Gyerekkönyv
RSS feliratkozás: Idegen nyelvű Idegen nyelvű
RSS feliratkozás: Irodalom, regény Irodalom, regény
RSS feliratkozás: Lemez, CD, DVD Lemez, CD, DVD
RSS feliratkozás: Műszaki könyv Műszaki könyv
RSS feliratkozás: Művészeti könyv Művészeti könyv
RSS feliratkozás: Nyelvkönyv, szótár Nyelvkönyv, szótár
RSS feliratkozás: Régi diafilm Régi diafilm
RSS feliratkozás: Régi újság, folyóirat Régi újság, folyóirat
RSS feliratkozás: Sport Sport
RSS feliratkozás: Tankönyv Tankönyv
RSS feliratkozás: Történelem Történelem
RSS feliratkozás: Tudományos könyv Tudományos könyv
RSS feliratkozás: Útikönyv, földrajz Útikönyv, földrajz
RSS feliratkozás: Vallási könyv Vallási könyv
Galéria: online tárlatok
RSS feliratkozás: Festmény kiállítás Festmény kiállítás
RSS feliratkozás: Fotográfia kiállítás Fotográfia kiállítás
RSS feliratkozás: Iparművészet Iparművészet
RSS feliratkozás: Kerámia kiállítás Kerámia kiállítás
RSS feliratkozás: Szobor kiállítás Szobor kiállítás
RSS feliratkozás: Textil kiállítás Textil kiállítás
RSS feliratkozás: Történelmi kiállítás Történelmi kiállítás
Segítség:
Hogyan adjak el?
Hogyan vásároljak?
Kövessen minket!
Kövesse az Antikrégiség.hu TV adásait a YOUTUBE-on!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!!
Hirdetések
 Antikkönyv.hu
Antikrégiség.hu Akadémia
ANTIKRÉGISÉG.HU AKADÉMIA: hasznos tudnivalók, információk, tanácsok műgyűjtőknek és régiség, mûvészet iránt érdeklõdõk számára.
Az Antikrégiség.hu Akadémia azzal a szándékkal jött létre, hogy hasznos tudnivalókat, információkat közvetítsen a kezdõ mûgyûjtõknek és a régiség, mûvészet iránt érdeklõdõ szélesebb közönség számára is.

Antikrégiség.hu Akadémia főbb témái:

Hasznos tudnivalók a bélyeg adás-vételhez
Hasznos információk a numizmatikáról
Hasznos segédanyag a képeslapokról
Magyar Bibliakiadások listája 1466-1900
Magyar Rézmetszők listája névjegyzéke

Jelentősebb magyar műgyűjtők 1950-ig

 

Apponyi Sándor gróf (Párizs, 1844. január 19. – Lengyel, 1925. április 18.) műgyűjtő, diplomata, bibliofil és bibliográfus, az MTA tagja. Szabolcs vármegye főispánja.Tartalomjegyzék [elrejtés]

Családja:

Apponyi Rudolf grófnak (1812. augusztus 1. – 1876. május 31.) az akkori párizsi, később londoni követnek (1802–1853) és Benckendorff Anna grófnőnek (1818. szeptember 11. – 1900) a fia.
Testvére: Helena, (1848. november 15. – 1914); házassága: (1866. december 2. Paolo Borghese herceg (1845 – 1920)
Felesége (Pozsony, 1878. április 27.) Esterházy Alexandra grófnő (1856. január 18. – 1930)

Életpályája:

Külföldön tanult, követségi attasé (1863–66 London, Párizs), majd követségi titkár (1871–74, Párizs). Apja halála után hazatért és egészen birtokainak és tudományos kedvteléseinek élt. Egyik ősének, Isotta Nogarola grófnőnek műveit kiadta Ábel Jenővel együtt. Lengyeli könyvtárának kincseit és ritkaságait az 1882. évi könyvkiállítás alkalmával ismertette. Különös érdeklődéssel kísérte a történeti és művészettörténeti tanulmányokat és majd értékes adománnyal gazdagította a budapesti egyetem művészettörténeti szemináriumát. Hungarica című katalógusa, gyűjteménye régi írókat, külföldi szerzőktől származó, 1800 előtt megjelent, magyar vonatkozású nyomtatott műveket tartalmaz, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának ajándékozott. A lengyeli kőkorszaki lelőhelyen talált anyagot a nyíregyházi múzeumnak ajándékozta. Az ő anyagi támogatásával tárta fel Wosinsky Mór az őskori leletekben gazdag „lengyeli sánc”-ot. Tervszerűen gyűjtötte a magyar vonatkozású külföldi könyveket, a hungarikákat. 1924-ben az OSZK-nak ajándékozta nagy értékű könyvtárát.
Akadémiai karrierje [szerkesztés]

1888-ban az Akadémia igazgató tagja, 1905-ben tagja lett.

Művei:

Alexander Apponyi: Hungarica. Ungarn betreffende im Auslande gedruckte Bücher und Flugschriften. I-IV. München, 1903-1927.

Forrás:

A Pallas nagy lexikona
Magyar életrajzi lexikon

Ajánlott irodalom:

Nagy Iván IX.
Nekrológ (Magy. Könyvszle, 1925);
Végh Gyula: Rariora et curiosa gr. A. S. gyűjteményéből (Bp., 1925);
Dézsi Lajos: Gr. A. S. emlékezete (Bp., 1927);
Vértesy Miklós: A. S. (A Könyvtáros, 1957. 4. sz.)

 

Déri Frigyes

(Bács, 1852. december 10. – Bécs, 1924. október 27.) gyáros, műgyűjtő, a debreceni Déri Múzeum névadója.Tartalomjegyzék [elrejtés]

Élete:

Apja Déri Károly bácskai földbirtokos és kereskedő volt, aki előbb Bajára, majd 1873-ban családjával Bécsbe költözött. Frigyes ott kereskedelmi érettségit tett, majd 1877 körül több selyemgyárat alapított. 1882-ben házasságot kötött Brix Lujzával, de frigyük gyermektelen maradt. Jövedelmét értékes könyvtárra és műgyűjteményre fordította. Gyűjteményét bécsi lakásában és stájerországi vadászkastélyában helyezte el és felesége 1910-es halála után múzeummá kezdte szervezni. 1916-ban megvásárolta Baján a ferencesek 5 holdas parkját, és ott közművelődési könyvtárat állított fel. 1919-ben 50 000 darabból álló és 10 millió aranykoronát meghaladó értékű régészeti, képzőművészeti, numizmatikai, könyv- és kéziratgyűjteményét felajánlotta a magyar államnak, 1920-ban pedig Debrecen városának adományozta (eredetileg Bajának szerette volna). Ezen nemes tetteiért kormányfőtanácsosi címet kapott, ill. Debrecen díszpolgárává választották. A múzeum új épületére szánt hatalmas felajánlásának gyors elértéktelenedése és végrendelkezés nélküli váratlan halála miatt, nem érhette meg annak elkészültét. A bécsi Zentralfriedhofban nyugszik. A műkincsek befogadására 1928-ban készült el a róla elnevezett múzeum főépülete.

Emléke:
Debrecenben a róla elnevezett múzeum
Baján mellszobor

Irodalom:

Sőregi János (szerk.) 1939: Vezető Debrecen sz. kir. város Déri Múzeumában. 2. kiad. Debrecen, 10-12.

 

Esterházy Miklós (1765-1833)

Esterházy Miklós birodalmi herceg (Bécs, 1765. december 12. - Como, 1833. november 25.) az Esterházy család tagja, táborszernagy és műgyűjtő, Esterházy Antal tábornok fia. Felesége Maria Josefa Hermenegilde von Liechtenstein hercegnő volt.

Élete:

Az Esterházy birtokok hitbizományát rendkívül fiatalon, 29 évesen elnyerte (1794-1833). Pályafutását katonaként kezdte II. József idején a birodalom hadseregében. 1791-ben a nemesi testőrség kapitánya lett. 1792-ben II. Ferenc császár koronázóküldöttségének tagjaként szerepelt. 1794-ben ezredessé, 1796-ban pedig generálissá nevezték ki a császári hadseregben. A napóleoni háborúk idején végig a császári hadseregben szolgált. 1797-ben saját költségén szerelt fel egy önkéntes ezredet. 1804-ben megszerezte az edelstetteni (birodalmi hercegi rangú) grófságot Bajorországban, és ezzel elnyerte a birodalmi herceg címet is. 1809-ben Napóleon őt akarta Magyarország királyává koronáztatni, ezt azonban a herceg nem fogadta el. 1817-ben a császári hadsereg táborszernagya lett. Az Aranygyapjas rend lovagja és a Szent István rend nagykeresztese.

Mecénás:

Rendkívül művelt főúr volt, mielőtt katonai szolgálatba lépett volna, körbeutazta Európát, járt Angliában, Franciaországban és Itáliában. Kismartoni zenekara élén 1795-ben Joseph Haydn, majd J. N. Hummel állt. A kismartoni kastélyon is gyökeres felújítást hajtott végre: ő építtette meg a Haydn-termet. Charles de Moreau tervezte a kismartoni kastély klasszikus stílusú átépítését, valamint egy operaházzal és galériával történő kibővítését is. A barokk kertet angol tájkertté építették át. Részt vett építési tervekben Bécsben is (Várszínház, Bécsi Színház). Gazdag képtárat hagyott hátra, amit 1871-ben vásárolt meg a Magyar Tudományos Akadémia, ez lett az alapja a későbbi Szépművészeti Múzeumnak.

 

Fáy István gróf

(Pécel, 1809 – Füles, 1862. március 17.) zeneszerző, műgyűjtő, máltai lovag volt.

A fáji kastély:

Fáji kastélyában évente háromszor "muzsikai akadémiákat" rendezett. Neves könyvtárral és műgyűjteménnyel rendelkezett, mintegy száz festményt a kastélyban állított ki. Könyvtára és gyűjteménye halála után szétszóródott.

Ő készíttette Marco Casagrande szobrásszal a fáji kastélyban ma is látható domborműveket.

Fő műve:

A Régi magyar zene gyöngyei című híres, öt füzetből álló gyűjteménye 1857 és 1860 közt jelent meg Bécsben. Ebben tévesen közöl a megelőző században élt Czinka Panna műveiből is (a Czinkának tulajdonított művek 19. századi keletkezésűek). A magyar zene története című műve kéziratban maradt.

A Liszt-vitában:

Fáy egy cikkében, a Vasárnapi Újságban finoman megvédte Liszt Ferencet, miután Magyarországon óriási felháborodást okozott a zeneszerző 1859-ben megjelent hírhedt "cigánykönyve" (Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie), amelyben indiai eredetűnek nevezte a korábban még általa is magyar nemzeti zenének titulált magyar cigányzenét. Ő is tudatában volt Liszt tévedésének, de ezt írta: "azért hazafiságát ne bántsuk, mert ő sok áldozatot tett a haza oltárára, ámbár nem szóval, de tettel volt hazafi. Ő reá büszke lehet a nemzet. Talán csak elhamarkodásból történt állítása."

Források:

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái III. (Fa–Gwóth). Budapest: Hornyánszky. 1894.

 

Hopp Ferenc

(Fulnek, 1833. április 28. – Budapest, 1919. szeptember 9.) optikus, műgyűjtő, múzeumalapító.

Pályafutása:

Morvaországban született, innen költözött az 1850-es években Pestre. 13 évesen már optikus-tanoncként dolgozott Calderoni Istvánnál, majd két évet Bécsben, négy évet az Amerikai Egyesült Államokban segédkedett, szakmáját művelte. 1861-ben hazatért, betársult az üzletbe, majd 1864-ben átvette a céget. A Calderoni és Társa név megtartásával a vállalkozást továbbfejlesztette. Az optikai műszerek, fényképezőgépek készítése, forgalmazása mellett meghonosította Magyarországon az iskolai szemléltető-eszköz-gyártást. Bőséges vagyont szerzett munkájával. Híressé vált üzlete a Deák Ferenc és a Váci utca sarkán állt, s még a híres Ázsia-kutató, Stein Aurél is vásárolt itt fényképezőgépet.
Utazásai [szerkesztés]

Vagyona lehetővé tette, hogy sokat utazzon. 1882 és 1914 között öt Föld körüli utazása volt. Elsősorban Kelet-Ázsia, főképp Kína és Japán érdekelte.

Indiába első világ körüli útján 1882-ben látogatott el. Itt vásárolt tárgyai (miniatúrák, kerámiák, kasmíri lakkok, márvány dísztárgyak, ékszerek), s az egy évvel később Kínában tett utazásának kincsei is az államra szálltak. A gyűjtemény 1200 kínai tárgyának javát 1883 és 1914 között vásárolta. Három alkalommal lépett a Mennyei Birodalom földjére. Elsősorban távol-keleti emléktárgyakat és iparművészeti remekeket szerzett be. Jó művészeti érzékét bizonyítják a különösen nemes anyagú kínai tárgyak sorozatai, a drágakőfaragványok, a tubákos flakonok, a rekeszzománcok, a kínai lakktárgyak és ékszerek.

Hopp Ferenc japán gyűjteménye halálakor közel 2000 tárgyat számlált (18-19. századi lakktárgyak, inrók, necukék, okimonók, kardok és kardtartozékok, bronztárgyak és kerámiák).

A Magyar Földrajzi Társaság ülésein sorozatosan előadásokat tartott utazásairól, több útibeszámolója nyomtatásban is megjelent, sok saját készítésű fényképfelvételével.

Mecénási tevékenység:

Hopp Ferenc sírja Budapesten. Kerepesi temető: 38-1-118. Konyorcsik János alkotása

Sok közgyűjteménynek adományozott gyűjtött tárgyaiból. Például karthágói - pun - kerámiagyűjteménye ma a Szépművészeti Múzeumban van, miután a Magyar Nemzeti Múzeum ókori osztályának adományozta. Sok ezer darabra gyarapodott fotógyűjteményét a Magyar Földrajzi Társaságra hagyta (ez azonban a II. világháborúban megsemmisült).

Támogatta több tudományos egyesület működését.

Végrendeletében műgyűjteményét, több mint négy és fél ezer darab, túlnyomórészt keleti műtárgyat villájával és kertjével (Budapest VI. Andrássy út 103.) együtt az államra hagyta, kelet-ázsiai művészeti múzeum alapítása céljából.

Gyűjteménye lett az alapja a budapesti Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumnak (japán, kínai, indiai és délkelet-ázsiai gyűjtemény).

Kitüntetései:

Működésének 50 éves jubileumán, 1895-ben, a Ferenc József-rend Lovagja kitüntetést kapta.

Forrás:

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Hopp Ferenc tollából.
Dr. Ferenczy Mária: Virtuális kiállítás előszava.
Iparművészeti Múzeum - Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum
Amikor kinyílt Ázsia kapuja. Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum időszaki kiállítása.
Az utazó és fényképező Hopp Ferenc.
Kulturinfo. Hopp Ferenc utazásai és kincsei kiállítás.

 

Jankovich Miklós

Vadasi és jeszeniczei Jankovich Miklós (Pest, 1772. január 2. – Pest, 1846. április 18.) könyv-, régiség- és műgyűjtő, történész, a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagja (1831). Kora legértékesebb magánkönyvtárának, levéltári és régiséggyűjteményének tulajdonosa, az 1810-es–1830-as évek tudományos közéletének jeles alakja, szenvedélyes történetbúvár volt. Jankovich Béla (1865–1939) oktatáspolitikus, közgazdász dédapja.Tartalomjegyzék

Életútja:

Kora műveltségére és tudományos eredményeire nyitott, nagybirtokos nemesi családban született, Jankovich Miklós jászkun kapitány és Beniczky Angelika gyermekeként. Alapiskoláit előbb a nemesi ifjaknak létrehozott váci Theresianumban, majd a pesti piaristáknál végezte el, ezt követően 1791-ig történelmet és jogot tanult a pozsonyi akadémián. 1793-tól Fejér vármegyében vállalt jegyzői hivatalt, de apja 1797. évi halála után a tisztviselői pályát elhagyta. Rácalmásra költözött, és testvéröccsével együtt kiterjedt birtokaik gazdasági ügyeit irányították. 1798-ban feleségül vette Rudnyánszky Antóniát, majd 1801 körül családjával együtt Vadaspusztán (ma Szalkszentmárton külterületi része) rendezkedtek be. Jankovich ekkor vette fel a vadasi előnevet is. A birtokok kezelése mellett gyűjteménye bővítésének és tudományos kutatásainak szentelte idejét.

1808-ban ismét hivatalra tett szert: a budai királyi kamara tisztviselői karában tevékenykedett mint titoknok. Csakhamar azonban végleg elidegenedett a közigazgatási pályától, 1810-ben búcsút mondott a kamarának, birtokai irányítását gazdatisztekre bízta, s egyre tevékenyebben vett részt a pest-budai tudományos és kulturális közéletben. 1814-ben felesége meghalt – három gyermeket hagyva maga után –, s Jankovich házasságra lépett a polgári származású Hauch Rozinával. A magyar kultúra és tudomány fejlesztésének anyagi támogatása és gyűjteményének bővítése erőn felüli anyagi kiadásokkal járt, a birtokain folyó termelés az 1810-es–1820-as években zajló mezőgazdasági konjunktúrát követően válságon esett át, így a családot az eladósodás réme fenyegette. Anyagi helyzetüket javítandó Jankovich megválni kényszerült a gyűjteménytől, amelyet végül 1836-ban az országgyűlés vásárolt fel.

Jankovich ezt követően sem tudott ellenállni gyűjtőszenvedélyének, ami a család anyagi helyzetét még reménytelenebbé tette. Az 1844-es csődeljárás küszöbén megvételre ajánlotta második gyűjteményét is az országgyűlésnek, ám hamarosan teljes vagyonát zárgondnokság alá helyezték, ő maga 1845/1846 fordulóján súlyosan megbetegedett, és 1846 áprilisában meghalt.

Munkássága:

Jankovich Miklós 1817 után a Tudományos Gyűjtemény című folyóirat körül Pest-Budán kialakult szellemi műhely egyik meghatározó tagja volt. Tevékenyen közreműködött a Magyar Tudós Társaság és a Pesti Magyar Színház megalapításában, támogatta a nyelvújító mozgalmat, s gyakran anyagi áldozatokat is hozott a magyar tudomány és kultúra fejlesztéséért.

Cornides Dániel hatására az 1790-es évektől élete végéig szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket, kódexeket, okleveleket, érméket, történeti tárgyi emlékeket, régészeti leleteket és műalkotásokat. 1836-ban az országgyűlés a Magyar Nemzeti Múzeum számára 150 ezer forintért felvásárolta a rendkívül értékes, 1833-ig létrejött ún. első Jankovich-gyűjteményt, amely 63 ezer kötetnyi könyvet, 1400 kódexet, 4000 oklevelet, 12 ív országgyűlési iratanyagot, továbbá számos festményt, érmét, ékszert, ötvösremeket és régi fegyvert foglalt magában. A gyűjtemény könyvtári része a mai Országos Széchényi Könyvtár állományát gyarapította. Az 1833 után kialakuló ún. második Jankovich-gyűjteményt halála után örökösei elárvereztették, s csak töredékei kerültek a Magyar Nemzeti Múzeumba. Képgyűjteményének darabjai napjainkban részben a Szépművészeti Múzeumban, részben a Magyar Nemzeti Galériában találhatók.

Főként a gyűjteményében lévő könyv-, oklevél- és iratanyag búvárlása alapján jelentek meg történeti – jellemzően művelődés- és nyelvtörténeti – adatközlései, valamint paleográfiai, kodikológiai, oklevéltani és éremtani közleményei a Tudományos Gyűjtemény mellett A' Magyar Tudós Társaság' Évkönyveiben. A Benepusztán feltárt honfoglaláskori temetkezési hely leletanyagát ő ismertette 1835-ben, szakszerűsége okán a legelső magyarországi régészeti leletleírások között tartják számon. Kéziratban maradt nagyszabású bibliográfiai munkája, a korábbi századokban megjelent mintegy 30 ezer hungarikum, ősnyomtatvány és könyv betűrendi címleírása (Közönséges magyar könyvtár 1533–1830). Szintén kéziratban maradt népköltészeti gyűjtését (Nemzeti dalok gyűjteménye) az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

Társasági tagságai és elismerései:

1831-ben a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagjává választották, emellett tagja volt a Frankfurt am Main-i Történeti és Régészeti Társaságnak (Historisch-Archaeologische Gesellschaft Frankfurt am Main) és a Türingiai Régészeti Társaságnak (Archäologische Gesellschaft in Thüringen) is.

Főbb művei:

Cajus Sallustius Crispus Szent-Györgyi Gellért magyarázásával. Buda, 1812.
Magyar szó-nemzés ötven példákban. Pest, 1812.
De fictita Hungariae corona in gazophylacio caesario Vindobonensi seposita et Stephano Botskai erronee attributa. Budae, 1825.
Angeli Decembris de Conditionibus Paces inter Alexandrum M. et Darium reges út apud Q. Curtium legitur Disputatio ex MSS. Budae, 1825.
Budán felfedezett gazdag sirbolt, melyben hihetőleg Katalin, Mátyás király első hitvessének, és Podiebrad György leányának teteme találtatott. Pest, 1827.
Értekezés Wenczel magyar királynak méltóképpen tulajdonítható, és esméretlen pénzeiről. Pest, 1827.
András király eredeti arany bullájának a magyar palladiumának hibássan vélt feltalálásáról. Pest, 1828.
Werbőczi Istvánt igazságnak fényében. Pest, 1829.
Ó Gyallai Besse Jánosnak a magyarok hajdani lakhelyének felkeresésére, Kaukazus hegyekben tett utazásáról és tapasztalásairól négy jelentései. Pest, 1829.
A socinianusok eredetéről, Magyarországban volt ecclesiájokról: különösen pécsi prédikátorjok Válaszuti Györgynek Kewi Skaricza Máthéval 1588. eszt. tartott disputatiójáról. Pest, 1829.
Magyar hajdankor emlékeinek jeles gyűjteményét hazájának mély tisztelettel ajánlja. Pest, 1830. (A Jankovich-gyűjtemény tételes leírása)
Szerencsétlen Brandenburgi Katalin herczegnének, Bethlen Gábor hitvesének fejedelmi emlékkönyvéről és életéről. Pest, 1830.
Magyar nyelvnek I. Ferdinand császár idejében, mostaninál gyakorlottabb voltáról. Pest, 1830.
Biblia tudni illik a szentírás különb és eredeti magyar fordításainak öt példái. Pest, 1834.
Egy magyar hősnek, hihetőleg Bene vitéznek, ki még a X század elején Solt fejedelemmel, Berengár császárnak diadalmas védelmében Olaszországban jelen volt, újonnan felfedezett tetemeiről és öltözetének ékességéről. in: A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei 2 (1835).
Felhasznált forrás [szerkesztés]
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái V. (Iczés–Kempner). Budapest: Hornyánszky. 1897. On-line elérés
Magyar életrajzi lexikon 1000–1990, főszerk. Kenyeres Ágnes, Budapest, Arcanum, 2001.
Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000, 168. o. ISBN 963-9257-02-8
Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002, 547–548. o. ISBN 963-547-759-3
Berlász Jenő: Jankovich Miklós könyvtári gyűjteményeinek kialakulása és sorsa. in: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve (1970–1971) 109–173.

További irodalom:

Krompecher Bertalan: Jankovich Miklós irodalmi törekvései. Budapest, 1931.
Jankovich Miklós, a gyűjtő és mecénás. Szerk. Belitska-Scholtz Hedvig. Budapest, 1985.
Az első Jankovich-gyűjtemény leírása

 

Kampis Antal

(Arad, 1903 július 20. – Kerepestarcsa, 1982.) művészettörténész.

Az I. világháború után Aradról telepedett át Budapestre. Ösztöndíjjal járt Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Franciaországban. Legjelentősebb művét a középkori magyar gótikus faszobrászatról írta 1932-ben, de számos tanulmányt írt a modern művészeti irányzatokról is. Az 1960-as évek közepén munkatársa volt a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott 4 kötetes Művészeti lexikonnak.

Gödöllőn telepedett le 1965-ben, majd 1978-ban életjáradéki szerződést kötött a várossal, melynek értelmében házát a város rendelkezésére bocsátotta kulturális célokra, gyűjteményét (festmények, grafikák, bútorok, textilek) pedig az 1976-ban létrehozott Helytörténeti Gyűjteménynek adta.

Társasági tagság:

Európai Iskola

Díjak:

Baumgarten-díj (1938)

Források:
Művészeti lexikon II. (F–K). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981.

 

Lipták Pál (festő)

Lipták Pál (Békéscsaba, 1922. április 14. – 2007. február 21.) könyvtáros, festőművész, könyvkiadó, műgyűjtő.

Életútja:

A békéscsabai evangélikus Rudolf Reálgimnáziumban érettségizett, majd festészeti tanulmányokat folytatott a helyi képzőművészeti szabad iskolákban Sass Árpád, Jankay Tibor, Miklós István, Vasas Károly és Mokos József irányítása, szellemi hatása mellett.

A békéscsabai körzeti könyvtár (1949), majd a Békés Megyei Könyvtár igazgatója (1950-1985).

Festői munkássága:

Művészete alakulását önművelő tapasztalata és Békéscsaba képzőművészeti hagyományvilága (Jakuba János festőművész) egyaránt befolyásolta. Kezdeti olajfestési kísérletei után végleg a matt felületeket adó temperafestés mellett kötött ki. Az 1950-es években dolgozott a bajai, a hódmezővásárhelyi és a mártélyi művésztelepen. A vásárhelyi iskolához és festői szemléletmódhoz személyes, baráti kapcsolatok révén is kötődött. Művészete az Alföld igézetében, a körösi táj inspiráló közegében fogant. A kisváros poézisét, jellemző életszilánkjait is megragadni tudó expresszív hangoltságú festészetében táj- és városkép, csendélet és figurális kompozíciók egyaránt előfordulnak. Rajzok, illusztrációk (rajzos olvasónapló) mellett használati tárgyak és plasztikai értékű elemek vegyítéséből sajátos szobor-féleségeket, kvázi-szobrokat, szellemes jelegyütteseket hozott létre. 1952 óta állított ki.
Könyvkiadói munkássága [szerkesztés]

Könyvkiadóként – a könyvek formáját, tipográfiáját is mindig maga tervezte – jelentős sorozatokat tett közzé (Poesis Hungarica I., II. Hasonmás kiadványok, Grafica Hungarica I-X., 1979–1987).

Könyvtárosi munkássága:

Nevéhez fűződik a Békés Megyei Könyvtár új épületének megteremtése, könyvtári képzőművészeti kiállítások rendszeres rendezése, grafikák, rajzok olvasók részére történő kölcsönzése (artotéka). Létrehozta a megyei könyvtár jelentős 20. századi rajzgyűjteményét. Népművészeti (textil-, kerámia-, bútor-), kézirat- és könyvgyűjteménye a régió egyik legjelentősebb magánkollekciója.

Díjai:

1954-ben a szabadpolcos könyvkölcsönzői rendszer bevezetéséért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1974-ben az elsők között kapta meg a Szabó Ervin-emlékérmet.

Források:

Elhunyt Lipták Pál. Szarvas és Vidéke, 2007. február 22. 2. o.
Köles István: Elhunyt Lipták Pál. Békéscsaba.hu, 2007. február 14.

 

Nemes Marcell, jánoshalmi (Klein)

(Jánoshalma, 1866 — Budapest, 1930. október 28.) műgyűjtő, műkereskedő, mecénás.

Életpályája:

Bányavállalkozóként gazdagodott meg, s már az 1900-as évek elejétől foglalkozott műkereskedelemmel és fiatal képzőművészek, művészettörténészek mecenatúrájával. Mecénási tevékenységéért 1908-ban királyi tanácsosi címet nyert, 1910-ben pedig nemesi címet. A nemesi címmel együtt járt a nemesi név, az Osztrák-Magyar Monarchiában szokásos hagyományok szerint Jánoshalmi Nemes Marcell, a gyakorlatban, a kereskedelemben, a mecenatúrában továbbra is a Nemes Marcell nevet használta.

Már 1906-ban kapcsolatba lépett a Kammerer Ernővel, az Országos Képtár igazgatójával és jelezte, hogy néhány hézagpótló művet óhajt ajándékozni magyar közgyűjteményeknek. Legjelentősebb, hogy Mányoki Ádám közismert II. Rákóczi Ferenc c. képét ő szerezte be 1925-ben a Szépművészeti Múzeum számára, ma a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Számos általa adományozott kép gazdagította a Szépművészeti Múzeumot, ezeket ma a Magyar Nemzeti Galériában őrzik (például Kupeczky János, Bogdány Jakab, Orient József alkotásai), vagy még mindig a Régi Képtárban (például Karel Dujardin: Tóbiás az angyallal és a hallal c. képe). Nemes Marcell adománya El Greco Bűnbánó Magdolna c. alkotása is, 1921-ben ajándékozta a Szépművészeti Múzeumnak.

Nemcsak a fővárosi közgyűjteményeknek ajándékozott, hanem a kecskeméti múzeumnak is abból a célból, hogy létesítsenek képtárat. 70 modern képet adományozott Kecskemétnek, köztük Czigány Dezső, Czóbel Béla, Faragó Géza, Ferenczy Károly, Gulácsy Lajos, Kernstok Károly, Rippl-Rónai József, Vaszary János alkotásait. Ezen adományozás 1911-ben történt, a város megbecsülte az adományt, Kecskemét díszpolgárává fogadta Nemes Marcellt. Az adományozott művek ma is megtekinthetők a Cifrapalotában.

1920-ban Nemes Marcell Münchenben telepedett le, a műkereskedelem számára sokkal kedvezőbb volt ott a környezet, de az itthoniakkal soha nem szakította meg a kapcsolatot, minden éveben több hétre hazalátogatott. Továbbra is folyamatosan ajándékozott képzőművészeti és iparművészeti alkotásokat közgyűjteményeknek, elsősorban a Szépművészeti Múzeumnak és az Iparművészeti Múzeumnak. Európai léptékű műkereskedő lévén ajándékozott műtárgyakat a müncheni múzeumnak, a madridi Pradonak, s francia múzeumoknak. Számos híres árverést tartott Münchenben, Párizsban, főleg 1914 körül számos impresszionista képet és néhány Pablo Picasso képet is eladott.

Az I. világháború után a Szinyei Merse Pál Társaságon keresztül a Nemes Marcell-díjjal illetve a Nemes Marcell ösztöndíjjal támogatta a fiatal magyar képzőművész tehetségeket pénzjutalommal, hogy azok Bécsben, Münchenben, Párizsban szerezzenek tapasztalatot a külföldi kortárs képzőművészetekről.

Jánoshalmi Nemes Marcell sírja a budapesti Kerepesi temetőben

1930-ban betegsége miatt Budapesten megoperáltatta magát, az operáció jól sikerült, de pár nap múlva embóliában elhunyt. Klebelsberg Kunó a nemzet halottjának nyilváníttatta a világhírű műgyűjtőt, a Szépművészeti Múzeum márványcsarnokában ravatalozták fel. A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Hagyatéka:

Idős korában elkezdett festeni, műveiből 1933-ban hagyatéki kiállítást rendeztek a budapesti Ernst Múzeumban.
Magyar festészeti anyagának árveréseit szintén az Ernst Múzeumban tartották meg 1933/34-ben.

Társasági tagság:

Szinyei Merse Pál Társaság elnökségi tag

Díjak, elismerések (válogatás):

Királyi tanácsosi cím (1908)
Nemesi cím (1910)
Kecskemét díszpolgára (1911)
A bajor Szent Mihály rend 3. osztálya (1911)
Spanyol Katolikus Izabella-rend (1912)
A francia becsületrend lovagja (1929)
Jánoshalma díszpolgára (2007, posztumusz)

Források:

A Wikimédia Commons tartalmaz Nemes Marcell témájú médiaállományokat.
Művészeti lexikon. 2. köt. Budapest : Andor Győző kiadása, 1935. Nemes Marcell (jánoshalmi) lásd .170. p.
Művészeti lexikon. 3. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1968. Nemes Marcell, jánoshalmi lásd 465. p.

Külső hivatkozások:

Németh István: Nemes Marcell, a mecénás
Jánoshalmi Nemes Marcell

 

Petró Sándor, dr.

(Miskolc, 1907 – Miskolc, 1976) orvos, műgyűjtő.

Élete:

Petró Sándor egykori – átalakított – lakóháza Miskolcon, ma Szalay Lajos és Kondor Béla állandó kiállításának a helyszíne

Iparos családból származott, apja nyomdász volt. Valószínűleg innen származott érdeklődése a grafika iránt, mert az 1930-as években ezeket kezdte gyűjteni. Már fiatal orvosként sikeres volt, később országos hírű orvos lett, aki kiválóan felszerelt magánrendelővel rendelkezett, széles praxist épített ki, és ez biztosította gyűjtőmunkájához az anyagi bázist. Később még megörökölt egy családi képzőművészeti gyűjteményt is (Henszelmann Imrétől).

Eleinte kortárs alkotók műveit vásárolta, majd Leszih Andor, a múzeum igazgatója hatására festményeket és helytörténeti jellegű darabok is belekerültek érdeklődési körébe. Gyűjtőmunkájára jellemző volt, hogy tudományos alapossággal és hozzáértéssel válogatta össze gyűjteményét (később Végvári Lajos művészettörténész is segítette szakértelmével e tevékenységét). Az 1950-es évektől 19., majd 18. századbeli festményeket és szobrokat vásárolt, miközben megismerkedett a korabeli képzőművészeti élet jeles alkotóival is (Borsos Miklós, Czóbel Béla, Ország Lili és mások). Gyűjteményébe olyan jelentős művészek alkotásai kerültek be, mint például Mányoki Ádám, Id. Markó Károly, Brocky Károly, Borsos József, Barabás Miklós. Latabár Kálmántól vette meg Munkácsy Mihály egyik tájképét, a Fruchter-kollekcióból Paál László festményét. Kiemelt fontosságú a gyűjtemény Csontváry-anyaga („Mandulavirágzás”, „Keleti pályaudvar”, „Öreg halász”), de Gulácsy Lajos művészete is erőteljesen jelen van („Omnia vanita”, „Fellázadt játékszerek”). Csak felsorolásszerűen még néhány művész, akinek a képei jelen vannak a Petró-gyűjteményben: Mednyánszky László, Csók István, Koszta József, Tihanyi Lajos, Nemes-Lampérth József, Dési Huber István, Kmetty János, Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos, Egry József, Derkovits Gyula, Vajda Lajos. A szobrászatot – többek között – Vilt Tibor, Stróbl Alajos, Vedres Márk, Pátzay Pál és Ferenczy Béni képviseli. A kollekció a festészeten és a szobrászaton kívül jelentős miniatúra-, ezüsttárgy- és szőnyeggyűjteményt is tartalmazott.

Petró Sándor halála után, 1977-ben, az egész gyűjtemény – végrendeletileg – a Herman Ottó Múzeum birtokába került, amely – az 1899-től folyamatosan bővített anyaggal együtt – a vidéki múzeumok közül egyetlenként képes bemutatni a hazai képzőművészet 300 éves történetének keresztmetszetét.

Petró Sándorról portrét készített Czóbel Béla, Borsos Miklós és Csabai Kálmán

Petró Sándor egykori, Hunyadi utcai lakóháza ma a Miskolci Galéria egyik kiállítóhelye, ahol Szalay Lajos és Kondor Béla állandó kiállítása látható.

Források:

Dobrossy István–Eszenyi Miklós–Zahuczky László: Miskolci életrajzi lexikon. Miskolc, 2008. 197–198. old.
artPortál – Petró Sándor
Herman Ottó Múzeum
Miskolc 2010

 

Radnai Béla

(Cegléd, 1891. november 8. – Budapest, 1962. november 1.) gyorsíró, esztéta, műgyűjtő.

Jelentősége:

Ő volt az egységes magyar gyorsírás feltalálója, a budapesti, első gyors-és gépíró magániskola alapítója és igazgatótanára.
Műpártolóként is emlékezetes.

Gyorsíróként:

1909-ben gyorsírástanítói, majd a budapesti tudományegyetemen középiskolai tanári és 1918-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Megalkotta a magyar gyorsírás reformját: gyorsírási rendszerének alapja a magánhangzó-jelölés egyszerűsége és következetesen keresztülvitt rövidítési rendszere. 1922 és 1961 között a gyorsíró-iskola igazgatója volt. Számos tankönyvet írt. A Magyar Gyorsírók Országos Szövetségének 1927-től ügyvezető elnöke, majd 1952-ig elnöke volt. Szerkesztői munkája is jelentős: ő szerkeszetette 1911-ben a Gyorsírási Szemlét, 1913 és 1944 között a Gyorsírástudomány című havi folyóirat I – XXV. évfolyamát.
Főbb művei [szerkesztés]
Az egyszerű gyorsírás tankönyve (Bp., 1912);
A gyorsírás elmélete (Bp., 1914);
Az egységes magyar gyorsírás tankönyve (I., Fogalmazási gyorsírás, Bp., 1927; II., Irodai gyorsírás, Bp., 1927; III., Beszédírás, Bp., 1928);
Az egységes magyar gyorsírás tanításának módszere (Bp., 1931);
Az egységes magyar gyorsírás irodalma (Bp., 1932);
A modern gyorsírások fejlődési irányai (Gyorsíráselméleti tanulmány, Bp., 1934).

Műgyűjtőként:

Az 1930-as években kezdte el kortárs művészek alkotásait gyűjteni. Gyűjteményében a 20. század első évtizedétől, a Nyolcak tevékenységétől az Európai Iskola új művészetszemléletű tagjainak jelentkezéséig találunk festményeket, rajzokat, szobrászati alkotásokat, és szórványosan előfordul néhány mű az 50-es évekből is. A gyűjtemény törzsét az 1920-as évektől a Gresham-kávéházban összegyűlt asztaltársaságból szerveződő művészek, az ún. Gresham kör tagjainak és művészbarátainak munkái alkotják. A gyűjtő a kiváló festőművészek mellett – Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Derkovits Gyula, Egry József, Gulácsy Lajos, Kernstok Károly, Kmetty János, Márffy Ödön, Nagy István, Rippl-Rónai József, Szőnyi István, Uitz Béla, munkáira is figyelt, így került hozzá Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, Madarassy Walter, Pátzay Pál stb több érme, kisplasztikája vagy szoborműve, valamint az akkor még alig ismert, fiatal művészek, mint Bartha László, Elekfy Jenő, Gallé Tibor, Halápy János, Hincz Gyula, Koffán Károly, Novotny Emil Róbert, Szalay Lajos képei vagy rajzai, akvarelljei.

Dr. Radnai Béla mecenatúrájával nemcsak felkarolta, támogatta és ösztönözte a kortárs művészeket, hanem a gyűjteményében szereplő műveik rendszeres bemutatásával aktív szerepet vállalt a modern magyar művészeti törekvések elismertetésében és értékeinek propagálásában is.

Hagyatéka:

1962-ben bekövetkezett halála óta özvegye, dr. Radnai Béláné gondozza művészeti hagyatékát, amely a győri Esterházy-palotában közkinccsé válva, a gyűjtő életművének végső célját valósítja meg.

Forrás: Magyar életrajzi lexikon

 

Teleki József (főispán)

Széki gróf Teleki József (Huszt, 1738. december 21. – Szirák, 1796. szeptember 1.), főispán, koronaőr, műgyűjtő és író.

Apja: széki gróf Teleki László (1710-1778) főkormánytanácsos, édesanyja: rádai Ráday Eszter (1716-1764) voltak. (Ráday Eszter II. Rákóczi Ferenc kancellárjának, Ráday Pálnak a lánya volt.) Unokaöccse volt a könyvtáralapító Teleki Sámuel erdélyi kancellárnak.Tartalomjegyzék [elrejtés]

Élete:

Hét éves volt, amikor Losoncra került iskolába, 10 éves koráig ott tanult, majd magánnevelők tanították. 16 éves korában Bod Péterhez küldték tanulni Magyarigenbe, ahol filozófiát, teológiát, és históriát tanult. Bod Péter iskolájából (akárcsak Sámuel nagybátyja), a marosvásárhelyi kollégium tanulója lett, történelmet, teológiát, filozófiát és matematikát hallgatott.

1759-től a bázeli iskolába került, Daniel Bernoulli magántanítványaként. Szülei nehezen engedték el az egyetlen fiúgyermeküket. Bázel városában több hónapig együtt időzött Teleki Sámuellel, aki hasonló útvonalon járt iskolába, mint ő. A bázeli egyetemen először jogot tanult, de nemsokára a természettudományok felé fordult érdeklődése. Ekkor kezdett könyveket is vásárolni, nemcsak a professzorainak tankönyveit, hanem filozófiai, szépirodalmi, művészeti, és zenei tárgyú könyveket. Ezen kívül útleírásokat, útikönyveket is vásárolt.

Járt az akkori főúri és magánkönyvtárakban, valamint a szerzetesrendek könyvtáraiban is.

Bázel után a leydeni egyetemeken tanult, itt meglátogatta Rousseau-t is. Ekkor már több nyelven beszélt, a magyaron és románon kívül latinul, németül és franciául.

Többször utazott hosszabb időre Svájcba, Hollandiába, Németországba és Franciaországba. Utazásai alatt találkozott a felvilágosodás időszakának jeles személyeivel, tudósokkal, bejáratos volt a legelőkelőbb szalonokba is. Utazásáról naplót írt.

1761 áprilisában szülei Bécsben várták. A legnagyobb probléma a könyveivel adódott, a vámon több könyvet visszatartottak, ennek elintézése pár napig Bécsben tartotta családjával együtt. Ez alatt az idő alatt az a megtiszteltetés érte, hogy kihallgatáson lehetett a királynőnél, Mária Teréziánál.

Hazatérve a református hitvédelemnek szentelte idejét.

1762. június 7-én, Nagyszebenben megnősült, elvette királyfalvi Roth Jankát (1741-1814). Fiaik: Teleki László (1764-1821) és Teleki József (1777-1817) voltak. Ettől kezdve hol otthon, hol Bécsben intézte a családi ügyeket. 1772-ben a marosvásárhelyi református kollégium főgondnoka lett.

1781-ben Marosvásárhelyen a királyi Tábla ülnökévé nevezték ki.

1782-ben Békés megye főispánja, és év végén Ugocsa megye főispánja lett.

Az 1790-1791-es országgyűlésbe is beválasztották képviselőként.

Az 1790-es országgyűlésben még a Habsburg-ellenes táborhoz tartozott. A francia forradalom után viszont az udvarhoz lett hű, konzervatív protestáns szellemisége támadta a Voltaire által képviselt felvilágosodás eszméit.

1791-ben a református zsinat elnökévé választották.

1795-ben lett a Szent Korona őre.

Könyvgyűjtői tevékenysége:

Utazásai során főleg modern szemléletű könyveket vásárolt. Később megvásárolta Péczeli Józsefné elhunyt férjének könyveit, a 692 kötetes főleg francia nyelvű, a felvilágosodás időszakával kapcsolatos könyvtárát. Cornides Dániel magyar történelemi könyvtárát is megszerezte, mely 2000 kötetes volt, mellette érmeket is vásárolt tőle. Sok könyvet vásárolt meg Johann Georg Schwandner osztrák történetíró hagyatékából is.

A könyveket három helyen tette könyvtárba, Pesten, Marosvásárhelyen, és Szirákon.

Pesten 1721 kötetes könyvtárat tartott fenn.

Marosvásárhelyen a 1763-ban helyezte el könyveit a mai Máramaros bank épületében. Ezen a helyen egyúttal állatokból, matematikai és fizikai műszerekből múzeumot rendezett be. A könyvtár katalógusát fiai, László és István fia végezte el az általa Párizsból hazahozott katalógusi minta alapján.

Halála után a könyvek a Teleki örökösökhöz kerültek, majd a könyvek nagy része az Akadémia könyvtárában lelte meg végső helyét.

Tudósok mecénása volt, tehetséges embereket istápolt.

Fennmaradt könyvtára felbecsülhetetlen értéket képvisel.

Érdekesség:

A sziráki kastély 1862-ben Teleki József gróf tulajdonába került. Az épületet Királyfalvi Roth Tamás és felesége Wattay Borbála emelték, s a kronosztikonon az évszámot is tudomásunkra hozza: 1748-ban jelöli meg a kastély befejezését. Építését követően háborús tűzvész romba döntötte. Roth Tamás, a protestáns neveltetésű, humanista műveltségű nemes az egri Giovanni Battista Corleone-t bízta meg kastélya újjáépítésével. Változatos, festői kontúrjával, játékosan halmozott építészeti elemeivel a kastély némileg egyedülálló jelenségnek tűnik a magyarországi kastélyok között. Királyfalvi Roth Tamás és Wattay Borbála egyetlen gyermeke, Johanna, 1762-ben Teleki József felesége lett. Ennek a házasságnak a révén került a kastély a Teleki család tulajdonába.

A gróf kora egyik legműveltebb főura volt. Megismerte a felvilágosodás eszméit, személyesen találkozott Voltaire-rel és Rousseau-val. A díszteremben lévő falképekre Teleki József adott megbízást. A képeket egy ismeretlen sziráki festő festette egy 17. századi német mester, Johann Wilhelm Baum metszetsorozata alapján. Itt a gazdag látszatarchitektúrával tagolt falmezőkben hat grisaille technikával festett figurális jelenet Ovidius 'Metamorphosis'ának egy-egy epizódját ábrázolja. Ebben a kastélyban született Teleki László, a magyar 1848–49-es forradalom és szabadságharc párizsi nagykövete, akit öngyilkossága után itt temettek el a családi kriptában. Később a kastély házasság révén a Degenfeld grófok birtokába került, akik 1944-ig tartózkodtak itt.

Fő művei:

Essoi sur la foiblesse des esprits-forts (Leyden, 1760, Amsterdam, 1762)
Atyafiúi barátságnak oszlopa (költemény, Kolozsvár, 1779)
Sermo quem . . , in frequentissimo omnium regni Hungnriae statuum et ordinum conventu die 13. Martii 1791 Posunii habuit (H. n.)
La cour de Louis XV. Journal de voyage du comte J. Teleki (Kiadta Tolnai Gábor, Bp., 1943)

Vasilescu János

Id. Vasilescu János (Pietroşiţa, 1923 – Budapest, 2006) mérnök, diplomata, vállalkozó, műgyűjtő.Romániai bojárcsaládból származik.

Életpályája:

Elemi és középiskolai tanulmányokat szülőföldjén folytatatott, majd 1939–1943 között mérnöki és közgazdasági tanulmányait a spandaui egyetemen, valamint a svájci St. Gallenben végezte. 1943-1945 között a II. világháborúban román repülőtiszt volt. 1945-től a román diplomáciai testület tagjaként került Magyarországra.

Házassága révén nyert új, választott hazát. Vállalkozásai, szabadalmai, találmányai révén szerzett jelentős jövedelme tette lehetővé számára, hogy műtárgyakat vásároljon. A gyűjtés eleinte üzleti vállalkozásnak indult, hamarosan a művészetszeretete vált uralkodóvá. Így műgyűjtői tevékenységét élete szerves részének tekintette. Alapját ipar- és népművészeti érdeklődése, az ikonosztázok szeretete és Picasso vonzalma alapozta meg. Kortárs művészeti anyagot gyűjtött: az Európai Iskola szürrealista vonulatának, valamint a szentendrei festőknek a munkáit kereste. A gyűjtés kezdete az 1950–1955 közötti időszakra tehető.

A gyűjtemény alakulására jelentős hatással volt Glücks Ferenc műgyűjtő. Ő kalauzolta Vasilescu Jánost Ország Lili művészete felé. Elsősorban Ország Lili művészismeretségei kormányozták a gyűjtemény fejlődését. Gerincét Ország Lili művei alkották, életművére szinte teljes rálátás nyílt; mellette több mű szerepelt Bálint Endrétől, Deim Páltól, Gyarmathy Tihamértől, Hencze Tamástól, de jó néhány Anna Margit-, Barcsay Jenő-, Bortnyik Sándor-, Derkovits Gyula-, Egry József-, Kassák Lajos-, Kondor Béla-, Korniss Dezső-, Martyn Ferenc, Vajda Lajos-munka is méltó társaságnak bizonyult.

Hasonlóképpen illusztris a kisplasztikai anyag: Asszonyi Tamás, Kerényi Jenő, Pierre Székely, Schaár Erzsébet, Vedres Márk, Vígh Tamás, Vilt Tibor néhány műve szintén a Vasilescu-féle ízlés közvetítője. Műgyűjtői tevékenységének kulcsa, a gyűjtés alapja az alkotókkal kialakított közvetlen kapcsolat. A kollekciójában szereplő mintegy ötszáz műtárgy csaknem valamennyi alkotójához – 22 művészhez – személyes, baráti viszony fűzte. Kiváltképpen Ország Lilihez, aki végakaratában valamennyi művét szóban Vasilescu Jánosra hagyta. Ő a hagyaték tekintélyes részét (a kb.100 lapból álló kollázs-együttest, a Labirintust és más képeket, leveleket és fotókat) a Magyar Államnak, ill. közgyűjteményeknek (Fővárosi Képtár, MNG, Szent István Király M.) ajánlotta fel. 2001-ben, a Vasilescu Alapítvány keretében képgyűjteményét és kisplasztikai gyűjtésének nagyobbik részét a magyar állam javára ajándékozta.

Létrehozta a Vasilescu Alapítványt, amely 2004-ben nyilvános pályázatot írt ki vidéki múzeumok számára gyűjteménye egybetartására és bemutatására. E pályázatot Győr városa nyerte el. A város díszpolgári címet adományozott Vasilescu Jánosnak. Gyűjteményéből állandó kiállítást hoztak létre, melyet a 2006-ban, a volt és felújított zsidó zsinagógában helyeztek el.

Források:

artportál.hu/lexikon/mugyujtok/vasilescu_janos_id
a győri Városi Művészeti Múzeum nyilvános ismeretterjesztő szóró anyagai.

Verebi Végh Gyula

(Vereb, 1870. január 25. - Bozsok, 1951. július 21.) művészeti író, műgyűjtő, festő, múzeumigazgató, utazó.„ Műveimet ki fogják dobni a szemétre, mert nem tudják, hogy kár érte. Ez az, ami kimondhatatlanul fáj,
nem hiúságból, nem dicsvágyból, hanem mert tudom mit veszítenek vele azok, akik talán felfedezhették volna. ”
– VÉGH GYULA: C' EST CELA! NAPLÓKIVONATOK 1946-1949. BOZSOK

Élete:

Verebi Végh (IV.) János és Bezerédj Angéla 1869. március 30-án kötöttek házasságot Pesten. Gyermekük, Végh Gyula 1870. január 25-én született a Fejér vármegyei Vereb községben.

Az ifjú a családi tradícióknak megfelelően gondos nevelésben részesült. Nyelveket tanult, megismerkedett az irodalommal, a klasszikus zenével, magába szívta a kultúra szeretetét, érdekes emberekkel találkozott. Végh Gyula már 2 éves korától sokat nyaralt Kámban és Badacsonyban a Bezerédj nagymamánál. Elemi és algimnáziumi tanulmányait magántanulóként végezte el. Szüleivel Pesten lakott a Cukor (később Károlyi) utca 13. szám alatti nagyszülői házban. Gyerekkori betegsége miatt a Végh család gyakran utazott külföldi gyógyhelyekre. Így jártak Mentonban, a Bozen melletti Griesben és Altaussee-ban. Ez utóbbi helyen 1886-ban építette fel édesapja a villájukat, ahol később rengeteg időt töltöttek el. Végh Gyula a sok séta mellett úszott, vitorlázott, teniszezett és túrázott a hegyekben. Aussee-i nyaralásai közben gyakran átjárt Ischlbe szórakozni. Érettségi után beiratkozott a budapesti egyetem jogi karára, mint rendes hallgató. Ez időben a gyakori fejfájásai miatt naposabb éghajlatot ajánlott neki az orvosa, Korányi Frigyes professzor. Abbáziába utazott ezért, ahol először látta életében a tengert, amely mindjárt meghódította a lelkét. Az itt eltöltött időszak alatt barátai jachtján bejárta a Földközi-tengert, és eljutott Messinába, Mentonba, Monte Carloba és Marseille-be. A második egyetemi évére Heidelbergbe iratkozott be, nem annyira a tudomány, mint inkább a levegőváltozás miatt. Ez idő alatt mélyedt el a hajózási szakkönyvek tanulmányozásában és a hajómodellek készítésében. A 3-4. jogászévét Pesten töltötte, amely időszak eseményeire Végh Gyula saját bevallása szerint nem nagyon emlékezett. A kevés tanulás ellenére sikeresen elvégezte az egyetemet és az államtudományok doktorává avatták. 1892 decemberében a belügyminisztériumba került, ahol fizetés nélküli gyakornoki állást ajánlottak fel számára. Ekkor alakította meg barátaival a „Péntek" elnevezésű vacsora társaságot, amellyel az egyik nyáron társas kirándulást szerveztek Hollandiába, Belgiumba és Scheweningent kinevezték pénteki helynek. A millennium fontos fordulópont volt Végh Gyula életében. Bár nagyon érdekelte a ligeti kiállítás, a minisztériumban végzett munka nem igazán tetszett neki. Az Aussee-ban gyakori vendég Balló Ede - festő és rajztanár - tanácsára Végh Gyula egy év szabadságot kért a munkahelyén és 1896. december 1-jén Párizsba utazott, ahol beiratkozott a Julien-akadémiára.

1903 telét és tavaszát Végh Gyula Pesten töltötte, majd később Bécsben találkozott Wimpffen Máriával. Végh Gyula Svájcban, Firenzében, majd Párizsban és Bretagne-ban festett. Mária Velencében bérelt lakást és tartós magányra rendezkedett be, míg Végh Gyula is barátja unszolására és közbejárására Firenzében telepedett le. Harrachék közelében talált egy kis villát, amely Greve völgyében a hegy-oldalban helyezkedett el és az Arno végtelen síkságára nézett. Végh Gyula naponta találkozott barátjával és feleségével - Helénnel - de ők is sokat tartózkodtak nála. Karácsonyt azonban már Máriával töltötte együtt, aki felmondta a velencei bérelt lakását. Végh Gyula nagyon boldog volt Firenzében, miután barátnője odaköltözött. Sokat festett, rajzolt és könyvet kötött, de Mária is festegette Toscana növényeit, amelyből egész kis botanikus képes könyvet készített. Sokat sétálgattak a gyönyörű vidéken. Közben meglátogatták őket a rokonok, barátok és ismerősök. 1905 tavaszán új helyzet állt elő, mivel Mária terhes lett és leendő gyermekük törvényesítése érdekében el kellett hagyniuk Olaszországot. Ahhoz, hogy a Végh nevet viselhesse, a gyermeknek Ausztriában vagy Magyarországon kellett világra jönnie. Végül az ausztriai Mauerben béreltek számukra egy villát, s ott született meg első kislányuk, Hanna. 1905 őszén Végh Gyula visszautazott Firenzébe, hogy előkészítse a villát kislánya fogadására. Ez idő alatt letelt a válást kimondó ítélet jogerőre emelkedését kimondó 2 év és megindulhatott a Mária házasságát felbontó eljárás, s miután ez megtörtént, nem volt akadálya az egybekelésüknek. 1905 decemberében Budapestre utaztak, ahol a Kálvin-téri anyakönyvi hivatalban minden ünnepélyesség nélkül összeházasodtak. E nagy esemény után visszautaztak Firenzébe, hogy a karácsonyt már otthon tölthessék. Végh Gyula közben egyre jobban vágyott Magyarországra, hogy saját otthona lehessen.

1906 nyarán Végh Gyula és családja édesanyja meghívására Altaussee-ba utaztak, hogy majd onnét induljanak birtokkereső útjukra. 1917–1934 között főigazgatója volt az Iparművészeti Múzeumnak, felmérhetetlenül sokat tett a magyar művelődéstörténetért. A Múzeum irányításáról átfogó elképzelése volt, „magas színvonalon álló, gazdag és tanulságos iparművészeti múzeum”-ot akart. Mégis 1934-től megszüntették az Iparművészeti Múzeum önállóságát, s a Nemzeti Múzeum része lett. Ezután vált meg Végh Gyula főigazgatói hivatalától, s vonult vissza Bozsokra. ahol élete utolsó éveit töltötte.

A Végh-hagyaték az OSZK-ba, a képek, grafikák Szombathelyre (Képtár és Savaria Múzeum), a ritka könyvtár megmentett része Keszthelyre, a Helikon Múzeumba került. Természetesen az Iparművészeti Múzeumban találhatók és ott kutathatók a Végh Gyula ottani működésére vonatkozó iratok.

Munkássága:

„Szombathelyen (Magyarország) Vasvármegye székhelyének közönsége Lajos bajor kir. herceg és neje megyei nagybirtokosok fővédnöksége alatt a pár évvel ezelőtt emelt kultúrház termeiben szeptember 22-étől október 6-áig Vas megyei vonatkozású tárgyakból rendkívül érdekesnek ígérkező műtörténeti kiállítást szervez. Végh Gyula, a művészi és műtörténeti dolgokban kiválóan jártas festőművész és Miske Kálmán műkincseket gyűjtöttek össze a Batthyány hercegi, Széchenyi, Batthyány, Szapáry, Erdődy grófi, Almássy stb. családok várkastélyaiból, nemesi családok és egyházak tulajdonából."

A fenti sorokat a Lipcsében kiadott „Der Cicerone" 1912. augusztusi számából idéztük. A neves művészi folyóirat tudósítása is bizonyítja, hogy Szombathely és Vas vármegye kulturális életének kiemelkedő eseménye volt az 1912. szeptember 22. és október 6. között megrendezett műtörténeti kiállítás, amely Végh Gyula szakértelme és lelkesedése nélkül nem valósulhatott volna meg. A tárlat 15 napja alatt összesen 11 475 látogató kereste fel a múzeumot. A korabeli híradásokból egyértelműen kitűnik, hogy a kiállítás osztatlan elismerést aratott. A rendezőknek sikerült képet adni a vármegye területén őrzött műkincsekről. Végh Gyula és munkatársai joggal gondolhatták:

„Kiindulási pontja lesz a műtörténeti kiállítás egy oly tudományos leltározásnak, amilyent a külföldi tipographikus műtörténeti kiadványai, monographiái már oly sok helyütt megteremtettek. Reméljük, hogy nálunk is meg lesz a műtörténeti kataszter, mely hivatva van megismertetni és az enyészettől megóvni a magántulajdonban lévő műkincsek nagy részét. Mint kezdeményező lépés e téren vidéki kiállításunk magának vindikálhatja az elsőséget." Külföldi és hazai országos napilapok, szakfolyóiratok hasábjain megjelent írások vitték szét a Vas megyei műtörténeti kiállítás, és vele együtt a szombathelyi kulturális élet jó hírét. Kiemelték a kezdeményezés újszerűségét, elismeréssel szóltak Végh Gyula kiállítás szervező és rendező munkásságáról, tudományos felkészültségéről: „A magántulajdonban lévő műkincsek együttes kiállítása... a vidéki városokban mindenesetre első kísérlet volt, melynek hasznát és kulturális hatását bővebben fejtegetni felesleges." Nem csoda, hogy Végh Gyula további életpályáját is meghatározta a kiállítás. Naplójában így fogalmazott: „De nagy sikere is volt a Vasvármegyei műtörténeti Kiállításnak, nem csupán a műkincseikre büszke megyében, de ország szerte. A fővárosból eljöttek a szakértők, műgyűjtők és - természetesen a műkereskedők is, akik bő zsákmányban reménykedtek, de csatlakoztak, mert akkor még volt pénze az embereknek... A sajtó is tudomást vett a kiállításról, külföldi folyóiratok szép illusztrált cikkeket közöltek róla. A kiállítás sikere, a szombathelyi múzeum rendezése, mely azt időbelileg követte, írásaim és előadásaim figyelmessé tették a mérvadó köröket csekélységemre és előkészítették a talajt későbbi múzeumigazgatóságomhoz."

Végh Gyulát 1917 januárjában kérték fel az Iparművészeti Múzeum vezetésére. A kinevezése után lemondott a gazdasági és állattenyésztési, valamint a kőszegi járási gazdasági- és útügyi bizottsági tagságáról, csak az állandó választmányi tagságát tartotta meg.

1919-ben a helyettes közoktatási népbiztos egészsége helyreállítása érdekében szabadságolta. A tanácsköztársaság bukása után visszarendelték a hivatalba, ahol rengeteg elintéznivalója volt. A háború, majd a gazdasági világválság súlyosan érintette Végh Gyulát, ezért felmerült Bozsok eladásának a lehetősége. A munkája miatt 18 évig nem tartózkodott Bozsokon, csak tavasszal és nyáron sikerült neki rövid időket itt töltenie.

A Budapesten töltött hosszú évek során számos színházi előadáson, koncerten, különböző felolvasáson, kiállításon vett rész, ahol a szellemi élet kiválóságaival találkozott. A fővárosi élet könnyebbséget nyújtott a gyerekeik neveltetése szempontjából. A lányok azonban többnyire külföldön tartózkodtak a tanulmányaik miatt, vagy csak éppen vendégeskedtek. Végh Gyula sokat dolgozott, de temérdek idejét vette el a különböző bizottságokban való részvétel, az egyesületekben való tevékenykedés. Az 1920-ban megalakult Magyar Bibliophil Társaság elnökévé választották, amely tisztséget nagy örömmel vállalt el és egészen nyugalomba vonulásáig viselte. Részt vett az évente más-más városban tartott Internationaler Verband der Museumbeamten zur Verhütung der Falschungen évenkénti gyűlésein. Így járt Würzburgban, Salzburgban, Stockholmban, Berlinben, Hamburgban, Freiburgban, Lausanne-ban, Ulmban, és részt vett az 1925. évi párizsi világkiállításon. A Múzeumi Szövetség 1928. évi gyűlését Budapesten rendezték meg, amelynek fő programja a Szent Korona megtekintése volt. Ezt az eseményt Végh Gyula pályafutása legkiemelkedőbb eredményének tartotta. A hivatalos munkái mellett sokat írt a napilapokba, kül- és belföldi folyóiratokba művészeti és egyéb dolgokról. Dolgozott a „Bozsoki vendégkönyv" képein, a "Bozsoki leltár" illusztrációin és befejezte a „Bozsoki krónikát". Ebben az időben kezdte el festeni a régi magyar könyvkötések akvarell képmásait. A másik tartós munkája a magyarországi püspökök címereinek összegyűjtése volt, hiszen 500 címerrajzot készített el. Sok minden egyéb mesterség is érdekelte, így a könyvkötés is, melyet félig-meddig művészi vállalkozásnak tartott. Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem Tanácsának ügyvezető elnöki posztját 1929. januárjától kezdődően két éven keresztül töltötte be. Klebelsberg Kunó 1932-ben meghalt, helyébe Hóman Bálint lépett, aki sietett elődje alkotását átalakítani és a Nemzeti Múzeum egyik alárendelt osztályává degradálta az Iparművészeti Múzeumot. Evvel kapcsolatban Végh Gyula a következőket állapította meg: „Így az én maradásomnak tehát már nem volt célja, sőt lehetősége sem, inkább az én személyem akadályozta a beolvasztási tervek keresztülvitelét."

1934 tavaszán Végh Gyula nyugdíjaztatása miatt kiköltözött a budapesti szolgálati lakásából és a Werbőczy utcában bérelt magának megfelelő lakást.

Bozsoki évek:

1906 nyarán Végh Gyula és családja birtokkereső útra indultak Magyarországon, ahol sorra járták a megvételre ajánlott dunántúli kastélyokat. Végül Bozsok mellett döntöttek, amelyet 1906. augusztus 31-én a szarvaskendi és óvári Sibrik családtól 52 000 koronáért szereztek.

A vásárlás után már szeptemberben elkezdődött a bozsoki kastély felújítása. A helyreállítási munkák befejezése után rögtön beköltöztek az épületbe. Végh Gyula nyomban munkához látott, rajzolt, festett, illusztrált, cikkeket írt a helyi lapok, a bel- és külföldi folyóiratok számára, sőt nagyobb kultúrtörténeti munkákon is dolgozott. Összegyűjtötte a levéltári anyagot Bozsok történetének megírásához és még a könyveivel is foglalkozott, ezalatt a családja tovább növekedett, mivel 1907-ben megszületett második lányuk Ilona, majd 1909-ben harmadik kislányuk, Zsófia. Végh Gyula aktívan részt vett a megyei kultúréletben, egyesületekben tevékenykedett, kiállításokat rendezett, felolvasásokat tartott, és közreműködött a szombathelyi múzeum megszervezésében. Virilisként a községi képviselő-testületi üléseken és megyegyűléseken is részt vett, bíróválasztásokon elnökölt, közbenjárt a népkönyvtárak szervezésében. Közben felesége a bozsoki kertben tevékenykedett. A kastély előtti várárkot rendezték, partjait kiegyengették, pázsittal borították be. A kert fáit megnyesték, megtisztították és megfiatalították. A házfal mellé mindenütt felfutókat ültettek, borostyánt, futórózsát és lila akácot, amelyeket aztán a későbbiekben gyakran festett le Végh Gyula. A bozsoki kastélyon a legnagyobb szabású változtatás a terasz megépítése volt, ahol az udvar felé nyitották meg az épületet és így kőlépcsőn lehetett a kertbe menni. A belső berendezés is egyre tökéletesebbé és gazdagabbá vált az évek folyamán. A bútorok zöme külföldről, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Ausztriából és Kínából származott. Sok vendég érkezett Bozsokra. A környékbeli birtokosok rendszeresen megfordultak náluk, így a fűteleki Ambrózy Gyuláék, a tanai Ambrózy Istvánék, a borostyánkői Almásyék, az ivánci Sigrayék és ikervárról Batthyány Lajos. Nagyot változott a vidéki társadalmi élet, miután az Apponyi család megvásárolta Gyöngyösapátit, így Apponyi Albert is többször megfordult Bozsokon.

Miután a „Vasvármegyei Kultúregyesület" felépítette a szombathelyi kultúrházat az ott elhelyezett múzeum művészeti osztályának rendezését Végh Gyulára bízták. Sikerült is neki a Szépművészeti Múzeumtól egy kis képsorozatot, és számos reprodukciót szereznie, amelyekből egy tárlatot állított össze. 1912-ben egy ennél sokkal nagyobb és jelentősebb kulturális esemény - a Vasvármegyei Műtörténeti Kiállítás - létrehozásában is tevékenyen vett részt.

Az I. világháború kitörését követően sem tétlenkedett. Bozsokon összeíratta azokat a családokat, ahol nem maradt férfi és kérte, hogy a falubeliek segítsenek egymásnak. Az iskolában óvodát rendeztek be a dolgozó asszonyok kisgyerekeinek. A későbbiekben pedig az iskolában kórházat rendeztek be a frontról érkező sebesült és lábadozó betegeknek. 1915-ben besorozták a népfelkelők közé, majd a betegsége miatt 1916-ban bizonytalan időre felmentették a szolgálat alól. A háború ideje alatt Végh Gyula családjával nyáron és ősszel Bozsokon tartózkodott, míg télre beköltöztek Kőszegre, Chernel Viktorék házába. A gyerekeik iskolába jártak, míg Végh Gyula írta a „Bozsoki krónikát" és böngészte a városi levéltárat. Végh Gyulának a háború harmadik évében kellett bevonulnia a kaszárnyába fegyveres szolgálatra. Mielőtt azonban kivezényelték volna a harctérre, kinevezték őt egy nagy művészeti intézet vezetőjévé.
Felhasznált irodalom, forrás [szerkesztés]
Egy európai Bozsokon : Verebi Végh Gyula munkássága és gyűjteménye / [Bajzik Zsolt ; szerk. Szommer Ildikó]. – Szombathely : Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003. – 56 p. :. – A szombathelyi Savaria Múzeumban 2002. nov. 5. - 2003. márc. 31. és a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban 2003. ápr. 15. - aug. 31. között megrendezett időszaki kiállítás alkalmából készült kiadvány
Egyéb kiadványok Végh Gyuláró
Bajzik Zsolt - Dabóczi Dénes - Tóth Kálmán: "Utcanév sem jár énnekem..." Emlékezés Verebi Végh Gyulára (1870-1951). Szombathely, 2001.
Bajzik Zsolt szerk.: Élményeim és véleményeim. Válogatás verebi Végh Gyula irathagyatékából (1906-1951). Szombathely, 2008.

Zwillinger Ferenc

(Esztergom, 1876. augusztus 24. – ?) jogász, műgyűjtő. Lakhelye: Esztergom, Deák Ferenc utca 6. Felesége: Berger Fanni. Középiskoláit Esztergomban, az egyetemet Budapesten végezte. 1902-ben önálló ügyvédi irodát nyitott. Mint a 14 gyalog ezred népfölkelő századosa az orosz fronton harcolt az I. világháborúban. Tizenkét éven át volt az esztergomi hitközség elnöke. 1912-16 között Esztergom vármegye főügyésze, híres műgyűjtő


vissza az Antikrégiség.hu Akadémia összes témájához

 
 
RSS feliratkozás: Hírek ÖSSZES HÍR RSS feliratkozás: Árverési hírek ÁRVERÉSI HÍREKRSS feliratkozás: Kulturális hírek KULTURÁLIS HÍREKRSS feliratkozás: Történelmi hírek TÖRTÉNELMI HÍREK RSS feliratkozás: Mozgóképes hírek VIDEÓK| RSS feliratkozás: Mesetár MESETÁR |  RSS feliratkozás: Naptár időpontok NAPTÁR
Legfrisebb hírek:
További hírek >>
Legfrissebb fórum témáink:
Beazonosítás, és értéke után szeretnék érdeklödni II Vh. D.R.G.M Machette
Mennyit èrhet?
Mennyit érhet antikvár, régi könyvem?
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Porcelán monogram
Etkeszlet
Kerámia jelzés, azonosítás
Ékszer beütés
Festő nevének megfejtése
Segitség kérés!
Antikregiseg.hu műkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas műkereskedelmi portál

Honlapunkról
Hogyan adhatok el?
Hogyan vásárolhatok?
Ingyenes hirdetésfeladás!

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Írjon nekünk!
Hírlevelet kérek

Művész adatbázis
Művészeti fogalomtár
Antikrégiség.hu Mesetár
Antikrégiség.hu Akadémia

Videók
Árverési hírek
Kulturális hírek
Történelmi hírek

KÖVESSEN MINKET: Facebook KÖVESSEN MINKET: Twitter KÖVESSEN MINKET: Youtube KÖVESSEN MINKET: Google+ KÖVESSEN MINKET: Pinterest
© 2017 Antikrégiség.hu | Hírlevél | Elérhetőség | Üzletszabályzat | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Antikrégiség.hu adatvédelmi elvei