|
Magyar mûgyûjtõk:
Apponyi Sándor gróf
(Párizs, 1844. január 19. – Lengyel, 1925. április 18.) mûgyûjtõ, diplomata, bibliofil és bibliográfus, az MTA tagja. Szabolcs vármegye fõispánja.Tartalomjegyzék [elrejtés] Családja:
Apponyi Rudolf grófnak (1812. augusztus 1. – 1876. május 31.) az akkori párizsi, késõbb londoni követnek (1802–1853) és Benckendorff Anna grófnõnek (1818. szeptember 11. – 1900) a fia.
Testvére: Helena, (1848. november 15. – 1914); házassága: (1866. december 2. Paolo Borghese herceg (1845 – 1920)
Felesége (Pozsony, 1878. április 27.) Esterházy Alexandra grófnõ (1856. január 18. – 1930)
Életpályája:
Külföldön tanult, követségi attasé (1863–66 London, Párizs), majd követségi titkár (1871–74, Párizs). Apja halála után hazatért és egészen birtokainak és tudományos kedvteléseinek élt. Egyik õsének, Isotta Nogarola grófnõnek mûveit kiadta Ábel Jenõvel együtt. Lengyeli könyvtárának kincseit és ritkaságait az 1882. évi könyvkiállítás alkalmával ismertette. Különös érdeklõdéssel kísérte a történeti és mûvészettörténeti tanulmányokat és majd értékes adománnyal gazdagította a budapesti egyetem mûvészettörténeti szemináriumát. Hungarica címû katalógusa, gyûjteménye régi írókat, külföldi szerzõktõl származó, 1800 elõtt megjelent, magyar vonatkozású nyomtatott mûveket tartalmaz, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának ajándékozott. A lengyeli kõkorszaki lelõhelyen talált anyagot a nyíregyházi múzeumnak ajándékozta. Az õ anyagi támogatásával tárta fel Wosinsky Mór az õskori leletekben gazdag „lengyeli sánc”-ot. Tervszerûen gyûjtötte a magyar vonatkozású külföldi könyveket, a hungarikákat. 1924-ben az OSZK-nak ajándékozta nagy értékû könyvtárát.
Akadémiai karrierje [szerkesztés]
1888-ban az Akadémia igazgató tagja, 1905-ben tagja lett.
Mûvei:
Alexander Apponyi: Hungarica. Ungarn betreffende im Auslande gedruckte Bücher und Flugschriften. I-IV. München, 1903-1927.
Forrás:
A Pallas nagy lexikona
Magyar életrajzi lexikon
Ajánlott irodalom:
Nagy Iván IX.
Nekrológ (Magy. Könyvszle, 1925);
Végh Gyula: Rariora et curiosa gr. A. S. gyûjteményébõl (Bp., 1925);
Dézsi Lajos: Gr. A. S. emlékezete (Bp., 1927);
Vértesy Miklós: A. S. (A Könyvtáros, 1957. 4. sz.)
Déri Frigyes
(Bács, 1852. december 10. – Bécs, 1924. október 27.) gyáros, mûgyûjtõ, a debreceni Déri Múzeum névadója.Tartalomjegyzék [elrejtés]
Élete:
Apja Déri Károly bácskai földbirtokos és kereskedõ volt, aki elõbb Bajára, majd 1873-ban családjával Bécsbe költözött. Frigyes ott kereskedelmi érettségit tett, majd 1877 körül több selyemgyárat alapított. 1882-ben házasságot kötött Brix Lujzával, de frigyük gyermektelen maradt. Jövedelmét értékes könyvtárra és mûgyûjteményre fordította. Gyûjteményét bécsi lakásában és stájerországi vadászkastélyában helyezte el és felesége 1910-es halála után múzeummá kezdte szervezni. 1916-ban megvásárolta Baján a ferencesek 5 holdas parkját, és ott közmûvelõdési könyvtárat állított fel. 1919-ben 50 000 darabból álló és 10 millió aranykoronát meghaladó értékû régészeti, képzõmûvészeti, numizmatikai, könyv- és kéziratgyûjteményét felajánlotta a magyar államnak, 1920-ban pedig Debrecen városának adományozta (eredetileg Bajának szerette volna). Ezen nemes tetteiért kormányfõtanácsosi címet kapott, ill. Debrecen díszpolgárává választották. A múzeum új épületére szánt hatalmas felajánlásának gyors elértéktelenedése és végrendelkezés nélküli váratlan halála miatt, nem érhette meg annak elkészültét. A bécsi Zentralfriedhofban nyugszik. A mûkincsek befogadására 1928-ban készült el a róla elnevezett múzeum fõépülete.
Emléke:
Debrecenben a róla elnevezett múzeum
Baján mellszobor
Irodalom:
Sõregi János (szerk.) 1939: Vezetõ Debrecen sz. kir. város Déri Múzeumában. 2. kiad. Debrecen, 10-12.
Esterházy Miklós (1765-1833)
Esterházy Miklós birodalmi herceg (Bécs, 1765. december 12. - Como, 1833. november 25.) az Esterházy család tagja, táborszernagy és mûgyûjtõ, Esterházy Antal tábornok fia. Felesége Maria Josefa Hermenegilde von Liechtenstein hercegnõ volt.
Élete:
Az Esterházy birtokok hitbizományát rendkívül fiatalon, 29 évesen elnyerte (1794-1833). Pályafutását katonaként kezdte II. József idején a birodalom hadseregében. 1791-ben a nemesi testõrség kapitánya lett. 1792-ben II. Ferenc császár koronázóküldöttségének tagjaként szerepelt. 1794-ben ezredessé, 1796-ban pedig generálissá nevezték ki a császári hadseregben. A napóleoni háborúk idején végig a császári hadseregben szolgált. 1797-ben saját költségén szerelt fel egy önkéntes ezredet. 1804-ben megszerezte az edelstetteni (birodalmi hercegi rangú) grófságot Bajorországban, és ezzel elnyerte a birodalmi herceg címet is. 1809-ben Napóleon õt akarta Magyarország királyává koronáztatni, ezt azonban a herceg nem fogadta el. 1817-ben a császári hadsereg táborszernagya lett. Az Aranygyapjas rend lovagja és a Szent István rend nagykeresztese.
Mecénás:
Rendkívül mûvelt fõúr volt, mielõtt katonai szolgálatba lépett volna, körbeutazta Európát, járt Angliában, Franciaországban és Itáliában. Kismartoni zenekara élén 1795-ben Joseph Haydn, majd J. N. Hummel állt. A kismartoni kastélyon is gyökeres felújítást hajtott végre: õ építtette meg a Haydn-termet. Charles de Moreau tervezte a kismartoni kastély klasszikus stílusú átépítését, valamint egy operaházzal és galériával történõ kibõvítését is. A barokk kertet angol tájkertté építették át. Részt vett építési tervekben Bécsben is (Várszínház, Bécsi Színház). Gazdag képtárat hagyott hátra, amit 1871-ben vásárolt meg a Magyar Tudományos Akadémia, ez lett az alapja a késõbbi Szépmûvészeti Múzeumnak.
Fáy István gróf
(Pécel, 1809 – Füles, 1862. március 17.) zeneszerzõ, mûgyûjtõ, máltai lovag volt. A fáji kastély:
Fáji kastélyában évente háromszor "muzsikai akadémiákat" rendezett. Neves könyvtárral és mûgyûjteménnyel rendelkezett, mintegy száz festményt a kastélyban állított ki. Könyvtára és gyûjteménye halála után szétszóródott.
Õ készíttette Marco Casagrande szobrásszal a fáji kastélyban ma is látható dombormûveket.
Fõ mûve:
A Régi magyar zene gyöngyei címû híres, öt füzetbõl álló gyûjteménye 1857 és 1860 közt jelent meg Bécsben. Ebben tévesen közöl a megelõzõ században élt Czinka Panna mûveibõl is (a Czinkának tulajdonított mûvek 19. századi keletkezésûek). A magyar zene története címû mûve kéziratban maradt.
A Liszt-vitában:
Fáy egy cikkében, a Vasárnapi Újságban finoman megvédte Liszt Ferencet, miután Magyarországon óriási felháborodást okozott a zeneszerzõ 1859-ben megjelent hírhedt "cigánykönyve" (Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie), amelyben indiai eredetûnek nevezte a korábban még általa is magyar nemzeti zenének titulált magyar cigányzenét. Õ is tudatában volt Liszt tévedésének, de ezt írta: "azért hazafiságát ne bántsuk, mert õ sok áldozatot tett a haza oltárára, ámbár nem szóval, de tettel volt hazafi. Õ reá büszke lehet a nemzet. Talán csak elhamarkodásból történt állítása."
Források:
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái III. (Fa–Gwóth). Budapest: Hornyánszky. 1894.
Hopp Ferenc
(Fulnek, 1833. április 28. – Budapest, 1919. szeptember 9.) optikus, mûgyûjtõ, múzeumalapító.
Pályafutása:
Morvaországban született, innen költözött az 1850-es években Pestre. 13 évesen már optikus-tanoncként dolgozott Calderoni Istvánnál, majd két évet Bécsben, négy évet az Amerikai Egyesült Államokban segédkedett, szakmáját mûvelte. 1861-ben hazatért, betársult az üzletbe, majd 1864-ben átvette a céget. A Calderoni és Társa név megtartásával a vállalkozást továbbfejlesztette. Az optikai mûszerek, fényképezõgépek készítése, forgalmazása mellett meghonosította Magyarországon az iskolai szemléltetõ-eszköz-gyártást. Bõséges vagyont szerzett munkájával. Híressé vált üzlete a Deák Ferenc és a Váci utca sarkán állt, s még a híres Ázsia-kutató, Stein Aurél is vásárolt itt fényképezõgépet.
Utazásai [szerkesztés]
Vagyona lehetõvé tette, hogy sokat utazzon. 1882 és 1914 között öt Föld körüli utazása volt. Elsõsorban Kelet-Ázsia, fõképp Kína és Japán érdekelte.
Indiába elsõ világ körüli útján 1882-ben látogatott el. Itt vásárolt tárgyai (miniatúrák, kerámiák, kasmíri lakkok, márvány dísztárgyak, ékszerek), s az egy évvel késõbb Kínában tett utazásának kincsei is az államra szálltak. A gyûjtemény 1200 kínai tárgyának javát 1883 és 1914 között vásárolta. Három alkalommal lépett a Mennyei Birodalom földjére. Elsõsorban távol-keleti emléktárgyakat és iparmûvészeti remekeket szerzett be. Jó mûvészeti érzékét bizonyítják a különösen nemes anyagú kínai tárgyak sorozatai, a drágakõfaragványok, a tubákos flakonok, a rekeszzománcok, a kínai lakktárgyak és ékszerek.
Hopp Ferenc japán gyûjteménye halálakor közel 2000 tárgyat számlált (18-19. századi lakktárgyak, inrók, necukék, okimonók, kardok és kardtartozékok, bronztárgyak és kerámiák).
A Magyar Földrajzi Társaság ülésein sorozatosan elõadásokat tartott utazásairól, több útibeszámolója nyomtatásban is megjelent, sok saját készítésû fényképfelvételével.
Mecénási tevékenység:
Hopp Ferenc sírja Budapesten. Kerepesi temetõ: 38-1-118. Konyorcsik János alkotása
Sok közgyûjteménynek adományozott gyûjtött tárgyaiból. Például karthágói - pun - kerámiagyûjteménye ma a Szépmûvészeti Múzeumban van, miután a Magyar Nemzeti Múzeum ókori osztályának adományozta. Sok ezer darabra gyarapodott fotógyûjteményét a Magyar Földrajzi Társaságra hagyta (ez azonban a II. világháborúban megsemmisült).
Támogatta több tudományos egyesület mûködését.
Végrendeletében mûgyûjteményét, több mint négy és fél ezer darab, túlnyomórészt keleti mûtárgyat villájával és kertjével (Budapest VI. Andrássy út 103.) együtt az államra hagyta, kelet-ázsiai mûvészeti múzeum alapítása céljából.
Gyûjteménye lett az alapja a budapesti Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Mûvészeti Múzeumnak (japán, kínai, indiai és délkelet-ázsiai gyûjtemény).
Kitüntetései:
Mûködésének 50 éves jubileumán, 1895-ben, a Ferenc József-rend Lovagja kitüntetést kapta.
Forrás:
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Hopp Ferenc tollából.
Dr. Ferenczy Mária: Virtuális kiállítás elõszava.
Iparmûvészeti Múzeum - Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Mûvészeti Múzeum
Amikor kinyílt Ázsia kapuja. Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum idõszaki kiállítása.
Az utazó és fényképezõ Hopp Ferenc.
Kulturinfo. Hopp Ferenc utazásai és kincsei kiállítás.
Jankovich Miklós
Vadasi és jeszeniczei Jankovich Miklós (Pest, 1772. január 2. – Pest, 1846. április 18.) könyv-, régiség- és mûgyûjtõ, történész, a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagja (1831). Kora legértékesebb magánkönyvtárának, levéltári és régiséggyûjteményének tulajdonosa, az 1810-es–1830-as évek tudományos közéletének jeles alakja, szenvedélyes történetbúvár volt. Jankovich Béla (1865–1939) oktatáspolitikus, közgazdász dédapja.Tartalomjegyzék
Életútja:
Kora mûveltségére és tudományos eredményeire nyitott, nagybirtokos nemesi családban született, Jankovich Miklós jászkun kapitány és Beniczky Angelika gyermekeként. Alapiskoláit elõbb a nemesi ifjaknak létrehozott váci Theresianumban, majd a pesti piaristáknál végezte el, ezt követõen 1791-ig történelmet és jogot tanult a pozsonyi akadémián. 1793-tól Fejér vármegyében vállalt jegyzõi hivatalt, de apja 1797. évi halála után a tisztviselõi pályát elhagyta. Rácalmásra költözött, és testvéröccsével együtt kiterjedt birtokaik gazdasági ügyeit irányították. 1798-ban feleségül vette Rudnyánszky Antóniát, majd 1801 körül családjával együtt Vadaspusztán (ma Szalkszentmárton külterületi része) rendezkedtek be. Jankovich ekkor vette fel a vadasi elõnevet is. A birtokok kezelése mellett gyûjteménye bõvítésének és tudományos kutatásainak szentelte idejét.
1808-ban ismét hivatalra tett szert: a budai királyi kamara tisztviselõi karában tevékenykedett mint titoknok. Csakhamar azonban végleg elidegenedett a közigazgatási pályától, 1810-ben búcsút mondott a kamarának, birtokai irányítását gazdatisztekre bízta, s egyre tevékenyebben vett részt a pest-budai tudományos és kulturális közéletben. 1814-ben felesége meghalt – három gyermeket hagyva maga után –, s Jankovich házasságra lépett a polgári származású Hauch Rozinával. A magyar kultúra és tudomány fejlesztésének anyagi támogatása és gyûjteményének bõvítése erõn felüli anyagi kiadásokkal járt, a birtokain folyó termelés az 1810-es–1820-as években zajló mezõgazdasági konjunktúrát követõen válságon esett át, így a családot az eladósodás réme fenyegette. Anyagi helyzetüket javítandó Jankovich megválni kényszerült a gyûjteménytõl, amelyet végül 1836-ban az országgyûlés vásárolt fel.
Jankovich ezt követõen sem tudott ellenállni gyûjtõszenvedélyének, ami a család anyagi helyzetét még reménytelenebbé tette. Az 1844-es csõdeljárás küszöbén megvételre ajánlotta második gyûjteményét is az országgyûlésnek, ám hamarosan teljes vagyonát zárgondnokság alá helyezték, õ maga 1845/1846 fordulóján súlyosan megbetegedett, és 1846 áprilisában meghalt.
Munkássága:
Jankovich Miklós 1817 után a Tudományos Gyûjtemény címû folyóirat körül Pest-Budán kialakult szellemi mûhely egyik meghatározó tagja volt. Tevékenyen közremûködött a Magyar Tudós Társaság és a Pesti Magyar Színház megalapításában, támogatta a nyelvújító mozgalmat, s gyakran anyagi áldozatokat is hozott a magyar tudomány és kultúra fejlesztéséért.
Cornides Dániel hatására az 1790-es évektõl élete végéig szenvedélyesen gyûjtötte a könyveket, kódexeket, okleveleket, érméket, történeti tárgyi emlékeket, régészeti leleteket és mûalkotásokat. 1836-ban az országgyûlés a Magyar Nemzeti Múzeum számára 150 ezer forintért felvásárolta a rendkívül értékes, 1833-ig létrejött ún. elsõ Jankovich-gyûjteményt, amely 63 ezer kötetnyi könyvet, 1400 kódexet, 4000 oklevelet, 12 ív országgyûlési iratanyagot, továbbá számos festményt, érmét, ékszert, ötvösremeket és régi fegyvert foglalt magában. A gyûjtemény könyvtári része a mai Országos Széchényi Könyvtár állományát gyarapította. Az 1833 után kialakuló ún. második Jankovich-gyûjteményt halála után örökösei elárvereztették, s csak töredékei kerültek a Magyar Nemzeti Múzeumba. Képgyûjteményének darabjai napjainkban részben a Szépmûvészeti Múzeumban, részben a Magyar Nemzeti Galériában találhatók.
Fõként a gyûjteményében lévõ könyv-, oklevél- és iratanyag búvárlása alapján jelentek meg történeti – jellemzõen mûvelõdés- és nyelvtörténeti – adatközlései, valamint paleográfiai, kodikológiai, oklevéltani és éremtani közleményei a Tudományos Gyûjtemény mellett A’ Magyar Tudós Társaság’ Évkönyveiben. A Benepusztán feltárt honfoglaláskori temetkezési hely leletanyagát õ ismertette 1835-ben, szakszerûsége okán a legelsõ magyarországi régészeti leletleírások között tartják számon. Kéziratban maradt nagyszabású bibliográfiai munkája, a korábbi századokban megjelent mintegy 30 ezer hungarikum, õsnyomtatvány és könyv betûrendi címleírása (Közönséges magyar könyvtár 1533–1830). Szintén kéziratban maradt népköltészeti gyûjtését (Nemzeti dalok gyûjteménye) az Országos Széchényi Könyvtár õrzi.
Társasági tagságai és elismerései:
1831-ben a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagjává választották, emellett tagja volt a Frankfurt am Main-i Történeti és Régészeti Társaságnak (Historisch-Archaeologische Gesellschaft Frankfurt am Main) és a Türingiai Régészeti Társaságnak (Archäologische Gesellschaft in Thüringen) is.
Fõbb mûvei:
Cajus Sallustius Crispus Szent-Györgyi Gellért magyarázásával. Buda, 1812.
Magyar szó-nemzés ötven példákban. Pest, 1812.
De fictita Hungariae corona in gazophylacio caesario Vindobonensi seposita et Stephano Botskai erronee attributa. Budae, 1825.
Angeli Decembris de Conditionibus Paces inter Alexandrum M. et Darium reges út apud Q. Curtium legitur Disputatio ex MSS. Budae, 1825.
Budán felfedezett gazdag sirbolt, melyben hihetõleg Katalin, Mátyás király elsõ hitvessének, és Podiebrad György leányának teteme találtatott. Pest, 1827.
Értekezés Wenczel magyar királynak méltóképpen tulajdonítható, és esméretlen pénzeirõl. Pest, 1827.
András király eredeti arany bullájának a magyar palladiumának hibássan vélt feltalálásáról. Pest, 1828.
Werbõczi Istvánt igazságnak fényében. Pest, 1829.
Ó Gyallai Besse Jánosnak a magyarok hajdani lakhelyének felkeresésére, Kaukazus hegyekben tett utazásáról és tapasztalásairól négy jelentései. Pest, 1829.
A socinianusok eredetérõl, Magyarországban volt ecclesiájokról: különösen pécsi prédikátorjok Válaszuti Györgynek Kewi Skaricza Máthéval 1588. eszt. tartott disputatiójáról. Pest, 1829.
Magyar hajdankor emlékeinek jeles gyûjteményét hazájának mély tisztelettel ajánlja. Pest, 1830. (A Jankovich-gyûjtemény tételes leírása)
Szerencsétlen Brandenburgi Katalin herczegnének, Bethlen Gábor hitvesének fejedelmi emlékkönyvérõl és életérõl. Pest, 1830.
Magyar nyelvnek I. Ferdinand császár idejében, mostaninál gyakorlottabb voltáról. Pest, 1830.
Biblia tudni illik a szentírás különb és eredeti magyar fordításainak öt példái. Pest, 1834.
Egy magyar hõsnek, hihetõleg Bene vitéznek, ki még a X század elején Solt fejedelemmel, Berengár császárnak diadalmas védelmében Olaszországban jelen volt, újonnan felfedezett tetemeirõl és öltözetének ékességérõl. in: A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei 2 (1835).
Felhasznált forrás [szerkesztés]
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái V. (Iczés–Kempner). Budapest: Hornyánszky. 1897. On-line elérés
Magyar életrajzi lexikon 1000–1990, fõszerk. Kenyeres Ágnes, Budapest, Arcanum, 2001.
Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Fõszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000, 168. o. ISBN 963-9257-02-8
Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Fõszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002, 547–548. o. ISBN 963-547-759-3
Berlász Jenõ: Jankovich Miklós könyvtári gyûjteményeinek kialakulása és sorsa. in: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve (1970–1971) 109–173.
További irodalom:
Krompecher Bertalan: Jankovich Miklós irodalmi törekvései. Budapest, 1931.
Jankovich Miklós, a gyûjtõ és mecénás. Szerk. Belitska-Scholtz Hedvig. Budapest, 1985.
Az elsõ Jankovich-gyûjtemény leírása
Kampis Antal
(Arad, 1903 július 20. – Kerepestarcsa, 1982.) mûvészettörténész. Az I. világháború után Aradról telepedett át Budapestre. Ösztöndíjjal járt Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Franciaországban. Legjelentõsebb mûvét a középkori magyar gótikus faszobrászatról írta 1932-ben, de számos tanulmányt írt a modern mûvészeti irányzatokról is. Az 1960-as évek közepén munkatársa volt a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott 4 kötetes Mûvészeti lexikonnak.
Gödöllõn telepedett le 1965-ben, majd 1978-ban életjáradéki szerzõdést kötött a várossal, melynek értelmében házát a város rendelkezésére bocsátotta kulturális célokra, gyûjteményét (festmények, grafikák, bútorok, textilek) pedig az 1976-ban létrehozott Helytörténeti Gyûjteménynek adta.
Társasági tagság:
Európai Iskola
Díjak:
Baumgarten-díj (1938)
Források:
Mûvészeti lexikon II. (F–K). Fõszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981.
Lipták Pál (festõ)
Lipták Pál (Békéscsaba, 1922. április 14. – 2007. február 21.) könyvtáros, festõmûvész, könyvkiadó, mûgyûjtõ.
Életútja:
A békéscsabai evangélikus Rudolf Reálgimnáziumban érettségizett, majd festészeti tanulmányokat folytatott a helyi képzõmûvészeti szabad iskolákban Sass Árpád, Jankay Tibor, Miklós István, Vasas Károly és Mokos József irányítása, szellemi hatása mellett.
A békéscsabai körzeti könyvtár (1949), majd a Békés Megyei Könyvtár igazgatója (1950-1985).
Festõi munkássága:
Mûvészete alakulását önmûvelõ tapasztalata és Békéscsaba képzõmûvészeti hagyományvilága (Jakuba János festõmûvész) egyaránt befolyásolta. Kezdeti olajfestési kísérletei után végleg a matt felületeket adó temperafestés mellett kötött ki. Az 1950-es években dolgozott a bajai, a hódmezõvásárhelyi és a mártélyi mûvésztelepen. A vásárhelyi iskolához és festõi szemléletmódhoz személyes, baráti kapcsolatok révén is kötõdött. Mûvészete az Alföld igézetében, a körösi táj inspiráló közegében fogant. A kisváros poézisét, jellemzõ életszilánkjait is megragadni tudó expresszív hangoltságú festészetében táj- és városkép, csendélet és figurális kompozíciók egyaránt elõfordulnak. Rajzok, illusztrációk (rajzos olvasónapló) mellett használati tárgyak és plasztikai értékû elemek vegyítésébõl sajátos szobor-féleségeket, kvázi-szobrokat, szellemes jelegyütteseket hozott létre. 1952 óta állított ki.
Könyvkiadói munkássága [szerkesztés]
Könyvkiadóként – a könyvek formáját, tipográfiáját is mindig maga tervezte – jelentõs sorozatokat tett közzé (Poesis Hungarica I., II. Hasonmás kiadványok, Grafica Hungarica I-X., 1979–1987).
Könyvtárosi munkássága:
Nevéhez fûzõdik a Békés Megyei Könyvtár új épületének megteremtése, könyvtári képzõmûvészeti kiállítások rendszeres rendezése, grafikák, rajzok olvasók részére történõ kölcsönzése (artotéka). Létrehozta a megyei könyvtár jelentõs 20. századi rajzgyûjteményét. Népmûvészeti (textil-, kerámia-, bútor-), kézirat- és könyvgyûjteménye a régió egyik legjelentõsebb magánkollekciója.
Díjai:
1954-ben a szabadpolcos könyvkölcsönzõi rendszer bevezetéséért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1974-ben az elsõk között kapta meg a Szabó Ervin-emlékérmet.
Források:
Elhunyt Lipták Pál. Szarvas és Vidéke, 2007. február 22. 2. o.
Köles István: Elhunyt Lipták Pál. Békéscsaba.hu, 2007. február 14.
Nemes Marcell
, jánoshalmi (Klein) (Jánoshalma, 1866 — Budapest, 1930. október 28.) mûgyûjtõ, mûkereskedõ, mecénás.
Életpályája:
Bányavállalkozóként gazdagodott meg, s már az 1900-as évek elejétõl foglalkozott mûkereskedelemmel és fiatal képzõmûvészek, mûvészettörténészek mecenatúrájával. Mecénási tevékenységéért 1908-ban királyi tanácsosi címet nyert, 1910-ben pedig nemesi címet. A nemesi címmel együtt járt a nemesi név, az Osztrák-Magyar Monarchiában szokásos hagyományok szerint Jánoshalmi Nemes Marcell, a gyakorlatban, a kereskedelemben, a mecenatúrában továbbra is a Nemes Marcell nevet használta.
Már 1906-ban kapcsolatba lépett a Kammerer Ernõvel, az Országos Képtár igazgatójával és jelezte, hogy néhány hézagpótló mûvet óhajt ajándékozni magyar közgyûjteményeknek. Legjelentõsebb, hogy Mányoki Ádám közismert II. Rákóczi Ferenc c. képét õ szerezte be 1925-ben a Szépmûvészeti Múzeum számára, ma a Magyar Nemzeti Galéria õrzi. Számos általa adományozott kép gazdagította a Szépmûvészeti Múzeumot, ezeket ma a Magyar Nemzeti Galériában õrzik (például Kupeczky János, Bogdány Jakab, Orient József alkotásai), vagy még mindig a Régi Képtárban (például Karel Dujardin: Tóbiás az angyallal és a hallal c. képe). Nemes Marcell adománya El Greco Bûnbánó Magdolna c. alkotása is, 1921-ben ajándékozta a Szépmûvészeti Múzeumnak.
Nemcsak a fõvárosi közgyûjteményeknek ajándékozott, hanem a kecskeméti múzeumnak is abból a célból, hogy létesítsenek képtárat. 70 modern képet adományozott Kecskemétnek, köztük Czigány Dezsõ, Czóbel Béla, Faragó Géza, Ferenczy Károly, Gulácsy Lajos, Kernstok Károly, Rippl-Rónai József, Vaszary János alkotásait. Ezen adományozás 1911-ben történt, a város megbecsülte az adományt, Kecskemét díszpolgárává fogadta Nemes Marcellt. Az adományozott mûvek ma is megtekinthetõk a Cifrapalotában.
1920-ban Nemes Marcell Münchenben telepedett le, a mûkereskedelem számára sokkal kedvezõbb volt ott a környezet, de az itthoniakkal soha nem szakította meg a kapcsolatot, minden éveben több hétre hazalátogatott. Továbbra is folyamatosan ajándékozott képzõmûvészeti és iparmûvészeti alkotásokat közgyûjteményeknek, elsõsorban a Szépmûvészeti Múzeumnak és az Iparmûvészeti Múzeumnak. Európai léptékû mûkereskedõ lévén ajándékozott mûtárgyakat a müncheni múzeumnak, a madridi Pradonak, s francia múzeumoknak. Számos híres árverést tartott Münchenben, Párizsban, fõleg 1914 körül számos impresszionista képet és néhány Pablo Picasso képet is eladott.
Az I. világháború után a Szinyei Merse Pál Társaságon keresztül a Nemes Marcell-díjjal illetve a Nemes Marcell ösztöndíjjal támogatta a fiatal magyar képzõmûvész tehetségeket pénzjutalommal, hogy azok Bécsben, Münchenben, Párizsban szerezzenek tapasztalatot a külföldi kortárs képzõmûvészetekrõl.
Jánoshalmi Nemes Marcell sírja a budapesti Kerepesi temetõben
1930-ban betegsége miatt Budapesten megoperáltatta magát, az operáció jól sikerült, de pár nap múlva embóliában elhunyt. Klebelsberg Kunó a nemzet halottjának nyilváníttatta a világhírû mûgyûjtõt, a Szépmûvészeti Múzeum márványcsarnokában ravatalozták fel. A Kerepesi temetõben helyezték örök nyugalomra.
Hagyatéka:
Idõs korában elkezdett festeni, mûveibõl 1933-ban hagyatéki kiállítást rendeztek a budapesti Ernst Múzeumban.
Magyar festészeti anyagának árveréseit szintén az Ernst Múzeumban tartották meg 1933/34-ben.
Társasági tagság:
Szinyei Merse Pál Társaság elnökségi tag
Díjak, elismerések (válogatás):
Királyi tanácsosi cím (1908)
Nemesi cím (1910)
Kecskemét díszpolgára (1911)
A bajor Szent Mihály rend 3. osztálya (1911)
Spanyol Katolikus Izabella-rend (1912)
A francia becsületrend lovagja (1929)
Jánoshalma díszpolgára (2007, posztumusz)
Források:
A Wikimédia Commons tartalmaz Nemes Marcell témájú médiaállományokat.
Mûvészeti lexikon. 2. köt. Budapest : Andor Gyõzõ kiadása, 1935. Nemes Marcell (jánoshalmi) lásd .170. p.
Mûvészeti lexikon. 3. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1968. Nemes Marcell, jánoshalmi lásd 465. p.
Külsõ hivatkozások:
Németh István: Nemes Marcell, a mecénás
Jánoshalmi Nemes Marcell
Petró Sándor
, dr. (Miskolc, 1907 – Miskolc, 1976) orvos, mûgyûjtõ. Élete:
Petró Sándor egykori – átalakított – lakóháza Miskolcon, ma Szalay Lajos és Kondor Béla állandó kiállításának a helyszíne
Iparos családból származott, apja nyomdász volt. Valószínûleg innen származott érdeklõdése a grafika iránt, mert az 1930-as években ezeket kezdte gyûjteni. Már fiatal orvosként sikeres volt, késõbb országos hírû orvos lett, aki kiválóan felszerelt magánrendelõvel rendelkezett, széles praxist épített ki, és ez biztosította gyûjtõmunkájához az anyagi bázist. Késõbb még megörökölt egy családi képzõmûvészeti gyûjteményt is (Henszelmann Imrétõl).
Eleinte kortárs alkotók mûveit vásárolta, majd Leszih Andor, a múzeum igazgatója hatására festményeket és helytörténeti jellegû darabok is belekerültek érdeklõdési körébe. Gyûjtõmunkájára jellemzõ volt, hogy tudományos alapossággal és hozzáértéssel válogatta össze gyûjteményét (késõbb Végvári Lajos mûvészettörténész is segítette szakértelmével e tevékenységét). Az 1950-es évektõl 19., majd 18. századbeli festményeket és szobrokat vásárolt, miközben megismerkedett a korabeli képzõmûvészeti életjeles alkotóival is (Borsos Miklós).
A
B
D
E
F
H
I
J
K
L
M
N
Ny
O
P
R
S
Sz
T
V
W
Z
|
